15. fejezet

Még ki kell gondolnom hogyan fogom ezt megtenni Willnek. Nem tudom kihasználni Niallt.. Bármennyire is szeretnék elvonatkoztatni, nem megy. Most csak ezen jár az agyam. Ha nem teszem meg, bántja Ryant, de mi a garancia, hogy békén hagyja ha megteszem neki? Nem nagy szám ez az egész.. Amit kér tőlem.. De ezek után Niall miért segítene nekem? Will írt, hogy kapok 4 napot, ha nem sikerül, tudom mi fog történni. Ennyi idő alatt nem tudok újra a bizalmába kerülni, és ha egyenesen megmondanám neki, hogy mi van..? Nem.. Will miatt lett ilyen a kapcsolatunk.. Nem tudom mit kéne tennem és azt sem Will miért mondta Niall nevét.

3 napon át jártam ki énekelni, napi kétszer, plusz kaptam fizetést a munkahelyemen is és még a félrerakott... Inkább összegyűjtött pénzemmel együtt összejött a Will által kért összeg. Szerintem azt hitte Nialltől fogok kérni és utána olyat kért volna, amitől újra elveszíteném, de nem így történt.. Megbeszéltem vele egy új időpontot a találkozó napon, ugyanis akartam vele beszélni még előtte egyszer. Megmondtam neki, hogy nem teszem meg amit akar és Niallt meg kihagyhatja ebből az egészből. Ennek az lett a vége, hogy az egyik majmának hála szereztem néhány sérülést úgy.. Az egész testemen.. Igen, Will megint alkalmazta a jó kis "ha nem teszed amit mondok megveretlek" módszerét.. De még is, ez volt a legkisebb problémám. Plusz, nem először tette már velem, az egyik lefogott a másik ütött.. Otthon lezuhanyoztam és próbáltam elfedni a sérüléseket. Ez idő alatt többször is kitört belőlem a sírás.. Nem tudom meddig vagyok még képes elviselni ezt.. Napok óta nem alszok, képtelen vagyok, akárhányszor lehunyom a szemem szörnyű képek ugranak be. Felöltöztem és elmentem Niallhöz. Más nem jutott eszembe, és szükségem van rá a Willel való találkán. Nem tudom minek ragaszkodik hozzá, hogy ő is ott legyen, de ha arról lesz szó, bármit megteszek érte. Becsöngettem és vártam, hogy valaki ajtót nyisson. Liam egy öleléssel üdvözölt, majd kedvesen közölte, hogy Niall a szobájában van. Megköszöntem, majd felmentem a lépcsőn, az ajtajához érve hezitáltam, de végül bekopogtam és a válasz hallatán benyitottam.- Szia.
- Hannah..- az ágyon feküdt, arca meglepettséget tükrözött, de amint beléptem ülő helyzetbe tornázta magát. Becsuktam magam mögött az ajtót és nagyot nyeltem.
- Tudunk beszélni?- hozzáléptem. Bólintott, majd mutatta, hogy üljek le, de csak a fejemet ráztam, nem akartam leülni. Abban a pillanatban egy kérdés kavargott a fejemben.. Hogy miért is vagyok én itt..? 
- Minden oké, Han?
- Én.. N..Nem tudom miért vagyok itt. S..Sajnálom.
- Hé..- karomnál fogva állított meg, hangja lágyan csengett.- Han, mi történt veled?- lehajtottam fejemet és karba tettem kezemet, ezzel eltakarva néhány ütés nyomát.- Ki tette ezt veled?- nem válaszoltam, már végképp nem tudtam mit keresek ott.- Will volt, ugye? Már nincs börtönben..- felkaptam fejemet.
- Sajnálom, én tényleg nem tudom m...
- Han.. Kérlek. Tudom, hogy hülyén viselkedtem és nem várom el, hogy megbocsáss, de látom hogy nem vagy rendben.. Szörnyen nézel ki.- maga mellé húzott. Sóhajtottam mielőtt megszólaltam volna.
- Aznap, amikor felvettük a dalt a stúdióban..
- Feldúlt voltál.
- Will emberei bepakoltak egy kocsiba és elvittek egy házhoz, később ő is megjelent. Aztán megkeresett, hogy meg kell tennem valamit.. Azt mondta, ha megteszem amit akar visszahívja az emberét New Orleansból, békén hagyja Ryant és elmegy Londonból. Nekem.. Amit tudok, hogy pénzt kell vinnem neki és.. Téged.- könnyek folytak végig arcomon. - Én.. Nem akarlak ebbe még jobban belekeverni, de

nem akarom Ryant sem elveszíteni, rajta kívül nincs senkim.- Niall szó nélkül magához ölelt. Feltört belőlem a sírás..- Sajnálom, én csak neked akartam jót, amikor elküldtelek. Nem akartam, hogy olyan életed legyen, mint nekem.
- Mennyi pénzre van szükséged?
- Ezt nem lehet.. És.. Már összegyűjtöttem.. Ezt nekem kell elintéznem.

