21. fejezet

- Kezdjük előröl.
- Tessék?- államat mellkasára tettem. Kezemet övéi közé vette és apró puszikat hagyott rajta, mosolyogva néztem rá. Nem csak mert tudtam miről beszél, hanem mert eszembe jutott a tegnap este.
- Itt vagyunk már napok óta.. Ez egy jó kezdet lenne, mondjuk a tegnap estétől..
- Úgy hiszed?- csak hümmögött majd lágyan tapasztotta ajkát enyémre.
- Han!- az ajtón kopogás, majd Juan hangja hallatszott. Felkaptam Niall pólóját, ami combközépnél kicsit hosszabb volt és elmentem ajtót nyitni, de szinte csak a fejemet dugtam ki rajta.
- Mizujs?- vigyorogtam.
- Zavarok?- az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam feltörni készülő nevetésemet. Válasz helyett csak megráztam a fejemet.- Hívtalak, de egyik telefont sem vetted fel.
- Bocsi.
- Valaki lent keres, azt mondta szóljak.
- Ki?
- Megrántotta a vállát.
- Nem tudom, bocsi.
- Tíz perc és lent vagyok. Köszi, hogy szóltál.
- Bármikor.- becsuktam az ajtót és a fürdőbe mentem, gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem. Megvártam amíg Niall is elkészül majd kézen fogva mentünk le. Lábaim földbe gyökereztek amikor megláttam azt a bizonyos személyt.
- Mit keresel itt?
- Beszélnünk kell.
- Megmondtam mi lesz.
- Ne itt.- sóhajtottam majd mutattam, hogy menjünk fel. Becsuktam magam mögött az ajtót majd hozzájuk léptem és a falnak dőltem.
- Mit keresel még itt?
- Segítened kell.
- Nem, nem kell.
- Hannah..
- Tudod többé már nem használ ha így beszélsz velem.
- Akkor is segítened kell.
- Hol vannak a majmaid?
- Csak te vagy képes rá.- felnevettem.
- Még valami?
- Hannah!
- Mi van?! Azt hitted ha idejössz, majd tárt karokkal várlak és a nyakadba fogok ugrani? Hogy első szóra fogok segíteni?
- Nem, de azt hittem segítőkészebb leszel.
- Még is miért kéne annak lennem? Mert megölted körülöttem az embereket, vagy mert egész életemben szenvedtem miattad?
- Csak hallgass végig.
- Kizárt! És most menj el.- az ajtóhoz léptem és kitártam azt.
- Csak okosan Drágám.. Csak okosan, ez a te érdeked is lenne.- kinyújtottam előtte kezemet, ezzel megállítva őt.
- Ne fenyegess, mert ezúttal te bánod majd meg.
- Gondold át. A rokonom vagy.- felnevettem.
- Ilyenkor már az vagyok?! Undorító alak vagy, sosem tartoztál a családomba.. És soha nem is fogsz!- becsaptam mögötte az ajtót. Legszívesebben a falba ütöttem volna. Mint ha az megoldás lenne, de jó lett volna kitöltenem valamin az érzéseimet. Ehelyett viszont az ágyhoz léptem és úgy ahogy voltam, rádőltem.
- Jól vagy?
- Nem.- a párnába motyogtam.- Elegem van belőle.- felültem, de egyből fel is pattantam, mert az ajtón újból kopogás hallatszott. Nagy lendülettel szeltem át a szobát és nyitottam ki az ajtót.- Will megmondtam, hogy n... Ohh bocsi.
- Ezt ő küldte.
- Miért veled küldte fel?- megrántotta a vállát.
- Köszönöm. És sajnálom.- magához húzott és megölelt majd elment. A levéllel a kezembe az ágyra ültem, Niall pedig mögém, átkarolt majd vállamon keresztül nézte a papírdarabot a kezemben. Lassan hajtottam szét, és olvasni kezdtem. 

Mivel nem vagy hajlandó saját akaratból segíteni kénytelen vagyok a szokott módszerhez folyamodni. Vagy segítesz vagy az új barátod bánja. Hogy melyik az, meglepetés. Holnap 8-kor a parton.

Miután elolvastam apró darabokra téptem a papírt.

- Gyűlölöm.- suttogtam.- Miért csinálja mindig ezt?- felé fordultam.- Miért nem tud békén hagyni?

- Héé.- végigsimított arcomon.- Valamilyen szinten érthető, hogy mindig hozzád fordul, hiszen ő a..

- Ki ne mond.

- Oké.. Ő Nate testvére, és talán fontos vagy neki.- felnevettem.

- Ha fontos lennék, békén hagyna és nem használna ki. Vagy fenyegetne va..- elcsuklott a hangom. Niall szorosan ölelt magához. Nem akartam sírni, de ez már megint kezdett túl sok lenni nekem. Nem akarom, hogy bántsa Juant, vagy Colint.. Vagy akárki mást. Nem akarok segíteni neki, se tudni a létezéséről.. Nem akarom élve látni. Nem volt semmi rossz, amíg fel nem bukkant itt. Talán végre már tényleg fel kéne jelentenem és véget vetni ennek, de honnan tudjam, hogy nem áll bosszút rajtam, vagy a szeretteimen?

Niallel előbb mentünk a megbeszélt helyre.. Csak úgy megszokásból. Ujjaink összefonódtak, karjának döntöttem fejemet és összeszedtem gondolataimat. Will meglepett azzal, hogy egyedül jött. Pár méterre állt meg előttünk, csak néztünk egymásra. Ő azt várta, hogy én szólaljak meg, én pedig azt, hogy ő, elvégre ő hívott ide. Fogalmam sem volt megint mit akarhat, de számára biztos fontos, hiszen másképp nem tudta elérni, hogy ide jöjjek, csak fenyegetéssel. Ez ő.. Aki csak így tudja magának megszerezni a dolgokat.. Az embereket.

- Hallgatunk.

- Segítened kell.

- Igen, ezt már mondtad. Mi ennyire fontos? Megint..- összeszűkítette szemeit.

- Egyszerű.. Nem, nem kell megölnöd senkit.- Niallre néztem, de ő le sem vette szemeit Willről.

- Akkor?

- Csak egy jegy kell.

- Jegy?

- Egy buszjegy.- kérdőn néztem rá, csak átnyújtott egy cetlit.- Ide.

- Minek?

- Nem nyilvánvaló?

- És miért én?

- Nem sétálhatok be.. Felismernek.

- Akkor hogy akarsz buszozni?

- Ismerem a sofőrt és csak Londonban köröznek..

- Egyenlőre.- megköszörültem a torkomat.

- Eltűnök az életedből, ha segítesz.- felnevettem.

- Ezt már annyiszor hallottam.-...- Miért kéne bíznom benned?

- Mert rokonok vagyunk.

- Nem! Te sosem fogsz a családomba tartozni, úgyhogy ne akarj ezzel visszaélni.

- Mit tegyek, hogy bízz bennem?- amolyan 'wtf' fejjel néztem rá. Ezt tényleg ő kérdezte?

- Mond el pontosan miért ölted meg az apámat.- Niall felém kapta fejét, de most én voltam az, aki le sem vette szemeit Willről.

- És ha nem?- válaszként eldobtam a papírt.- Legyen.- hirtelen történt minden. Elővette zsebéből a pisztolyt és Niallre fogta.

- Oké, oké.. Csak.. Ne bántsd.

- Minden a papíron van.- felvettem a földről és a zsebembe süllyesztettem.- Te velem jössz.

- Erről nem volt szó.- Niall elé tettem kezemet, de ő lassan tolta el onnan.

- Semmi baj Han.- végigsimított arcomon. Szemeimben könnyek gyűltek, nem értettem semmit.

- Ha megvan a jegy, elengedem. Gondolom nem kell mondanom mi lesz, ha nincs jegy.- nagyot nyeltem majd mellkasába fúrtam arcomat, ő pedig szorosan fonta körém karjait. Mielőtt Willhez lépett volna egy puszit nyomott a hajamba és rám mosolygott. Nem értettem hogy tud mosolyogni ilyen helyzetben. Siettem vissza a hotelbe, véget akartam vetni ennek a napnak, Niall mellett aludni.. De ehelyett most csak egy valami maradt. A remény, hogy nem bántja holnap estig. Lent maradtam amíg Juan haza nem ment. Beszélgettünk, elmondtam neki, hogy ő volt Will, próbált segíteni, de ő sem tudott. Viszont már csupán a jelenlététől úgy éreztem nem vagyok egyedül és minden rendben lesz. Főleg amikor megkaptam tőle a szokásos napi puszimat és ölelésemet. Nem tudom mit csinálnék nélküle, de komolyan.. Ugyanakkor rosszul is éreztem magam, amiért elhanyagoltam Ryant, és még csak fel sem hívtam amióta itt vagyok.

Átnyújtottam az üveg alatt a kis papírt, amire minden fel volt írva.

- Defoe névre.
- Már vártalak.- furcsán néztem rá.
- Ismerlek?
- Mondjuk úgy, hogy egy barát vagyok.- nem válaszoltam.- Itt a jegy Hannah, jó utazást.- honnan tudja a nevemet? Elvettem a jegyet és elsiettem, egyből odamentem ahova tegnap megbeszéltük. Leültem a lépcsőre és felhúztam térdeimet, majd csak vártam. Órákig ülhettem ott, nem tudom, de valahogy úgy éreztem ez a legkisebb gondom. A várakozás.. Amint megláttam, felkeltem és lesiettem azon a néhány lépcsőfokon. Alig pár centi választott el tőle.
- Hol van Niall?
- És a jegy?- ujjaim közé fogtam, de amikor érte nyúlt elhúztam kezemet.
- Előbb Niall.
- Nem te szabod a szabályokat.- kinyújtotta a kezét, én pedig néhány pillanatnyi habozás után a kezébe nyomtam a hülye jegyet. Arca mosolyra húzódott, elindult, de megragadtam karját.- A hotelban van.- nem törődve vele, ott hagytam. Pár percnyi futás után már a lépcsőkön szaladtam fel a szobám felé. Benyitottam a helyes ajtón és beléptem.
- Niall?- beljebb mentem és felkattintottam a villanyt. Amint megpillantott felpattant, megkönnyebbülten siettem felé, végül karjai közé vetettem magam.- Annyira sajnálom.- szemeimből könnyek folytak végig arcomon. Nem akartam elengedni.. Úgy éreztem soha többé nem akarok nélküle élni.- Jól vagy?- lassan tolt el magától majd arcomat kezei közé fogta.
- A kérdés az, hogy te hogy vagy.
- Jobban.- végigsimítottam arcán, majd újra karjai közé zárt. Jól esett az ölelése, jól esett a törődése. Sosem találkoztam még ilyen személlyel.. Aki ennyi majdhogynem szenvedés után is még itt van mellettem.
Nem sokat aludtam az éjjel. Nem is tudom miért.. Amíg Niall zuhanyzott és elkészült úgy döntöttem felhívom Ryant. Az ágyra ültem és kezembe vettem a készüléket, majd tárcsáztam a számot. Párszor kicsengett, aztán felvette, de nem szólt bele.
- Ry?- vártam a választ, de nem kaptam. Torkom elszorult és fájdalmat éreztem mellkasomban.- Sajnálom.. Én nem így akartam, csak.. Téged próbáltalak védeni, ahogy m..- elcsuklott a hangom. Mély levegőt vettem és folytattam.- Ahogy mindig. Ha valami bajod esne, én nem élném túl. Annyira sajnálom, de.. Szükségem van rád Ry.. Nélküled senki vagyok..- arcomat már sós cseppek mosták.- Ne csináld ezt.. Kérlek..- a vonal megszakadt.- Szeretlek.- suttogtam, majd a telefont a párnák közé hajítottam, arcomat pedig kezeimbe temettem. Elcsesztem. Elvesztettem. Elvesztettem azt a személyt, aki számomra a világot jelentette. Aki egész életemben ott volt mellettem, és én mégis ellöktem magamtól. 
- Han..
- Ryan.. Utál.- megtöröltem szemeimet és ránéztem.- Jól vagyok. Megértem..
- Nem akarlak így itt hagyni.- leült mellém és magához húzott.
- Menj csak. Én jól leszek, ne aggódj.
- Bármi van..
- Hívni foglak.- elmosolyodtam.
- Sietek vissza hozzád.- ajkát lágyan nyomta enyémre. Lekísértem Niallt és a búcsút követően leültem Juanhoz. Fejemet vállára hajtottam, ő pedig átkarolt. Tényleg nem tudom most mit csinálnék nélküle.

20. fejezet

A hotelszobám ablakában tűnődtem el a dolgokon.. A napok olyan gyorsan jönnek és mennek, hogy néha én sem tudom mi van. Olyan, mint ha üldözné valami, vagy valaki. Mint ha menekülne. Akárcsak én tettem akkoriban. Talán.. Talán ahogy az idő is, úgy én is csak menekülök. A találkozás elől.. Egyszer újra fogok találkozni Niallel, a kérdés csak az, hogy kész leszek-e addigra és hogy mikor lesz ez. Arra már nem merek gondolni, hogy vajon mennyire változnak meg addigra az ő érzései, mert tudom, hogy az én érzéseim nem fognak változni. Főleg úgy nehéz kiverni valakinek az arcát a fejedből, ha egy ismerősöd szemei szinte ugyanolyan kéken ragyognak, mint az övéi. Hiányzik. Hiányzik a szőke kis barátom, ugyanúgy ahogy Ryan is. Legjobban az ölelésük hiányzik. Nem is tudom miért, talán, mert olyankor szeretetet érzek és mindenemet melegség járja át. Viszont másnak nem nagyon engedem, hogy megöleljen. Igen, ebbe Colin is beletartozik, többször is próbálkozott már, de egyszer sem hagytam. Talán ettől is félek.. Ezért inkább nem engedem magamhoz közel, tartom a távolságot. Néha még én sem értem magam, de ilyen vagyok. Ezt kell szeretni, ha meg nem tetszik el lehet menni, de vissza a témához.. Nem beszéltem velük, többször is rajta voltam, hogy felhívom egyikőjüket, de képtelen voltam megtenni, és ha ők hívtak vagy hagytam, vagy kinyomtam és kikapcsoltam a telefonomat. Ne megoldás, de jelenleg jobb ötletem nincsen. Megráztam a fejemet és felkeltem. Egy gyors zuhany után felöltöztem, sminkeltem és már mentem is el.
- Hola Juan.- vigyorogva integettem a recepciós fiúnak. Juan alig 21 éves, nagyon kedves srác. Ha unatkozik a pult mögött engem tanít spanyolul, de van hogy csak beszélgetünk. Sok időt töltök vele, mivel itt lakom, ő pedig itt dolgozik. Ma kivételesen nem az étterembe megyek, szabadnapot kaptam. Úgy volt, hogy Colinnal elmegyünk a partra sétálni, azt mondta szeretne megismerni. Számítottam erre, úgyhogy felkészültem minden lehetséges kérdésére. A megbeszélt helyen találkoztunk, percekig csak csöndben lépdeltünk egymás mellett.- Melyik városból jöttél?
- DC
- Wáó.. DC... Madrid.. Van különbség.
- Mondod te.. New Orleans, London..
- Ohh, kihagytál még egy csomó várost, de nembaj.- elnevette magát és a fejét rázta.
- A szüleid miatt utaztál ennyit?
- Mondjuk.- jó helyen járunk..
- Mondjuk?- megálltam, ezért ő is.
- A szüleim meghaltak.
- Sajnálom, én..- megráztam a fejem és elindultam.
- Nevelőotthonban nőttem fel.
- Nincs is élő rokonod?- ránéztem.- Ne haragudj.
- Apámnak van egy testvére.. De ő nem tartozik a családom fogalmába. Ez.. Bonyolult.
- Kétlem, hogy lenne olyan amit ne tudnék megérteni.
- Oké, akkor úgy mondom, hogy ez csak rám tartozik, bocsi.- órákig sétáltunk a meleg homokban, de Colint behívták melózni. Mielőtt elmentem volna vissza úgy döntöttem felhívom valamelyik barátomat, de amikor már ott tartottam hogy megnyomom azt a gombot minden bátorságom elszállt és inkább zsebre vágtam a telefonomat. Épp mentem vissza a hotelhez amikor azt hittem kiugrok egy kocsi elé. Először azt hittem csak rosszul látok, de sajnos tévedtem. Majdnem futva szeltem át a köztünk levő távolságot, megragadtam a karját és kihúztam a tömegből. Arca meglepettséget tükrözött, bennem pedig szinte forrt a düh.
- Mi a fenét csinálsz itt?
- Ezt én is kérdezhetném tőled.
- Semmi keresnivalód itt, menj el!
- Drágám, nem te mondod meg mi hogy van.- felnevettem.
- Nem engedem, hogy megint tönkretegyél mindent.- kérdőn nézett rám.- Vagy elhúzol, vagy feljelentelek.
- Megtudhatom milyen okból?
- Elég ha meghallják a neved, de ha mégsem.. Egy kis zaklatást is hozzátehetek, tudod jó színész vagyok. Te meg.. Itt nincsenek embereid, ez nem London, vagy Amerika.
- Honnan ez a bátorság?
- Két napod van Will. Különben esküszöm, hogy én fogom megkeseríteni a te életedet.- megfordultam és elmentem. Hogy tud mindenhol ott lenni és miért?! Miért kell ezt csinálnia állandóan?! Rohadtul elegem van belőle. Végre jól érzem magam, erre jön ez az idióta és mindent tönkre tesz. A zsebemben megszólalt a telefonom, meg sem néztem ki hív, csak megszokásból fel is vettem.
- Hannah?- megálltam.
- Niall?
- Han, hol vagy?- idióta vagy Hannah.. Siettem a hotel felé.
- Jó helyen, ne aggódj.
- Ne aggódjak? Egyik pillanatban még mellettem fekszel a másikban meg eltűnsz és itt hagysz egy levelet.
- Tudom.. Sajnálom.
- Hova mentél?- belöktem a hotel ajtaját és bementem rajta.
- Hola Han.
- Hola Juan.- szuper.. Lehet ennél rosszabb? Mosolyt erőltettem, intettem és elindultam fel, de Juan utánam szólt.- Tartsd egy kicsit Niall.- elvettem a telefont a fülemtől és a pulthoz siettem. Áthajolt és egy puszit nyomott az arcomra. Elnevettem magam, megráztam a fejem és felsiettem a lépcsőn.- Öhm.. Figyelj Niall é...
- Spanyolországban vagy.
- Talán..
- Biztos.
- Nem jöhetsz ide.
- Hova?- elnevettem magam.
- Jó trükk, de nem jött össze.
- Barcelona? Madrid? Valencia? Hol vagy Han?
- Nem mondhatom el.- behunytam szemem és az ajtónak dőltem.
- Han..
- Sajnálom.. Nekem most mennem k..
- Ne! Várj, kérlek. Nem kérdezem meg többször, csak ne tedd le.- lecsúsztam az ajtó mentét és felhúztam térdeimet.- Mit csinálsz ott?
- Egy étteremben énekelek esténként.
- Büszke vagyok rád.
- Nekem most tényleg mennem kell.- letöröltem könnyeimet.
- Nem hagyom annyiban Han.. Meg foglak találni.- a vonal megszakadt. Legszívesebben a falnak dobtam a készüléket.

/ Niall szemszöge /

- Nem hagyom annyiban Han.. Meg foglak találni.- kinyomtam a telefont és egy mozdulattal a kanapéra hajítottam.

- Na?- Zayn tette fel a kérdést.

- Mit mondott?- Louis nagy szemekkel meredt rám.

- Hol van?- majd Liam következett a sorban.

- Jól van?- és végül Harry sem maradhatott ki a kérdezgetésből.

- Valahol Spanyolországban van, de nem tudom hol.

- Niall..

- Ne is folytasd Lou ha azt akarod mondani, hogy hagyjam. Már olyan közel járok, hogy megtudjam merre van.

- Tudod ez elég önzőn hangzott.

- Önzőn?- felvontam szemöldökömet.

- Amióta elment te meg akarod találni, de mi van ha boldog? Ha jól érzi ott magát ahol van?

- Hazudott arról, hogy szeret?

- Nem ezt mondtam..- Louis sóhajtott.

- Lou úgy értette, hogy most az egyszer ne magadra, hanem Hanra gondolj. Felvette a telefont, ez már haladás, azt mondtad sose vette fel. Majd szépen lassan megnyílik újra és elmondja hol van.. Ha készen áll rá.

- Igen, de..

- Niall, Zaynnek igaza van. Csak.. Hagyd őt pár napig. Csak néhány napig..

- Jó.- motyogtam.- Azalatt a pár nap alatt legalább kiderítem hol van.- vigyorogtam ők pedig csak a szemeiket forgatták. Felkaptam a telefonomat és felsiettem a szobámba. Az ágyra vetettem magam és felhívtam Ryant, elmondtam neki mindent, mert joga van tudni, és mert talán ő segíthet. Nos.. Nem igazán jutottunk előrébb. Szerinte Madridban van. Azt mondta régen sokat beszélgettek, hogy hova mennének szívesen, vagy hol laknának és Ry azt mondta Hannah városai között Madrid is ott volt. Madrid akkor is nagy város, mire ott megtalálnám.. Ha egyáltalán ott van..

***

/ Hannah szemszöge /

Juan azt mondta elvisz bulizni, hogy egy kicsit kimozduljak a hotelből. Belementem, mert miért ne. Igaza van, amióta beszéltem Niallel ki se mozdulok a szobámból, csak ha megyek dolgozni. Nem élhetek így és őszintén nem is akarok. Miután lezuhanyoztam egy törölközőt csavartam magam köré és próbáltam valami ruhát keresni. Hosszas gondolkodás után megszületett a döntés. Nem értem miért agyaltam ennyit egy ruhán, sose tettem. Ez csak egy ruha.. Épp keltem fel amikor megszólalt a telefonom, a kijelzőn Niall képe villogott. Némi habozás után felvettem, de nem szóltam bele.
- Nem hittem volna, hogy felveszed.
- Igen? Hogy hogy?
- Most nem ez a fontos.
- Akkor világosíts fel, mert én nem tudom miről beszélsz.
- Madridban vagy Han.
- Nyomozó lettél?
- Szóval igaz?
- Ezt senki se mondta.
- Akkor ott vagy.
- Ez a város hatalmas és bármikor elmehetek máshova.
- De mégsem fogsz.- figyelmen kívül hagytam ezt a kijelentését.
- Tudsz valamit Willről?
- Nem, több hete nem láttam, miért?
- Csak próbáltam terelni a témát.
- Figyelj Han, valami fontosat ke...
