Epilógus

Sziasztok Drágák!

Hát elérkezett a búcsú pillanata. Sajnálom, hogy ez az utolsó rész, mert nagyon szerettem írni ezt a kis történetet, tényleg egyedinek éreztem már csak az alapsztorit is, mivel sehol sem olvastam még ehhez hasonlót, és éjjel 3-kor jött az ötlet hozzá, szóval.. Sokszor sikerült azonosulnom Hannah érzéseivel, ami miatt tényleg közel került hozzám ez a blog és bánt, hogy nem tudom folytatni, de jobb, ha most zárom le, mint hogy elveszítsem az olvasóimat a rosszabbnál rosszabb részekkel. Köszönöm, ezt a majdnem egy évet (nagyon durva), amit velem töltöttetek itt, még ha valaki csak egy pillanatra is, de járt az oldalon, már hálás vagyok neki, de leginkább azoknak az embereknek szeretném megköszönni, akik kitartottak velem a végsőkig. Nem hagyom abba az írást, még ha akarnám sem, ez már tényleg az életem része, és ott tartok, hogy ma már nélküle nem is tudnám elképzelni. A régebbi blogjaimat ismerhetitek. ( Van egy befejezett Zayn blog , egy Harry blog , Louis blog , és egy nemrég kezdett 5SOS blog, valamint pont most kezdtem bele még egy Zayn-es blogba. )

Még egyszer köszönök mindent.

Puszi. xx

Jó pár év telt el az a bizonyos nap óta.. Pontosabban kettő. Még mindig szörnyű visszagondolni rá, és ha akarnám sem tudnám elfelejteni, hiszen aznap majdnem sikerült követnem Willt. Azt mondták, az orvosok órákig küzdöttek értem, több nap altatás után nem bíztak a teljes felépülésemben, még is itt vagyok.. Egészségesen. Csupán a műtét nyomai hagytak örök nyomot maguk után és emlékeimben a kisebb rehab, amire járnom kellett. A szenvedésemnek azonban itt vége is szakadt. Will meghalt aznap, még ott a helyszínen.. Megszűnt az örökös félelem, minden vele járó fájdalom és a kibírhatatlanság is. Minden.. Én nem kértem abból abból, ami rám szállt ezáltal. James megkapta a bandát, de azonnal fel is oszlatta, ő azonban börtönbe került, Will halála miatt. Azt mondta vállalnia kell bűneit, és már úgy is elvégezte feladatát, valamint betartotta ígéretét. Ha tehetem többször is megyek hozzá, úgy érzem ennyivel tartozom neki, ha már ezt tette értem, és bár nem a rokonom, még is úgy tekintek rá. Valószínűleg sosem leszek képes viszonozni, mindazt, amit tett értem, szóval tényleg ez a legkevesebb. A történtek után visszarázódni a hétköznapokba eleinte majdhogynem lehetetlen volt. A mellkasomat szorító érzés töltötte el, mint ha azt hittem volna, hogy Will bármelyik pillanatban előttem állhat, és befejezheti azt, amit nem tudott. De nem így történt.. És ezt szépen le is gyűrtem, a félelemmel együtt. Azt érezhettem.. És érezhetem, hogy élek.. Annyi év után először éreztem így. Sose voltam szabad, mert ez az ember, mindig megkeserítette a napjaimat, sosem tehettem azt, amit akartam, most azonban a magam ura vagyok, végre úgy élhetek, ahogy én akarok, és nem függök semmitől és senkitől. Ezáltal a zene is visszatért a napjaimba, egy szőke hajú, kék szemű csodával együtt. Niall sosem ment el Londonból.. Legalább is nem azon a napon, amikor elvileg el kellett volna mennie. Bill tudta, még sem mondta el.. Először kiakadtam, de aztán megértettem.. Mindig azt mondogatta, hogy velem lesz még a legrosszabb időkben is, hiszen együtt mindent le tudunk gyűrni. Miattam maradt.. Sosem tettek értem még ilyet, így az érzés leírhatatlan volt, és még mindig az. A több éves kapcsolatunk eredményeként pár hónapja úgy döntöttünk, itt az ideje összeköltözni.. Mára már eljutottam odáig, hogy képtelen vagyok nélküle élni, hiszen mindig ott vagyunk a másiknak, és támogatjuk egymást, legyen szó bármiről. Ahogy mindenkinek nekünk is vannak veszekedéseink, de ezek az összeveszések nem tartanak sokáig.. Sokszor úgy érzem, meg sem érdemlem, túl jó hozzám. Sok minden megváltozott ez idő alatt, a kapcsolatunkon kívül, az csupán erősebb lett. Én viszont biztosan megváltoztam. Az életem eddigi legnagyobb részét érzelmek nélkül éltem, vagy azok elnyomásával. Sosem fejeztem ki igazán ezeket, féltem közel engedni magamhoz bárkit is.. Kockázatos volt, de most.. Niall mellett megtanultam szeretni, ahogy megtanított élni is, és hogy legyek mindig önmagam, ne nyomjam el az érzéseimet. Elmosolyodtam, nem csak a gondolataimtól, de a derekamon pihenő két kéz miatt is. Arcát nyakamba fúrta majd apró puszit hagyott bőrömön. Mikor felé fordultam szemei szinte ragyogtak. Mindig is csodáltam azt a kék szempárt..
- Itt van Juan.- arcomon széles mosoly jelent meg, de nem engedtem el. Átkaroltam nyakát, ő pedig közelebb húzott magához. Ahogy Ryannel is, úgy Juannal is tartom azóta a kapcsolatot, megszakítás nélkül. Számomra meghatározó személyiségek mind a ketten, mindig is azok voltak, és azok is maradnak.. Örökre. Hiszen annyi mindent köszönhetek nekik, ha ők nem lennének, nélkülük nem lennék az, aki. Madridba vagyunk pár napig, így természetes, hogy meglátogatom őt is. Mostanában a One Directionnel utazgatok a turné alatt, és építgetem a saját karrieremet. Sokat segítenek nekem és tudom, hogy még van hova fejlődnöm. Olyan mintha minden más lett volna körülöttem, pedig csak én látom másképp a világot.. Én változtam hozzá képest. Megtaláltam azt, akit egész életemben kerestem, aki mellett nem kell félnem senkitől.. Aki feltétel nélkül szeret és fogad el. Megtaláltam az igazit.. Niallt.

35. fejezet

Sziasztok Drágák!

Elérkeztünk a blog utolsó részéhez. Tudom több kérdést hagy maga után a rész, de az epilógusban mindenre megkapjátok a választ. Jó olvasást.

Puszi. xx

Olyan gyorsan futottam, ahogy csak tudtam, ugyanis tisztában voltam vele, hogy a nyomomban vannak. Az időjárás nagyon nem volt mellettem, szörnyen hideg szél fújt.  Engem azonban sokkal jobban érdekelt, hogy ne érjenek utol, és minél előbb a helyszínen legyek. Mikor odaértem csupán bólintanom kellett. Bill mellé léptem és egy picit kifújtam magam. Mellkasom túl gyorsan emelkedett és süllyedt, szívem a kelleténél hevesebben dobogott, és nem tudtam eldönteni, hogy a remegésem vajon a hideg levegő, vagy csak a félelem miatt van. Nem tudtam elhinni, hogy ott állok..
- Vigyázz magadra, oké?
- Te is.. Nagyon.- nagyot nyeltem.- Szeretlek Han.
- Én is szeretlek Niall.- megszakítottam a vonalat. Így lesz a legjobb.. Ha nincsenek itt. Nem élném túl, ha bajuk esne, és Will biztosan megpróbálná bántani őket ezután. Gyomrom már csak a gondolattól, hogy közeleg az a bizonyos nap, is görcsbe rándult. Tudtam, hogy készül valamire, ugyanis teljesen eltűnt az utolsó hívása óta. Biztos voltam benne, hogy nem azért, mert elment volna a városból.. Sokkal inkább, mert ha van valami amit a legeslegjobban gyűlöl, az az árulás. Ami vicces, mivel én sosem voltam az embere, hiába hangoztattam egész életemben, ő ezt nem képes felfogni. Úgy tartotta mindig is, hogy a vér kötelez, engem azonban semmi sem kötelez. Azt hittem csupán öt perce csuktam be szemeimet, de tévedtem.. Lövés hangja keltett, és a betört üveg csörömpölése. Tudtam mit jelentett.. Will. Alig két perc alatt öltöztem fel és szóltam Billnek, majd már rohantam is, nem törődve a nevemet kiabáló emberekkel.
És most itt vagyok. Bill egyik embere pisztolyt nyomott a kezembe.
- Ohh nem.. É..
- Szükséged lesz rá.
- Oké.- hangom halk volt. Nem voltam biztos ebben az egészben, ahogy magamban sem hittem. Gyengének éreztem magam, a félelem mindent legyűrt odabent.. Úgy éreztem felesleges volt az a sok edzés.. Minden. Már nem voltam magabiztos, mint egykor. Már nem tudtam nem félni tőle. Már képtelen voltam tisztán gondolkodni. Mint ha Will azzal az üzenetével beszőtte volna magát fejembe, mígnem szétáradt egész testemben. Megborzongtam ahogy a hideg szél találkozott bőrömmel, így tértem vissza a jelenbe, gondolataimból. Nem szólalt meg senki sem, a feszültséget mégis tapintani lehetett a levegőben. Csak vártunk.. Az emberei idáig követtek, bármikor megérkezhetnek, és félek attól, ami itt lehet. Főleg, hogy mind a két fél ki nem állhatja egymást.. Egyesek szerint eddig én voltam a választóvonal, de miután úgy döntöttem, hogy Bill mellé állok, mindent felborítottam, szóval ha ma valaki meghal, az csakis én miattam lesz. Én szítottam a jelenlegi helyzetet, még ha már régóta is szemben állnak egymással. Gondolatok milliói cikáztak a fejemben, teljes káosz uralkodott odabent, ellenben a hellyel, ahol voltunk. Mindenki nyugodtnak tűnt, már rég elfoglalták helyüket, mint ha csak erre vártak volna egész életükben.. Aminek talán ma vége.. Ahogy az enyémnek is. Will egyszer régen azt mondta ha eljön ez a pillanat csak az egyikünk nyerhet.. Maradhat életben. Kell lennie más megoldásnak, nem végződhet így.. Hiába álltatom magam a jó befejezéssel, legbelül tudom, hogy nincs olyan. Egy pillanatra behunytam szemem és Niallre gondoltam. Nem volt valami kellemes a búcsúnk, sőt.. Legszívesebben nem engedtem volna elmenni, de nem tehettem mást.
- Gyere velem.. Nem akarom, hogy bajod essen.
- Nem lehet.. Utánam jönne, és te is tudtad, hogy erre egyszer sor kerül.
- De nem most..
- Niall..- szorította kezemet, szemei azonban szomorúan csillogtak. Sosem láttam még ilyennek.
- Nem akarlak itt hagyni.
- Tudom, de nem lesz baj.
- Ez a legrosszabb, amit ilyenkor mondhatsz.. Te is tudod, hogy ez nem olyan, mint az eddigiek.
- Sajnálom. Minden velem járó szenvedést, é..- nem bírtam befejezni.- Csak neked akartam jót.. Csak téged akartalak óvni mindvégig.
- Ha nem ismernélek most azt mondanám ez egy búcsú.
- Talán mert az is.- egy könnycsepp gördült végig arcomon.- Ismerem Willt.
- Utálok búcsúzkodni.
- Akkor ne tedd.- végigsimítottam arcán. Szemei üvegessé váltak.. Niall könnyekkel küszködött, ahogy én is. Szorosan fonta körém karjait, ezzel erőt adott nekem, de ugyanakkor tudtam mit jelent.. Indulnia kell.
- Csak.. Légy óvatos, oké?- képtelen voltam megszólalni, így válaszként csupán bólintottam. Féltem, ha beszélni kezdek elsírom magam, amit nem akartam. Nem akartam, hogy úgy lásson talán utoljára.. Hogy az legyen az utolsó emléke rólam, hogy sírok. Ajkát enyémre tapasztotta, ebben a csókban minden benne volt.. Szeretet, fájdalom, szenvedély és a szenvedés is egyaránt. Minden..- Szeretlek Hannah Rooden.
- Szeretlek Niall Horan.- apró mosoly jelent meg arcomon, könnyekkel vegyítve.
- Koncentrálj.- a mellettem álló férfi hangja rángatott vissza emlékeimből, pedig sokkal inkább lettem volna az én szőke hercegem karjai közt, mint ott. Több sötét sziluett bontakozott ki tőlünk jó pár méterre, miután elérték és megálltak az utcai lámpafény alatt felismertem őket. Will és az emberei voltak, James is közöttük volt. A gyomrom görcsbe rándult és torkomban a gombóc csak egyre nőtt és nőtt.
- Már nem is köszönsz, Drágám?- hangjától kirázott a hideg, mégis közelebb léptem hozzá. A pisztoly a dorkómban volt készenlétbe, de még nem éreztem szükségét, pedig én lettem volna a legboldogabb, ha már túl lennénk ezen.
- Will.
- Jó újra látni.
- Én kevésbé örülök neki.
- Igen, azt mindjárt gondoltam.  
- Nem kell így lennie.
- Ohh, te már gondoskodtál róla, hogy így legyen.
- Ez nem igaz.- a félelmem egy pillanat alatt lett a múlté, helyét felváltotta a szín tiszta gyűlölet és a harag.- Te voltál az, aki megkeserítette az életemet!
- Én nem így látom.- tudtam mire ment ki a játék, még is egyenesen belesétáltam.
- Megölted a szeretteimet.. Elvetted tőlem a családomat!
- Hogy tanulj.
- Erre nincs mentség Will! Ártatlanok haltak meg miattad és még csak nem is érdekel!
- Igazad van.. Nem érdekel. És figyelj csak.. Ha tehetném sem változtatnék semmin, ugyan ezt tenném az apáddal, az anyáddal.. Mindenkivel akit szerettél.- a fekete köd elárasztotta fejemet. Előrántottam cipőmből a pisztolyt és rá szegeztem.- Véget akarsz vetni ennek? Csak húzd meg a ravaszt.- nem vettem le róla tekintetemet.- Te is tudod ha nem teszed, végül egyedül leszel.. Sorra veszem el tőled a többieket.. Ryan a kezdet és Niall a vég..- felidegesített.. Elérte a célját. Buta kislányként sétáltam bele játékába, amiből már nincs kiút, ugyanis igaza volt. Ha nem lesz ennek vége, megteszi amit mondott, ugyanúgy bűntudat nélkül ahogy eddig is tette. Csak is egy gondolat járt fejemben.. Meghúzni ravaszt, de még sem tettem. Hogy miért? Féltem. Sosem öltem meg még egy embert sem, és nem akkor akartam elkezdeni. Egy pillanatra lejjebb engedtem kezemet, amitől mosoly ült arcára, hamar észbe kaptam azonban és újból rá szegeztem a pisztolyt.
- Nem.
- Nem?
- Nem adom meg neked azt az örömöt, hogy elérd a célodat.. Én nem leszek gyilkos.- lassan hátráltam vissza a többiek mellé, akik szintúgy, mint Will emberei fegyvert szegeztek a másikra.
- Ugye fogalmad sincs mi történne ha meghalnék, igazam van?- nem válaszoltam, mivel tényleg nem tudtam.- Azt hitted vérfürdő lesz, igaz?- gúnyos mosolyt villantott.- Kár, hogy nem tájékoztattad.- a mellettem álló férfira nézett.- Szegény tudatlan kislány.
- Miről beszélsz?- teljesen összezavart.
- Te vennéd át a helyem.- le sem tagadhattam volna meglepettségemet. Minden összeállt a fejemben.- Látom már érted.- elléptem a mellettem állótól, ami látszólag nagyon tetszett Willnek.- Ha meghalok nem lesz lövöldözés. Téged is eltalálhatnak.. Senki sem akarja az új vezető halálát.- megfogalmazhatatlan dühöt éreztem odabent. Bill ezért akarta az úgymond szövetségemet.. Hogy ha Will meghal ne legyen konkurencia, hanem minden úgy legyen, hogy neki is kedvezzen. A belül érzett haragommal együtt a sírás határán voltam, még is tudtam magam tartani. Megszólaltam volna, de James lépett ki a tömegből és indult el felém, ezzel mindenkit meglepett, beleértve engem is.
- Bízol bennem?- úgy beszélt, hogy csak én hallhassam. Válasz helyett aprót bólintottam.- Fogd rá a pisztolyt, de ne húzd meg a ravaszt, bármi is történjen, oké?- bólintottam, hogy jelezzem, értettem.- Csak tartsd fent a látszatot.
- Oké, de..
- Véget vetek a szenvedésednek.. Megígértem az apádnak.- szemeimbe könnyek gyűltek, de továbbra is tartottam magam.
- Szóval van még egy árulónk.- Will tapsolt és közelebb lépett. Egyből rászegeztem a kezemben lévő fegyvert.- Megszeretted a kis unokahúgomat.. Hát nem édes?- nem tudtam rájönni mi járhat fejében.- Az árulásnak következményei vannak.. Nem így akartam, de a helyzet így hozta.- elmosolyodott, nekem pedig újból görcsbe rándult a gyomrom. Éreztem, hogy valami szörnyűség fog történni.. James valamit mondott Billnek, aki tovább adta az információt a többieknek. A velünk szemben álló férfi nekem szegezte fegyverét, amitől megállt bennem a vér. Szaporábban vettem a levegőt és teljesen lefagytam. Nem most először csinálta ezt, azonban ezúttal szemei szinte lángoltak.- Viszlát Drágám.- valaki meglökött, majd hangos puffanás és a földön kötöttem ki.. Éreztem a fájdalmat és pillanatokon belül már a vér szagát is, de ennyi volt, majd újabb lövés hangja hangzott el. Láttam Willt a földre zuhanni és a több összezavarodott arcot. Többen is lettek körülöttem.. Valaki a vérző pontra nyomta kezét, ami fájdalmas hangokat váltott ki belőlem, más pedig telefonon beszélt.
- Nem lesz baj, érted?- James volt az, aki próbálta elszorítani sebemet.
- Han, itt vagyok, hallod? Nem hagylak magadra.. Sosem tenném.- azt hittem csak képzelődök, de egy pillanatra Niall hangját véltem hallani. Miután újra kinyitottam szememet tényleg Niall térdelt mellettem és fogta kezem.
- Mit keresel itt?- hangom halk és erőtlen volt.. Nehezen lélegeztem, ahogy beszélni is megterhelő volt.
- Ne beszélj.. Mindjárt jön a segítség.- későnek éreztem a segítséget.. Túl későnek. Összeszedtem minden erőmet, hogy el tudjam mondani mindazt, amit akartam.
- Sajnálom.
- Shh..- eltűrte hajamat arcomból. Hallottam a távolból érkező szirénát, még sem éreztem magam elég erősnek, hogy kitartsak, míg ideér.
- Szeretlek.- halvány mosolyt, vagy olyasmit varázsoltam arcomra, majd engedtem, hogy a sötétség magával ragadjon és megszüntesse a fájdalmat, amit nem csak a golyó ütötte helyen, de a szívemben is éreztem.

34. fejezet

Sziasztok Drágák!

Elérkeztünk a blog utolsó néhány részéhez, nincs értelme tovább húznom a végét, és nem is igazán tudnám. Ezen a részen kívül még lesz egy, plusz az epilógus, és vége. Jó olvasást.

Puszi. xx

- James? Mit keresel itt? É..- meg sem várta, hogy befejezzem, egyenesen belökött a házba, azonnal be is csukta maga mögött az ajtót, majd mutatta, hogy menjünk beljebb. Csendben fogadtam szót, és mentem be a nappaliba, mutattam, hogy üljön le, de leintett. Furcsa volt.. Túlságosan is furcsa. Alapból nem szokott eljönni hozzám, csupán felhív ha érdekli mi van velem, és ezt általában minden héten többször is megteszi, ami jól esik, de sokszor elfelejti, hogy nem vagyok kisgyerek.
- Tudja.
- Ki? És mit? James teljesen ö..
- Will. Azt hiszem tudja mit tettél.
- Miért mit tettem?- persze nagyon jól tudtam miről van szó, és Will miről szerezhetett tudomást, de megígértem, hogy nem mondom el senkinek, nem csak mert több ember bukhat, hanem mert ígéretet tettem, amit mindig betartok, legyen szó bármiről.
- Igazából, csak sejti, de nagyon közel van az igazsághoz.
- Elmondanád végre miről beszélsz itt összevissza?
- Nem kell előttem megjátszanod magad.- felnevettem. A baj csak az volt, hogy kiismert ott, ahol tudott, ezalatt a rövid idő alatt is.- Sejti, hogy elárultad.- nagyot nyeltem, de igyekeztem továbbra is tartani magam. Nem árulhatom el magam, még akkor sem, ha már Will is tudni fogja. Nem tehetem.. Csak nagyobb lenne az ütés, amit a tettemért kapnék. Tudom, mert ismerem már a módszereit, ahogy ő magát is. Tudom a lépéseit, és a múltkori után nem hiszem, hogy elnéző lenne velem. 
- Szóval csak a sötétben tapogatózik? Miért is nem lep meg?
- Han, nem kell ezt csinálnod, csak valld be, és én segítek.
- Hogy vallhatnék be olyat, amit nem is tettem meg?!- kissé felemeltem hangom. Kezdett idegesíteni a helyzet, és ez a nyaggatás is, mint ha egy vallatáson lettem volna.
- Én segíthetek..
- Segíteni akarsz? Akkor hagyj békén, és higgy nekem, amikor azt mondom, hogy fogalmam sincs miről beszélsz.- szólásra nyitotta száját, de végül csendben távozott. Lehuppantam a kanapéra és gondolkodni kezdtem.. Ha nem akarom még több barátom halálát, akkor nekünk kell lépnünk, méghozzá Will előtt, és minél előbb. Ha kiderül, csak rosszabb lesz, de ha szemtől szembe szerez tudomást a dolgokról az talán még nekünk jöhet jól. Bill úgymond felkészített erre a helyzetre, illetve történésre is, szóval nem kezdtem pánikolni, tudtam mit kell tennem. Előkaptam zsebemből a telefont és egyetlen szót küldtem neki, azt amit erre a helyzetre beszéltünk meg. Mivel tudtuk, hogy James úgy is felkeres, ha Will utánam kutat árulással, csupán egy szót kellett neki küldenem. Sejti. A telefonom néhány perc múlva rezegni kezdett, ismeretlen számmal villogva a kijelzőjén, én azonban nagyon is jól tudtam ki és miért hív.
- Ne aggódj Hannah, pár nap múlva lépünk.
- És ha addigra kiderül? Ha Niallel is m..
- Nem fogja.
- És Zack..?
- Járulékos veszteség.
- Járulékos veszteség?
- Azt hiszi összetörtél, és ha kiderül majd könyörögni fogsz neki, és bármit megteszel, csak hogy a többieket ne bántsa.- felnevettem.
- Azt várhatja.
- Pontosan.- kis szünetet tartott, majd ugyanolyan higgadtan folytatta.- Jelentkezek, amint eljön az ideje, legyél készen.- épp, hogy kimondta már tette is le a telefont. Annak ellenére, hogy bíztam benne, féltem a következményektől, de egyben mindentől, ami történhet. Nem csak velem, hanem a körülöttem levő többi emberrel, aki benne van ebben az egész őrültségben. Igen, őrültség, csakúgy, mint ahogy az egész életem az. Én nem hullámvasútban ülök, inkább halálmenetnek nevezném, sokkal jobban illene rá. Csak tartanánk már ott, hogy vége van, és ki tudok szállni belőle, végre boldogan élhetnék.. Nem kéne azon aggódnom, hogy melyik barátomat veszítem el, hogy kinek esik baja miattam.. A nagy elmélkedésem után elmentem Niallhöz. Már régebben beszélgettünk arról, mi lesz ha ez bekövetkezik, így mivel már akkor megígérte, most is megtette. Megígérte, ha erre sor kerül a srácokkal együtt Amerikába megy. Ők nem tudnák az okát, és azt mondta nem is fogják megtudni, mert nem szeretne ilyen helyzetbe hozni. Szépen is jönne ki.. ' Az Államokba kell mennünk, mert Han elárulta Willt, aki képes megölni az összes embert, akinek valaha köze volt hozzá.. ' Kész agyrém.. Nem csak az lenne, már az, ahogy mindig is az volt, de ez az én agyrémem, az életem része. Két dolgot tehettem, és tehetek.. Vagy elfogadom és együtt élek ezzel, vagy választhatom a könnyebb utat.. Én azonban az első lehetőség mellett döntöttem, néhány kiegészítéssel, bár a legrosszabb pillanataimban sem gondoltam, hogy egyszer tényleg meghúzom a ravaszt.
- Niall?- csak hümmögött, majd arcát hajamba fúrta és szorosabban karolt át, fejem mellkasán pihent.- Nagyon félek.- hangom szinte csak suttogás volt. A bátorságom, és a magabiztosságom hirtelen eltűnt, és átvette helyét a félelem. Már nagyon régen éreztem ezt, főleg, Will esetében. Egy ideje már nem tartottam tőle, de most visszatért az érzés, és kezdett legyűrni engem. Kezdtem gyengének érezni magam, és éreztem, hogy én leszek a vesztes.
- Nem lesz semmi baj.
- És veled?
- Ne aggódj.- felültem és mélyen néztem szemeibe.
- Ez a legrosszabb amit ilyenkor mondhatsz.
- Csak bízz bennem.- mielőtt bármit is mondhattam volna megcsörrent a telefonom, gondolkodás nélkül vettem fel.
- Tudom mit tettél Drágám.- esélyem sem volt beleszólni, azonnal le is tette. Mindenem remegni kezdett, bepánikoltam. Már írtam is azt a nagyon rövid üzenetet Billnek, amit reméltem, hogy sosem kell majd. Tudja.

33. fejezet

"Már csak hárman vannak versenyben. Egy spanyol vagy a szöszi legyen a következő? Te döntesz."

- Hárman?
- Áll még az alku.. Nem megy New Orleansba, és nem is bánt téged, ha ott vagy.. Szóval el kell menned.
- Nem hagylak pont most magadra.
- Ryan ez már nem játék! Eddig sem volt az, de már túl messzire ment ez az egész.. Emberek halnak meg körülöttem.. Olyan vagyok, mint egy méreg.. Akinek köze van hozzám meghal!
- Ez nem igaz!
- Nem? Oké, lássuk csak.. Nate miattam halt meg, ugyanúgy ahogy a mostohaapám és Amanda is.. Ryan, volt egy húgom, de őt is megöltem!
- Nem te öl...
- Majdnem ugyan az! És most Zack! Mit gondolsz, mennyit tud még a bűntudatom elviselni? Az emberek halála az én lelkemen szárad..
- Hannah fejezd be!
- Addig csinálja, amíg egyedül nem maradok, hát nem érted? El kell menned. Kérlek Ry.. Nem tudnám elviselni ha bajod esne.. El kell menned..- körém fonta karjait majd egy puszit nyomott a hajamba.
- Mi lesz Niallel?
- Megvédem.. Bármi áron.
- Will ki fog használni.
- Nem érdekel..- kaptam tőle még egy ölelést, majd végignézhettem ahogy kisétál a házból. Percek teltek el, és én még mindig csak álltam és az ajtót bámultam. Könnyek folytak égig arcomon, sírásban törtem ki. A mellkasomat feszítő fájdalom elviselhetetlenné vált Zack halálával. Nem hiszem el, hogy nincs többé.. Miattam nem válthatja valóra a focis álmait.. Miattam már semmit sem válthat valóra.
- Hogy lehet hogy egy ilyen lány egyedül ücsörög itt?- egy számomra ismeretlen srác volt az. Bőrén csillogtak a vízcseppek és haja is vizes volt, gyönyörű kék szemei csillogtak.
- Mindenkihez így mész oda?- elnevettem magam.
- Nem mondhatnám.- leült mellém.- Zack vagyok.
- Hannah.- mosolyogtam.
- Gyakran jársz ide?
- Csak jártam.. A gépem nem rég szállt le.
- Honnan jöttél?- kérdőn néztem rá.- Ne haragudj ha sokat kérdezősködök.
- Londonból jöttem de itt nőttem fel.- arcán meglepettséget láttam.- Mi az?
- Semmi.- vigyorgott.- Nem gondoltam volna, hogy London lesz a válasz.
- Mindig ilyenkor vagy a parton?
- Általában egész nap itt vagyok. Legalább is nyáron.
- Mindent értek.
- Meddig tervezed, hogy maradsz?
- Egy ideig.
- Akkor gyere. Bemutatlak néhány embernek.- felállt.
- De..
- Gyere.- vigyorgott.
- Sportolsz valamit?
- Honnan tudtad?
- Megérzés.- megrántottam a vállamat.
- Amerikai focizok. Játszottál már?
- Egyszer még régen. De nem az én sportom.
- És akkor mi a te sportod?
- Engem inkább a zene vonz.
- Énekelsz?
- És gitározok.
- Szívesen meghallgatnálak.
- Szívesen megnéznélek egyszer játék közben.
 Tönkre tettem a családját.. Mindent tönkretettem. Eleve nem kellett volna itt maradnom, el kellett volna mennem, miután végleg elvesztettem a családomat. Felkaptam fejemet, letöröltem könnyeimet és elmentem átöltözni. Gondolkodás nélkül indultam útnak, csupán a düh és a bosszúvágy vezetett, amit Will iránt éreztem. Amint a megfelelő helyen voltam, nem törődtem a kopogással, egyszerűen csak berontottam az ajtón. Több pisztoly és egyéb szépséges fegyver csöve nézett velem farkasszemet, de már nem féltem tőlük, így nem foglalkoztam velük, csak mentem tovább, hallgatva a nekem szánt kedves kiabálásokat. Will parancsa nélkül úgy sem lőnek rám, vagy bántanak, csak ha megunták már az életüket. Tudtam melyik szobába kell bemennem, és nem is zavartattam magam..
- Micsoda kellemes meglepetés. Hogy van a barátod? Zack.. Ugye?- kezeim ökölbe szorultak, csak még idegesebb lettem. Nagy léptekkel szeltem át a kettőnk közötti távolságot, amint elé értem már lendítettem is kezemet, öklömmel az arcába vágtam olyan erősen amennyire csak tudtam. A kezembe tompa fájdalom nyílalt, de nem éreztem erősebbnek, mint a belső fájdalmat, ami nem akart megszűnni. Will orrából vér kezdett szivárogni, amiből arra következtettem, hogy nagyon is jó ütés volt, és nem volt hiábavaló az az idő, amit edzéssel töltöttem az elmúlt hetekben és hónapokban.
- Gyűlöllek, érted?!
- Ezt mindig is tudtam.- a vörös folyadékot törölgette arcáról, ami szépen lassan fehér pólóját is áztatni kezdte. Kedvem lett volna behúzni neki még egyet, de visszafogtam magam, bár nehezemre esett, ugyanakkor tudtam, hogy kicsit túlléptem a határt.. A kérdés az, Willnek hol a határ ezen a téren. Kezeim továbbra is ökölbe voltak szorítva, szaporábban vettem a levegőt és vártam.. Magam sem tudtam, hogy mire, de vártam.
- Miért csinálod?!- kiabáltam vele..
- Hogy elérjem a célomat. És nézd csak..- elmosolyodott.- Sikerült.
- Miről beszélsz?- zavarodottság futott végig rajtam.
- Nézz magadra.. Alig bírod visszafogni magad.. Arra gondolsz, hogy addig ütnél, amíg meg nem halok. Vagy tévedek?- nem tévedett. Nagyon is jól látta a helyzetet, de nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy azt higgye ő nyert. Szó nélkül fordultam meg és nagy léptekkel indultam el onnan.- Elfuthatsz, de az érzés elől nem menekülhetsz.- cinikusan szólt utánam, amitől szívverésem felgyorsult. Fejemet teljesen elárasztotta a fekete füst és csak egy valami vezérelt.. A bosszú. El akarta érni a célját? Sikerült, ugyanis pár pillanat múlva már egy fegyvert fogtam rá a szoba másik végéből, amit az egyik majmától vettem el, Scott ügyes módszerével. Vissza akarta szerezni, de Will nyugalomra intette ez alkalommal is, csak úgy, mint a többieket.
- Ne játszadozz velem Will..
- Te döntesz..- megrántotta vállát, de még ebben a mozdulatában is ott volt a gúny, akárcsak a hülye mosolyában.- Unokahúgom.- hangsúlyozva ejtette ki azt a szót, amitől a legjobban undorodom ha róla van szó.
- Soha.- kezem megremegett az idegességtől, amitől mosolya csak még szélesebb lett.
- Látod? Gyenge vagy, hiába játszod a..- nem vártam meg, hogy befejezze a mondatot.. Meghúztam a ravaszt, ami épp, hogy súrolta vállát. Nem akartam megölni. Még nem.. Csupán tudatni vele, hogy nem félek megtenni és minden megváltozott.
- Akadj le a barátaimról.. Komolyan mondom, ez volt a legutolsó alkalom, hogy szóltam. Emlékezz mit mondtam.. Legközelebb habozás nélkül.- eldobtam a fegyvert és elsiettem onnan. Undorodok attól a helytől, mindenkitől, aki valaha belépett azon az ajtón és szóba állt ezzel az emberrel. De legjobban tőle undorodok és attól, akivé váltam miatta. Sosem húztam volna meg a ravaszt ha nem ölte volna meg a szeretteimet.. Zack arca lebegett előttem, amitől könnyek gyűltek szemeimben.. Ha megteszem.. Már pedig egyszer meg kell tennem, miattuk teszem majd.. Nem is néztem merre megyek, nem is érdekelt, csak engedtem lábaim had vezessenek, csak akkor kaptam észbe, amikor Niall előtt álltam. Nem tudtam megszólalni, egy hang sem jött fel torkomon.. Szavak helyett inkább karjai közé vetettem magam. Szorosan fonta körém karjait, majd egy puszit nyomott hajamba. Miután elengedett kézen fogott és bevezetett, egyenesen fel a szobájába. Őt is belekevertem.. Azzal, hogy közel engedtem magamhoz és beleszerettem. Mindent elmondtam neki, a Will ellen fordulástól kezdve egészen a vállon lövéséig. Nem bírtam magamban tartani, főleg, hogy ezáltal talán csak rosszabbá tettem az így is kilátástalan helyzetet. Talán pont ezt akarta.. Hogy még egy okot adjak neki egy újabb barátom életéért. Nem.. Nem lesz több ilyen.. Nem lehet több ilyen! Minél előbb cselekednem kell, mielőtt ő lépne..- Sajnálom..- suttogtam.- Annyira nagyon sajnálom.- Niall karjai között biztonságban éreztem magam, mindig is menedék volt az ilyen alkalmakkor. Sós cseppek hagyták el szemeimet, arcomat mellkasába fúrtam és karjába kapaszkodtam.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.- fejét enyémnek döntötte, hangja lágy volt és nyugodt. Mindig is csodáltam mennyire nyugodt tud maradni, még a legrosszabb pillanatokban is. Talán igaza volt.. És nem kell védenem tőle.. Sokkal inkább magamtól kéne védenem.- Minden rendben lesz, meglátod.- nem tudom miért, de hittem neki..
- Félek..
- Tudom.
- Niall..
- Shh.- hátamat simogatta nyugtatásképpen. Próbáltam összeszedni magam, de túlságosan is féltem, hogy elveszítem. Nem tudom mi lenne velem nélküle, és az igazság az, hogy nem is akarom megtudni.

32. fejezet

Sziasztok Drágák!

A helyzet az, hogy megint csak egy olyan rész, ami nekem nem igazán tetszik, nem tudom miért, csak nem.. Azért remélem nektek valamennyire fog. Sajnálom..

Puszi. xo

- Ryan?
- Épp itt lenne az ideje, hogy beavass, nem gondolod?- nem csak az lepett meg, hogy Ryan az ajtómban állt, de a kérdése is elég hatásosra sikeredett. Honnan tudhatna bármiről is? Juantól biztos nem, hiszen nem is ismerik egymást, és benne bízhatok, megígérte, hogy senkinek sem szól semmiről. Mutattam, hogy jöjjön be, végül a kanapén foglaltunk helyet egymással szembe. Nem hittem volna, hogy a veszekedésünk után el fog jönni Londonba.- Niall hívott.. Őt pedig Scott.- minden világossá vált számomra.- Mit titkolsz mindenki elől? Emiatt szakítottál Niallel?- nem néztem rá, csupán sóhajtottam. Nem akartam erről beszélni, nem volt hozzá energiám, de azt is tudtam, hogy addig nem fog békén hagyni, amíg el nem mondom neki az igazat.- Szóval?
- Úgy egy hónapja kezdődött.. Ellopták a videómat.. Will egyik konkurenciája mellé álltam, cserébe a videóért, és az úgymond szövetségéért..- a falat néztem miközben beszéltem.- Ezért szakítottam Niallel.. Nem akartam, hogy ha kiderül rajta töltse ki dühét.. Távol akartam és még most is távol akarom tartani magamtól, az ő érdekében. Féltem.. Minden nap félve keltem fel, hogy mikor derül ki.. Ezért többet jártam edzeni is.. Fel akartam készülni mindenre. Egyik nap Will eljött hozzám, azt mondta tudja, hogy elárultam..- Ry szemei kikerekedtek, ajkai elváltak egymástól, de nem szólalt meg.- Dulakodtunk. A végén a földre kerültem.. Akkor mondta el, hogy csak tesztelt.- elhallgattam, ugyanis ennyi volt a mondandóm, mégis éveknek tűnt, mire befejeztem. Ryan nem szólalt meg, pedig mindig tudja mit kell mondani, most azonban csak ült és maga elé meredt. Lehajtottam fejemet és ujjaimat tördeltem..- Nem mondasz semmit?
- Nem tudom mit kéne..- nagyot nyeltem.- Azt hittem megint csak Niallt akarod eltaszítani magadtól, mert úgy érzed nem vagy elég jó neki, de..- nem fejezte be a mondatot.- Ugye tudod, hogy kétszer akkorát bukhatsz?
- Ezért kell elmenned innen. Még mindig áll az alku, miszerint New Orleansban nincsenek emberei és nem is lesznek.. Vissza kell menned.
- Nem.
- Ryan el kell menned innen!- felpattantam. Pont most kell ezt játszania? Komolyan?!
- Nem hagylak magadra.
- Nem vagyok egyedül.- felvonta szemöldökét.- Kérlek.. Ha miattam esik bántódásod, nem bocsájtom meg magamnak.. Soha.
- Pár napig akkor is maradok.- ő is felkelt.- Hiányoztál.- arcom megváltozott, szemeimet könnyek lepték el, majd karjai közé vetettem magam.
- Te is nekem.. Nagyon is..- mellkasába fúrtam arcomat.- Sajnálom a múltkorit.. Nem akartam.. Én csak..
- Héé..- arcomat kezei közé fogta.- Sosem haragudtam rád.. Nem tudnék.- elmosolyodott majd újból karjai közé zárt. Ryan jelenléte mindig pozitív hatással van rám.. Megnyugodtam kissé, és már nem éreztem olyan nagy tehernek ezt az egészet, így, hogy beszéltem neki róla. Talán már előbb meg kellett volna neki mondanom, de őszintén, féltem a reakciójától. Mindig félek amikor ezekről a dolgokról beszélek neki, hogy az alkalommal vagy megunja, vagy megutálja azt a részemet, aki lett belőlem.- Jól vagy?- bólintottam mire egy puszit nyomott hajamba. A telefonom pittyegése jelezte, hogy üzenetet kaptam. Pillanatok alatt szedtem elő zsebemből és nyitottam meg. Teljesen lefagytam..
- Maradj itt!- már rohantam is ki a házból. Olyan gyorsan futottam ahogy csak tudtam, féltem, hogy már késő lesz mire odaérek.- Engedd el!- félre löktem embereit az útból és oda siettem. Arcára mosoly ült, majd felém szegezte pisztolyát. Nem féltem tőle, így még közelebb mentem hozzá, egészen addig, míg a pisztoly vége a homlokomnak nem nyomódott. Nem éreztem félelmet, ugyanakkor össze voltam zavarodva, hogy mit keres itt Zack, hiszen Ry nem is mondta, hogy ő is jött, de ezt az érzést nem mutattam ki, ahogy egyiket sem.- Gyerünk Will. Húzd meg.. Húzd meg a ravaszt és mindennek vége.- mélyen néztem szemeibe.- Miért nem vetünk véget ennek, itt és most?- lassan beszéltem.- Hagyd a barátaimat.. Neked én kellek, nem ők.- mozdulatlan maradt. Kezemet övére tettem és teste mellé löktem, miközben felnevettem.- Hagyd békén őket. Ezt most mondtam utoljára.
- Mit tudsz te tenni..- lenézően nézett végig rajtam.- Velem szemben?
- Ohh, meglepődnél.. És hidd el, nem akarod tudni.
- Csakugyan?- felvonta szemöldökét.- Akkor lássuk mire mentél az elmúlt két hét alatt.
- Kösz nem.- a barátomhoz léptem, aki idő közben felült. Szörnyen nézett ki.. Mielőtt bármit is mondhattam volna neki Will elkapta karomat és a földre rántott ezáltal. Térdem nagy koppanással találkozott a kemény betonnal.- Megőrültél?!- felháborodva néztem rá majd keltem fel. Több ütés is érkezett arcom irányába, egy el is talált, de a többi elől kitértem. Úgy látszik tényleg megőrült és nagyon is komolyan gondolta ezt. A pisztolya a földön hevert, arra pályáztam, és ismerem is már.. Ha megszerzem, befejezi, és nyilván én kerülök előnybe, szóval.. A majmai meg úgy sem lőnek rám az engedélye nélkül. Kissé zihálva léptem hozzá közelebb, felém irányuló ökle elől elhajoltam, majd ujjaimat csuklója köré fontam és fogtam le egyik kezét. Csak egy pillanatom volt míg ki nem rántotta kezét ujjaim közül, de ez elég volt ahhoz, hogy hasába térdeljek. Kissé összegörnyedt tőle, de nem tartott sokáig.
- Hannah!- a hang irányába kaptam fejemet. Ryan és Niall álltak tőlünk úgy tíz méterre. Fogalmam sem volt mit kerestek ott.. Zack feléjük sietett, gyorsan beszélt, gondolom elmondta nekik mi a helyzet. Willnek azonban jól jött a figyelmetlenségem.. Egyik kezemet a hátamhoz szorította, nem volt valami kellemes érzés, úgy éreztem csak egy valamit tehetek.. Olyan erősen ahogy csak tudtam felhúztam egyik lábamat. Will rögtön elengedett, így esélyem volt a pisztolyért menni. Azonban ő sem sokáig foglalkozott a kis rúgásommal, jobban érdekelte az, ami engem is. Elrugaszkodtam a földtől és érte vetődtem, épp, hogy érte nyúlhattam volna, visszahúzott lábamnál fogva. Inkább éreztem ezt az egészet egy tv show-nak, mint annak, ami.
- Will!- kitettem lábam elé, kissé elvesztette egyensúlyát, így volt időm a fegyverért mászni, ami végül az én kezemben kötött ki. Felpattantam és rá szegeztem. Alig kaptam már levegőt, de nem számított, a testem több pontjába nyilalló fájdalom sem számított. Ahogy mozogtunk egymással szembe kört írtunk le. Ha azt hitte, hogy miután megszereztem le is teszem, nagyot tévedett. Amint a fal elé ért lassan közeledtem felé, még mindig magabiztosan szegezve neki a pisztolyt. Amikor már nem volt hova hátrálnia elégedett mosoly ült arcomra. Majmai egy emberként szegezték rám fegyverüket, de pillanatokon belül le is engedték, miután Will nyugalomra intette őket.
- A döntés rajtad áll Drágám.- száját gúnyos mosolyra húzta, válaszként torkának nyomtam a hideg fegyvert.- Tényleg képes lennél rá? A barátaid előtt? A szemük láttára tennéd meg, és válnál..- nem fejezte be a mondatot. Felvonta szemöldökét, majd a következő szót, lassan és hangsúlyozva ejtette ki száján.- Gyilkossá.- csend telepedett a sikátorra. Elgondolkodtam szavain, hiába volt igaza, csak is egy valami járt a fejemben.. Meghúzni a ravaszt és mindent lezárni vele kapcsolatban. Azonban Niall arca elnyomott mindent ezzel kapcsolatban elmémben. Rá gondoltam, majd szépen lassan leengedtem kezemet és hátat fordítottam.- Látod?- felnevetett. Mielőtt ott hagytam volna visszafordultam és meglendítettem a kezemben levő pisztolyt, ami Will arcát találta telibe.
- Csak még egy ilyen, és esküszöm, hogy nem habozok többet.- kiszedtem a tárat és elhajítottam, a pisztolyt pedig lábaihoz dobtam. A barátaim felé siettem, csöndben távoztunk onnan. Még akkor sem szólaltunk meg, amikor már nálam voltunk. Elláttam Zack sebeit és nem győztem bocsánatot kérni tőle, mire csak megölelt. Talán nekem nagyobb szükségem volt erre az ölelésre, mint neki.. Ragaszkodtam hozzá, hogy maradjon nálam éjszakára, persze eleinte ellenezte, de végül belement, és lefeküdt aludni a szobámba. A legkevesebb amit tehetek ezek után az az, hogy kölcsön adom neki az ágyamat.. A bűntudatom belül szörnyen mardosott és vele akartam maradni, de Ry mondta, hogy ő majd figyel rá az éjjel. Zack, elmondása szerint jól van, de szerintem látnia kéne egy orvosnak is a biztonság kedvéért. A kis szőke barátommal elfoglaltuk a nappaliban levő kanapét, azonban csak ültünk egymás mellett, szótlanul. Ry elmondása szerint Niall pár perccel az elrohanásom után állított be.
- Jól vagy?- csak bólintottam egyet.- Előttem nem kell megjátszanod magad.
- Nem, tényleg jól vagyok.- fejemet kezemmel támasztottam a kanapé karfáján.
- Úgy értem az arcod..- kérdőn néztem rá, majd leesett és a szemem alatti részhez kaptam. Felszisszentem ahogy a Will által szerezett ütésnyomhoz értem.
- Semmiség.
- Nem úgy néz ki.- ujjával óvatosan simított végig a fájó ponton.
- Niall.. Jól vagyok.- elmosolyodtam, lassan fejtettem le kezét arcomról, fejemet pedig mellkasának döntöttem. Szorosan ölelt át, karjába kapaszkodtam és mélyen szívtam be finom illatát. Apró mozdulatokkal simogatta vállamat, ami csak még több emléket szakított fel bennem. Hiányzott Niall közelsége, ahogy ő maga is, de túlságosan is féltem ahhoz, hogy engedjek érzéseimnek, így ezúttal szívem helyett, az eszemre hallgattam.
- Han!- Ryan hangjára egyszerre pattantunk fel és siettünk a szobába, ugyanis nem volt valami vidám a kiabálása. Amikor beléptünk, már a telefonon lógott és a mentősökkel beszélt. Lefagyva álltam ott.. Szinte semmit sem érzékeltem a külvilágból, minden egy másodperc töredékének tűnt, amikor újra a valóságban éreztem magam, már a kórház folyosóján sétáltam le-föl, remélve ezzel csökken majd az idegesség, ami belül nyom, de nem így volt. A két barátom egyszerre lépett oda hozzám és ültettek le, de nem bírtam egy helyben maradni, így pillanatokon belül újabb köröket írtam le a folyosón. Az orvosok nem mondtak semmit, ami szörnyen idegesítő volt. Éreztem.. Nem, inkább tudtam, hogy baj van, mégis próbáltam pozitívan gondolkodni és tartani magam. Ez egészen addig tartott, míg az orvos meg nem jelent és ki nem mondta azt a bizonyos 'Sajnálom' szócskát. Egy világ omlott össze bennem, és könnyekben törtem ki. Már nem volt értelme tartanom magam, mert tudtam, hogy minden az én hibám. Semmit sem fogtam fel abból amit mondott, csupán a lényeget, hogy Zack meghalt. Meghalt, méghozzá Will kezei által, az én hibámból. A fájdalom mindent ellepett odabent, úgy éreztem ez egy volt a végső ütésekből. Will tudta, hogy ez lesz.. Nagyon is jól tudta mi fog vele történni, és, hogy miként fog ez rám hatni..

31. fejezet

A fejem mostanában olyan, mint egy vágatlan felvétel az életemből. Az emlékek sorozatokként játszódnak le egymás után, rendezetlenül. Az egyik pillanatban még nyugodtan fekszem Niall karjai közt, a másikban Detroit utcáin futok a sötétségben tele félelemmel. Olyan vagyok, mint egy időzített bomba, amit senki sem tud hatástalanítani, és senki sem tudja mikor robban. Kerülöm az emberek társaságát, a napokban képes vagyok valakit megbántani csupán egy mondattal, persze nem szándékosan. Nem elég, hogy engedtem Niall had sétáljon ki az életemből, ráadásul még ki is löködtem, Ryannel is volt egy veszekedésem, aminek eredményeként nem is beszélünk jelenleg egymással. Egyedül Juan áll ki mellettem, és érti meg a dolgokat, az én szemszögemből. Mindenki csöndben van, ami aggasztó, nem szoktak ennyi ideig eltűnni. Tartok attól, ami rám vár, de nem annyira, mint azt mások gondolják. Nem félek Willtől, vagy attól, amit velem tudna tenni, pedig lehet nem ártana.. Inkább attól tartok, amit a barátaimmal tehet.
- Mit műveltél?!- egy pillanat volt az egész. A falnak lökött, felnyögtem fájdalmamban, de nyeltem egy nagyot és nem engedtem az érzésnek, kizártam azt.
- Miről beszélsz?
- Ne játszadozz velem Hannah!- felmutatta mutató ujját és felemelte hangját. Volt egy olyan érzésem, hogy ennek nem lesz jó vége.. Lebuktam. Az agyam gyorsan kattogott, terven gondolkoztam.. Egy ideig fel tudom tartani, szóval.. De ez nem tart örökké.- Hogy képzelted? Azt hitted nem jövök rá?!
- Miről beszélsz?!- én is felemeltem hangom. Ismerem már, ha most mutatnám a törékeny kislányt tényleg lebuknék, de így van egy kis esélyem.. Addig húzni ameddig csak lehet.
- Elárultál Drágám, pedig tudod mennyire nem szeretem az árulókat.
- Te beteg vagy.
- Nem kell a színjáték, tudom mit tettél. Ha bevallod talán enyhíthetek a rád váró dolgokon.- kizárt, hogy bevalljam, hiába mondja azt, amit, csak rosszabbul járnék. Ismerem már, szóval ez nem fog megtörténni. Ha bevallom, a barátaimat fogja elsősorban bántani, és ezt nem hagyhatom.
- Nincs semmilyen színjáték Will!
- Az emberem látott!
- Hogy láthatott amikor napok óta a házban vagyok?! Nem gondolod, hogy csak rám akarja terelni a figyelmedet?!- egy pillanatra elgondolkodott. Csak remélni tudtam, hogy elhiszi amit mondok, de arca továbbra is kifejezéstelen volt. Szívem túl gyorsan vert, de próbáltam ezzel együtt próbáltam egyenletesen lélegezni. Hirtelen felém kapta fejét, majd nagy léptekkel szelte át a közöttünk levő távolságot. Mély levegőt vettem és bent tartottam, ha kiszúrja egyenletlen légzésemet mindennek vége. Keményen néztünk egymás szemébe, fogalmam sem volt mire gondolt abban a pillanatban. Nekem azonban annyi minden járt a fejemben, hogy sikerült majdnem hagynom, hogy keze arcomon csattanjon, de gyorsan észbe kaptam.. Kezemmel leütöttem övét még a levegőben, ezzel esélyt sem adva az ütésre.- Mit művelsz?!
- Bizonyíts!
- Miben?- újabb ütés érkezett, de ezt is hárítani tudtam. Abban a percben örültem, hogy Scott megtanított megvédeni magam, ráadásul magas szintű oktatást kaptam, csak hogy az ő szavaival éljek, amit azzal magyarázott, hogy tudja hogy baj van, és erre szükségem van.
- Will!- rákiabáltam, jelezve hogy hagyja abba, de hiába, nem állt le. Kitértem előle, kicseleztem és a kanapé mögé siettem.- Fejezd be! Nincs mit bizonyítanom!- szavaim nem hatották meg. Úgy jött felém, mint egy tank.. Egy hatalmas, látszólag nagyon erős és dühös tank.. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy elfutok, de ezt hamar elhessegettem onnan és felkészültem a következő ütésre. Ezúttal öklét lendítette meg, egyből beugrott Scott tanácsa.. Kivártam az utolsó pillanatig, kiléptem előle, csuklójára tettem kezemet és hirtelen mozdulattal teste mellé szorítottam. Persze ez nem tartott sokáig, az én erőm az övéhez képest mit sem ér, de hogy megleptem az tisztán látszott arcán. Zihálva hátráltam egy lépést miután elengedtem csuklóját, azonban egy pillanatra sem vettem le róla szemeimet. Újra elindult felém, meglendítette kezét, de nem ütött meg, félúton megállította öklét a levegőben. Nem tudtam hova tenni, de hamarosan tapasztaltam ezt a húzását.. Kihasználta zavarodottságomat, lábával kirúgta enyémet, ezáltal a földre estem. Hátamba fájdalom hasított.
- Még tanulnod kell.
- Mi?!- feltápászkodtam.
- Nem vagy rossz, de még tanulnod kell.
- Ez most komoly?! Szórakozol velem?!
- Ne vedd magadra, csupán kíváncsi voltam. Tudom, hogy túlságosan is félsz, ahhoz, hogy elárulj.- egyszerre éreztem megkönnyebbülést és szín tiszta haragot. Ahogy kiszállt a testemből a feszültség, átvette helyét a fájdalom, de nem a fizikai.. Hatalmas erőt kellett vennem magamon, nehogy elsírjam magam ott előtte. Az arcomat fürkészte..- Megváltoztál ezalatt a pár hét alatt.- nem válaszoltam.- Hova tűnt a szőke herceged?- ajkaim megremegtek, amit észrevehetett ugyanis arca megváltozott.- Csak nem vége van?- kicsit sem érdekelte, látszott rajta.. Sőt.. Egyenesen élvezte, hogy így láthat.
- Elengedtem.
- Jajj Drágám.- száját féloldalas mosolyra húzta. Legszívesebben képen töröltem volna, és abban a pillanatban mindennek véget vetettem volna. Willnek nincsenek se érzései, se embersége, soha nem is volt és soha nem is lesz neki.
- Menj innen..
- Fáj, Drágám?
- Most, Will!
- Niall örülne nekem szerinted? Lehet meg kéne l..- nem engedtem, hogy befejezze a mondatot, öklömmel megcéloztam az arcát akkora erővel, amekkorával csak tudtam.- Még mindig nem tudsz uralkodni az érzéseid felett.- kissé felnevetett majd kiment a házból.

Könnyek folytak végig arcomon, szörnyen éreztem magam, ráadásul a testembe nyilalló fájdalom sem akart megszűnni. Legyőzöttnek éreztem magam, pedig ha azt nézzük én nyertem. Nyertem, mert nem törtem meg és egy pillanatra sem hátráltam meg. Ugyanakkor veszítettem, mert se Niall, se Ryan nincs mellettem. Az elvem, miszerint szükségem van rájuk, hiszen egyedül nem nyerhetek, már mit sem ér. Egyedül vagyok, erről azonban csak is én tehetek, de inkább én szenvedjek, mint mások az én káromból. A csengő hangja hozott vissza a jelenbe gondolataimból. Megtöröltem szememet és elmentem ajtót nyitni, bár talán nem kellett volna. Ajkaim elváltak egymástól, de egy hangot sem tudtam kipréselni magamból. Ahogy én sem, úgy ő sem szólalt meg, csupán néztük egymás arcát. Pár pillanat múlva kapcsoltam és félreálltam az útból, hogy be tudjon jönni. A nappaliba mentünk, de nem kellett volna, csak akkor tűnt fel, hogy mit is műveltünk itt Willel, rendetlenség volt mindenhol.
- Itt mi történt?
- Csak.. Takarítok.. Bocsi, nem vártam senkit.- a fejét rázta.- Inkább menjünk a szobámba.- aprót bólintott beleegyezésképpen, majd csöndben követett. Mutattam, hogy üljön le, de inkább mind a ketten az állást választottuk, csupán pár méter választott el egymástól minket. Illata csak olaj volt a tűzre odabent, csak még jobban fájt érezni hiányát.
- Érdekelt hogy vagy.- végül ő törte meg, a szinte óráknak tűnő perceket. Hangjától borzongás járta át egész testemet, és ha azt hittem ennél jobban nem eshetek szét, hát tévedtem.
- Jól vagyok.- álltam tekintetét. Tisztán látszott rajta, hogy nem hisz nekem, túlságosan is ismer már, ami olykor hátrányt jelent számomra, mint most..
- Nem úgy nézel ki.- nem válaszoltam, nem akartam ezt a beszélgetést folytatni.. Még több fájdalmat okozni magamnak, és még több önmarcangolást. Bármennyire is hiányzik Niall közelsége.. Ő maga.. Távol kell tartanom magamtól, az ő érdekében.- Han..- gyorsan szüntette meg a köztünk levő távolságot és karjai közé zárt. Meglepett ezzel a cselekedetével, de szorosan fontam nyaka köré karjaimat. Hiányzott az ölelése, ahogy mindene, ezért hihetetlen mennyire jól esett és egyben fájt is.
- El kell menned.- suttogtam majd elengedtem. Lágy csókot nyomott homlokomra, majd szó nélkül ment ki. Nem csak a könnyeimmel küszködtem.. Ha azt hittem, hogy ezzel magammal segítek, hát úgy látszik tévedtem, csak gyengébb lettem, Niall viszont.. Nem tudom elhinni, hogy ezek után még képes felkeresni csak azért, hogy megtudja hogy vagyok.. Will szavai visszhangot vertek fejemben, miszerint nem vagyok elég jó. Azonnal felhívtam Scottot és elmentem a clubba, muszáj többet edzenem.. Meg kell védenem magam, bármi áron. A barátom ezúttal is szívesen segített nekem, és be kell valljam, nem kímélt. Többször találkoztam az alattam levő szivaccsal néhány gyakorlatnál, mint levegővel. A huszadik esésem után tartottunk egy kis szünetet, Scott azt mondta kacsoljak ki, és ne agyaljak a dolgokon, különben sosem fogom ezt a mozdulatot megtanulni. Igyekeztem összeszedni magam, de könnyebb lett volna, ha a kis ír manó nem jelenik meg nálam.
- Nem tudom mi van köztünk, Niall. Vagy, hogy mennyire komolyak azok a dolgok amiket olykor nekem mondasz. Néha nem tudok kiigazodni rajtad, mert nem ismerlek. Ahogy te sem engem.
- Ismerlek Han..
- Az, hogy tudod a történetemet, az életemet, még nem jelenti azt, hogy ismersz. Néha.. Néha úgy érzem csak azért vagy velem, mert ilyen az életem. Mert nem vagyok egy Directioner, aki mindent tud rólad.
- Hannah..- nem engedtem szóhoz jutni.
- Bárkit megkaphatsz. Híres vagy, tehetséges. Miért kéne neked egy ilyen lány, amikor milliószor jobbat is kaphatnál?
- Nekem nem kell jobb..
- Fogadni mernék, ha az életem unalmas lenne most nem beszélgetnénk itt. Sőt, nem is ismernénk egymást. Téged az ragadott meg, amikor elküldtelek titeket mert bajt éreztem, nem én.
- Ez nem igaz. Fontos vagy nekem Han. 
- Sajnálom, de.. Nem tudok hinni neked. Neked.. Nem én kellek, hanem az életem.- hangom elhalkult utolsó szavaimnál. Lehajtottam a fejemet, nem akartam és nem tudtam volna szemeibe nézni. Éreztem ahogy a könnyek elhagyják szemeimet, de nem foglalkoztam velük. Niall csöndben ment ki a szobából.
- Hannah!- a fejembe szörnyű fájdalom hasított. Mikor kinyitottam szemeimet fölém magasodó alakokkal találtam szembe magam. Hirtelen felültem, amitől kicsit hátrébb léptek, de még mindig nem vették le rólam tekintetüket. A fejemhez kaptam, a fájdalom forrásához, de nem véreztem, így gondoltam nem lehet nagy baj. Ketten segítettek fel, majd miután már saját lábaimon álltam Scott egy jeges tömlőt adott a kezembe, amit halkan megköszöntem és a fájó pontra nyomtam. Leültünk és elmesélte, hogy minden egy pillanat alatt történt.. Az egyik percben még folytatni akartuk az edzést, a másikban pedig lábaim összecsuklanak és a földön fekszem. Akaratom ellenére hazavitt és azt mondta inkább pihenjek pár napig és egyek sokat. Szerinte kimerültem, plusz elhanyagoltam magam, én azonban nem értettem vele egyet. Igaz, hogy nem érzem magam valami jól, de ez nem jelent semmit. Miután megígértette velem, hogy ki se megyek a házból és elment, összepakoltam a nappalit. A telefonomat szorongattam kezemben, Niall és Ryan száma között váltogatva a képernyőt. Beszélni akartam valakivel, de mit mondhattam volna..? Az igazat? Hogyne.. Kellemes beszélgetés lenne, és a végén megint csak én lennék a rossz. Helyettük inkább Juan volt az, akit felhívtam. Ő sem tudja miről van szó, csak annyit tud, hogy tettem valamit, amiből nagyon rosszul is kijöhetek. Ezúttal is megnyugtatott, azt mondta Will fog a végén alul maradni és nem lesz semmi baj. Bárcsak hinnék neki, bárcsak igazak lennének szavai, de attól tartok ez nem ilyen egyszerű.

30. fejezet

Sziasztok Drágák !

Nem szeretem húzni itt az időt és nem is szoktam, de szeretném ha tudnátok, hogy lassan a blog végéhez közeledünk, ugyanis eredetileg 40 részesre terveztem, hogy mi lesz belőle még eldől..

Millió puszi. xx

A napokban elég rendesen elgondolkodtam.. Mondjuk úgy mindenen, és mindent többször is végigvettem a fejemben. Legyen szó emberekről, feladatokról vagy egyszerű dolgokról. Valahogy mindig ugyan az lett a vége.. Hogy véget kell vetnem ennek az egésznek, segítséggel vagy anélkül. Will háta mögött dolgozva, vagy alkut kötve vele. A baj csak az, hogy ebbe mind annyi hiba eshet, főleg az alkus variációnál, pont ő az, aki valahogy mindig megtalálja azt a hülye kiskaput, és tudom, hogy nem lenne olyan, amiben meg tudnánk állapodni. Aztán itt van Bill.. Honnan tudjam, hogy nem Willnek dolgozik, és csak tesztelnek mennyire vagyok "hű" hozzá.. Ami vicces lenne, hiszen sosem voltam az és mindig szembeszegültem vele, szóval nem lesz neki újdonság ha eljön az a pillanat, talán annyiból igen, hogy nem számít rá, hiszen sokszor úgymond segítettem neki. Azonban ha ő lenne az utolsó ember a világon, se érdekelne, mert gyűlölöm.. Teljes szívemből.. Pontosan azért, amit a családommal tett és ki tudja még hány család és ember életét tette tönkre a hülye hatalomvágya miatt. Ki tudja hány ember szenvedett vagy szenved miatta.. Az emberek túlságosan is félnek tőle, ezért inkább csak tűrnek, de én nem.. Nem félek tőle, pedig a földbe tudná tiporni életemet még ennél is jobban.. Volt, hogy féltem tőle, de az már nagyon régen volt, amikor még sokkal fiatalabb voltam, azonban az évek során kiismertem és legyőztem félelmemet. Sokat veszíthetek, de többé nem vagyok a bábja.. Nekem is kijár az, ami mindenkinek, és ez a boldog, normális élet. Amíg ő életben van, vagy egyáltalán szabadlábon, ez megvalósíthatatlan, hiszen mindig engem vesz elő, mint ha valami tartalék lennék, csak tudnám miért.. Nem.. Nem akarom tudni, ahogy a közelében sem lenni vagy hallani róla.. Annyi embert bánthat még a szeretteim közül.. Ott van Ry, Juan, Colin, Zack és Niall.. Képtelen lennék kezelni azt a fájdalmat, amelyet valamelyikük elvesztése okozna.. Ezért is jutottam arra a döntésre, amire..

