34. fejezet

Sziasztok Drágák!

Elérkeztünk a blog utolsó néhány részéhez, nincs értelme tovább húznom a végét, és nem is igazán tudnám. Ezen a részen kívül még lesz egy, plusz az epilógus, és vége. Jó olvasást.

Puszi. xx

- James? Mit keresel itt? É..- meg sem várta, hogy befejezzem, egyenesen belökött a házba, azonnal be is csukta maga mögött az ajtót, majd mutatta, hogy menjünk beljebb. Csendben fogadtam szót, és mentem be a nappaliba, mutattam, hogy üljön le, de leintett. Furcsa volt.. Túlságosan is furcsa. Alapból nem szokott eljönni hozzám, csupán felhív ha érdekli mi van velem, és ezt általában minden héten többször is megteszi, ami jól esik, de sokszor elfelejti, hogy nem vagyok kisgyerek.
- Tudja.
- Ki? És mit? James teljesen ö..
- Will. Azt hiszem tudja mit tettél.
- Miért mit tettem?- persze nagyon jól tudtam miről van szó, és Will miről szerezhetett tudomást, de megígértem, hogy nem mondom el senkinek, nem csak mert több ember bukhat, hanem mert ígéretet tettem, amit mindig betartok, legyen szó bármiről.
- Igazából, csak sejti, de nagyon közel van az igazsághoz.
- Elmondanád végre miről beszélsz itt összevissza?
- Nem kell előttem megjátszanod magad.- felnevettem. A baj csak az volt, hogy kiismert ott, ahol tudott, ezalatt a rövid idő alatt is.- Sejti, hogy elárultad.- nagyot nyeltem, de igyekeztem továbbra is tartani magam. Nem árulhatom el magam, még akkor sem, ha már Will is tudni fogja. Nem tehetem.. Csak nagyobb lenne az ütés, amit a tettemért kapnék. Tudom, mert ismerem már a módszereit, ahogy ő magát is. Tudom a lépéseit, és a múltkori után nem hiszem, hogy elnéző lenne velem. 
- Szóval csak a sötétben tapogatózik? Miért is nem lep meg?
- Han, nem kell ezt csinálnod, csak valld be, és én segítek.
- Hogy vallhatnék be olyat, amit nem is tettem meg?!- kissé felemeltem hangom. Kezdett idegesíteni a helyzet, és ez a nyaggatás is, mint ha egy vallatáson lettem volna.
- Én segíthetek..
- Segíteni akarsz? Akkor hagyj békén, és higgy nekem, amikor azt mondom, hogy fogalmam sincs miről beszélsz.- szólásra nyitotta száját, de végül csendben távozott. Lehuppantam a kanapéra és gondolkodni kezdtem.. Ha nem akarom még több barátom halálát, akkor nekünk kell lépnünk, méghozzá Will előtt, és minél előbb. Ha kiderül, csak rosszabb lesz, de ha szemtől szembe szerez tudomást a dolgokról az talán még nekünk jöhet jól. Bill úgymond felkészített erre a helyzetre, illetve történésre is, szóval nem kezdtem pánikolni, tudtam mit kell tennem. Előkaptam zsebemből a telefont és egyetlen szót küldtem neki, azt amit erre a helyzetre beszéltünk meg. Mivel tudtuk, hogy James úgy is felkeres, ha Will utánam kutat árulással, csupán egy szót kellett neki küldenem. Sejti. A telefonom néhány perc múlva rezegni kezdett, ismeretlen számmal villogva a kijelzőjén, én azonban nagyon is jól tudtam ki és miért hív.
- Ne aggódj Hannah, pár nap múlva lépünk.
- És ha addigra kiderül? Ha Niallel is m..
- Nem fogja.
- És Zack..?
- Járulékos veszteség.
- Járulékos veszteség?
- Azt hiszi összetörtél, és ha kiderül majd könyörögni fogsz neki, és bármit megteszel, csak hogy a többieket ne bántsa.- felnevettem.
- Azt várhatja.