Fél órával előbb mentünk a helyszínre amit Will küldött üzenetben. Egy másik sikátorhoz kellett mennünk. Milyen meglepő.. Nem akartam, hogy Niallnek baja essen, ezért úgy döntöttünk, ő nem mutatkozik Will előtt, amíg nem muszáj. Hangokat hallottam a hátam mögött ezért megfordultam. Ahogy közeledett felém, és csökkent a kettőnk közötti távolság, szívem ritmust váltott. 3 lépés távolságnál megállt előttem. Felé dobtam egy vastag borítékot, amiben a pénz volt. Elkapta és megszámolta, majd zsebre vágta és kérdőn nézett rám.- Meg kaptad amit akartál, nem?
- Nem erről volt szó.
- Itt a pénzed Will..
- Ohh tudod te miről beszélek. Hol van?
- Ne keverd bele.
- Ennyit ér a barátod élete Hannah?
- Ryannek ehhez semmi köze.
- Megegyeztünk Hannah, és tudod mi lesz ha nem teljesíted.- nem sok kellett, hogy elsírjam magam..- Ha te így akarsz játszani..
- Hagyd őket békén..- Niall lépett hozzám. Will arcára gúnyos mosoly ült, én pedig teljesen kétségbe estem.
- Nem szép dolog hazudni Hannah, Drágám.
- Én nem hazudtam.
- Csupán nem mondtál igazat, ismerem.- mosolyt villantottam.
- Miért kellett Niallnek is idejönnie? Neki van ehhez a legkevesebb köze.
- Úgy mint Ryannek?
- Okosodsz Will.
- Köszönöm a bókot, sokat számít tőled.
- Ohh ennek nagyon örülök.- kezeimet a szívemre tettem.
- Tegyük félre a viccelődést drágám, most jön az alkunk második része.
- Nem volt szó második részről.
- Apró baki.- arcára mosoly ült.
- Azt mondtad amint megkapod a pénzt, elmész.
- A gyönyörű múlt drágám mindig közbe zavar.
- De..
- Hannah mindig beleesel ugyanabba a hibába.- kifújtam a levegőt. Most szállt el minden félelmem és vette át a helyét a szín tiszta düh. Ledobott a földre egy fekete nejlonzacskót és felém rúgta. Megállítottam lábammal, lehajoltam érte és lassan bontottam ki. A 'kis csomag' egy pisztolyt tartalmazott. Nyugalmat erőltettem magamon.- Túl sokan vagyunk itt jelen. Drágám, kérlek tegyél róla, hogy ez ne legyen így.- a tekintete Niallre vándorolt. Felnéztem rá, akinek az arca meglepettséget tükrözött.- Ha most azt akarod kérdezni, hogy választanod kell Ryan és Niall között, a válaszom igen.- szívem kitörni készült mellkasomból és elszorult a torkom. Szabad kezemmel megragadtam Niall karját majd ránéztem. Szemei fájdalomtól telve csillogtak. Nem.. Nem Will fog dirigálni..
- Nem.- hangom határozottan csengett, elléptem Nialltől, Will iránya felé.- Nem Will, ezúttal nem a te szabályaid alapján játszunk. Vagy visszahívod az emberedet New Orleansból, békén hagyod Niallt, Ryant, és a pénzeddel együtt elmész, vagy elmegyek a rendőrségre és mindenről beszámolok. Ezúttal a múltbeli gyilkosságodról is, és garantálom, hogy életfogytiglant kapj egy olyan helyen, ahonnan nem tudsz majd megszökni még te se.- elszánt voltam, és úgy is éreztem magam. Meg akarom védeni őket, nincs más megoldás, határozottnak kell lennem és nem egy olyan lánynak akit könnyen befolyásolhatnak. Ráfogtam a pisztolyt, csak biztosíték gyanánt, eszem ágában sem volt lőni, csak el akartam kerülni a meglepetéseket.
- És mi lesz veled?- kérdőn néztem rá.- Valamit valamiért.
- Ohh nem, én már eleget kaptam tőled. Nem fogsz megveretni, vagy megöletni.- elmosolyodtam.
- Csakugyan?
- Tudnak néhányan a dolgaidról és ha nekem bajom esik, tudni fogják, hogy te voltál és már mennek is a zsarukhoz. Lásd be.. Ezúttal nem nyerhetsz.- nem szólalt meg. Remélem most tényleg én tartom sakkban őt, és nem fordítva.
- Okos lány vagy Hannah.. Nagyon okos..- szám mosolyra húzódott és kissé megdöntöttem fejemet.- Ha esetleg.. Ismétlem, esetleg belemegyek, honnan tudjam, hogy nem mész a zsarukhoz?
- Nem megyek. Egészen addig, amíg békén hagyod a barátaimat és a szeretteimet. Ismersz már, úgy hogy tudod, hogy mindig állom a szavam.
- Drágám, ebben túl sok minden a..
- Will.. Fogadd el, különben már hívom is őket!- közelebb léptem hozzá és elővettem a telefonomat. Sóhaj hagyta el a száját.
- Megfogtál Hannah. Úgy látszik nem lehet könnyen befolyásolni, ha úgy adódik..- kinyújtotta kezét, ezzel jelezve, hogy adjam vissza a fegyvert. Kiszedtem a tárat, eldobtam, és megtöröltem a pisztolyt, majd a kezébe nyomtam.
- Hívd az emberedet.- pár pillanat alatt lerendezte a telefont.- Akkor..
- Megegyeztünk.- felém nyújtotta kezét, amit megfogtam. Közel rántott magához, egy pillanatra megijedtem, de nem tartott tovább a félelmem.- Először győztél, de ne feledd, attól, hogy nem vagyok itt még tudom mit csinálsz.
- Jó utat.- mosolyt villantottam, majd Niallhöz léptem. Kicsit úgy éreztem ez túl könnyen ment, túl könnyen hagyott nyerni.. Csöndben néztük ahogy Will elmegy onnan.

- És most mi lesz?- Niall erkélyén ültünk és a csillagokat néztük.
- Bárcsak tudnám.- ránéztem majd lehajtottam fejemet és a földet bámultam. Éreztem magamon tekintetét, de nem mertem felemelni a fejemet.- Amit tudok, hogy nem foglak magadra hagyni Han. Most, hogy Ry nincs itt szükséged van egy barátra és megígértem neki, hogy vigyázok rád. Többé nem leszel egyedül, én itt leszek melletted.. Itt leszek neked. Szeretetet érdemelsz és nem megvetést vagy gyűlöletet.- felnéztem rá.
- Nem tudom most mit kéne mondanom.
- Semmit sem kell mondanod.- elmosolyodott, majd magához ölelt. Úgy bújtam hozzá, mint ha csak az életem függne tőle. Niallnek igaza van, szükségem van egy barátra.. Szükségem van rá, jobban mint azt bárki gondolná. Összetörtem és sebezhető vagyok, talán jobban mint valaha. Soha nem éreztem magam ilyen gyengének, már rég nem az a lány vagyok, aki akkor voltam, mikor idejöttem Londonba. Erős voltam, határozott és nem tartott vissza semmitől senki és semmi, most meg.. Mi lett belőlem..- Büszke vagyok rád és köszönöm.- kérdőn néztem rá.- Olyat tettél ma, amit más nem mert volna. Szembe szálltál Willel és átvetted az irányítást, Han. Büszke vagyok rád, és a szüleid is azok lennének.- arcomon könnyek folytak végig.- Ne sírj, kérlek.- letörölte a sós cseppeket, majd magához ölelt.

14. fejezet

Az ember sokszor elgondolkodik azon, hogy ha megváltoztathatná egy rossz döntését, vajon megtenné? Kijavítaná a hibáját? És ha igen, másképp állna a dolgokhoz? Az emberekhez.. Vajon ugyan az a személy lenne, vagy egy teljesen más személyiséggel rendelkező ember. Ugyan az lenne a döntését követően, vagy teljesen másképp viselkedne. Én is sokszor elgondolkodok ezen. Ha a szüleim aznap este nem hagynak ott az otthonban, most Londonban élnénk boldogan, mint egy család? Nem ismerném Ryant, de lenne családom és talán még barátaim is. Amanda és Nate élnének.. Nem ismerném Willt, és nem kéne ilyen életet élnem, nem kéne minden reggel arra kelnem, hogy ma milyen szörnyűség fogad, mert minden egyes napom így kezdődik. Rettegve kelek fel, rettegek attól, hogy ki lesz a következő személy akit elvesztek. Nem ismerném Niallt, maximum a tv-ből vagy a netről és az újságokból és ha még is úgy lett volna ahogy eddig, csupán nem indulnék a szüleim keresésére vagy Detroitban nem mennék a hangok után most milyen életet élnék? Furcsa.. Furcsa ezeken gondolkodni. "Hogy milyen lenne ha.." Nincs "ha", nincs semmilyen "csiribi-csiribá megváltoztatom a múltamat". Semmi, csupán a kőkemény valóság és az olykor fájó jelen. Ez van, nem több és nem is kevesebb. Túl leszek ezen is, ahogy sok minden máson már túl tettem magam. Erősnek kell lennem és Ry amint elmegy az érzéseim megint megszűnnek majd létezni. Miért is lenne rájuk szükségem, ha már senki sem maradt az életemben? Ez hamar meg fog történni, ugyanis Ryan holnap megy vissza New Orleansba. Hát, nagyon örülök neki, de ez van. Több hétig volt itt nálam, nem szakíthatom el a családjától, az otthonától.