- Mennem kell, késésben vagyok, sajnálom. Majd beszélünk, oké?- letettem a készüléket és belebújtam a ruhába. A hajamat kivasaltam, nem túl erős sminket vittem fel arcomra, majd egy kis parfüm után már mentem is. Juan már várt rám, és egy puszival üdvözölt. Ő olyan nekem, mint Ryan, csak.. Ő az én spanyol Ryanem. De tényleg.. Ő tud Niallről és az egész életemről is. Nem tudom miért nyíltam meg neki ennyire, de érzem hogy bízhatok benne. Rövid idő alatt nagyon közel kerültünk egymáshoz, de ne értsetek félre, csak mint barátok. Főleg úgy, hogy neki van barátnője, sose tennék ilyet senkivel.. Sose kezdenék ki egy olyan személlyel akinek van valakije. Az úton nagyjából elhadartam neki Niall hívását, ő pedig megnyugtatott és jött a hülye vicceivel. Amikor megérkeztünk bemutatott néhány barátjának, természetesen mindenki nagyon jófej volt. Ahogy az idő telt, úgy az alkoholszint is nőtt bennünk. A lényeg az, hogy jól éreztük magunkat, de azért igyekeztem nem nagyon leinni magam. Szerettem volna erre az estére emlékezni. Juan és én maradtunk a legjózanabbak, de azt megjegyezném, hogy egyikünk sem igazán tudott egyenesen menni, ezért inkább egymásba kapaszkodtunk. Azt mondta elkísér a hotelhez, őt meg majd onnan hazaviszi a tesója ha felhívja. Belementem. Amíg nem egyedül kell visszamennem, nekem majdnem minden ötlet tökéletes.
- Juan.. Valaki van a hotelnél.
- Han, részeg vagy.. Ne már éjjel kettő van. Egyébként az van ott aki akar. Biztos alvajáró.- elnevettem magam.
- Nem, komolyan beszélek.
- Csak szeretnél. Mondtam, részeg vagy.- vállba bokszoltam.- Különben is én megvédelek ha bántani akar.
- Alig állsz a lábadon, hogy védnél meg?- nevettem.
- Majd addigra kitalálom.
- Hülye vagy.
- Te meg paranoiás.
- Héé, én csak azt mondtam, hogy ül ott valaki a lépcsőn.
- Nem, te azt mondtad ott van valaki.
- Nem ugyanaz?- már mind a ketten nevettünk. Ahogy egyre közelebb értünk és az idegen alakja egyre élesedett.. Úgy éreztem magam egyre részegebbnek.
- Han.. Ő nem..?
- Niall?- a szőke fiú felénk kapta tekintetét.- M..Mit keresel itt?- leültünk mellé.
- Miattad jöttem.
- Azt hiszem rám itt már nincs szükség.
- Nem kéne felhívni a tesódat?
- Basszus...- elnevettem magam, ő pedig felhívta a tesóját, aki pár perc múlva leparkolt elénk. Széles mosollyal az arcomon integettem neki. Juan egy puszit nyomott a homlokomra, Niallel pedig lepacsizott.- Holnap találkozunk Han.
- Aludj jól.- integettem neki. Az autó lassan gurult el előlünk majd pár pillanat múlva el is tűnt az úton. Sóhajtottam és felkeltem a lépcsőről.
- Mit csinálsz?
- Fáradt vagyok és nem hiszem, hogy ennek a beszélgetésnek részegen kéne megtörténnie.- felkelt ő is és kezeit karomra tette. Érintése égette bőrömet.
- Segítek. Nem akarlak a kórházba vinni.
- Tudok egyedül is menni, de a...
- Legalább most az egyszer ne makacskodj.
- Oké.- néhány pillanat múlva már karjai között tartott.- 29-es szoba.- sóhajtottam és mellkasának döntöttem fejemet. Átkaroltam nyakát és mélyen szívtam be illatát, a szívem megőrülni készült.~

Egyedül ébredtem. Felültem és körbenéztem, a napsugarak lustán kúsztak be ablakomon. Akkor tényleg csak egy álom volt és Niall nincs Madridban. Félig csalódottan másztam ki az ágyból, elmentem lezuhanyozni és fogat mosni, de akkor hogyan..? Ahh.. Majd Juan elmondja.. Indultam lemenni a dilis barátomhoz amikor az ajtóm kinyílt és egy ismerős személy lépett be rajta, ragyogó szemekkel.
- Szóval igaz.- nem akartam hinni a szememnek. Nem tudtam, hogy örömömben a karjai közé vessem magam vagy inkább ne. Ahogy azt sem tudtam mit tegyek, ezért csak álltam ott és őt néztem.
- Meglepettnek tűnsz.- becsukta maga mögött az ajtót és letette a dolgokat a kezéből. Szólásra nyitottam a számat, de egy hang sem jött fel torkomon.- Han..- nagy léptekkel szeltem át a kettőnk közötti távolságot és karjai közé vetettem magam. Éreztem, hogy szemeimet könnyek lepik el.
- Sajnálom.- suttogtam. Arcomat kezei közé fogta.
- Mégis mit? Hogy boldog vagy?- elmosolyodott.
- Féltem..- kérdőn nézett rám.- Hogy..- sóhajtottam. Elfordítottam majd lehajtottam fejemet. Állam alá nyúlva maga felé fordította fejemet, ezzel elérve, hogy szemébe nézzek. Némi habozás után ajkát lágyan nyomta enyémre.
- Szeretlek Han.
- Szeretlek.- suttogtam.