- Elhiszed, ha azt mondom, hogy nem a te hibád?- hangom halk volt, újra gyengének éreztem magam, a kés pedig csak mélyebbre hatolt a gyomromban.- Meg kell értened..- nehezen bírtam tartani magam.. Hangom elfúlóban volt és a könnyek is lassan ellepték szemeimet.

- Han..

- Ne mondj semmit, kérlek és ne hidd azt, hogy játszok veled..- mély levegőt vettem.- Csak téged akarlak megvédeni.- nem hazudtam neki, tényleg az ő érdekében teszem, amit teszek. A többiekkel 'egyszerűbb' a helyzet, hiszen több ezer kilométerre vannak tőlem, de Niall.. Will tudja, hogy nekem ő a mindenem és a legnagyobb gyenge pontom.. Ha véget vetek ennek, nem csak őt védem meg, de kevesebb lehetőséget hagyok Willnek is.

- Nem kell, hogy megvédj, az az én dolgom Hannah.. Nekem kéne óvnom téged.

- Niall..- hangom elcsuklott.- Ne nehezítsd meg, kérlek..

- Mit csinált megint Will?

- Ez nem róla szól..

- Akkor adj egy indokot.. Egy okot!- nem válaszoltam, nem akartam hazudni neki.. Sose tenném, de akkor is szörnyen éreztem magam. A kést már belülről forgatták bennem, torkom elszorult, mellkasomban pedig szorító fájdalom jelent meg.

- Sajnálom.

- Nem, én sajnálom. Sajnálom, hogy nem bízol bennem és azt hiszed nem tudnám kezelni, pedig annyi minden keresztül mentünk.. Együtt. Nem kell egyedül csinálnod Hannah, nem vagy egyedül! De a legjobban azt sajnálom, hogy nem veszed észre, hogy nagyobb vagy nála.- könnyek hagyták el szemeimet, Niall pedig a házat. Esélyem sem volt reagálni szavaira, de éreztem odabent, hogy nem is tudtam volna. Azt viszont tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de hogy ennyire.. Hogy szerethettem bele ennyire ebbe a fiúba? Valószínűleg sosem tudhatom már meg, hiszen elment, és nem most először.. Akit szeretünk, azt el kell engednünk. Én is így tettem Niallel, elengedtem az ő érdekében. Inkább utáljon és látni se akarjon, minthogy többé ne legyen.. Így is úgy is fáj, de az idő majd segíteni fog, tudom.. Ha meg nem, jön a szokásos költözés. A fájdalom égette belülről testemet, de erőt vettem magamon, és legyűrtem ezt az érzést. Most nem eshetek darabokra, most kell erősnek lennem, mert csak most kezdődik minden. Ha véget akarok ennek vetni nem szabad kimutatnom se a fájdalmamat se az érzéseimet, vissza kell szoknom a régi énemhez, és ehhez a legrövidebb út, ha egyedül vagyok. Letöröltem könnyeimet, átöltöztem és elmentem a szokásos futásomra, ilyenkor az agyam kikapcsol, és nem kell a dolgokon rágódnom. Scottal beszéltem, így futás után egyből mentem is a clubba.. El kellett valamivel foglalnom magam, nem ülhetek otthon egyedül a négy fal között, azon agyalva mit is tettem valójában.. Ellöktem magamtól azt a fiút, aki mindig mellettem állt és segített, amióta csak megismertük egymást.
- Szia, hát te?- ugrottam egyet.
- Normális vagy?
- Sajnálom nem akartalak megijeszteni.
- Niall, ugye?- bólintott a kormány mögül.
- Úgy látom el kéne neked egy fuvar.- az ajkamba haraptam és körbenéztem. Vagy beülök egy szinte idegen még is kedves srác mellé vagy még bolyongok mint egy idióta. Sóhajtottam és beültem mellé.
- Köszi.
- Hova vihetlek?
- A kórházba, légyszi.
- Miért mész oda?- beindította a motort.
- Öhm. Ez elég személyes.- rám nézett.- Nem kell egyből rosszra gondolni.
- Én nem is..- elnevette magát.
- Dehogynem. Az arcodra volt írva. Nem vizsgálatra megyek, vagy ilyenek.
- Megkérdezhetem akkor miért mész?
- Meg, de erre nem szeretnék válaszolni. Ne haragudj.
- Oké, majd ha szeretnéd elmondod.- elmosolyodtam.- Hát itt lennénk.- beállt a parkolóba.- Szeretnéd ha..?
- Nem. Már így is sokat segítettél. Köszönöm a fuvart.
- Remélem sikerrel jársz, bármiért is jöttél.- nem bírtam abbahagyni a mosolygást. Olyan kedves.
- Köszönöm. Szia Niall.
- Hannah várj.- kérdőn néztem rá.- Elkérhetem a telefonodat egy picit?
- Miért?
- Bízz bennem.- habozva de a kezébe nyomtam.- Ha kéne egy fuvar, vagy csak beszélgetni szeretnél.
- Hannah!
- Mi?- megráztam a fejemet.
- Azt kérdeztem jól vagy, csajszi?
- Öhm.. Persze, miért ne lennék? Minden oké, csak.. Csináljuk.- látszott rajta, hogy nem igazán akar hinni nekem és az is, hogy tovább kérdezősködne, de mint mindenki tudja aki egy kicsit is ismer.. Kiszámíthatatlan tudok lenni.. Sokszor még magamon sem tudok kiigazodni.
- Ha minden oké..- bólintottam, ő pedig mutatta, hogy üssek.
- Jó lesz, ne aggódj.- kérdőn néztem Niallre.- Legalább is nekem.- fintorogtam. A szőkeség leült a padra. Harry 2 kesztyűvel és 2 tappanccsal a kezében tért vissza. Befáslizta a kezemet és segített felvenni a piros bokszkesztyűket. Majd ő felvette a tappancsokat. Niallből kitört a nevetés.
- Oké, Han. Üsd meg ezeket olyan erősen ahogy csak tudod.
- Ez miben segít nekem?
- Csak üss.- ütöttem.
- Mozogj is közbe. Lábmunka. Aprót ugrálj. Egyik lábadról a másikra. Majd üss.- úgy csináltam ahogy mondta.- Koncentrálj.- megálltam.
- Elég nehéz ha Niall egyfolytában nevet.
- Ne már haver, segíteni szeretnék neki.
- Bocsi, de a kezed.. Mint jeti lába.- újra kitört belőle a nevetés.
- Ez hülye.- nem bírtam nem nevetni.
- Oké, sajnálom. Befejeztem.
Minél több emlékkép kapott helyet a fejemben, annál erősebben püföltem a zsákot, azt remélve, hogy ettől jobb lesz, de nem így volt, csak rosszabb lett. Nem tudom mi ütött belém, de minden előtört belőlem. Talán most jött ki az, aminek napokkal ezelőtt kellett volna. Túlságosan is tartok attól ami rám vár. Félek, hogy elárulnak és félek, hogy ennek az egésznek a végén vagy a barátaim vagy megint én fogok szívni és veszíteni.
- Hiába hajtogatod, nem vagy jól.- nem válaszoltam, leszedtem a kesztyűket és a levegővel küszködtem.- Szóljak Niallnek?
- Nem! Ne szólj neki.. Én csak.. Mennem kell, de köszönöm a mait is.- mielőtt bármit is mondhatott volna már elrohantam az épületből. Futottam hazáig, némi kitérővel, tényleg ki akartam üríteni a fejemet, túlságosan is ellepték az emlékek. Otthon lezuhanyoztam majd besötétítettem a szobámba és az ágyra feküdtem, csak bámultam a plafont. 
- Hannah!- Niall hangját hallottam, de nem néztem oda. Willt néztem.- Tedd azt le. Te nem vagy ilyen. Kérlek Han.- a könnyeim  szabad utat törtek maguknak, de a fegyvert továbbra is az eszméletlen Willre szegeztem.
- Te ezt nem értheted Niall.- egyre közelebb jött.- Miatta menekülök. Miatta bujkálok. Mindennek vége lehet.
- Nem. Hidd el. Így csak rosszabb lesz. A bűntudat, hogy megöltél valakit. Gondold át. Mi lesz ha rájönnek, hogy te tetted?
- Nem számít.- alig bírtam megszólalni. Lassan vette ki a kezemből a pisztolyt.
- Majdnem meghúztam a ravaszt.- mindenem remegett. Csak álltam ott és magam elé meredtem.
- De nem tetted, és csak ez számít.
- Annyira sajnálom.- közelebb lépett és megölelt. Erre az ölelésre mindennél jobban volt most szükségem.
Nem! Elég volt! Elég volt a képekből, elég volt a Niallel közös emlékeinkből! Elég! Miért történik ez velem? Egyáltalán mi történik velem? Miért játszadozik velem az elmém? Miért kell ezeket újra és újra átélnem.. Forró könnyek folytak végig arcomon, szinte égették bőrömet. Kiabálni akartam.. Ordítani akartam, kiadni magamból mindazt amit éreztem, de helyette csak összekuporodva feküdtem az ágyon és sírtam. Úgy éreztem ezúttal az érzéseim nyertek.