- Ryan le fogod késni a géped!- az ajtóból kellett neki kiabálnom, mert neki az utolsó pillanatban jutott eszébe, hogy nincs meg a telefonja. A taxisnak sem lehetett kellemes órákon át várni ránk, de szerencsére időben odaértünk a reptérre és még így is maradt egy kis időnk. Nem akartam sírni, de nem tudtam parancsolni érzéseimnek és a sós cseppek akaratlanul is végigfolytak arcomon.
- Mosolyogj dilis.- letörölte könnyeimet, majd végigsimított arcomon. Halvány mosoly jelent meg az arcomon, de az igazinak a közelében sem volt.- Haladunk, haladunk.- elnevettem magam és inkább karjai közé bújtam. Fejemet mellkasának döntöttem és behunytam szemeimet.- Jövök amint tudok.- aprót bólintottam. A bemondóban közölték velünk, hogy itt az ideje a búcsúnak.- Légy erős.- szorosan magához húzott majd egy puszit nyomott a homlokomra és csatlakozott a tömeghez. Sóhajtva mentem el onnan, egyenesen haza. Nem hívtam taxit, pedig elég messze lakom a reptérről, de nem érdekelt, semmi sem érdekelt. Ryan elment, Niall szóba sem áll velem, egyedül maradtam. Most már tényleg.. 
Fogtam a sporttáskámat és elmentem a clubba. Egy ember segíthet.. Nem akarom, hogy a múltkori megismétlődjön, nem akarok tehetetlen lenni amikor Will egyik majma felbukkan. Megkérdeztem néhány embertől, hogy látták-e Scottot és szerencsére igent mondtak. Amint megpillantottam odamentem hozzá és megkopogtattam a vállát.
- Hannah! Mi újság? Régen láttalak.
- Segítenél nekem?
- Az attól függ.
- Mitől?
- Hogy tudok-e.- elmosolyodtam, mert igazából nem erre a válaszra számítottam. Megkértem, hogy tanítson meg megvédeni magamat. Mivel Harry megtanította hogyan üssek, már csak az önvédelem van vissza. Örömmel mondott igent, és azonnal el is kezdtük. Bevallom, hogy nem ment könnyen, sőt az elején szenvedtem, mert elég bonyolult dolgokat mutatott, de a végére szerinte "mindent tökéletesítettem". Örültem neki, bár kissé fáradtan léptem ki a clubból. 
- Han!- elsikítottam magam, mire közelebb lépett és kezét számra tapasztotta.- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.
- Észre se vettelek.- kifújtam a levegőt majd megöleltük egymást.
- Harry mondta, hogy gyakran jársz ide.
- Muszáj.
- Igen, megértem.- az arcomat fürkészte. Megemeltem szemöldökömet és kérdőn néztem rá.- Mi van veletek Niallel?
- Semmi.
- Nem lettem okosabb, mert ő is ezt mondta.
- Te hogy hogy erre vagy.. Ilyenkor?
- Eleanor.- amolyan "mindent értek" fejjel néztem rá.- Mi történt köztetek? Azt hittem jól elvagytok.
- Lou, erről inkább őt kérdezd.
- Sajnálom, hogy ez lett a vége.. Összeilletek.- több szó nem igazán esett közöttünk az úton. Louis elkísért haza, mert szerinte nem kéne egyedül mászkálnom ilyenkor. Felőlem, legalább volt társaságom, még ha nem is beszéltünk annyit. Az eddigi "érzelemmentes élet" valahogy nem jön össze, pedig nagyon szeretném. Valaki mindig tesz róla, hogy érzelmeket mutassak ki és törődjek a másikkal. Nem akarok, mert.. Mert nem.. De nem megy, nem tudom úgy élni az életemet, ahogy eddig tettem, már képtelen vagyok rá.

A postás egy nagy csomagot hozott nekem. Miután aláírtam már el is tűnt, persze segített és bevitte a dobozt. Becsuktam az ajtót és a nappaliba lépkedtem, a csomagom a kanapén hevert. Letérdeltem és elkezdtem kinyitni. Be volt csomagolva buborékfóliába, de az alakjából így is könnyen rájöttem mi az. Egy fehér papír volt a tetejére helyezve. Elvettem majd szétnyitottam, az írást rajta rögtön felismertem és ennek hatására akaratlanul is elmosolyodtam. A levélben az állt, hogy fogadjam szeretettel és úgy is használjam. Ryntől kaptam a csomagot, ami egy gitárt tartalmazott, egy üres kis könyvvel. Kivettem a "csomagolásból" a hangszert és végighúztam rajta kezemet. Behangoltam majd játszani kezdtem rajta, csak úgy. Elmosolyodtam, megráztam a fejemet és bevittem a szobába. Tudhattam volna, hogy készül valamire. Inkább elmentem a clubba, Scottal megbeszéltük, hogy ma is mutat ezt-azt és addig sem ülök itthon és bámulom a falat, és legalább tanulok valami hasznosat. Tényleg érdemes volt bemennem délelőtt, Scott sok mindent mutatott ma is.

