21. fejezet

- Kezdjük előröl.
- Tessék?- államat mellkasára tettem. Kezemet övéi közé vette és apró puszikat hagyott rajta, mosolyogva néztem rá. Nem csak mert tudtam miről beszél, hanem mert eszembe jutott a tegnap este.
- Itt vagyunk már napok óta.. Ez egy jó kezdet lenne, mondjuk a tegnap estétől..
- Úgy hiszed?- csak hümmögött majd lágyan tapasztotta ajkát enyémre.
- Han!- az ajtón kopogás, majd Juan hangja hallatszott. Felkaptam Niall pólóját, ami combközépnél kicsit hosszabb volt és elmentem ajtót nyitni, de szinte csak a fejemet dugtam ki rajta.
- Mizujs?- vigyorogtam.
- Zavarok?- az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam feltörni készülő nevetésemet. Válasz helyett csak megráztam a fejemet.- Hívtalak, de egyik telefont sem vetted fel.
- Bocsi.
- Valaki lent keres, azt mondta szóljak.
- Ki?
- Megrántotta a vállát.
- Nem tudom, bocsi.
- Tíz perc és lent vagyok. Köszi, hogy szóltál.
- Bármikor.- becsuktam az ajtót és a fürdőbe mentem, gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem. Megvártam amíg Niall is elkészül majd kézen fogva mentünk le. Lábaim földbe gyökereztek amikor megláttam azt a bizonyos személyt.
- Mit keresel itt?
- Beszélnünk kell.
- Megmondtam mi lesz.
- Ne itt.- sóhajtottam majd mutattam, hogy menjünk fel. Becsuktam magam mögött az ajtót majd hozzájuk léptem és a falnak dőltem.
- Mit keresel még itt?
- Segítened kell.
- Nem, nem kell.
- Hannah..
- Tudod többé már nem használ ha így beszélsz velem.
- Akkor is segítened kell.
- Hol vannak a majmaid?
- Csak te vagy képes rá.- felnevettem.
- Még valami?
- Hannah!
- Mi van?! Azt hitted ha idejössz, majd tárt karokkal várlak és a nyakadba fogok ugrani? Hogy első szóra fogok segíteni?
- Nem, de azt hittem segítőkészebb leszel.
- Még is miért kéne annak lennem? Mert megölted körülöttem az embereket, vagy mert egész életemben szenvedtem miattad?
- Csak hallgass végig.
- Kizárt! És most menj el.- az ajtóhoz léptem és kitártam azt.
- Csak okosan Drágám.. Csak okosan, ez a te érdeked is lenne.- kinyújtottam előtte kezemet, ezzel megállítva őt.
- Ne fenyegess, mert ezúttal te bánod majd meg.
- Gondold át. A rokonom vagy.- felnevettem.
- Ilyenkor már az vagyok?! Undorító alak vagy, sosem tartoztál a családomba.. És soha nem is fogsz!- becsaptam mögötte az ajtót. Legszívesebben a falba ütöttem volna. Mint ha az megoldás lenne, de jó lett volna kitöltenem valamin az érzéseimet. Ehelyett viszont az ágyhoz léptem és úgy ahogy voltam, rádőltem.
- Jól vagy?
- Nem.- a párnába motyogtam.- Elegem van belőle.- felültem, de egyből fel is pattantam, mert az ajtón újból kopogás hallatszott. Nagy lendülettel szeltem át a szobát és nyitottam ki az ajtót.- Will megmondtam, hogy n... Ohh bocsi.
- Ezt ő küldte.
- Miért veled küldte fel?- megrántotta a vállát.
- Köszönöm. És sajnálom.- magához húzott és megölelt majd elment. A levéllel a kezembe az ágyra ültem, Niall pedig mögém, átkarolt majd vállamon keresztül nézte a papírdarabot a kezemben. Lassan hajtottam szét, és olvasni kezdtem. 

Mivel nem vagy hajlandó saját akaratból segíteni kénytelen vagyok a szokott módszerhez folyamodni. Vagy segítesz vagy az új barátod bánja. Hogy melyik az, meglepetés. Holnap 8-kor a parton.

Miután elolvastam apró darabokra téptem a papírt.

- Gyűlölöm.- suttogtam.- Miért csinálja mindig ezt?- felé fordultam.- Miért nem tud békén hagyni?

- Héé.- végigsimított arcomon.- Valamilyen szinten érthető, hogy mindig hozzád fordul, hiszen ő a..

- Ki ne mond.

- Oké.. Ő Nate testvére, és talán fontos vagy neki.- felnevettem.

- Ha fontos lennék, békén hagyna és nem használna ki. Vagy fenyegetne va..- elcsuklott a hangom. Niall szorosan ölelt magához. Nem akartam sírni, de ez már megint kezdett túl sok lenni nekem. