11. fejezet

Csend van, de nem a megszokott csend, ez olyan.. Furcsa. Nem tudom miért, de furcsa, és ez az érzés, leírhatatlan, arról nem is beszélve, hogy fogalmam sincs hol vagyok.. Minden zavaros, ráadásul ez a vegyszer és gyógyszer szag keveréke sem a legkellemesebb. Basszus.. Azt hiszem most már tudom hol vagyok, csak azt nem, hogy miért vagyok itt. Mit keresek egy.. Ó ne.. Nem sikerült, ugye? Hogyan és.. És mi történt?

Visszaemlékezés.~

/ Ryan szemszöge /

A picsába, ennek nem így kellett volna történnie. Tudom, hogy most kurva nagyot csalódott bennem és ezzel teljesen összetörtem. Azt hittem ha Niallt is bevesszük jót nevetünk majd és megbeszélik a dolgokat. Zacknek csak betanítottam egy kis hazugságot és ennyi. Azt hittem viccesnek találja majd, de hogy lehettem ekkora barom? Miért gondoltam egyáltalán, hogy majd viccesnek találja? Ezzel teljesen eltaszítottam magamtól. Idióta! Most igazán sebezhető, nem hagyhatom magára. Amikor utoljára ilyen volt majdnem szörnyű dolgot tett, és ezt nem akarom újra. Csak most fogom fel mit tettem vele, a legjobb barátommal.. A testvéremmel. Han a testvérem és ahelyett, hogy vigyáztam volna rá, bántottam, de lehet, hogy már csak volt a testvérem. Nem! Nem veszíthetem el. Elrohantam a hotelból és meg sem álltam Hannah házáig. Az ajtót nem tudtam kinyitni, még a kulcs se ment a zárba. Csöngettem, ütöttem az ajtót és kiabáltam, de minden hiába. Ha valami történt vele... Sose bocsájtom meg magamnak. Valahogy be kell jutnom.. Nem gondolkodtam tisztán, nem ment.. Az ablakhoz mentem és öklömmel beleütöttem az üvegbe, ami darabokra tört. Bemásztam az ablakon és a nevét kiabáltam. Rossz érzés kapott el, nagyon rossz. Nem Ryan, nem gondolhatsz egyből a legrosszabbra. Berontottam a szobájába, de ott sem volt, amint beléptem a fürdőbe..- Hannah.- a földön feküdt eszméletlenül, körülötte gyógyszerekkel. Nem.. Elővettem a telefonomat és hívtam a mentőket majd letérdeltem és rázogatni kezdtem.- Han kérlek..- teljesen kétségbe estem. Ez az én hibám. Én tettem ezt vele, miattam csinálta. Könnyek lepték el a szememet. Igen sírtam, hiszen ő a kis húgom, egész életemben az volt. Bízott bennem és csak én voltam neki, de ezt tettem vele. Minden az én hibám. Nem tudtam mit tenni, csak magamhoz öleltem és vártam a mentősöket, akik viszonylag hamar ideértek. A mentővel mentem én is a kórházba. Senki sem mondott nekem semmit, csak elsiettek vele. Küldtem egy-egy sms-t Niallnek és Zacknek majd vártam, mást nem tehettem. Ők is hamar bejöttek és kérdezősködtek, de ahogy nekem sem mondtak semmit, én sem tudtam nekik. Az orvos hamarosan odajött hozzánk, azt mondta kimosták a gyomrát és nagyon nagy szerencséje volt. Bent tartják még holnap megfigyelésre. Baromira rosszul érzem magam a történtek miatt. Bementünk hozzá mindannyian és a szívem megfájdult a látványtól, nagyon rosszul nézett ki.

Jelen.~

/ Hannah szemszöge /

Kinyitottam a szememet, bár nem kellett volna. A gyanúm sajnos beigazolódott. Szuper.. Most én leszek az a csaj, aki öngyilkos akart lenni. Igaz, kit érdekel? Senki sem ismer, egyedül vagyok.. Nem volt senki a kórteremben rajtam kívül, aminek örültem. Ha a dokik azt hiszik, hogy bent tarthatnak akkor nagyon tévednek. Nem fogok itt maradni. Felkeltem az ágyból, de miért is ne akkor jött be a doki.
- Maga hova megy?
- Haza.
- Kérem.- mutatta, hogy üljek le, hát úgy is tettem.
- Csak ne tegyen fel kérdéseket. Tudja, hogy miért tettem.. Stb.. Kérem. Csak szeretnék hazamenni.
- Ms. Rooden..
- Nekem nincs senkim, szóval teljesen mindegy hol vagyok. Ha megígérem, hogy soha többet nem csinálok ilyet haza mehetek?- sóhajtott majd elmosolyodott.
- Hazamehet, de a barátai..- a szavába vágtam.
- Nincsenek barátaim.
- Mr. Horan, Mr. McCall és...
- Ők nem a barátaim.- elmosolyodtam.- Ha lehet ne szóljon nekik.
- Szóval ismeri őket.
- Ezz.. Bonyolult.
- Vigyázzon magára Ms. Rooden és ha segítségre van szüksége, hívjon fel.-átnyújtotta a névjegyét, amit zsebre tettem.
- Köszönöm és ígérem ki se mászok az ágyból egy ideig.- elmosolyodott, majd elment. Végignéztem a szobában és kiléptem onnan. Sietve hagytam el a kórházat. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy el is engednek majd. Nem haza mentem, miért is mennék most oda? Ryan biztos ott van.. Flowers néni panziójához mentem. Megbeszéltem vele, hogy csak egy napról lenne szó, kedvesen belement. Azt mondta ki sem kell fizetnem, persze nem akartam úgy maradni de addig erősködött amíg bele nem mentem. A szokásos szobát kaptam. Nem foglalkoztam semmivel, az ágyra vetettem magam.

Másnap korán keltem. Lezuhanyoztam, majd elmentem a panzióból. Bementem dolgozni, az első napom a CD boltban. Egész jól ment, aminek örülök és sikerült elterelni a figyelmemet. Sok időm volt gondolkodni, arra jutottam, hogy visszatérek a régi életemhez, abban a formában, hogy nem mutatom az érzéseimet és amint összejön a pénz valószínűleg elmegyek innen. Minél messzebb megyek, annál jobb lesz mindenkinek. Új életet kezdek ott, ahol senki sem ismer. Miután lejárt a munkaidőm szépen lassan hazasétáltam. A bejárati ajtó nem volt bezárva, hát oké. Bementem és becsuktam magam mögött majd elfordítottam a zárban a kulcsot.
- Han!- összerezzentem és mielőtt megfordultam volna mély levegőt vettem.
- Szia Ryan.
- Hogy hogy itt vagy?
- Itt lakom.
- Úgy értettem..
- Az orvos elengedett.- elmentem mellette, egyenesen be a szobámba. Bezártam magam mögött az ajtót és az ágyra feküdtem, csak bámultam a plafont.
- Han tudom mit csinálsz. Sajnálom, oké? Szörnyen érzem magam és tudom ez..- bedugtam a fülest a fülembe, nem érdekel Ryan szónoklata. A legjobb az lenne, ha békén hagyna egy időre, de ahogy ismerem ez nem fog megtörténni. Csak egy kis nyugalomra lenne most szükségem, semmi másra csak, hogy ne nyaggassanak és ne kérdezősködjenek. Csak nézzenek szimplán levegőnek, ez minden amit szeretnék.

A napokban a kérésem szó nélkül érvényesült. Ryan még mindig itt lakik, de nem szól hozzám, ahogy én se hozzá. Eleinte kérdezgetett és próbált beszélgetést kedvezményezni, de feladta miután egyszer sem válaszoltam neki. A legtöbb időt a munkahelyemen töltöm, én akartam így. Nincs kedvem ahhoz, hogy otthon üljek és Ryant kerüljem a házban. Ha ő a szobájában van, én kint nappaliban, ha ő van kint, én vagyok a sajátomban, de leginkább a szobámban töltöm az időt. Illetve szereztem magamnak egy új barátot. A neve Sarah. Ugyan ott dolgozunk, így szinte minden nap találkozunk és volt alkalmunk megismerkedni egymással. Tudom, hogy azt mondtam nem mutatok érzelmeket, de ő egy olyan életvidám lány, hogy mellette lehetetlen nem mosolyogni. Aranyos, és nagyon megkedveltem. Rajta kívül nem is beszélek senkivel, a többi munkatársamat kivéve és az embereket, akik megfordulnak a boltban, de ha nem muszáj nem szólok senkihez, jó nekem így. Mindig is így éltem, szóval nem újdonság. Az elején még nehéz, de aztán a végére már olyanná válik, mint a légzés. Én pedig sok éven keresztül fejlesztettem, egészen amíg tökéletes nem lett. Ha nem törődsz az érzéseiddel nem aggódsz semmi miatt. Nem félsz, nem érzel fájdalmat vagy bűntudatot és szépen lassan eltűnik a törődésed mások iránt. Nem tart vissza senki semmitől, azt tehetsz amit csak szeretnél, akkor amikor szeretnéd. Persze ha most elmennék innen, nem így viselkednék. Új hely, új hely, új emberek, új élet úgy, hogy senki sem ismer. Szép is lenne. 
A hatalmas gondolataim közepette éreztem, hogy nem vagyok egyedül ezért kinyitottam a szememet és felültem az ágyon. Jól éreztem. Megérzem, ha valaki figyel, vagy ha van velem. Most Niall volt a szobában, amit nem értek hogyan, hiszen az ajtóm elvileg be volt zárva. Csak néztük egymást, ha akartam volna se tudtam volna levenni róla szemeimet, és ez szörnyen bosszantott. Tekintete rabul ejtett.- Miért vagy itt?
- Ryan azt mondta nem beszélsz senkivel.
- Úgy látszik szerencséd van.- igazából fogalmam sincs miért tettem fel a kérdést. Eleve azt hittem a múltkori beszélgetésünk után nem fog többet keresni.
- Én nem szerencsének nevezném.- felhorkantam majd a fejemet ráztam.- Tudom mit művelsz. Eltaszítasz mindenkit magadtól, de így csak rosszabb lesz.- ne hogy már kioktasson engem mi a jó nekem és mi nem.
- Nincs szükségem a tanácsaidra, köszönöm.
- Csak segíteni szeretnék.
- Se a te segítségedre, se máséra nincs szükségem. Békén lehet hagyni.
- A szád ezt mondja, de a szemed nem.- szó nélkül felkeltem. Ki akartam menni a szobából, de a karomnál fogva húzott vissza így túlságosan is közel kerültünk egymáshoz. Érintése szinte égette bőrömet, de az arcomon ott volt a maszk.
- Hagyj engem békén Niall.
- Békén hagylak amint a szemembe mondtad.-vártam, hogy folytassa.- Hogy nem szeretsz.- felnevettem, mire közelebb húzott magához. Ettől a tettétől arcomra fagyott a mosolyom. Nem tudom mit érzek Niall iránt, és most kicsit sem hiányzott ez nekem. Az ő érdekében teszem amit teszek.. Elmosolyodott, mire lehúztam magamhoz, hogy arcunk egy vonalba legyen. Szemei kikerekedtek a cselekedetemtől és ajkai elváltak egymástól, de mielőtt megszólalhatott volna megelőztem.
- Nem szeretlek Niall.- rezzenéstelen arccal mondtam ki a szavakat és mindvégig mélyen néztem szemeibe. Szemei felcsillantak, de nem az örömtől. Fájdalomtól telve csillogtak. Elengedte karomat majd szótlanul ment ki a szobából. Miután becsuktam az ajtót fejemet nekidöntöttem és a földre rogytam. Felhúztam térdeimet és arcomat kezembe temettem. Bármennyire is próbáltam nem tudtam visszatartani könnyeimet. Úgy éreztem ez az egész.. Az előző, amit tettem.. Hazugság volt. Szeretném Niallt? Honnan kéne tudnom milyen szerelmesnek lenni ha még sosem tapasztaltam? Bárhogy is érzek iránta, nem számít. Neki így lesz a legjobb, ha kilép az életemből. Élet.. Pff.. Ugyan kérlek, ezt nem nevezném életnek. Bármennyire is fáj, vagy fájni fog, az ő érdekében tettem. Felkeltem és átültem az ágyra a laptop-om társaságában. Betettem egy zenét és a képeket kezdtem nézegetni. Az összeset, amit valaha csináltam. A legtöbb azokról a helyekről készült, ahol jártam. Szokásom volt minden helyről legalább egy képet csinálni. Azok az érzések, amik bennem kavarogtak.. Könnyeket váltottak ki belőlem. Hűha Hannah.. Ennyit arról, hogy erős leszel és nem mutatsz érzelmeket. Lecsuktam a gépemet és egy táskába beledobáltam néhány holmit majd elmentem otthonról. A clubba mentem, úgy éreztem rám fér egy kis edzés. 
Elmentem átöltözni, de amikor kiléptem az öltözőből beleütköztem valakibe. Tipikus..- Bocsánat.- felnéztem rá.- Ohh szia Harry.- elmosolyodott és megölelt.
- Bocsi, az én hibám volt.- a fejemet ráztam, majd ketten indultunk be.- Gondolom eleged van ebből a kérdésből, de hogy vagy?
- Jól.
- Hát.. Nem sokáig leszel.- megállt, ezért én is. Kérdő tekintettel néztem rá, ő pedig Scottra mutatott.- Azt mondta a legközelebbi alkalommal, amint itt lát mész vele a ringbe.- szemeim kikerekedtek és Harry mögé bújtam. Elnevette magát és elindult, karjába kapaszkodtam, úgy mentem mögötte. Nem tudtam hova megy, egészen addig amíg meg nem hallottam az ismerős hangot. Esélyem sem volt elmenni onnan ugyanis..
- Hannah!- megütöttem a fürtös barátomat és kiléptem háta mögül.
- Hello.
- Te most velem jössz.- vigyorogva kezdett húzni karomnál fogva, én pedig Harryt húztam magammal. Mire észbe kaptam már a ringben voltunk és Scott egy pár kesztyűt nyújtott felém. Félénken nyúltam érte és vettem fel őket.
- Én nem is tudom hogy kell ezt.
- Az nem baj.
- Ahha neked.- vigyorogtam.- Ráadásul én mennyivel kisebb vagyok már nálad.
- Nyavalyogsz vagy elkezdjük?- vigyorgott.
- Kezdjük, de még valami. Vedd figyelembe, hogy én kisebb vagyok és tapasztalatlan.- nevetve bólintott majd közeledett felém. Elnevettem magam, mire kaptam egy kisebb ütést a hasamba. Vicces volt, akárhányszor megütöttem eljátszotta, hogy haldoklik és akárhányszor nevettem kisebb ütést mért rám. Vagyis szinte mindig, ugyanis Harry egyfolytában nevettetett. A kisebb edzés után Harry és Scott meghívtak egy italra, amit nem tudtam visszautasítani. Igazából nem is akartam, mert Scott azt mondta, hogy ha nem megyek velük legközelebb nagyobb tömeg fog nézni minket. Inkább nem kockáztatok, nekem ennyi elég volt. Nekik sikerült az, ami másnak nem.. Sikerült elterelni a figyelmemet a dolgokról. Ittam egy pohár whiskey-t és már mentem is. Nem akartam lerészegedni velük. Feldobták a napomat, aminek nagyon örültem. Mire hazaértem már besötétedett. Hogy ne kelljen találkoznom senkivel beálltam a zuhany alá, ugyanis Ryan nem volt egyedül a házban. Fürdés után a konyha felé vettem az irányt és csináltam magamnak egy tál müzlit, amivel utána a nappaliba lépkedtem majd levágtam magam a kanapéra, a tv elé. Nem volt szerencsém és találkoztam Ryan "vendégével". Niall volt az, persze miért is ne? Amikor köszönt én csak intettem neki, nem tudtam megszólalni és nem is akartam, bár érdekelt miről beszéltek.
- Milyen napod volt?- Ryan huppant le mellém.
- Jó.- nem vettem le tekintetemet a készülékről.
- Nem vagy bőbeszédű, de legalább már szóba állsz velem.- ránéztem és egy gyors mosolyt villantottam, majd újra kifejezéstelen arccal bámultam a képernyőre.- Han, figyelj..
- Ha megint elkezded nekem, hogy mennyire sajnálod, bele se kezdj mert itt hagylak.- sóhajtott, de nem folytatta a mondandóját. Tudtam mit akart, túl jól ismerem már.- Miért volt itt Niall?
- Engem inkább az érdekelne, hogy miért hazudtál neki?- kérdőn néztem rá majd letettem a tálat az asztalra.- Azt mondtad neki nem szereted.- felnevettem.
- Szóval már hazug vagyok?
- Én nem ezt mondtam Han..
- Tényleg? Mert nekem úgy tűnt. Semmi közöd a magánéletemhez.- felkeltem és a szobámba mentem. Elegem van, hogy mindenki, mindig, mindent jobban tud nálam.
- Hannah sajnálom.
- Mi lenne ha előtte gondolkodnál mielőtt beszélnél? Lehet nem kéne mindenért bocsánatot kérned.- nem válaszolt. Gondolom elment az ajtóm elől. Minden előzmény nélkül elsírtam magam. Nem tudom miért. Illetve van egy tippem, de.. Miért nem lehet minden olyan, mint mielőtt hazajöttem volna?
Egész éjjel nem aludtam szinte semmit csak forgolódtam és a falat bámultam. A telefonom szerint hajnali 4 van. Kimásztam az ágyból és kimentem a szobából. A sötétben kitapogattam a szobát és halkan nyitottam be. Az ágyhoz lépkedtem, ügyelve, hogy ne essek el és befeküdtem mellé. Átkarolt, ezzel jelezve, hogy ébren van.- Sajnálom.
- Neked semmit sem kell sajnálnod Han.- hozzábújtam és behunytam szememet.
Alig két órát aludtam, ugyanis hatkor már fent voltam és készülődtem a munkába, Ryan még aludt és nem akartam felkelteni, ezért próbáltam minél halkabb lenni.

Az idő a boltban ma is hamar eltelt, de nem mentem rögtön haza, ugyanis Sarahval beültünk egy kávézóba beszélgetni, de mivel egy idő után idegesítő volt, hogy alig hallottuk egymást, átmentünk hozzám. Ryan írt egy cetlit, hogy elment és majd jön. Leültünk a nappaliba és ott folytattuk, ahol abbahagytuk a beszélgetést. Sarahval annyira jól kijövök.. Éééés elmeséltem neki mindent, az egész életemet.. Utána ő is mesélt milyen volt a gyerekkora, és az élete. Ő is elvesztette az apját amikor kicsi volt, így valamennyire meg tudja érteni milyen nekem. Ahogy az szokott lenni, szóba jött a pasi téma is.. Elárulta, hogy van barátja, Addie-nek hívják és már két éve együtt vannak. Én persze ilyenekről nem tudtam beszélni, ha volt is valakim, egy hétnél tovább nem tartott a kapcsolatunk, de azért beszéltem Niallről és Zackről. Ha már ő is mindent elmondott nekem, én miért ne tenném? Igazából a Niall téma végére elfogyott az erőm és a hangom is. Nem mondott és nem kérdezett semmit csak átölelt. Persze, miért is ne Ryan épp hazaért, csak hogy nem volt egyedül. Az említett is vele volt, szuper.. Ry aggódva nézett rám, mire letöröltem könnyeimet és megráztam a fejemet. Bemutattam nekik Saraht és már mentek is a szobába.- Sajnálom.
- Ne tedd Han.
- Én csak..
- Ne azt mondd amit te szeretnél, hanem amit a szíved szeretne. Tudom ez hülyén hangzik, de igaz.- elnevette magát, ahogy én is.- Egyszerű.- az arcom elkomolyodott és érzések milliói tomboltak bennem. Niall.. Ha vele vagyok, a külvilág megszűnik és közelségétől több száz pillangó verdes a hasamban. Azt mondtam elfelejtem, de nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna rá, képtelen vagyok elfelejteni. Ez lenne az az érzés..? Könnyek folytak végig arcomon. Már minden hiába van, hiszen tegnap küldtem el és jelentettem ki, hogy nincsenek érzéseim felé.- Csak mond ki Han.. Az igazat.
- Szeretem.- nem kellett volna kimondanom. Ettől a szótól csak még több sós csepp folyt végig arcomon.
- Akkor mire vársz? Mond meg neki.
- Nem lehet. Tegnap mondtam neki, hogy nem szeretem, nem játszhatok vele.- megtöröltem a szememet.
- Han...
- Túlélem.- elmosolyodtam.
Sarahnak nem sokkal később el kellett mennie. Niall még mindig itt volt, de valahol Ryan szobájában. Azért érdekelne mit csinálnak folyton.. De azt hiszem jobb ha én most nem találkozok vele. Bementem a konyhába és töltöttem magamnak egy pohár narancslevet. Egyik kezemmel a pulton támaszkodtam, a másikkal a poharat tartottam. Igazából szörnyen fáradt voltam, úgy éreztem ott állva el tudnék aludni.
- Han?- szörnyen megijedtem, amitől a pohár a kövön kötött ki és darabokra tört szét. Ott álltam papucs, vagy cipő nélkül az apró szilánkok tengerében. Nagyon jó.- Ne mozdulj.- Niall jött felém, de felkapaszkodtam a pultra és felültem a tetejére. Összetakarította a darabokat majd lesegített onnan.
- Kösz.- halvány mosolyt erőltettem. Felnéztem rá, ő pedig le rám. A pillangók visszatértek a hasamba, miután arcunk elég közel került egymáshoz, nem tudtam megszólalni. Elléptem előle és a szobámba siettem, de ahogy beléptem megtorpantam.- Ryan!!- az említett szinte beesett az ajtón és hatalmas szemekkel nézett rám.- Ez mit keres itt?
- Adhatnál neki még egy esélyt.- felnevettem.
- Az kizárt.
- Han..
- Vidd innen.- a kezébe nyomtam a gitárt és kitoltam a szobámból, majd becsuktam magam mögött az ajtót.- Elég gyenge próbálkozás volt.- mind a ketten elnevettük magunkat.

10. fejezet

Nem tudom este mikor értünk haza. Inkább valamikor éjjel. Liam és Harry segítettek Ryannel, aki teljesen leitta magát, a többiekkel együtt.
Felkeltem és kinyitottam az ablakot, a napfény lustán kúszott be rajta és lágy szellő lengette halvány színű függönyömet. Behunytam a szememet és mélyet szívtam a reggeli, friss levegőből. Ahhoz képest, hogy későn értünk haza korán keltem. Igaz, nem tudok sokáig aludni, pedig néha jó lenne. Felöltöztem és elmentem futni, legutoljára New Orleansba voltam. Ilyenkor az agyam kikapcsol és nem foglalkozik semmivel és senkivel, nekem pedig most pont erre van szükségem.. Néhány óra után hazamentem. Ryan a nappaliban, a tv előtt ült, szokás szerint. Intettem neki és elmentem lezuhanyozni. Felvettem egy rövidnadrágot egy kényelmes pólóval, majd vizes hajamat hagytam had száradjon meg magától. A konyhában egy tál rántotta várt. Fogtam egy villát a tányérral együtt és becsoszogtam Ryhoz, majd levágtam magam mellé. Szörnyen nézett ki, amitől belőlem kitört a nevetés. Tudta miért nevetek, ezért meglökte a vállamat. Reggeli után meg kellett erősítenem, hogy nem csinált semmi idiótaságot, persze az elején húztam egy kicsit, de nem, nem csinált semmit. Azon kívül, hogy ő, Zayn, Louis és Niall a kocsiban énekeltek hazafelé, amit a többiekkel fel is vettünk videóra. Ha már Niallnél tartunk, nem tudom mi van, vagy mi lesz. Érdekes módon Ry emlékezett arra amikor kimentem. Azt mondta akkor még józan volt, dehogy volt.. Mire visszamentem már rég leitta magát. Elmondtam neki az egész Zackes sztorit rendesen, de ő sem értette.- Volt valami furcsa.. Amikor rákérdeztem Willre, az arca egy pillanatra megváltozott, mint ha.. Áá nem is tudom.- hátradőltem.
- Azt hiszed ismeri?
- Nincs kizárva.
- Én nem hiszem. Zacket régóta ismerem, az egyik legjobb haverom, tudnám, ha ismernék egymást. Lehet csak a pia miatt képzelted.- megrántottam a vállamat. Tudom ha folytatnám kisebb vitába keverednénk, úgyhogy inkább megelőztem ezt. Én azért nem bízok benne és tartani fogom a két lépés távolságot tőle. Láttam amit láttam, és az nem a pia miatt volt, az arca abban a pillanatban meglepettséget tükrözött, mint amikor kiderül valami.. Érzem, hogy valami köze van hozzá, de Ryan nem hisz nekem. Tudom, hogy most egy idiótának gondol, de nem vagyok az, láttam..- Hé, Han.- rázogatni kezdett.
- Ha?
- Nem akarod kinyitni?
- Mit?- úgy néztem rá, mint egy hülyére szokás, fogalmam sem volt miről beszél itt nekem.
- Csöngettek.- összeszűkítettem szemeimet és felkeltem. Az ajtóhoz lépkedtem, hogy megnézzem ki az. Niall volt. Inkább visszasiettem Ryanhez és mutogattam, hogy ő nyissa kis. Széttárta karjait, ezzel jelezve, hogy nem tudja mi ütött belém. Persze.. Nem tudhatja mi történt, részeg volt és én meg elfelejtettem tájékoztatni. Kérlelő tekintettel néztem rá, mire ő kérdőn nézett vissza rám. Elmutogattam, hogy mondja azt, alszok és bementem a szobába. Az ajtónak dőltem és behunytam a szememet. Tudom, hogy meg kéne beszélnünk, de most igazán nincs kedvem hozzá. Vagyis.. Nem tartozik magyarázattal. Az ajtóm kinyílt amitől majdnem előreestem. Nem éppen erre számítottam, Niallel találtam szembe magam, mögötte Ryan bocsánatkérő tekintetével.- Én öhm.. Elmegyek a boltba.- Ry a fejét vakargatta.- Han.. Neked kell valami?
- Egy kés, amivel kínozni tudlak miután visszajöttél.- elnevette magát, majd megrázta a fejét és elment. Hallottam a bejárati ajtó csukódását. Mutattam Niallnek, hogy üljön le, de a fejét rázta, én viszont helyet foglaltam az ágyam tetején és felhúztam egyik lábamat. Láttam rajta, hogy szenved odabent, hogyan is kezdjen hozzá amiért itt van. Mondtam volna én valamit, de nem akartam, kíváncsi voltam mit is szeretne igazán mondani. Nem tudom miért, de rosszul esett a tegnapi. Mivel.. Niall néhány hete még azt mondta nem tudna nélkülem élni, most meg ez. A fejét vakargatta majd kifújta a levegőt és belekezdett.
- Liamék mondták mi volt.- nem szóltam egy szót sem. Igazából tudtam, hogy elmondták neki, máskülönben nem lenne most itt. Asszem..- Sajnálom Han. Én..
- Nem tartozol magyarázattal Niall.
- De igen. Amikor megláttalak azzal a sráccal..
- Mi?- félbeszakítottam.
- Kint.
- Zack?- bólintott.
- Olyan jól elvoltatok. Úgy látszott közel kerültetek egymáshoz még New Orleansban és..
- Ő csak egy barát. Ott ismertem meg. Egyszer randiztunk, de ennyi. Nem több egy barátnál.
- Én azt hittem..
- Meg is kérdezhetted volna. Érettebb viselkedés lett volna, mint az, hogy leiszod magad.
- Han, én sajnálom.. Tényleg.
- Elhiszem.
- De van még valami, ugye?
- Nem tudom mi van köztünk, Niall. Vagy, hogy mennyire komolyak azok a dolgok amiket olykor nekem mondasz. Néha nem tudok kiigazodni rajtad, mert nem ismerlek, ahogy te sem engem.
- Ismerlek Han..
- Az, hogy tudod a történetemet, az életemet, még nem jelenti azt, hogy ismersz. Néha.. Néha úgy érzem csak azért vagy velem, mert ilyen az életem. Mert nem vagyok egy Directioner, aki mindent tud rólad.
- Hannah..- nem engedtem szóhoz jutni.
- Bárkit megkaphatsz, híres vagy, tehetséges. Miért kéne neked egy ilyen lány, amikor milliószor jobbat is kaphatnál?
- Nekem nem kell jobb..
- Fogadni mernék, ha az életem unalmas lenne most nem beszélgetnénk itt. Sőt, nem is ismernénk egymást. Téged az ragadott meg, amikor elküldtelek titeket mert bajt éreztem, nem én.
- Ez nem igaz, fontos vagy nekem Han. 
- Sajnálom, de.. Nem tudok hinni neked. Neked.. Nem én kellek, hanem az életem.- hangom elhalkult utolsó szavaimnál. Lehajtottam a fejemet, nem akartam és nem tudtam volna szemeibe nézni. Éreztem ahogy a könnyek elhagyják szemeimet, de nem foglalkoztam velük, Niall csöndben ment ki a szobából. Hátradőltem az ágyon és arcomba nyomtam egy párnát. Így lesz a jobb, mindkettőnknek. Talán most fáj, de pár nap múlva majd elmúlik, nem engedhetem magamhoz ennél közelebb. Majd ő is rá jön, hogy így lesz a legjobb és talál magának egy olyan lányt, akinek normális élete van. Csak egymást bántottuk.. Nekem pedig itt lesz Ry, őt ha akarnám se tudnám eltaszítani magamtól. Kivette kezemből a párnát és befeküdt mellém. Közelebb csúsztam hozzá és karjai közé bújtam, nem szólt egy szót sem. Van egy olyan érzésem, hogy el sem jutott a boltig. Csupán a bejárati ajtóig, meg vissza a szobámhoz, és mindent hallott. Nem bánnám ha így lenne, nem akarok erről többet beszélni és ezt ő is tudja. Itt számomra a "Niall téma" le van zárva és eldugva a többi lezárt ládika közé, amiből lassan tornyot lehetne építeni. Niall már a múlt része, és ahhoz, hogy lehessen jövőm el kell engednem a múltat. Elengedem, hiszen ő nem ilyen életet érdemel, sokkal jobbat ennél. Hirtelen és váratlanul csöppent bele a világomba és váratlanul is távozott, így van ez jól.

Ryan szerint vissza kéne mennem New Orleansba új életet kezdeni, új emberek között, tiszta lappal. Bevallom ez már az én fejemben is megfordult, de nem biztos, hogy szeretném. Persze nagyon hiányzik az állandó napsütés és meleg, de kezdem megszeretni Londont. Egész életemben Amerikában éltem és most vágyom a változásra. Viszont nem számít hol vagyok, ha Ry nem lehet mellettem. Ha ő ott van, minden más. Nem számít hol vagyok, vagy mit csinálok mert ő mellettem van és olyankor csak ez a fontos. Nem tudom mit tegyek, az egyik percben maradni akarok, a másikban visszamenni. Csak is rajtam áll a döntés, viszont fogalmam sincs mi lenne a jó. Minden zavaros.. Egy valamit biztosan tudok. Nem számít hol élem az életemet tovább, kilépek a múltamból és a jelenben élek tovább.
Ryan elment sétálni egyet, de igazából csak magamra akart hagyni, had legyek egy kicsit egyedül, és had tudjak tisztán gondolkodni. Szerintem beszélt Niallel és azt szeretné, ha újra átgondolnám a dolgokat és ott folytatnánk, ahol abbahagytuk, de én nem akarok újra átgondolni semmit. Argh.. Elérte a célját.. Nagyon utálom amikor ezt csinálja. A tükörnek dobtam egy párnát és hátradőltem az ágyon, de kelhettem is fel, ugyanis megszólalt a csengő. Beinvitáltam Zacket a szobámba, így ha Ryan megjön nem zavar meg. Bár szeretném, ha ez a beszélgetés rövid lenne.
- Valamit tudnod kell.. Hazudtam neked.- vártam a folytatást.- Nem az vagyok akinek hiszel.- felálltam és kinyitottam a szobám ajtaját.
- Nem vagyok erre kíváncsi Zack, ha egy újabb mese, akkor köszi nem kérek belőle. Menj el.- nem mozdult.
- Nem szabadna itt lennem.
- Akkor mire vársz? Menj el!
- Hannah nem bírok neked hazudni.- hozzám lépett és arcomat kezei közé fogta.- Szeretlek, ezért is kell tudnod mindenről.- lehámoztam magamról kezeit és elléptem előle.- Nem véletlenül találkoztunk New Orleansban, ahogy Ryannel sem.
- Miről beszélsz?
- Okkal léptem be mindkettőtök életébe. Hannah hinned kell nekem.. Én nem akartam ártani nektek, nekem csak az volt a feladatom, hogy megfigy..
- Te..- minden összeállt.. Tudtam miről beszél csak nem akartam elhinni.- Te voltál.. Will embere vagy..- a szoba másik végébe hátráltam.- Te mondtad meg neki.. Tőled tudja ki Ryan és te voltál az embere New Orleansban. Azért voltál egyfolytában velünk, de..
- Miért? Hannah, Will nem csak téged zsarolt kiskorodba. Viszont.. 16 éves koromtól már saját akaratból dolgoztam neki.- ajkaim elnyíltak egymástól és szemeim kikerekedtek.- Én akartam.- közelebb lépett hozzám.- Minél több információt kellett szereznem rólad és a családodról.- mielőtt folytathatta volna a szavába vágtam.
- A családomról?- bólintott.
- Megtaláltam őket és..
- Elmondtad neki.. Nate miattad halt meg!- ekkor már előttem állt, meglendítettem kezemet, ami az arcán csattant.- Te ölted meg.
- Will..
- Nem ugyan az? Egy kis pénzért képes voltál köpni neki? Fel tudod fogni, hogy egy ártatlan ember halt meg miattad? Hogy tudsz a tükörbe nézni minden nap? Hogy tudod elviselni magad?
- Hannah..
- Undorító vagy! Képes lettél volna megölni Ryant és a családját..
- Hannah hallgass meg.- karomra tette kezeit, de leráztam magamról.
- Ne érj hozzám! Ryant is csak kihasználtad. Csak azért voltál vele, mert kellettek az infók.. Bízott benned! A legjobb barátjaként tekintett rád, te pedig minden bűntudat nélkül visszaéltél a bizalmával!
- Hannah kérlek..
- Felesleges.. Már minden világos és hála neked Will tudja ki Ryan.
- Még is mit kellett volna tennem? Ha nem segítek megölt volna.
- Én mit tettem egész életemben, ha? Ne játszd itt a szegény ártatlan bárányt, mert nem vagy az! Akkor nem gondoltál rá amikor dolgozni kezdtél neki?
- Han..
- Ha Ryannek vagy a családjának baja esik, te fogod megbánni Zack. Nem érdekelnek a következmények, de nem fogom annyiban hagyni.- közel hajoltam hozzá.- Bárhol is leszel, megtalállak, ha kell évekig kereslek, és hidd el türelmes ember vagyok.
- Han, én nem..- hangja elcsuklott és szemei fájdalomtól telve csillogtak.
- Menj innen.- csak engem nézett.- Menj már!- sóhajtott és kiment a szobából. Bevágtam az ajtót és lecsúsztam a fal mentén. Már csak ez hiányzott. Ez a nap, egyszerűen mesés. Képtelen vagyok felfogni a történteket. Ez csak valami vicc lehet. Bárcsak az lenne, ami Ry agyából pattant ki, de valahol legbelül éreztem, hogy nem így van. Ő viszont erről nem tudhat, nem mondhatom el neki. Tudom hogy fogadná, ezért kell őt megvédenem ettől, sokkal jobb életet érdemel ennél.

Mivel Ry még nem ért haza úgy döntöttem elmegyek sétálni. A Temze partjára mentem. Csak leültem és élveztem a látványt, a nap épp lemenőben volt, sugarai lassan tűntek el a horizonton. Ez az ami New Orleansban szebb, de ez van. Azt a látványt kell élvezni ami éppen előtted van, hiszen nem tudhatod mikor lesz vége, vagy mikor láthatsz ilyet legközelebb. Amikor azt hinné az ember, hogy minden jóra fordult akkor jön a végső csapás, ami mindent elpusztít. Egy mozdulattal töröltem le az épp legördülni készülő sós cseppet arcomról. Nem szeretek sírni, nem is szoktam de amióta itt vagyok sokszor engedem útjukra könnyeimet. Régen ez nem így volt és erős voltam, semmilyen érzelmet nem mutattam. Most meg.. Sóhajtottam és eltűrtem hajamat a fülem mögé. A telefonom megszólalt, ezzel megzavarva a csöndet.
- Igen?
- Han..
- Mondd Ry.
- Hol vagy?- hangja furcsa volt és szakadozva vette a levegőt. Felálltam és hazafelé vettem gyorsan az irányt.
- Mindjárt otthon, minden oké?
- Han.. Siess..
- Ryan mi van?- a vonal megszakadt. Kezdtem bepánikolni. Annyira, hogy nem is néztem előre, ezzel belerohantam valakibe és a földön kötöttem ki.- Sajnálom, az én hibám.- hadartam és felkeltem. Most néztem rá először. Ajkaim elváltak egymástól. Mielőtt bármit is mondhatott volna elfutottam.
- Han!- nem törődtem Niall hangjával. Minden erőmet összeszedtem, hogy minél előbb hazaérjek. Ha valami baja lesz.. A házhoz érve ledöbbentem. A bejárati ajtó nyitva volt.
- Ry itt vagy?- megálltam az ajtóban. Nem tudtam mi vagy ki vár odabent. Niall érkezett mellém, igazából fogalmam sincs miért jött utánam, de valahogy most nem is ez tudott érdekelni. Lassan léptem be, kisebb káosz fogadott amitől csak jobban kezdtem megijedni. Végignéztem a házat, de Ryan sehol. Egy ember tehet erről. Zack.. Nem törődve Niallel, elsiettem. Tudom melyik hotelban van. Ezt nagyon meg fogja bánni az biztos. Niall mindvégig csöndben követett. Néha megkérdezte mi történt, de mivel nem válaszoltam felhagyott ezzel a próbálkozással. A recepcióstól megkérdeztem melyik szobában van, majd beszálltunk a liftbe.
- Elmondanád mi folyik itt végre?
- Nem nyilvánvaló? Zack tehet mindenről.- benyomott egy gombot amitől a lift megállt. Kérdőn nézett rám majd amikor el akartam indítani a liftet elém állt.- Willnek dolgozik, és ha most kérhetlek.. Csak fogy az idő.- a lift újra elindult. Szinte futva léptem ki onnan és a szoba felé vettem az irányt. Bekopogtam majd amikor Zack arcával találtam szembe magam felpofoztam.- Hol van?
- Miről beszélsz?- kezem újra az arcán csattant.
- Nagyon is jól tudod miről beszélek.- beállt elém, ezzel elzárva előlem az utat.
- Fogalmam sincs.- mellkasánál meglöktem majd félrelöktem az útból és beljebb mentem. Na nem erre számítottam, Ryan ott ült a tv előtt gumicukorral a szájában. Ahogy észrevett vigyorogva integetni kezdett. Abban a pillanatban beigazolódott a délutáni gyanúm. Nem hiszem el.. Odamentem Ryanhez és pofon vágtam.
- Hogy tehetted ezt?- felkelt a fotelből én pedig a mellkasát kezdtem ütögetni. Megragadta csuklómat, de nem hagytam annyiban.
- Han nyugodj meg, ez csak egy egyszerű tréfa volt.
- Egyszerű tréfa? Ti normálisak vagytok?- kirántottam kezeimet szorításából és hátráltam. Niall és Zack is csatlakoztak, Ryan mellé álltak.- Szóval te is benne voltál.- Niall bocsánatkérő tekintettel nézett rám.
- Ne már Han..
- Fogd be Ryan! Hogy tudsz ezzel tréfálni? Zack, mint Will embere, aztán meg beadod, hogy bajod esik? Teljesen meghülyültetek?
- Han..
- Nem vagyok rá kíváncsi! Ha unatkoztok menjetek haza New Orleansba, de ne velem szórakozzatok! Tudod mit éltem át amikor felhívtál?!- szemeim megteltek könnyekkel.
- S...
- Nem kell több hazugság! Rohadt nagyot csalódtam bennetek, de főként benned Ryan.- megfordultam és elrohantam. Kint fogtam egy taxit és bediktáltam a címemet. Bezártam az ajtót és benne hagytam a kulcsot, hogy Ryan ne tudjon majd bejönni. Lecsúsztam a fal mentén és felhúztam térdeimet. Nem akarom látni. Egyikőjüket sem.. Más esetben viccesnek találnám, talán.. Na jó, nem hiszem. Számomra ez egy kés volt a hátamba. Legszívesebben most összepakolnék és elköltöznék innen. Oda, ahol senki sem ismer, ahol senkit sem ismerek. Új életet kezdenék, új emberek között. Milyen jó is lenne, de nem tehetem meg, egyáltalán miből mennék el? Néha eltűnődök azon, hogy ha nem hagynak ott az otthonban, most milyen életem lenne. Nem ismerném Willt.. Se Ryant, se Niallt vagy a többieket, de lenne családom. Talán így lenne a legjobb, ha nem ismerném őket. Felkeltem és a szobámba mentem. Bevágtam az ajtót majd kivettem a gitárt a tokjából és a falnak csaptam. Ry miatt kezdtem el énekelni. Miatta csináltam, de most már nem számít. Semmi se számít többé. A földre rogytam és zokogásban törtem ki. Nem tudom mi ütött belém. Talán minden most jön ki rajtam és a mai nap csak egy újabb kifogás a sírásra. Willnek igaza volt.. Meg kellett volna ölnie aznap este, most nem lennék olyan amilyen. Letöröltem könnyeimet és a fürdőbe mentem. Talán ő nem tette meg.. Talán nekem kéne megtennem.. Talán itt az idő, hogy átvegyem az irányítást az életem felett, és véget vessek a szenvedésnek. A szenvedésemnek..

9. fejezet

Másnap be kellett mennem a rendőrségre vallomást tenni. Több óráig ültem ott válaszolva egy csomó kérdésre, mindent el kellett nekik mondanom. A videót valamiért nem adtam át és nem is említettem, csak hogy ott voltam és láttam őket. Úgy éreztem megkönnyebbülök attól, hogy mindent elmondhatok nekik, hatalmas terhet vettek le a vállamról amit már évek óta egyedül cipeltem. A tudat, hogy Willt lecsukják felszabadított. 
Megkaptam Amanda végakaratát.. Furcsa. Elsírtam magam miközben olvastam, ő és Nate egy házat hagytak rám. Azt mondtam az ügyvédnek, hogy ez lehetetlen hiszen nem is ismertem az apámat, mire ő a dátumra bökött. Június 19. Aznap adtak be az otthonba. Vissza kellett adnom a papírt, de a címet leírtam és megkaptam a kulcsokat, ugyanis a ház itt van Londonban. Nem tudom milyen érzések kavarogtak bennem, ahogy azt sem milyenek fognak ezután. Délután hatalmas meglepetésemre Ryannel találtam szembe magam. Hihetetlen érzés volt. Azt mondta nem bírt már nem idejönni, annyira örültem neki. Elmentünk megnézni a házat amit rám hagytak. Nem volt nagy, de annál inkább gyönyörűbb. Egyszintes ház nagy kerttel, 1 háló saját fürdővel, két vendégszoba, egy plusz fürdő, egy konyha és egy nappali. Álmodni se tudtam volna szebbet. Annyit beszélgettünk, hogy ott is aludtunk el, jó érzés volt megint vele lenni. A jelenléte, vagy már csak a tudat, hogy itt van.. Annyi erőt ad nekem, ő az életem részese amióta csak az eszemet tudom. Mindig is az volt, és mindig is az lesz. Történjen bármi, Ryannel mindig ott leszünk egymásnak, ő a testvérem. Még ha nem is a vér szerinti, de a testvérem.

- Hol voltál?
- Annyira sajnálom. Tudom szólnom kellett volna, de szeretnélek bemutatni valakinek.- intettem a barátomnak, hogy lépjen közelebb.- Niall, ő itt Ryan. Ry, ő itt Niall.- elmosolyodtam, majd ők bemutatkoztak egymásnak személyesen is.
- Han sokat mesélt rólad.- Niall elmosolyodott.
- Szintúgy.- felháborodva néztem Ryanre aki elnevette magát. Bementünk a házba ahol bemutattam a többieknek is. Igazam volt, nagyon jól kijönnek egymással és ezt jó látni. Elmondtam nekik, hogy elköltözök mert a szüleim rám hagytak egy házat, de csak pár utcányira megyek. Persze megköszöntem nekik mindent amit értem tettek, nagyon hálás vagyok érte. Nagyon megszerettem a srácokat az az igazság. Jöttek a kérdések, hogy hogy vagyok.. A válaszom az volt, hogy jól, mert végre tényleg úgy éreztem. Fájnak a történtek és fájni is fognak de ők sem szeretnék ha a múlton rágódnék és egész nap sírnék, azt szeretnék, hogy legyek boldog és éljem tovább az életem. Úgy érzem nincs senki aki elől menekülnöm kéne, vagy félnem, Will börtönben van, az emberei meg vagy mennek utána vagy elmennek jó messzire. Sose hittem volna, hogy egyszer eljön ez, hogy nem kell aggódnom Will miatt, és most talán még is. Azért csak talán mert ő bármire képes, de többé már nem félek tőle, többé nem rémíthet meg, és tudom ha van valami a barátaimhoz bármikor fordulhatok. Barátok.. Milyen jó érzés ez. Azért bevallom egy kicsit aggasztanak Will szavai.. Hogy nincs vége semminek és a játék csak most kezdődik, de valahogy nem is érdekel. Egy új fejezetet nyithatok az életemben. Nélküle, boldogsággal. Nem tudom mitől változott meg ilyen gyorsan a kedvem, talán ezt is Ry jelenlétének köszönhetem. Nem tudom, de nem is ez a lényeg, ugye?

Mostanában sok időt töltök az én dilis barátommal, nagyon örülök, hogy itt van. A srácokat sem hanyagolom el mert mindig hívnak minden fele és velük is vagyok, de minden percét ki kell használnom amíg Ry itt van. Végre úgy élhetek, hogy nem kell hazudnom senkinek. Ohh és van munkám. Megkaptam az állást a lemez boltban, aminek szintén örülök mert legalább tudom majd fizetni a ház költségeit. Jó érzés, hogy van otthonom. A többieknek is feltűnt a hirtelen jött jókedvem de örültek neki. Én sem értettem, de miért ne használjam ki? Talán azért van mert Will végre megfizetett a tetteiért, egyszer mindenki megkapja azt amit érdemel. Neki most jött el ez az idő. Remélem.. Ha nem akkor addig úgy sem maradok amíg úgy nem lesz. Nem menekülhet.. Vicces, úgy mondom mint ha valami sorozatgyilkos lennék aki készül lecsapni a következő áldozatára és akit nem érdekelnek a következmények. Jó lenne így élni. Mármint nem sorozatgyilkosként hanem olyan emberként akinek nem számítanak a következmények. Bármit megtehetnél.. 
Ryan zökkentett ki a gondolataimból aki szemeim előtt csettintgetett, ezzel próbálva visszarángatni a valóságba. Kérdő tekintettel néztem rá, mire csak megrázta a fejét majd elnevette magát, tudja mennyire utálom amikor ezt csinálja, de még is mindig megteszi. Vállon ütöttem majd kinyújtottam rá a nyelvemet.- Mi van?- bukott ki belőlem. Nem bírtam nem rákérdezni minek örül ennyire a hülye, bár sejtettem, hogy választ nem fogok kapni.
- Kérdeztem ám valamit.- a hülye vigyorától akaratlanul is elnevettem magam.
- Én pedig gondolkodtam ám, de megzavartál.
- Szoktál gondolkodni? Nekem ez új.
- Ne legyél bunkó.- megböködtem a vállát amitől most ő kezdett el nevetni. Így szokott ez lenni kettőnk között. Valaki mindig nevet.. Aztán a másikunk is. Mellette az ember nem tud rossz kedvű lenni.- Mit kérdeztél?- válasz helyett a gitáromat tolta elém. Kérdőn néztem rá mire kezembe adta a hangszert.- Nem éneklek Ry.- letettem a gitárt.
- De..
- Felejtsd el.
- De miért? Mi történt?
- Semmi csak.. Egyszerűen nem akarok többé énekelni. Téma lezárva. Lépjünk túl ezen.- felkeltem.
- Most hova mész?
- El tőled. Minél távolabb.. A hülyeséged fertőző.- megkopogtattam a fejét mire elnevettük magunkat. Újra minden rendben köztünk, 2 percig se tartott. Ryannel nagyon könnyen kijövünk egymással. Talán a hasonló múltunk miatt és mert tudjuk min ment át a másik, így meg is értjük egymást. Igazából nem tudom, amióta az eszemet tudom ő a legjobb barátom. Az otthonban is mindig együtt voltunk. Volt, hogy éjjel átlopóztunk a másik szobájába amiből büntetést kaptunk, de együtt voltunk legalább. Elkalandoztam. Megint.. Úgy döntöttünk elmegyünk sétálni a városba. Mivel ő még nem járt itt megmutattam neki azokat a helyeket amiket én is ismerek. Persze, hogy végignevettük a délutánt. Ryan hamar elment aludni, azt mondta fáradt. Kinevettem érte de a helyemben ő is ezt tette volna. Elterültem a kanapén és a tv-t bámultam. Kapcsoltam volna tovább a következő csatornára amikor megszólalt a csengő. Felkeltem és elmentem ajtót nyitni. Nagy szemekkel meredtem a csillogó, kék szempárba. Kitártam az ajtót, ezzel jelezve, hogy jöjjön be majd a nappaliba vezettem és mutattam, hogy üljön le. Felhúztam egyik térdemet és köré fontam karjaim. Nem tudom mit mondhattam volna. Olyan érzésem volt, hogy ő azt várja én szólaljak meg én pedig azt, hogy ő, de még sem volt kínos a szitu. Az arcát fürkésztem majd végül ő törte meg a csendet.
- Jól vagy?-bólintottam.
- Jól, Ry mellett nem lehet senkinek sem rossz kedve. 
- Örülök neki.- elmosolyodott.
- Bocsánat, hogy mostanában nem tudok veled lenni.. Veletek.. De nem tudom meddig marad, vagy mikor láthatom majd megint.
- Hé, én megértem. Emiatt nem tartozol bocsánatkéréssel.
- De köszönettel annál inkább. Mindenért amit értem tettetek, hálás vagyok. Ha bármivel megtudom hálálni csak szólj.
- Lenne is itt valami.- kérdőn néztem rá és vártam, hogy folytassa.- Holnap este lesz egy kisebb összejövetel vacsorával meg zenével. Mi is meg lettünk hívva és.. Ha te és Ry is el tudnátok jönni az nagyon jó lenne.
- Jól hangzik.- elmosolyodtam.
- Holnap itt leszünk értetek nyolcra.- bólintottam és kikísértem. Elköszöntünk egymástól egy öleléssel majd visszamentem. Elmentem lezuhanyozni majd elhelyezkedtem az ágyamba, behunytam a szemem és vártam, hogy az álmok átvegyék irányítást elmémen.

Kicsit féltem az estétől ami nagyon gyorsan közeledett. Nem is tudom miért, talán mert a srácokon kívül nem ismerek majd senkit. Egy épület tele idegenekkel nem éppen a legjobb hely, de ki tudja. Nem szeretek előítéleteket hozni, azokból csak a baj van. Persze Ry majd kiugrott a bőréből a hír hallatán, mint egy öt éves kislány.. Nagyon aranyos volt. Amikor megkérdeztem tőle, hogy megcsináljam-e a haját duzzogva, karba tett kézzel vágta le magát a kanapéra amitől kitört belőlem a nevetés. Egy öleléssel és néhány kedves szóval, amivel az egoját növeltem meg is bocsájtott nekem és újra szóba állt velem. Bolond.. Ryannel épp valami ebédet dobtunk össze amikor megszólalt a csengő. Ott hagytam a lökött barátomat a konyhában remélve, hogy nem éget és nem gyújt fel semmit. Kissé.. Dehogy. Rohadtul ledöbbentem és megszólalni se tudtam amikor ajtót nyitottam, csak néztük egymást.- Mit keresel itt?
- Én is örülök, hogy látlak Hannah.
- N..Ne haragudj nem úgy értettem. Gyere be.- kitártam az ajtót.- Honnan tudtad, hogy itt lakok?- nem kellett válaszolnia. Amint kimondtam már tudtam is a választ. Megölöm érte..- Megbocsájtanál egy percre? Ne mozdulj.- gyors mosolyt villantottam és a konyhába siettem. Ry felém dobott egy konyharuhát amit el kaptam és felé közelítettem.
- Ki volt az?
- Ohh nem is tudom.. Talán Zack?!- nem beszéltem hangosan. Nem akartam, hogy az említett meghallja.- Minek mondtad el neki a címemet? Miért van itt? Nem akarom, hogy itt legyen.- minden egyes mondat után ütést mértem rá a konyharuhával. Próbált menekülni de sarokba szorította saját magát.
- Azt hittem jóba vagytok és megbeszéltétek.- kezeivel arcát takarta, csak ütögettem tovább.
- Persze, hogy azt mondtam. Mit kellett volna? Hogy még mindig nem szimpi? Ryan, mindenkinek ezt mondjuk amikor úgy vagyunk, hogy valószínűleg soha többet nem látjuk.- megcsapkodtam még párszor majd levágtam az asztalra a konyharuhát és visszamentem a "vendégemhez". Széles mosollyal az arcomon léptem elé.- Gyere.
- Minden oké?
- Persze.. Bocsi az előbbiért.- a konyha felé húztam.- Remélem éhes vagy, Raynnel épp ebédet csinálunk.- szúrósan néztem az említettre aki hülyén vigyorgott. Azt terveztem, hogy kedves leszek hozzá és ebéd közben vágok a dolgok közepébe. Jobb ötletem nincs.. Az asztalnál ülve senki sem szólt egy szót sem, csak turkáltam a villámmal az ételt, nem igazán volt étvágyam.- Nem mondtad meg, hogy miért vagy itt.
- Ryan mondta mi történt. Érdekelt hogy vagy.- legszívesebben megütöttem volna Ryt a nagy szája miatt. Majd megkapja..
- Rendes tőled, de jól vagyok, köszönöm.- több szó nem esett közöttünk. Most aztán okosabb lettem. Zack mondta hogy egy közeli hotelban lakik és csak néhány napig marad.  Szegényt azért sajnálom mert csak jót akart, de nem tudok mit tenni. Miután elment Ryant ott ütöttem ahol értem, ő meg próbált menekülni. 7 körül bezárkóztam a szobámba. Elmentem lezuhanyozni majd kiválasztottam egy szép fehér ruhát amit az ágyamra fektettem. Megcsináltam a hajamat és kisminkeltem magam majd felvettem a ruhát és kerestem hozzá néhány kiegészítőt és egy magassarkút. A cipőt úgy terveztem majd csak az induláskor veszem fel, csak fájna benne a lábam. Fújtam egy kis parfümöt magamra majd fogtam egy táskát amibe a telefonomat és néhány apróságot tehettem, Ryan a kanapén ült és a tv-t bámulta amikor kiléptem a szobából. Egyszerű szűk szárú fekete nadrágban volt fehér dorkóval és fehér pólóval ami fölé fekete zakót vett fel és egy lazán megkötött piros nyakkendőt. Jól nézett ki. Amint meghallotta, hogy jövök felém kapta fejét, szemei kikerekedtek és ajkai kissé elnyíltak egymástól.
- Azért ide ne nyáladdz Rómeó.- elnevettem magam.
- Nehéz ha így nézel ki.- a szemeimet forgattam.- Gyönyörű vagy. A szokottnál is gyönyörűbb.
- Köszönöm.- lehajtottam fejemet, éreztem, hogy az arcom színe vörösre vált. Nem szoktam meg ezeket és sose gondoltam magam nem hogy gyönyörűnek de még szépnek sem.- Nem túlzás?
- Ne kezd.- fintorogtam és leültem mellé. Nagy sóhaj hagyta el a számat amit nem bírt szó nélkül hagyni.
- Mi bántja a pici szívedet?- hangja kicsit sem volt gúnyos vagy olyan amikor húzzuk egymás agyát és szívatjuk a másikat. Olyan volt mint amikor érzi, hogy nincs minden rendben és érdekli mi van velem.
- Niall.- szája egy halk "ohh"-t hagyott el, mint ha csak a fejembe látott volna.- És Zack.
- Ooo.- most viszont meglepettnek tűnt.- Ne haragudj, hogy ilyen helyzetbe hoztalak.- a fejemet ráztam.
- Csak nem értem miért jött ide, nem is beszéltünk hetek óta és tudja, hogy nálam eljátszotta már a lapjait, mert megmondtam neki.
- Előbb utóbb úgy is megtudjuk.
- Ettől félek én is.. Oka van, hogy itt van.
- Szeret téged.- Ry elnevette magát. Vállba bokszoltam.
- Ez nem vicces.
- De mi van ha igaz?- nem tudtam válaszolni és nem is akartam. Megszólalt a csengő.- Még nem végeztünk.- szemeimet forgattam majd a cipőmért futottam amit a szobámban hagytam. Ry vállára tettem kezemet amíg felvettem a magassarkúm, hogy ne essek el majd elmentem ajtót nyitni. Azt mondta még kell a telefonja amit valahol a szobában hagyott ezért elment érte. Tipikus..
- Han.. Szia.- Harry tágra nyílt szemeivel találtam szembe magam. Befejezhetnék ezt.. A fürtösön fekete csőszárú nadrág és zakó volt alatta egyszerű fehér pólóval és a szokásos fehér dorkóval.
- Ry mindjárt jön csak..
- Szia Hazz.
- Ry.- lepacsiztak majd félreálltak, hogy be tudjam zárni az ajtót. Egy nagy fekete limuzin állt a ház előtt. Halkan megköszöntem, hogy Harry kinyitotta nekem az ajtót majd beültem. Nem nagyon öltözött ki senki, csak épp annyira mint Ryan meg Harry. Kezdtem azt érezni, hogy túlöltöztem. Köszöntem mindenkinek és helyet foglaltam Liam mellett majd Ry is levágta magát a másik oldalamra.
- Gyönyörű vagy Han.- elmosolyodtam.
- Köszi Lou.
- Mielőtt megkérdeznéd nem, nem sok, és nem túlzás.- a mellettem ülő Liamre mosolyogtam amolyan köszönetképpen. Ha ő mondja neki elhiszem. Az autó egy számomra ismeretlen épület előtt állt meg. Amint kiszálltunk a kocsiból kicsit jobban szemügyre vettem. Egy bálteremnek tűnt, de nem vagyok benne biztos. Mire észbe kaptam Ryan vigyorogva böködött, hogy újra köztük legyenek a gondolataim. Sokszor van velem, hogy elgondolkodok valamin ami teljesen magával ragad. Ahogy a terembe léptünk a gyanúm beigazolódott. Egy bálterem volt. Vörös és fehér díszek lógtak a falon. A helység egyik felét asztalok lepték el fehér terítőkkel amiken vörös szalag futott végig és egy egy csokor rózsa díszítette tetejét néhány üveg pezsgővel és poharakkal. A másik felében volt egy kisebb színpad és a táncparkett. Szép látványt nyújtott és sok ember volt itt. Megnyugodtam, hogy nem csak én vagyok így öltözve. Niall kérdő tekintettel nézett rám, enyhén ráztam meg a fejemet és elmosolyodtam. Odajött hozzánk egy inkább pingvinnek, mint sem pincérnek kinéző férfi és az asztalunkhoz vezetett. Leültem Ry és Niall mellé. Vagyis én csak leültem, ők pedig mellém, de nem bántam. Kiderült, hogy a srácok is szinte alig ismernek valakit és fellépni jöttek. A vacsora után 3 szám erejéig foglalták el a színpadot. Sose hallottam őket élőben, de nagyon tettszett. Az az átélés amivel énekelni tudnak és a hangjuk ahogy összhangban van.. Csodálatra és irigylésre méltó. Miután végeztek visszaültek és elfogyasztottunk még egy üveg pezsgőt.
- Miss Rooden, valaki magával szeretne beszélni odakint.- az egyik pincér lépett oda hozzánk.
- Kicsoda?
- Azt nem mondta. Egy fiatalember várja az épület előtt.
- Köszönöm.- azzal már el is tűnt az emberek között. Ryanre néztem aki megrántotta a vállát. Szegényben kezd sok lenni a pia.- Csak egy perc és jövök. Elnézést.- felkeltem helyemről és utat törtem magamnak a tömegben. Sietve lépkedtem. Minél előbb túl akartam ezen esni. Már tudtam ki vár kint, csak azt nem, hogy miért. Ahogy kiléptem az épületből meg is pillantottam, ott állt velem szemben. Hezitáltam majd sóhajtva léptem hozzá. Fogalmam sincs hogy tudta meg, hogy itt leszek vagy egyáltalán kitől.- Hallgatlak.
- Sétálnál velem egyet?
- Nem Zack, ha nem tűnt volna fel van programom. Vagy elmondod itt amit akarsz vagy el is mehetsz.- hangom nyugodtan csengett. A délutániak után nem akartam megint bunkó lenni.
- Oké.- mély levegőt vett és belekezdett.- Tudom, hogy azóta is neheztelsz rám.- ajkaim elváltak egymástól de hangok nem hagyták el őket.- Sajnálom Han, nem akartam paraszt lenni.
- Kérdezhetek valamit?- bólintott.- Ryan.. Mesélt neked Willről?- arca hirtelen meglepettnek tűnt de hamar rendezte vonásait.
- Nem, miért? Tudnom kéne valamiről?
- Nem.- elmosolyodtam.- Csak érdekelt.
- Figyelj Han.. Fontos vagy nekem és..
- Zack ne.- félbeszakítottam.- Ne folytasd kérlek. Rossz időzítés, nagyon is.
- Sajnálom.
- Mi csak.. Csak barátok vagyunk. Nem lehet köztünk több.- aprót bólintott majd lehajtotta fejét. Átkaroltam nyakát és megöleltem, karjait szorosan fonta körém.- Sajnálom.- megszakítottam az ölelést majd visszamentem, Niall sehol sem volt. Ry kérdezősködött de minden válasz csak egy szó volt tőlem. Az asztalnál csak Ryan, Liam, Harry és én ültünk, de Liam el volt foglalva a telefonjával, Ry pedig kezdett beszámíthatatlan lenni. Átültem Harry mellé és megkérdeztem nem-e tudja hol van Niall mire a válasza az volt, hogy néhány perce jött be nem túl jó kedvvel és a piás asztal felé vette az irányt. Azt mondta a helyemben nem keresné mert már Ry szintjén van.. Vagy lejjebb. Liam, Harry és én voltunk a legjózanabbak. Elbeszélgettünk 3-an, persze figyelve a többieket. Amint megpillantottam Niall szőke haját a tömegben elnézést kértem és elindultam felé, de félúton megtorpantam, Niall egy alacsony fekete hajú lány szájával volt elfoglalva. Éreztem, hogy szemeimet ellepik a könnyek és az érzéseim eluralkodnak felettem, úgy éreztem a világ forog körülöttem. Átverekedtem magam a tömegen és a mosdóba rohantam, bezártam az ajtót így esélyt sem adva másoknak, hogy bejöjjenek, egyedül akartam lenni. Lecsúsztam a fal mentén és szabad utat engedtem könnyeimnek. Az érzés leírhatatlan. Nem is értem miért ráz meg ennyire ez az egész, Niallel nem volt köztünk semmi, de most még is szörnyen érzem magam. Amit a rendőrök előtt mondott.. Csak hazugság lett volna, hogy letegyem a fegyvert? Úristen.. Észre kellett volna vennem, egy ilyen fiú sose szeretne egy ilyen lányt. Az ajtó másik oldalán meghallottam Harry hangját majd a zár kattanását, becsukta maga mögött az ajtót és leült mellém. 

- Figyelj ő csak részeg.. Józanon nem tenne ilyet. Főleg nem akkor amikor te is ott vagy.
- Nem számít, én csak.. Hittem neki.. Egész idő alatt pedig.. Felesleges volt.
- Ez nem igaz..- folytatta volna de megráztam a fejemet és felálltam.
- Nem azért vagyok itt, hogy sírjak. Eleget sírtam az elmúlt hetekben.- megtöröltem a szememet és a tükörbe néztem. Szuper a sminkem elfolyt. Letéptem egy darab papírt és próbáltam letörölni az elkenődött szempillaspirálomat. Harry szó nélkül ment ki majd néhány pillanat múlva a táskámmal a kezében jött vissza. Megköszöntem és elővettem belőle néhány sminket. Azt mondta kint megvár. Nem szórakoztam sokat, kiigazítottam sminkemet majd mély levegőt vettem és kiléptem az ajtón, Harry biztatásképpen rám mosolygott amit nem tudtam nem viszonozni. Letettem a helyemre a táskát.
- Táncolunk?- felém nyújtotta kezét amit egy mosoly kíséretében fogadtam el. A zenekar épp egy lassú számot játszott, kezeit derekamra tette, én átkaroltam nyakát és közelebb húzódtunk egymáshoz. Arcunk egy vonalban volt. Nem mondanám táncolásnak inkább csak ringatóztunk ide-oda, még is jó érzés volt. Fejemet vállára hajtottam ezzel még közelebb kerültünk egymáshoz.

8. fejezet

Felsikítottam és a könnyeim szabad utat törtek maguknak. Hirtelen nem tudtam mit csinálni teljesen lesokkoltak a látottak és a levegőhiány is problémát okozott. Élettelenül csuklottak össze előttem a testek. Minden egy perc töredéke volt. A szívembe éles fájdalom hasított, mint ha csak kitépték volna a helyéről és torkom is elszorult. Egy hang sem jött ki a számon csak sírtam és némán tátogtam. Fogalmam sincs mit mondhattam volna, vagy mit tehettem volna. A földre rogytam, de mindenem remegett.
- Megmondtam Hannah, ha eljár a szád a rendőröknek Niall és Ryan jön.- elment. Zokogva öleltem magamhoz a két testet és hívtam a mentőket, alig bírtam megszólalni a telefonba.
- Amanda.. Amanda tarts ki. Mindjárt itt a mentő.. Kérlek.. Nem veszíthetlek el.
- Szeretlek Hannah.
- Ne hagyj itt kérlek.- elcsuklott a hangom.- Szükségem van rád.- mire a mentő kiért már késő volt.. A családom meghalt. Ott ültem a földön karomban Amanda és Stella testével és csak sírtam. Mindent elvesztettem. Amikor elvették tőlem őket csak magam elé meredtem, de a könnyeim csöndben folytak végig az arcomon. Egy fiatal férfi guggolt le hozzám.
- Hogy hívnak?
- Hannah.- nem néztem rá és csak suttogni tudtam. Csodáltam ha egyáltalán meghallotta.. Bár nem igazán érdekelt.
- Jól van Hannah, csak segíteni szeretnék. Én Michael vagyok. Te megsérültél?- a bekötött kezemre nézett. Csak a fejemet ráztam.- Tudod ki tette Hannah?- megint csak nemleges választ adtam.
- Van valaki akit felhívhatnánk hozzád?
- Mind meghaltak.. A családom meghalt..
- Hannah..
- Niall.- suttogtam.- Niall Horan.
- Figyelj..
- Csak mondja neki, hogy Hannah. Tudni fogja.- még mindig csak meredtem magam elé. A férfi felállt és kiment, de néhány perc múlva visszajött. Azt mondta jobb ha nem maradok tovább ebben a szobában. Felém nyújtotta kezét amit én csak nagy hezitálás után fogadtam el és lementünk. Leültem az egyik fotelbe és engedtem, hogy az orvos megvizsgáljanak. Azt mondta sokkos állapotba kerültem, de erről magamtól is rájöttem. A sok zseni.. Be kell mennem a rendőrségre és elmondani azt amit tudok, csak rábólintottam. Jobbnak láttam mindenre rábólintani. Akkor legalább békén hagynak. Nem hiszem el, hogy ez történt. Amikor Niall megérkezett szorosan a karjai közé zárt, elsírtam magam.
- El sem tudod hinni mennyire sajnálom.- nem engedtem el.

- Most gyanúsított vagyok?- már a rendőrségen voltunk, Niall mellettem ült.
- Nem, dehogy. Miért lennél az?
- Hallottam amikor beszélgettek. A másik rendőr szerint én tettem, de.. Én nem tudnék megölni senkit.. Főleg nem Amandáékat.
- Az édesanyád volt, igaz?- bólintottam.
- Csak most ismertem meg őket.
- Nem tudod ki akart nekik ártani?- a fejemet ráztam.- Hannah mit kerestél ott ilyenkor?- megint csak a fejemet ráztam.
- Nem tudom.. Hinnie kell nekem. Nem én öltem meg őket!
- Hiszek neked Hannah. Most elmehetsz haza, pihenj. Ha jól leszel vissza kell jönnöd és ha eszedbe jut valami vagy szükséged van valamire hívj fel.- átnyújtott egy névjegykártyát. Bólintottam és zsebre tettem.- Megígérem, hogy megtaláljuk azt aki ezt tette.- bólintottam és Niallel elmentünk.
- El tudnál vinni a panzióhoz, kérlek?
- Nem.
- Oké, akkor fogok egy..
- Louis és a többiek már átvittek minden dolgodat hozzánk.
- Niall..
- Az orvos azt mondta nem lenne jó egyedül hagyni. Ne is ellenkezz.
- Köszönöm.- beültünk a kocsiba és az 1D házhoz mentünk. Senkivel sem találkoztam. Niall megmutatta a leendő szobámat és magamra is hagyott. Az ágyra feküdtem és szabad utat engedtem könnyeimnek, úgy éreztem mint aki elvesztette volna önmagát.
A napjaimat a szobában töltöttem. Vagy ültem az ablakban és néztem kifelé vagy feküdtem az ágyon és plafont bámultam. A srácok többször is jönnek hozzám egy nap. Néha egy egy apró mosolyt csalnak az arcomra, de ennél többre ők sem képesek, senki sem. Rémálmok gyötörnek. Szörnyű valóságos rémálmok arról az éjszakáról.. Ryan tud mindenről de megtiltottam neki, hogy idejöjjön, nem akarom őt is veszélybe sodorni. Persze jobb lenne ha mellettem lenne de most nem lehet, nem engedhetem, hogy még egy ember meghaljon miattam. Az én hibám volt, igen. Amanda, Stella és Bill miattam haltak meg, ha nem lettem volna ott Detroitban aznap éjjel talán még Nate is élne. Ha valamit megérdemlek most, az a szenvedés. A többiek azzal nyugtatnak, hogy nem az én hibám, de tévednek, az én hibám volt. A temetésben segített a rendőrség amiért hálás voltam. A számat még mindig tartottam ezért a rendőrség még mindig nem kapta el Willt.
- Nem maradhatsz örökké ebben a szobában.- felé fordítottam a fejemet.
- Sajnálom, már megyek is vissz...
- Nem úgy értettem.- Louis simított végig a karomon.- Ez a ház már a te otthonod is.
- Köszönöm.. Mindenért.
- Ryan hívott. Azt mondta fontos.
- Majd felhívom. Köszi, hogy szóltál.
- Nincs kedved lejönni? Van fagyink.- halvány mosoly jelent meg az arcomon amitől Louisnak is felfelé görbült kissé a szája.- Gyere.- kézen fogott majd levezetett a nappaliba, a többiek is ott voltak. Egyszerre kapták felénk tekintetüket. Mindenkitől kaptam egy ölelést ami nagyon jól esett. Próbáltak jobb kedvre deríteni, talán egy kicsit sikerült is nekik. Aranyosak, hogy "befogadtak" és nagyon hálás vagyok mindenért. Niall és Harry egész este kajával tömtek. Alig ettem valamit a napokban, most viszont.. Addig nem hagytak amíg minden el nem fogyott a tányérról. Ryan azért hívott, hogy idejön, de megint csak lebeszéltem róla. Nem bírnám elviselni ha neki is baja esne. Persze rohadt jó lenne ha itt lenne velem, de ne lehet. Most nem. Amíg azaz őrült szabadlábon van nem lehet.
Másnap elmentem a klubba. Egyedül. Olyan erősen ütöttem a zsákot ahogy csak tudtam. Minden érzést az ütésekbe helyeztem. Fájdalom. Düh. Gyűlölet. Gyász. Találkoztam Scottal is, de nem sokat beszéltünk. Nem volt kedvem megint a ringes hülyeségeihez. Meg.. Amúgy sem volt kedvem emberekkel társalogni.. Vagy emberek között lenni. Most először voltam kint a házból azóta.. Két hét telt el Amandáék halála óta, még is olyan mint ha csak tegnap történt volna. Amint engedek a fájdalomnak a képek újra és újra bevillannak elmémben ezzel még mélyebb sebet ejtve.
- Hol voltál?
- Az edzőteremben, bocsi.
- Azt hittem valami hülyeséget csináltál.
- Mint például?
- Nem tudom.- elmosolyodtam és a fejemet ráztam.
- Jó mosolyogni látni.- Niall ölelt magához. Azt mondtam neki énekelni megyek de nem így volt. A gitár csak egy eszköz volt, hogy el menjek. Nem akartam énekelni. Azóta nem is énekeltem vagy gitároztam amióta eljöttem New Orleansből, és nem is tervezem, hogy mostanában újra fogok. Letettem a virágot és leültem a sírjuk mellé. Miattam haltak meg. Magamnak köszönhetem, hogy most nincsenek itt, hogy egyedül vagyok. Olyan ez mint kiskoromban. Akkor sem volt családom, csak a különbség az, hogy akkor nem kellett végignéznem mások halálát.
Miután haza siettem.. Haza?! Nem tudom, olyan furcsa ezt mondani, de tényleg úgy érzem ahogy Louis mondta, hogy ez az én otthonom is. Felmentem a szobába és az ágyra ültem, elővettem a képet amit még Amanda adott. Annyi érzés kavargott bennem. Michael többször is behívott, hogy elmondja semmire sem jutottak vagy hogy elmondjam mit tudok, de a hülye is tudja, hogy ez kihallgatás volt. Ebből a jó hír az, hogy a sokkos állapotom miatt estek ki részek, aminek örültem mert nem kell kitalálnom minden hazugságot és ők sem kérdeznek többet. A fényképet nézve elgondolkodtam. Itt az idő, hogy mindenki megkapja azt amit érdemel és a mindenki alatt most Willt értem. Elővettem a telefonomat és küldtem neki egy sms-t, hogy jöjjön kilencre ahhoz a sikátorhoz ahol múltkor találkoztunk de a majmait ne hozza, bár ahhoz nincs bátorsága szóval tök mindegy. Azt is beleírtam neki, hogy fontos. Volt még egy órám, csak remélni tudtam, hogy el fog jönni. Már bánom, hogy Niall beledobta a folyóba a pisztolyt. Most nagyon is kéne nekem az a fegyver. Fél kilenckor indultam el, nem vittem magammal se telefont, semmit.. Csak én voltam. 
- Hova mész ilyenkor?
- Levegőzni.- láttam rajta, hogy nem hisz nekem.- Ne aggódj Niall, sietek vissza. Csak elintézek valamit.
- Oké..
- Vagy valakit.-  alig hallhatóan suttogtam amikor kiléptem az ajtón. Képtelenség, hogy meghallotta. Siettem mert én akartam előbb ott lenni. Már ha el jön. Amint megérkeztem Will még sehol sem volt, örültem neki. Már ha lehet ilyen helyzetben örülni is valaminek.
- Nem hittem volna, hogy keresni fogsz.- hirtelen megfordultam.
- Nem hittem volna, hogy eljössz. Egyedül vagy?
- És te?
- Ez most komoly? Még is kit hozhattam volna?
- Egyedül jöttem Hannah.
- Nem hiszek neked.
- Ne csináld már Hannah.
- Hívd fel őket és mond meg nekik, hogy tűnjenek innen különben már itt sem vagyok.- csak nézett. Amint elindultam már tárcsázott is és mindenkit elküldött.
- Most örülsz?
- Nem úgy nézek ki?
- Nem éppen. Megviseltek a történtek?- nem válaszoltam.- Ezt egy igennek veszem.- gúnyos mosoly jelent meg az arcán.- Mit akarsz?- közelebb léptem hozzá.
- Bosszút.- felnevetett.
- Még csak pisztolyod vagy késed sincs Hannah. Menj és játssz inkább a gitárodon.
- Nekem lehet, hogy nincs, de neked van.- arcon ütöttem, pont úgy ahogy Scott tanítottam. A falnak esett. Előrántotta a pisztolyt, de megfogtam a kezét. Dulakodás folyt közöttünk, hogy kié is legyen a fegyver. Kezünk a fegyvert fogva a falnak csapódott majd engem is neki lökött. Nagy lendülettel húztam fel térdeimet. Talált.. Kissé összegörnyedt tőle. A pisztolyért nyúltam, de megpofozott amitől a földre estem, fölém hajolt és rám szegezte, de elkövette megint azt a hibát amit múltkor.. Kirúgtam lábait amitől már ő is a földön volt a fegyverrel együtt. Érte nyúltam, ahogy ő is. Ütést éreztem az arcomon amitől elfeküdtem de nem hagytam annyiban. Öklömmel a hasát vettem célba, elejtette a fegyvert amit felvettem és rászegeztem majd felálltam. Erősen ziláltam.  Nem tudott hirtelen érdekelni az hogy vérzik néhány testrészem vagy hogy tiszta mocsok vagyok, csak arra tudtam koncentrálni, hogy végre bosszút állhatok. Feltartotta kezeit és hátrálni kezdett, de ahogy ő ment hátrébb én úgy mentem közelebb hozzá. Múltkor nem tettem meg. Még egy ilyen alkalmat nem halaszthatok el. A kezem még csak nem is remegett.
- Azt mondtad nem tudsz megölni senkit.
- Kivéve téged.
- Hannah..
- Hallgass Will! Leszarom mit akarsz mondani. El sem hiszem, hogy múltkor nem tettem meg. Most Amandáék élnének. Milyen érzés kiszolgáltatottnak lenni? Milyen érzés amikor nem tehetsz semmit? Hirtelen nem is vagy olyan nagy, ugye Will?- az ujjam készült meghúzni a ravaszt amikor szirénák hangja töltötte be a teret, a sikátort pillanatokon belül ellepték a zsaruk.
- Dobja el a fegyvert!
- Ne lőjetek!- ez Michael hangja volt.
- Han..- Niall? Mit keres ő itt? 
- Hannah dobd el a fegyvert! Nem akarunk bántani.
- Magának fogalma sincs róla mi történt.
- Akkor mondd el, de előtte tedd azt le.- csak jobban szorítottam a pisztolyt ami még mindig Will szívével volt egy vonalba.
- Ő tette.. Ő ölte meg a családomat.
- Tessék?
- Will tette.. Ő lőtte le Amandát, Stellát és Billt. Azt mondta ha elmondom a rendőrségnek megöli Niallt és Ryant. Egész életemben zsarolt.
- Hannah!
- Maguk nem érthetik! Nem menekültek egész életükben. Egyedül nőttem fel és miatta ráadásul nem élhettem normális életet. Mindent tönkretett!
- Han kérlek.. Ez nem te vagy. Emlékszel? Azt mondtad te nem tudnál megölni egy embert sem.
- Csak hogy ő nem ember Niall.
- Hannah tedd le, kérlek. Szükségem van rád.. Nem veszíthetlek el. Nélküled.. Nem tudok élni, és ha lelövöd Willt elveszítelek. Tedd azt le, kérlek.. A kedvemért..- szemeim megteltek könnyekkel Niall szavainak hála. Szüksége van rám? És.. Nem tud nélkülem élni? A késztetés, hogy meghúzzam a ravaszt.. Feltartottam a kezemet majd lassan a földre tettem a fegyvert. Utasítottak, hogy térdeljek le és tartsam fent a kezeimet, úgy is tettem. Willt megbilincselték engem nem, én Niall karjai közé kerültem. Amikor elvezették mellettünk Willt felnéztem rá, azt mondta még nagyon bánni fogom, hogy nem húztam meg a ravaszt és még nincs vége.. A játék csak most kezdődik. Soha sem mondtak még olyanokat nekem mint Niall. Szorosan ölelt magához.
- Mr. Horan. Egy percre.
- Mindjárt jövök.- egy puszit nyomott a homlokomra és felkelt mellőlem majd arrébb ment az egyik rendőrrel. Szörnyen fáradtnak éreztem magam. Erőm sem volt, hogy felkeljek a földről, csak bámultam az aszfaltot.
- Nagyon bátor voltál.- a hang felé kaptam a fejemet.- Hogy elmondtad az igazat.
- Mit sem ér ha bántják Ryant és a többieket.
- Emiatt ne aggódj, Niall már tájékoztatott mindenről. Szóltunk az ottaniaknak és odaküldenek embereket a családjához amíg ennek vége nem lesz.
- Köszönöm.- halvány mosoly jelent meg az arcomon.- Most mi lesz vele? Willel?
- Megkapja amit érdemel.