- Niall.. Szia.. Öhm..
- Harry nincs itthon.
- Ott hagyta az edzőterembe a ...
- Tudom, mondta.
- Odaadod neki, kérlek?- átnyújtottam Harry dolgait, ő pedig elvette őket.- Köszönöm.- szinte suttogtam majd megfordultam.
- Szia Hannah.- nem néztem vissza. Niall rideg velem és tényleg úgy viselkedik ahogy mondta. Hogy fáj-e? Nagyon is. Szinte futottam hazáig, nem akartam erre gondolni. Nem akartam RÁ gondolni.. Otthon besiettem a szobámba, átdobtam a vállamon a gitárt, fogtam a táskámat és már mentem is el. Szokás szerint az utam a London Eye-hoz vezetett. Eleinte haboztam, hogy lehet nem igazán jó ötlet itt lenni, de amikor elkezdtem már nem érdekelt semmi és senki. Nem mondanám, hogy a legvidámabb dalokat énekeltem, de valahogy nem tudott érdekelni. Mindig is úgy játszottam, hogy tükrözzem vele a kedvemet, az érzéseimet. 
- '..Cause I don't know who I am, who I am without you, all I know is that I should..' sosem figyeltem a tömeget, hogy kik néznek és hallgatnak engem, de most kivételt tettem. Körbenéztem és jól megnéztem a "közönségemet". Nem voltak ott ismerősök, bár honnan is ismernék én bárkit is? Az ismeretségi köröm még a tízet sem éri el. Viszont van akinek az arcát bárhol és bármikor felismerem. Most sem volt ez másképp, egyből felismertem őket a tömegben. Lehajtott fejjel és behunyt szemekkel énekeltem végig a a dalt. 'She who dares to stand where I stood, she who dares to stand where I stood.' Miután befejeztem igyekezve kezdtem neki a pakolásnak, de nem jártam sikerrel. Egy számomra ismeretlen pasas hajolt közel hozzám és a fülembe suttogta, hogy legyek ma a szokott helyen este 9-kor. Nem számítottam rá, így össze kellett szednem magam, hogy leplezni tudjam meglepettségemet. Már indultam volna, amikor..
- Szia Han.- Zayn nagy mosollyal az arcán üdvözölt.
- Sziasztok.- mosolyt erőltettem. A barna szemű fiúhoz képest Niall még csak rám sem nézett. Felé fordítottam tekintetemet, majd vissza Zaynre.
- Úgy tudtam, hogy már nem játszol.
- Ry küldte.- felemeltem a gitárt és vállat vontam.
- Jól tette, így legalább észhez tértél.- elnevettem magam és a fejemet ráztam.
- Hogy hogy itt vagytok?
- Sétálunk.- megrántotta a vállát.- Kicsi kikapcsolódás.
- Az rám is rám férne.
- Hagyunk, nem tartunk fel, csak gondoltuk köszönünk.- kis szünetet tartott.- Majd még beszélünk Han.- intettünk egymásnak és elmentünk onnan, ők az egyik irányba, én meg a másikba. Vajon meddig fogjuk még ezt csinálni? Meddig fogja ezt csinálni.. A hazafelé vezető úton egy kérdés kavargott a fejemben. Miért? Miért akar Will velem találkozni és mit akar egyáltalán? Talán egy kicsit félek ettől a találkozástól.. Nem tudom miért, de rossz előérzetem van.. Nagyon is.. Amint hazaértem leraktam a cuccaimat és elmentem zuhanyozni. Felvettem egy farmer rövidnadrágot, egy zöld ujjatlannal és fekete dorkóval. A fejemre nyomtam a szokásos fekete kukás sapimat és már mentem is el. Lassan sétáltam, mert nem volt kedvem ehhez a "találkához". Will már ott volt amikor odaértem.
- Mit akarsz?- megálltam előtte úgy két méterre.
- Én is örülök neked Hannah.- arcán széles mosoly ült, pont olyan, amitől undorodok.
- Én nem. Úgy hogy gyerünk.- sóhajtott.
- Sosem voltál türelmes ha rólam volt szó.
- És nem is leszek. Sajnálom, hogy még nem kaptak el, de ami késik nem múlik.
- Drágám.. Nem ismersz engem.- felnevettem. Nagyon nem voltam kíváncsi erre. Megfordultam és elindultam, de karomnál fogva visszahúzott.- Nem mész sehova.
- Utoljára kérdezem mit akarsz.
- Van számodra egy feladatom.
- Nem nincsen. Vége azoknak az időknek.
- Hannah, Hannah.. Sose lesz vége.- arcára gúnyos mosoly ült. Nem válaszoltam, inkább megvártam amíg folytatja.- Nem nehéz és ne aggódj nem kell megölnöd senkit. Még.. Csupán annyi lenne a feladatod, hogy..- a többit a fülembe suttogta, mint ha meghallaná valaki..
- És nekem ebből mi hasznom?
- Békén hagyom a kis barátodat, Ryant, visszahívom az emberemet Londonba, és eltűnök az életedből.
- Honnan tudjam, hogy nem versz át?
- Én mindig megtartom a szavamat.- mielőtt reagálhattam volna elment. Sóhajtottam majd követtem a példáját, és elmentem onnan, de nem haza. Nem akartam haza menni, muszáj átgondolnom mindent. Én ezt nem akarom.. Nem vagyok ilyen. Nem tudom kihasználni azokat az embereket akiket ismerek. Ha idegenről lenne szó, azt mondom oké, mert kit érdekel? Nem is ismerem, de így.. Hogy Niallről van szó..

13. fejezet

A stúdióban a dalok felvétele után nem szóltam egy szót sem. Otthon Ryan kérdezősködött, de nem mondtam neki semmit, csak hogy minden oké és ne aggódjon annyit. Persze azzal érvelt, hogy nekem mindig nagy szám van és nem megszokott ha csöndben vagyok. Inkább ráhagytam.. Tény, hogy igaza van, de ahogy a világ, úgy az emberek is változnak, így én is. Egyébként sem akartam veszekedésbe kezdeni vele, vagy elmondani az igazat. Nem tudnám elviselni ha baja esne, főleg akkor nem ha ez mind miattam történne meg, az én hibámból. Inkább hazudok neki, ha ezzel megvédem őt, mert nekem ez a legfontosabb a világon. Megvédeni Ryant, bármi áron. Nem számít, hogy nem élhetem a saját életemet, nem ha ezzel megvédem őt. Hamarosan visszamegy New Orleansba ami jó, mert távol lesz Willtől, de egyben rossz, mert távol lesz tőlem és nem tudom ki az ottani embere. Igazából nem tudom mit kéne tennem, hogy mi lenne a jó. Köpni a zsaruknak és Ry életét veszélybe sodorni, vagy tűrni ezt az egészet és így is veszélybe sodorni őt. Minden lehetőség szar és egyik sem megoldás. Csak egy megoldás létezik, de annak annyi következménye van és..
Sóhajtva keltem fel az ágyról és elmentem lezuhanyozni. Ryannel elmegyünk egy kicsit szórakozni, mind a kettőnknek jár már a kikapcsolódás és egy kis jókedv. Megcsináltam a hajamat és a szokottnál egy kicsit erősebb sminket vittem fel arcomra. A választásom egy fekete ruhára esett, egyszerű fekete magassarkúval. Fújtam magamra egy kis parfümöt, majd egy táskába beledobtam a telefonomat, némi pénzzel és kiléptem a szobám ajtaján. Ryan fekete csőnadrágot viselt, egyszerű fehér pólóval és egy fehér dorkóval.  Egymásba karolva léptünk ki London utcáira és úgy is mentünk az általunk kijelölt helyre, ami szerencsére nem volt messze a házamtól, így nem kellett órákig gyalogolnunk. Ahogy beléptünk a sötét, kihalt utcát és a csendet felváltotta a hangazavar, a tömeg és a villódzó fények. Megragadtam Ry karját és a bárpulthoz húztam. Kértünk mind a ketten valami ütős koktélt és az itallal a kezünkbe mentünk a tömegbe táncolni. Jól éreztük magunkat és senki sem akadályozott meg ebben. Csak mi voltunk, az alkohol és a jókedv. 

Ry szólt, hogy menjünk, de elleneztem, nem akartam még menni. Minek ha végre jól érezzük magunkat?
- Han most már tényleg menjünk.
- Mi bajod van? Végre kikapcsolódunk, erre most alig pár óra múlva le akarsz lépni.- hogy halljuk egymás hangját túl kellett üvöltenünk a hangos zenét. Nem értem minek akar menni, amikor ő akart ennyire jönni, plusz még csak nem is ittunk szinte semmit, ráadásul ez volt az egyik fő cél. Néha még én sem tudok kiigazodni rajta, pedig jobban ismerem bárkinél.
- Csak menjünk, oké?
- Nem. Menj ha akarsz én maradok.- sóhajtott majd megadta magát. Széles vigyorral ünnepeltem a győzelmemet és egy újabb koktéllal. Miután megittuk a koktélt újra elrángattam táncolni, nem hagyom hogy rosszul érezze magát, hiszen pár nap múlva megy vissza New Orleansba, és én szeretném ha addig a napjai boldogan telnének. A napjaink boldogan telnének.. Legszívesebben bezárnám a házba, hogy ne tudjon elmenni, de nem lehet és nem akarom erőszakkal itt tartani.
- Oké Han, most már tényleg menjünk.
- Miért akarsz ennyire menni?- Ry elnézett a másik irányba, majd furcsa tekintettel vissza rám. Aha, ismerem ezt a nézést. Karon ragadott és húzni kezdett, de leráztam magamról kezét és megálltam.- Mit nem kéne látnom?
- Han.. Menjünk.- oké.. Persze, hogy nem engedelmeskedtem neki. Keményen néztünk egymás szemébe, majd arra fordítottam tekintetemet amerre az előbb ő nézett. A sok emberen kívül nincs itt semmi sem.. Megakadt a szemem rajta. Rajtuk.. Nem bírtam levenni róluk tekintetemet. Éreztem ahogy Ryan húzni kezdett, de a lábaim nem engedelmeskedtek, nem tudtam megmozdulni.- Han..- eltűrtem egy kósza tincset a fülem mögé, majd megfogtam Ry karját, ezzel jelezve, hogy menjünk. Úgy is tettünk. Minél előbb el akartam tűnni arról a helyről, eleget láttam belőle.. Nem szóltunk egymáshoz az úton, csak csöndben sétáltunk hazafelé, de amint beléptünk az ajtón..- Jól vagy?
- Miért ne lennék? Minden oké Ry, csak fáradt vagyok.
- Aha..- elhúzta a szó végét és amolyan "tudom, hogy nincs minden oké" nézéssel nézett rám. Sóhajtottam és közelebb léptem hozzá.
- Komolyan.. Jó éjt..- egy puszit nyomtam az arcára és a szobámba mentem. Beálltam a zuhany alá és próbáltam nem a történtekre gondolni. Egyáltalán miért agyalok még mindig ezen? Miért zavar ha mással látom? Megmondtam, hogy nem szeretem, pont. Úgy látszik neki sikerült az, ami nekem nem. Tovább lépett és talált magának valaki mást, pont úgy ahogy mondtam. Ennek örülök is, de részben szörnyen fáj. Bármennyire is fáj, ennek így kell lennie.

Egy doboz fagyival a kezembe feküdtem a tv előtt. Ry elment elintézni ezt-azt, tényleg alig pár napig marad már csak, és ez tényleg nagyon rossz érzés, hogy hamarosan egyedül maradok a házban, nélküle. A csengő hangjára keltem fel a kanapéról, letettem a dobozt a dohányzóasztalra és elcsoszogtam az ajtóhoz. Kedvem lett volna ahhoz, hogy nem nyitom ki, mint ha nem lennék itthon, de amikor már elfordítottam a kulcsot a zárban nem volt vissza út. Mondhatni eléggé meglepődtem és egy pillanatra elfelejtettem levegőt venni. Kitártam az ajtót, ezzel jelezve, hogy jöjjön be, majd a nappaliba érve mutattam, hogy üljön le.- Ry nincs itthon, nemsokára jön, elment elintézni ezt-azt.
- Én hozzád jöttem.
- Hozzám?- nem is tudtam volna letagadni meglepettségemet, még ha akartam volna se. Válasz helyett csupán bólintott. Niall.. Niall ne jöjjön hozzám és ne akarjon velem beszélni, mert.. Mert ne.. Argh, megőrülök, de komolyan. Lassan tényleg egy diliházba kötök ki, ami nem is lenne csoda, ha az életemet nézzük. Ryan most már igazán hazajöhetne, de nem fog.. Majd beesik amikor Niall épp menni készül, ez így szokott lenni.- Miért?- mivel ő nem folytatta kénytelen voltam én megtörni a csendet, bár nem szívesen tettem. Inkább ülök csöndben, minthogy beszélgessek vele most.
- Csak tudni akartam mi van veled.
- Minden oké.- az arcát fürkésztem. Ha tényleg csak ezt akarta, telefonba is elmondhatta volna. Ismerem már az embereket és biztos vagyok benne, hogy nem emiatt jött.- Igen, jól vagyok és igen, tényleg minden rendben.
- Biztos?- kérdőn néztem rá.- Úgy értem.. Ha mégsem lenne így, tudd, hogy hozzám bármikor jöhetsz.
- Majd észben tartom.
- Lou mondta, hogy tegnap ott voltál.- sóhajtott.- Én csak n..
- Ha most megpróbálod megmagyarázni ne is fáradj. Niall neked meg van a saját életed, ahogy nekem is.. Nem tartozol magyarázattal.
- Még akkor sem ha fontos vagy nekem?- legszívesebben elsírtam volna magam, de tartanom kellett a kemény álarcomat.
- Ezt annyiszor hallottam már.
- És mindvégig igaz volt.
- Miért jöttél Niall?
- Hogy megtudjam az igazat.
- Milyen igazat?
- Willről.. Miatta voltál múltkor feldúlt, tudjuk.- felnevettem.
- Szóval a hátam mögött elméleteket gyártotok és ki is beszéltek Ryannel.. Szuper.
- Han, hallgass végig.
- Nem Niall, te hallgass végig engem. Nem szorulok senki segítségére. Meg voltam egész életemben mások segítsége nélkül, ezek után is megleszek. Megmondtam, hogy ne avatkozz az életembe, én sem szólok bele a tiedbe. Ha nem hiszel nekem, nem érdekel, azt gondolsz amit akarsz, de állj le és szakadj le végre erről a témáról!
- Az egy dolog, hogy nekem hazudsz, de az más, hogy Ryannek is.
- Hagyd őt ki ebből Niall, ő az akinek semmi köze ehhez.
- Meg akarod védeni, nem? Elárulok valamit, így nem fog menni.
- Neked ehhez semmi közöd!
- Had segítsek Han. Vége lehet ennek.
- Hát nem érted? Will börtönben van! Vége van Niall, lépj túl ezen és éld tovább a fényes életedet!
- Ha ezt akarod..- éreztem, hogy bármelyik percben összetörhetek. A kiabálás csak arra jó, hogy erősnek mutassam magam, pedig fáj..- Hülyeség volt odamenni hozzád aznap és szóba állni veled. Ha nem tudunk egymással normálisan beszélni mi értelme van még tartani a kapcsolatot?! Mi értelme van ennek az egésznek? Most én mondom ki.. Felejtsük el egymást, valaki mindig megsérül kettőnk közül. Tegyünk úgy, mint ha sosem találkoztunk volna, mint ha sosem beszéltünk volna. Ha találkozunk csak szimplán levegőnek nézzük egymást és ennyi, nem több. - nem válaszoltam. Éreztem, hogy belül végleg megsemmisülök, Niall felkelt és szó nélkül ment el. Amint hallottam az ajtó csukódását minden előtört belőlem. Ezt akartam mindig is, csak nem ilyen formában és most megkaptam tessék. Azt hittem könnyebb lesz, hogy nem fáj majd ennyire, de tévedtem. A szívemet mint ha kitépték volna mellkasomból és most visszaköszön a helyéről egy üres lyuk. Niall helye.. Nem tudok kiigazodni magamon, ahogy már lassan senkin se. Elfeküdtem a kanapén,  összehúztam magam olyan kicsire, amekkorára csak tudtam és átkaroltam egy párnát. Csak sírtam és sírtam. Jelenleg ez nyújtotta nekem a megnyugvást. Nem, ez nem igaz. Szörnyen éreztem magam, fájt. Leírhatatlanul fájt minden egyes szó amit nekem mondott. Nem változtat semmin.. Igaza van, nem kellett volna találkoznunk. Nem kellett volna szóba állnom velük aznap, ahogy utána sem. Nem gondolkodtam és idiótán viselkedtem, egyáltalán miért válaszoltam nekik? Miért nem követtem azt az elvemet, hogy "senkivel se álljak le beszélgetni"? Eddig mindig bevált, de amint belenéztem gyönyörű kék szemeibe nem tudtam nem válaszolni nekik. Gyenge voltam és azt éreztem Niall lehet az aki pótolja majd Ryant, de tévedtem. Nem is kicsit, nagyon nagyot tévedtem. Éreztem, ahogy valaki végigsimít a karomon, reflexszerűen ültem fel, de izmaim ellazultak amint rájöttem, hogy Ry az. Kérdőn nézett rám, nem tudtam volna letagadni azt, hogy épp sírtam, hogy épp sírok.. Talán nem is akartam.. Önzőn fog hangzani, de talán így itt marad még mellettem. Nem akarom, hogy elmenjen, ezek után tényleg csak ő van nekem és nélküle ki tudja mire vagyok képes.
- Han, mi történt?- szemei fájdalomtól telve csillogtak. Nem szeretem így látni, de miattam sokszor van ez így. Én tényleg mindenkinek csak ártok. Egy rakás szerencsétlenség vagyok, hamis szavakkal, hamis élettel és folytonos könnyekkel, csak a baj van velem. Kénytelen voltam elmondani neki, ezt a nem túl kellemes beszélgetést, persze kihagyva a Willes részt. Ha oda eljutunk, eljutunk ahhoz is, hogy most mi is az igazság. Helyette csupán annyit mondtam, hogy azt vágta a fejemhez, hogy titkolózok, ráadásul nagyon sokat mostanában. Nembaaaaj, így végül is "csak" nőtt a Ryannek mondott hazugságok száma. Tényleg rohadt jó barát vagyok, de.. Más is ezt tenné a helyemben, nem? Remélem.. Ry nem mondott semmit a kisebb mesém után, csupán magához ölelt. Tudom mit jelent ez, azt hogy Niallnek ad igazat. Legyen így, nem érdekel.. Kit álltatok? Persze, hogy érdekel.. Ahj.. Úgy döntöttünk elmegyünk sétálni, szerinte jót tenne nekem egy kis friss levegő, felőlem.. Úgy 15 perces készülődés után végre kiléptünk az ajtón. Nem terveztük merre megyünk, csak sétáltunk amerre kedvünk tartotta. Azt se mondanám, hogy sokat beszélgettünk, ha még is teljesen más témáról, a történteket egyikünk sem hozta fel, de ez volt a cél. Az más téma, hogy az én fejembe bevéste magát egy aranyos, kék szemű, szőke hajú mosolygós fiú. Csakhogy az angyali tekintetet olykor átvette az ördögi, ami mindent a fejemhez vágott. Ilyenkor behunytam a szememet és mély levegőt vettem. Leültünk a Temze partjára és kavicsokat dobáltunk a folyóba, nem tudom miért volt jó, de az volt.
- My eyes will do the same, if you walk away, everyday, it'll rain, rain, rain.- hangom halkan szólt.
- Han, ezt ne is énekeld. Ne gondolj erre, kérlek.
- Sétálunk tovább? Ha járok, nem kattog az agyam.- egy puszit nyomott  a homlokomra majd eleget tett kérésemnek és tovább mentünk. Persze a dal nem ment ki a fejemből, sőt egyre hangosabban hallottam, Niall hangjával. Tényleg kezdek megőrülni. Ryan addig nem maradt, amíg be nem mehetett egy fánkoshoz, ugyanis ő "éhen fog halni ha nem ehet". Mivel a sor elég nagy volt, és utálom a tömeget, inkább kint vártam meg. A falnak támasztottam hátamat és behunytam a szememet. "Don't just say, goodbye, don't just say, goodbye, I'll pick up these broken pieces 'til I'm bleeding if that'll make it right." a dal egyre jobban befúrta magát elmémbe.. Nem gondolsz rá Han.. Nem lehet. Elfelejted és nem gondolsz rá.. Szerencsére Ry hamar végzett, így nem kellett sokat a hülye gondolataimba merednem. Hazafelé tartottunk, amikor az egyik étterem kültéri asztalánál 5 ismerős arcot fedeztünk fel.
- Forduljunk meg.
- Már mindegy.- ugyanis Lou észrevett és nagyba integetett nekünk. Mivel arra kellett mennünk, nem volt más választásunk és nem is akartunk bunkók lenni. Mindenki széles mosollyal az arcán üdvözölt minket, mindenki kivéve egy személyt. Próbáltam mosolyt erőltetni.
- Régen láttunk Han.
- Bocsi, kerülöm a külvilágot.
- És ahogy hallottam a zenét is.- Zaynre néztem.- Pedig nagyon jó vagy.
- Hallottuk a közös számotokat.- Niall megköszörülte a torkát én pedig nem reagáltam Liam kijelentésére, lehajtottam a fejemet.
- Mi most megyünk, hagyunk titeket.- Ryan fogott kézen. Intettünk nekik és elmentünk. Alig voltunk tőlük 10 méterre amikor szorosan kezdtem kapaszkodni Ry karjába, megszédültem és minden elsötétült egy pillanatra.- Jól vagy?- nem akartam, hogy megálljunk emiatt, de ő megállt, így kénytelen voltam én is.
- Csak.. Menjünk.

12. fejezet

Nem érzem valami jól magam amiért hazudtam Niallnek. Az agyam szinte csak ezen kattog, de már nem csinálhatom vissza, nem szívhatom vissza amit mondtam, már megtörtént. Ryan próbál jobb kedvre deríteni és igyekszem mosolyogni, hiszen már csak tényleg ő van nekem, de nem egyszerű. Niall mellettem volt, de elveszítettem. Talán így lesz a legjobb, talán nem, igazából fogalmam sincs, de már nem is igazán fogom megtudni. Azért még sem állíthatok be hozzá, hogy "Ohh bocsi hazudtam a te érdekedben és igazából szeretlek, kezdhetnénk előröl?" Na mindegy. Még mindig fáj, de ez van, majd elmúlik és túlteszem magam rajta, ha meg nem, akkor nem. Ilyen az élet. A srácok sokszor jönnek át beszélgetni, és szinte minden nap van valaki nálam, de ha Niall jön elzárkózik Ryannel a szobába, így esélyt sem adva nekem, hogy megtudjam mit művelnek. Én meg nem akarok elméleteket gyártani, pedig lenne egy-két ötletem.

Meleg nyári nap van, ami nem éppen a legmegszokottabb errefelé, de még is olyan jó. Az egész napomat kint töltöttem és sétálgattam. Ry küldött egy üzit amiben egy cím volt és, hogy menjek oda fél hétre, mást nem írt benne. Ő tudja.. Fogalmam sincs honnan tudja a címeket, amikor még a másik utcában levő kávézóból se mindig talál haza. Nem tudom mit tervez, de van egy olyan érzésem, hogy Niall is benne van. Egyébként Zack visszament New Orleansba. Nem tudtam róla egészen addig amíg valahogy szóba nem jött és Ry közölte velem, hogy már egy ideje nincs itt. Felőlem még a mellettem levő házban is lehetne sem érdekelne. Engem békén hagyhat most, és szerintem ezt ő is tudja, azért is nem köszönt el. Mindegy is, nem akarok ezzel foglalkozni, mert még mindig fáj amit tettek. Épp hazafelé tartottam amikor valaki hirtelen a számhoz szorította karját és magával rángatott. Próbáltam szabadulni, de hiába. Könyökömet az illető hasába vágtam majd erős ütést éreztem a fejemen és minden elsötétült.

Nem láttam semmit hiába is volt nyitva a szemem, be volt kötve, ahogy a szám is. Habár nem láttam semmit éreztem, hogy egy kocsiban zötykölődök. A hátsó ülésen feküdtem, gondolom és kezeim hátra voltak kötözve. Csönd volt, így nem tudtam megállapítani, hányan vannak az el rablóim.  Van egy olyan érzésem, hogy ennek nem lesz jó vége. Mozgolódni kezdtem és lazítani próbáltam a kötélen, de minden próbálkozásom hiába volt. Sejtem ki áll ennek a háta mögött, de jobb lenne ha tévednék. A kocsi lelassított majd meg is állt. Kinyílt az ajtó és valaki kirángatott onnan. Egy hangot sem adtam ki, nem amíg nem tudom kik ezek és mit akarnak, merthogy legalább ketten voltak. Vakon mentem előre, karomon egy kézzel ami néha jelzésként rángatni kezdett, hogy forduljak az adott irányba. Kinyílt az ajtó amin be is mentünk, de azonnal be is zárult, hallottam a zár kattanását. Váratlanul ért az egyik ember cselekedete, ugyanis a földre lökött. Ülő helyzetbe küszködtem magam és felhúztam térdeimet, de mielőtt bármit is tehettem volna leszedték szememről és számról is a fekete anyagot. Két pasi tornyosult fölém. Mind a ketten a harmincas éveikben lehettek. Az egyik magasabb volt fekete, sötét hajjal, az alacsonyabb fejét barna hajkorona díszítette. 
- Most nincs is olyan nagy szád, mi?- a sötét hajú pasas guggolt le hozzám. Undorodva néztem rá.
- Will küldött ugye?
- Ami azt illeti ő is mindjárt itt lesz.- ereimben megfagyott a vér és arcomra meglepettség ült.
- Az nem lehet. Ő..
- Csak volt kislány.- végigsimított arcomon, de elfordítottam fejemet. Több szó nem esett közöttünk. Alaposabban körbenéztem, de nem jöttem rá, hogy hol vagyok. Annyit tudok, hogy ez egy ház és én épp a nappali padlóján ücsörgök hátrakötött kezekkel. Az ablakok mind csukva voltak és a redőnyöket is leengedték. Mi van ha átvernek? Ha nem is Will emberei. Nem juthatott ki onnan.. Vagy mégis? Nem, az nem lehet. Elismerem, hogy vannak módszerei, de hogy egy..
- Hiányoztam Drágám?- a hang irányába kaptam a fejemet. Ajkaim elváltak egymástól, de nem tudtam megszólalni. Egy pillanatra még a légzésem is elakadt a meglepettségtől. A felismerés áramütésként ért, de gyorsan rendeztem vonásaimat. Ha vele beszél az ember nem mutathat érzelmeket.
- Soha senkinek sem hiányzol.
- Látjátok én megmondtam.
- Hogy jutottál ki és én miért vagyok itt?
- Egyszerre csak egy kérdés. Mielőtt válaszolnék..- nem fejezte be. Egy késsel a kezében közelített felém, majd levágta kezemről a kötelet. Mutatta, hogy kövessem és üljek le a kanapéra. Végigmértem majd leültem, minél távolabb tőle. Az egyik embere az ajtónál állt, a másik az ablaknál. Szuper, nehezebb lesz innen kijutnom, mint gondoltam.- Megkínálhatlak valamivel?
- Ne játszd itt nekem az udvariast, se a jót, mert egyik sem vagy. Hogy jutottál ki?
- Ismersz, megvannak az eszközeim.
- És én minek vagyok itt?
- Azt hittem rájöttél már. Gondolkodj egy kicsit.- tartott egy kis szünetet.- Kinek hála, hogy oda mentem ahonnan jövök, és kinek hála, hogy most bujkálhatok?
- Üdv a világomban és szívesen.- széles mosolyt villantottam aminek az lett a vége, hogy keze az arcomon csattant.
- Sosem tanulsz.
- Nem félek tőled Will.
- Igen, erre magamtól is rájöttem, de arra is, hogy te attól félsz mit teszek a szeretteiddel.- felhorkantam.- Nekem is eszembe juthatott volna az a tréfa.- a reakcióm láttán elmosolyodott.- Csak nem hitted, hogy őrizetlenül hagylak megint?
- Mit akarsz? Nem volt elég, hogy megölted a családomat?
- Úgy látszik nem tanultál belőle és köptél a rendőröknek.
- Mit vártál? Hogy majd tartom a számat amikor megölted őket?
- Válaszolva a kérdésedre csak betartom az ígéretemet és egy kis bosszút akarok Hannah.
- Szánalmas vagy.- felkeltem és az ajtóhoz siettem, de beállt elém a pasas. Felhúztam térdemet, ami célba ért. A másik gorilla sietett felénk és egy pofont osztott ki nekem, majd visszarángatott a kanapéra.
- Ugyan Drágám, még a jó részt nem is mondtam.- közel hajolt fülemhez és belesuttogott.- Ryan a következő.- úrrá lett rajtam a félelem és a düh egyszerre, öklömet az arcába ütöttem, úgy ahogy Scott tanította. Fújtatott majd az asztalon levő kést a kezébe vette. Felpattantam és hátrálni kezdtem.
- Tudod mit? Ölj meg, szarom le! Úgy ahogy téged is, és a hülye játékaidat. Rohadtul elegem van belőled és remélem a sitten fogsz megdögleni!
- Hannah, Hannah.. Te leszel az utolsó, ne aggódj mindennek eljön az ideje, de addig is játszunk tovább még mindig úgy, ahogy én mondom.- elléptem onnan, de a kést a karomhoz emelte és felsértette vele bőrömet. A vörös folyadék lassan szivárogni kezdett belőle, a pólómmal próbáltam elállítani a vérzést, Will a telefonján lógott ez idő alatt. Miután letette arcán megjelent az a gúnyos mosoly, amit már annyira ismerek. Biccentett az ajtóban álló pasinak, aki kinyitotta azt majd félreállt. A kezem a kilincsen volt amikor meghallottam Will hangját magam mögül.- Üdvözlöm Ryant, és ne feledd.. Ha nem tartod a szád a kis szőke a következő.- feltéptem az ajtót és rohanni kezdtem. Ismerős környéken voltam, így hamar hazaértem. Egész úton úgy futottam ahogy csak tudtam. A sírás fojtogatott amiért bántotta Ryant. Nem veszíthetem el őt is. Nekem csak ő maradt és ezt Will is nagyon jól tudja. Ha őt elveszítem az életem végleg elveszíti az értelmét. Ahogy az ismerős házhoz értem előkutattam a kulcsomat. A kezem remegett, így eltartott egy ideig mire sikerült elfordítanom a zárban. Berohantam a nappaliba, de nem volt ott. Éreztem a könnyeket az arcomon, hiszen amikor elmentem még itthon volt.
- Ryan!- úgy éreztem hiába kiabálok.. Hangokat hallottam a konyhából. Gondolkodás nélkül rohantam be és nem hittem a szememnek. Niall és Ry álltak velem szembe ledöbbent arccal. A barátomhoz rohantam és karjai közé vetettem magam. A zokogás feltört belőlem és magamhoz szorítottam amennyire csak tudtam.
- Han mi történt?- nem válaszoltam, nem is tudtam volna. A pánik, a félelem és egyben a megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Arcomat a pólójába fúrtam és csak sírtam.
- Han?- Niall simított végig hátamon, de nem reagáltam rá, erősen kapaszkodtam Ryanbe. Éreztem ahogy lábaim elhagyják a talajt, majd pár pillanat múlva már egy ágyon vagyok. Pontosabban a saját szobámban voltam. A telefonom jelezte, hogy üzenetet kaptam. Elővettem zsebemből és megnyitottam.

Minden szó nélkül kirohantam a konyhába és kinéztem az ablakon, egy fekete kocsi épp akkor hajtott el a ház elől. Az üzenetben az állt, hogy ha bárkinek is szólok, hogy Will megszökött és hol van tényleg megöli Ryant. A csaphoz léptem és lemostam karomról a rászáradt vért. A fiúk kisiettek a szobából, egyenesen hozzám. A könnyek még mindig folytak szememből és próbáltam rendezni légzésemet.
- Mi történt?- Ry tette fel a kérdést.
- Semmi.. Sajnálom.
- Mi történt a karoddal?
- Elestem.- reméltem, hogy a kis szőke barátom el is hiszi majd a választ.
- És miért voltál olyan feldúlt?
- Mik vagytok ti? Zsaruk?!- rájuk kiabáltam, pedig nem akartam. Nem rajtuk kéne ezt levezetnem.- Ne haragudjatok.- megtöröltem a szememet, majd egy papírtörlővel óvatosan a karomat.- Én most inkább elmegyek lezuhanyozni.- halkan beszéltem. Nem vártam meg a válaszukat, lehajtott fejjel a szobámba mentem. Bezártam magam mögött az ajtót, majd a szekrényhez léptem és vettem ki tiszta ruhákat onnan.
Legalább 20 percig állhattam a zuhany alatt, amikor valaki dörömbölt az ajtómon. Gyorsan felöltöztem, majd kinyitottam a szobám ajtaját.
- Aggódom érted. Mi volt veled?
- Felesleges, jól vagyok.- leültem melléjük. Több éven át fejlesztettem a hazudozást, így ma már rezzenéstelen arccal tudom kimondani a dolgokat. Nem szeretek neki hazudni, de most nincs más választásom.- Csak megijedtem a vér miatt.. Sajnálom.- bekötöttem a kezemet még a fürdőben, így nem látják és nem tudják azt mondani, hogy "így nem is lehet elesni".. Biztos, hogy nem hisznek nekem, de nem számít. Ki kell tartanom a sztorim mellett a végsőkig. Főleg Ry nem hisz nekem, ismer már és tudja, hogy jó hazudozó vagyok ha szükség van rá.- Öhm.. Minek hívtatok arra a címre?
- Még elmehetünk ha gondolod.- Niall válaszolt.
- Azt sem tudom hova hívtatok.
- Meglepetésnek szántuk.- Ryanre néztem.- Gyere, tetszeni fog.- beleegyeztem, így legalább nem kell majd a kérdéseikre válaszolgatni. Gyorsan átöltöztem és egy kis sminkkel normálisabb arcot varázsoltam magamnak.
Gyalog mentünk a címhez, de egész idő alatt csönd volt. Senki sem szólt egy szót sem, bár én nem is igazán bántam ezt. Ahogy megérkeztünk egy nagy épülethez mind a ketten megálltak, ezért én is. Hagytak egy kis időt, hogy megnézzem, majd bementünk. Tudhattam volna.. Egy stúdióban voltunk. Inkább nem mondtam semmit, nem akartam kiverni a balhét ennyi ember előtt. Majd otthon, ott azt tehetek amit akarok. Bementünk egy ajtón, egy kisebb szobába(?!). Közölték velem, hogy a meglepetés az lett volna, hogy feléneklek egy dalt, de nem is akármilyen dalt, a sajátomat, amit én írtam.. Azt is elmondták, hogy Niall azért volt olyan sokszor nálunk, mert Ryannel zenét tettek alá és egy picit átírták. Az első reakcióm persze az volt, hogy menjünk haza, nekem ehhez nagyon nincs most kedvem, de aztán nagy nehezen rávettek és bementem az üveg mögé, a mikrofonhoz. Niall is jött velem és elénekelte többször a dalt. A hangja teljesen elbűvölt és szemei rabul ejtettek. Úgy éreztem csak mi vagyunk ketten a világon és Niall csak nekem énekel. Az utóbbi részben igaz is volt, amitől szívem gyorsan ritmust váltott. Eddigi nyugodt tempóját felváltotta a gyors. Különleges hangja van, ami sok ember szívére van hatással, köztük az enyémre is. Tényleg ő lenne az akire mindig is vártam? Miután befejezte egymás szemébe néztünk, éreztem ahogy arcom színe szép lassan vörösre vált, ezért gyorsan elkaptam tekintetemet és hajammal takartam arcomat.
- Te jössz.- félve néztem rá, de ő csak kedvesen mosolygott. Aprót bólintottam majd néztem ahogy kimegy. Egyik fülemre húztam a fülhallgatót és ahogy meghallottam a már ismerős dallamot a külvilág megszűnt és csak a zene volt számomra. Eleinte visszafogottabb voltam, de minél többször énekeltem annál felszabadultabban ment. Nem tehetek róla, a zene az én világom. Ryan és Niall azt mondták nagyon jó voltam és közösen megegyeztek, hogy énekeljem fel a dalt Niallel is.. Belementem, pedig nagyon tartottam tőle. Én meg Niall.. Hol vagyok én hozzá képest? Amíg énekeltünk nem vettük le egymásról tekintetünket. A számnak már rég vége volt, de mi még mindig egymást néztük..