- Pontosan.- kis szünetet tartott, majd ugyanolyan higgadtan folytatta.- Jelentkezek, amint eljön az ideje, legyél készen.- épp, hogy kimondta már tette is le a telefont. Annak ellenére, hogy bíztam benne, féltem a következményektől, de egyben mindentől, ami történhet. Nem csak velem, hanem a körülöttem levő többi emberrel, aki benne van ebben az egész őrültségben. Igen, őrültség, csakúgy, mint ahogy az egész életem az. Én nem hullámvasútban ülök, inkább halálmenetnek nevezném, sokkal jobban illene rá. Csak tartanánk már ott, hogy vége van, és ki tudok szállni belőle, végre boldogan élhetnék.. Nem kéne azon aggódnom, hogy melyik barátomat veszítem el, hogy kinek esik baja miattam.. A nagy elmélkedésem után elmentem Niallhöz. Már régebben beszélgettünk arról, mi lesz ha ez bekövetkezik, így mivel már akkor megígérte, most is megtette. Megígérte, ha erre sor kerül a srácokkal együtt Amerikába megy. Ők nem tudnák az okát, és azt mondta nem is fogják megtudni, mert nem szeretne ilyen helyzetbe hozni. Szépen is jönne ki.. ' Az Államokba kell mennünk, mert Han elárulta Willt, aki képes megölni az összes embert, akinek valaha köze volt hozzá.. ' Kész agyrém.. Nem csak az lenne, már az, ahogy mindig is az volt, de ez az én agyrémem, az életem része. Két dolgot tehettem, és tehetek.. Vagy elfogadom és együtt élek ezzel, vagy választhatom a könnyebb utat.. Én azonban az első lehetőség mellett döntöttem, néhány kiegészítéssel, bár a legrosszabb pillanataimban sem gondoltam, hogy egyszer tényleg meghúzom a ravaszt.
- Niall?- csak hümmögött, majd arcát hajamba fúrta és szorosabban karolt át, fejem mellkasán pihent.- Nagyon félek.- hangom szinte csak suttogás volt. A bátorságom, és a magabiztosságom hirtelen eltűnt, és átvette helyét a félelem. Már nagyon régen éreztem ezt, főleg, Will esetében. Egy ideje már nem tartottam tőle, de most visszatért az érzés, és kezdett legyűrni engem. Kezdtem gyengének érezni magam, és éreztem, hogy én leszek a vesztes.
- Nem lesz semmi baj.
- És veled?
- Ne aggódj.- felültem és mélyen néztem szemeibe.
- Ez a legrosszabb amit ilyenkor mondhatsz.
- Csak bízz bennem.- mielőtt bármit is mondhattam volna megcsörrent a telefonom, gondolkodás nélkül vettem fel.
- Tudom mit tettél Drágám.- esélyem sem volt beleszólni, azonnal le is tette. Mindenem remegni kezdett, bepánikoltam. Már írtam is azt a nagyon rövid üzenetet Billnek, amit reméltem, hogy sosem kell majd. Tudja.

33. fejezet

"Már csak hárman vannak versenyben. Egy spanyol vagy a szöszi legyen a következő? Te döntesz."

- Hárman?
- Áll még az alku.. Nem megy New Orleansba, és nem is bánt téged, ha ott vagy.. Szóval el kell menned.
- Nem hagylak pont most magadra.
- Ryan ez már nem játék! Eddig sem volt az, de már túl messzire ment ez az egész.. Emberek halnak meg körülöttem.. Olyan vagyok, mint egy méreg.. Akinek köze van hozzám meghal!
- Ez nem igaz!
- Nem? Oké, lássuk csak.. Nate miattam halt meg, ugyanúgy ahogy a mostohaapám és Amanda is.. Ryan, volt egy húgom, de őt is megöltem!
- Nem te öl...
- Majdnem ugyan az! És most Zack! Mit gondolsz, mennyit tud még a bűntudatom elviselni? Az emberek halála az én lelkemen szárad..
- Hannah fejezd be!
- Addig csinálja, amíg egyedül nem maradok, hát nem érted? El kell menned. Kérlek Ry.. Nem tudnám elviselni ha bajod esne.. El kell menned..- körém fonta karjait majd egy puszit nyomott a hajamba.
- Mi lesz Niallel?
- Megvédem.. Bármi áron.
- Will ki fog használni.
- Nem érdekel..- kaptam tőle még egy ölelést, majd végignézhettem ahogy kisétál a házból. Percek teltek el, és én még mindig csak álltam és az ajtót bámultam. Könnyek folytak égig arcomon, sírásban törtem ki. A mellkasomat feszítő fájdalom elviselhetetlenné vált Zack halálával. Nem hiszem el, hogy nincs többé.. Miattam nem válthatja valóra a focis álmait.. Miattam már semmit sem válthat valóra.
- Hogy lehet hogy egy ilyen lány egyedül ücsörög itt?- egy számomra ismeretlen srác volt az. Bőrén csillogtak a vízcseppek és haja is vizes volt, gyönyörű kék szemei csillogtak.
- Mindenkihez így mész oda?- elnevettem magam.
- Nem mondhatnám.- leült mellém.- Zack vagyok.
- Hannah.- mosolyogtam.
- Gyakran jársz ide?
- Csak jártam.. A gépem nem rég szállt le.
- Honnan jöttél?- kérdőn néztem rá.- Ne haragudj ha sokat kérdezősködök.
- Londonból jöttem de itt nőttem fel.- arcán meglepettséget láttam.- Mi az?
- Semmi.- vigyorgott.- Nem gondoltam volna, hogy London lesz a válasz.
- Mindig ilyenkor vagy a parton?
- Általában egész nap itt vagyok. Legalább is nyáron.
- Mindent értek.
- Meddig tervezed, hogy maradsz?
- Egy ideig.
- Akkor gyere. Bemutatlak néhány embernek.- felállt.
- De..
- Gyere.- vigyorgott.
- Sportolsz valamit?
- Honnan tudtad?
- Megérzés.- megrántottam a vállamat.
- Amerikai focizok. Játszottál már?
- Egyszer még régen. De nem az én sportom.
- És akkor mi a te sportod?
- Engem inkább a zene vonz.
- Énekelsz?
- És gitározok.
- Szívesen meghallgatnálak.
- Szívesen megnéznélek egyszer játék közben.
 Tönkre tettem a családját.. Mindent tönkretettem. Eleve nem kellett volna itt maradnom, el kellett volna mennem, miután végleg elvesztettem a családomat. Felkaptam fejemet, letöröltem könnyeimet és elmentem átöltözni. Gondolkodás nélkül indultam útnak, csupán a düh és a bosszúvágy vezetett, amit Will iránt éreztem. Amint a megfelelő helyen voltam, nem törődtem a kopogással, egyszerűen csak berontottam az ajtón. Több pisztoly és egyéb szépséges fegyver csöve nézett velem farkasszemet, de már nem féltem tőlük, így nem foglalkoztam velük, csak mentem tovább, hallgatva a nekem szánt kedves kiabálásokat. Will parancsa nélkül úgy sem lőnek rám, vagy bántanak, csak ha megunták már az életüket. Tudtam melyik szobába kell bemennem, és nem is zavartattam magam..
- Micsoda kellemes meglepetés. Hogy van a barátod? Zack.. Ugye?- kezeim ökölbe szorultak, csak még idegesebb lettem. Nagy léptekkel szeltem át a kettőnk közötti távolságot, amint elé értem már lendítettem is kezemet, öklömmel az arcába vágtam olyan erősen amennyire csak tudtam. A kezembe tompa fájdalom nyílalt, de nem éreztem erősebbnek, mint a belső fájdalmat, ami nem akart megszűnni. Will orrából vér kezdett szivárogni, amiből arra következtettem, hogy nagyon is jó ütés volt, és nem volt hiábavaló az az idő, amit edzéssel töltöttem az elmúlt hetekben és hónapokban.
- Gyűlöllek, érted?!
- Ezt mindig is tudtam.- a vörös folyadékot törölgette arcáról, ami szépen lassan fehér pólóját is áztatni kezdte. Kedvem lett volna behúzni neki még egyet, de visszafogtam magam, bár nehezemre esett, ugyanakkor tudtam, hogy kicsit túlléptem a határt.. A kérdés az, Willnek hol a határ ezen a téren. Kezeim továbbra is ökölbe voltak szorítva, szaporábban vettem a levegőt és vártam.. Magam sem tudtam, hogy mire, de vártam.
- Miért csinálod?!- kiabáltam vele..
- Hogy elérjem a célomat. És nézd csak..- elmosolyodott.- Sikerült.
- Miről beszélsz?- zavarodottság futott végig rajtam.
- Nézz magadra.. Alig bírod visszafogni magad.. Arra gondolsz, hogy addig ütnél, amíg meg nem halok. Vagy tévedek?- nem tévedett. Nagyon is jól látta a helyzetet, de nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy azt higgye ő nyert. Szó nélkül fordultam meg és nagy léptekkel indultam el onnan.- Elfuthatsz, de az érzés elől nem menekülhetsz.- cinikusan szólt utánam, amitől szívverésem felgyorsult. Fejemet teljesen elárasztotta a fekete füst és csak egy valami vezérelt.. A bosszú. El akarta érni a célját? Sikerült, ugyanis pár pillanat múlva már egy fegyvert fogtam rá a szoba másik végéből, amit az egyik majmától vettem el, Scott ügyes módszerével. Vissza akarta szerezni, de Will nyugalomra intette ez alkalommal is, csak úgy, mint a többieket.
- Ne játszadozz velem Will..
- Te döntesz..- megrántotta vállát, de még ebben a mozdulatában is ott volt a gúny, akárcsak a hülye mosolyában.- Unokahúgom.- hangsúlyozva ejtette ki azt a szót, amitől a legjobban undorodom ha róla van szó.
- Soha.- kezem megremegett az idegességtől, amitől mosolya csak még szélesebb lett.
- Látod? Gyenge vagy, hiába játszod a..- nem vártam meg, hogy befejezze a mondatot.. Meghúztam a ravaszt, ami épp, hogy súrolta vállát. Nem akartam megölni. Még nem.. Csupán tudatni vele, hogy nem félek megtenni és minden megváltozott.
- Akadj le a barátaimról.. Komolyan mondom, ez volt a legutolsó alkalom, hogy szóltam. Emlékezz mit mondtam.. Legközelebb habozás nélkül.- eldobtam a fegyvert és elsiettem onnan. Undorodok attól a helytől, mindenkitől, aki valaha belépett azon az ajtón és szóba állt ezzel az emberrel. De legjobban tőle undorodok és attól, akivé váltam miatta. Sosem húztam volna meg a ravaszt ha nem ölte volna meg a szeretteimet.. Zack arca lebegett előttem, amitől könnyek gyűltek szemeimben.. Ha megteszem.. Már pedig egyszer meg kell tennem, miattuk teszem majd.. Nem is néztem merre megyek, nem is érdekelt, csak engedtem lábaim had vezessenek, csak akkor kaptam észbe, amikor Niall előtt álltam. Nem tudtam megszólalni, egy hang sem jött fel torkomon.. Szavak helyett inkább karjai közé vetettem magam. Szorosan fonta körém karjait, majd egy puszit nyomott hajamba. Miután elengedett kézen fogott és bevezetett, egyenesen fel a szobájába. Őt is belekevertem.. Azzal, hogy közel engedtem magamhoz és beleszerettem. Mindent elmondtam neki, a Will ellen fordulástól kezdve egészen a vállon lövéséig. Nem bírtam magamban tartani, főleg, hogy ezáltal talán csak rosszabbá tettem az így is kilátástalan helyzetet. Talán pont ezt akarta.. Hogy még egy okot adjak neki egy újabb barátom életéért. Nem.. Nem lesz több ilyen.. Nem lehet több ilyen! Minél előbb cselekednem kell, mielőtt ő lépne..- Sajnálom..- suttogtam.- Annyira nagyon sajnálom.- Niall karjai között biztonságban éreztem magam, mindig is menedék volt az ilyen alkalmakkor. Sós cseppek hagyták el szemeimet, arcomat mellkasába fúrtam és karjába kapaszkodtam.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.- fejét enyémnek döntötte, hangja lágy volt és nyugodt. Mindig is csodáltam mennyire nyugodt tud maradni, még a legrosszabb pillanatokban is. Talán igaza volt.. És nem kell védenem tőle.. Sokkal inkább magamtól kéne védenem.- Minden rendben lesz, meglátod.- nem tudom miért, de hittem neki..
- Félek..
- Tudom.
- Niall..
- Shh.- hátamat simogatta nyugtatásképpen. Próbáltam összeszedni magam, de túlságosan is féltem, hogy elveszítem. Nem tudom mi lenne velem nélküle, és az igazság az, hogy nem is akarom megtudni.

32. fejezet

Sziasztok Drágák!

A helyzet az, hogy megint csak egy olyan rész, ami nekem nem igazán tetszik, nem tudom miért, csak nem.. Azért remélem nektek valamennyire fog. Sajnálom..

Puszi. xo

- Ryan?
- Épp itt lenne az ideje, hogy beavass, nem gondolod?- nem csak az lepett meg, hogy Ryan az ajtómban állt, de a kérdése is elég hatásosra sikeredett. Honnan tudhatna bármiről is? Juantól biztos nem, hiszen nem is ismerik egymást, és benne bízhatok, megígérte, hogy senkinek sem szól semmiről. Mutattam, hogy jöjjön be, végül a kanapén foglaltunk helyet egymással szembe. Nem hittem volna, hogy a veszekedésünk után el fog jönni Londonba.- Niall hívott.. Őt pedig Scott.- minden világossá vált számomra.- Mit titkolsz mindenki elől? Emiatt szakítottál Niallel?- nem néztem rá, csupán sóhajtottam. Nem akartam erről beszélni, nem volt hozzá energiám, de azt is tudtam, hogy addig nem fog békén hagyni, amíg el nem mondom neki az igazat.- Szóval?
- Úgy egy hónapja kezdődött.. Ellopták a videómat.. Will egyik konkurenciája mellé álltam, cserébe a videóért, és az úgymond szövetségéért..- a falat néztem miközben beszéltem.- Ezért szakítottam Niallel.. Nem akartam, hogy ha kiderül rajta töltse ki dühét.. Távol akartam és még most is távol akarom tartani magamtól, az ő érdekében. Féltem.. Minden nap félve keltem fel, hogy mikor derül ki.. Ezért többet jártam edzeni is.. Fel akartam készülni mindenre. Egyik nap Will eljött hozzám, azt mondta tudja, hogy elárultam..- Ry szemei kikerekedtek, ajkai elváltak egymástól, de nem szólalt meg.- Dulakodtunk. A végén a földre kerültem.. Akkor mondta el, hogy csak tesztelt.- elhallgattam, ugyanis ennyi volt a mondandóm, mégis éveknek tűnt, mire befejeztem. Ryan nem szólalt meg, pedig mindig tudja mit kell mondani, most azonban csak ült és maga elé meredt. Lehajtottam fejemet és ujjaimat tördeltem..- Nem mondasz semmit?
- Nem tudom mit kéne..- nagyot nyeltem.- Azt hittem megint csak Niallt akarod eltaszítani magadtól, mert úgy érzed nem vagy elég jó neki, de..- nem fejezte be a mondatot.- Ugye tudod, hogy kétszer akkorát bukhatsz?
- Ezért kell elmenned innen. Még mindig áll az alku, miszerint New Orleansban nincsenek emberei és nem is lesznek.. Vissza kell menned.
- Nem.
- Ryan el kell menned innen!- felpattantam. Pont most kell ezt játszania? Komolyan?!
- Nem hagylak magadra.
- Nem vagyok egyedül.- felvonta szemöldökét.- Kérlek.. Ha miattam esik bántódásod, nem bocsájtom meg magamnak.. Soha.
- Pár napig akkor is maradok.- ő is felkelt.- Hiányoztál.- arcom megváltozott, szemeimet könnyek lepték el, majd karjai közé vetettem magam.
- Te is nekem.. Nagyon is..- mellkasába fúrtam arcomat.- Sajnálom a múltkorit.. Nem akartam.. Én csak..
- Héé..- arcomat kezei közé fogta.- Sosem haragudtam rád.. Nem tudnék.- elmosolyodott majd újból karjai közé zárt. Ryan jelenléte mindig pozitív hatással van rám.. Megnyugodtam kissé, és már nem éreztem olyan nagy tehernek ezt az egészet, így, hogy beszéltem neki róla. Talán már előbb meg kellett volna neki mondanom, de őszintén, féltem a reakciójától. Mindig félek amikor ezekről a dolgokról beszélek neki, hogy az alkalommal vagy megunja, vagy megutálja azt a részemet, aki lett belőlem.- Jól vagy?- bólintottam mire egy puszit nyomott hajamba. A telefonom pittyegése jelezte, hogy üzenetet kaptam. Pillanatok alatt szedtem elő zsebemből és nyitottam meg. Teljesen lefagytam..
- Maradj itt!- már rohantam is ki a házból. Olyan gyorsan futottam ahogy csak tudtam, féltem, hogy már késő lesz mire odaérek.- Engedd el!- félre löktem embereit az útból és oda siettem. Arcára mosoly ült, majd felém szegezte pisztolyát. Nem féltem tőle, így még közelebb mentem hozzá, egészen addig, míg a pisztoly vége a homlokomnak nem nyomódott. Nem éreztem félelmet, ugyanakkor össze voltam zavarodva, hogy mit keres itt Zack, hiszen Ry nem is mondta, hogy ő is jött, de ezt az érzést nem mutattam ki, ahogy egyiket sem.- Gyerünk Will. Húzd meg.. Húzd meg a ravaszt és mindennek vége.- mélyen néztem szemeibe.- Miért nem vetünk véget ennek, itt és most?- lassan beszéltem.- Hagyd a barátaimat.. Neked én kellek, nem ők.- mozdulatlan maradt. Kezemet övére tettem és teste mellé löktem, miközben felnevettem.- Hagyd békén őket. Ezt most mondtam utoljára.
- Mit tudsz te tenni..- lenézően nézett végig rajtam.- Velem szemben?
- Ohh, meglepődnél.. És hidd el, nem akarod tudni.
- Csakugyan?- felvonta szemöldökét.- Akkor lássuk mire mentél az elmúlt két hét alatt.
- Kösz nem.- a barátomhoz léptem, aki idő közben felült. Szörnyen nézett ki.. Mielőtt bármit is mondhattam volna neki Will elkapta karomat és a földre rántott ezáltal. Térdem nagy koppanással találkozott a kemény betonnal.- Megőrültél?!- felháborodva néztem rá majd keltem fel. Több ütés is érkezett arcom irányába, egy el is talált, de a többi elől kitértem. Úgy látszik tényleg megőrült és nagyon is komolyan gondolta ezt. A pisztolya a földön hevert, arra pályáztam, és ismerem is már.. Ha megszerzem, befejezi, és nyilván én kerülök előnybe, szóval.. A majmai meg úgy sem lőnek rám az engedélye nélkül. Kissé zihálva léptem hozzá közelebb, felém irányuló ökle elől elhajoltam, majd ujjaimat csuklója köré fontam és fogtam le egyik kezét. Csak egy pillanatom volt míg ki nem rántotta kezét ujjaim közül, de ez elég volt ahhoz, hogy hasába térdeljek. Kissé összegörnyedt tőle, de nem tartott sokáig.
- Hannah!- a hang irányába kaptam fejemet. Ryan és Niall álltak tőlünk úgy tíz méterre. Fogalmam sem volt mit kerestek ott.. Zack feléjük sietett, gyorsan beszélt, gondolom elmondta nekik mi a helyzet. Willnek azonban jól jött a figyelmetlenségem.. Egyik kezemet a hátamhoz szorította, nem volt valami kellemes érzés, úgy éreztem csak egy valamit tehetek.. Olyan erősen ahogy csak tudtam felhúztam egyik lábamat. Will rögtön elengedett, így esélyem volt a pisztolyért menni. Azonban ő sem sokáig foglalkozott a kis rúgásommal, jobban érdekelte az, ami engem is. Elrugaszkodtam a földtől és érte vetődtem, épp, hogy érte nyúlhattam volna, visszahúzott lábamnál fogva. Inkább éreztem ezt az egészet egy tv show-nak, mint annak, ami.
- Will!- kitettem lábam elé, kissé elvesztette egyensúlyát, így volt időm a fegyverért mászni, ami végül az én kezemben kötött ki. Felpattantam és rá szegeztem. Alig kaptam már levegőt, de nem számított, a testem több pontjába nyilalló fájdalom sem számított. Ahogy mozogtunk egymással szembe kört írtunk le. Ha azt hitte, hogy miután megszereztem le is teszem, nagyot tévedett. Amint a fal elé ért lassan közeledtem felé, még mindig magabiztosan szegezve neki a pisztolyt. Amikor már nem volt hova hátrálnia elégedett mosoly ült arcomra. Majmai egy emberként szegezték rám fegyverüket, de pillanatokon belül le is engedték, miután Will nyugalomra intette őket.
- A döntés rajtad áll Drágám.- száját gúnyos mosolyra húzta, válaszként torkának nyomtam a hideg fegyvert.- Tényleg képes lennél rá? A barátaid előtt? A szemük láttára tennéd meg, és válnál..- nem fejezte be a mondatot. Felvonta szemöldökét, majd a következő szót, lassan és hangsúlyozva ejtette ki száján.- Gyilkossá.- csend telepedett a sikátorra. Elgondolkodtam szavain, hiába volt igaza, csak is egy valami járt a fejemben.. Meghúzni a ravaszt és mindent lezárni vele kapcsolatban. Azonban Niall arca elnyomott mindent ezzel kapcsolatban elmémben. Rá gondoltam, majd szépen lassan leengedtem kezemet és hátat fordítottam.- Látod?- felnevetett. Mielőtt ott hagytam volna visszafordultam és meglendítettem a kezemben levő pisztolyt, ami Will arcát találta telibe.
- Csak még egy ilyen, és esküszöm, hogy nem habozok többet.- kiszedtem a tárat és elhajítottam, a pisztolyt pedig lábaihoz dobtam. A barátaim felé siettem, csöndben távoztunk onnan. Még akkor sem szólaltunk meg, amikor már nálam voltunk. Elláttam Zack sebeit és nem győztem bocsánatot kérni tőle, mire csak megölelt. Talán nekem nagyobb szükségem volt erre az ölelésre, mint neki.. Ragaszkodtam hozzá, hogy maradjon nálam éjszakára, persze eleinte ellenezte, de végül belement, és lefeküdt aludni a szobámba. A legkevesebb amit tehetek ezek után az az, hogy kölcsön adom neki az ágyamat.. A bűntudatom belül szörnyen mardosott és vele akartam maradni, de Ry mondta, hogy ő majd figyel rá az éjjel. Zack, elmondása szerint jól van, de szerintem látnia kéne egy orvosnak is a biztonság kedvéért. A kis szőke barátommal elfoglaltuk a nappaliban levő kanapét, azonban csak ültünk egymás mellett, szótlanul. Ry elmondása szerint Niall pár perccel az elrohanásom után állított be.
- Jól vagy?- csak bólintottam egyet.- Előttem nem kell megjátszanod magad.
- Nem, tényleg jól vagyok.- fejemet kezemmel támasztottam a kanapé karfáján.
- Úgy értem az arcod..- kérdőn néztem rá, majd leesett és a szemem alatti részhez kaptam. Felszisszentem ahogy a Will által szerezett ütésnyomhoz értem.
- Semmiség.
- Nem úgy néz ki.- ujjával óvatosan simított végig a fájó ponton.
- Niall.. Jól vagyok.- elmosolyodtam, lassan fejtettem le kezét arcomról, fejemet pedig mellkasának döntöttem. Szorosan ölelt át, karjába kapaszkodtam és mélyen szívtam be finom illatát. Apró mozdulatokkal simogatta vállamat, ami csak még több emléket szakított fel bennem. Hiányzott Niall közelsége, ahogy ő maga is, de túlságosan is féltem ahhoz, hogy engedjek érzéseimnek, így ezúttal szívem helyett, az eszemre hallgattam.
- Han!- Ryan hangjára egyszerre pattantunk fel és siettünk a szobába, ugyanis nem volt valami vidám a kiabálása. Amikor beléptünk, már a telefonon lógott és a mentősökkel beszélt. Lefagyva álltam ott.. Szinte semmit sem érzékeltem a külvilágból, minden egy másodperc töredékének tűnt, amikor újra a valóságban éreztem magam, már a kórház folyosóján sétáltam le-föl, remélve ezzel csökken majd az idegesség, ami belül nyom, de nem így volt. A két barátom egyszerre lépett oda hozzám és ültettek le, de nem bírtam egy helyben maradni, így pillanatokon belül újabb köröket írtam le a folyosón. Az orvosok nem mondtak semmit, ami szörnyen idegesítő volt. Éreztem.. Nem, inkább tudtam, hogy baj van, mégis próbáltam pozitívan gondolkodni és tartani magam. Ez egészen addig tartott, míg az orvos meg nem jelent és ki nem mondta azt a bizonyos 'Sajnálom' szócskát. Egy világ omlott össze bennem, és könnyekben törtem ki. Már nem volt értelme tartanom magam, mert tudtam, hogy minden az én hibám. Semmit sem fogtam fel abból amit mondott, csupán a lényeget, hogy Zack meghalt. Meghalt, méghozzá Will kezei által, az én hibámból. A fájdalom mindent ellepett odabent, úgy éreztem ez egy volt a végső ütésekből. Will tudta, hogy ez lesz.. Nagyon is jól tudta mi fog vele történni, és, hogy miként fog ez rám hatni..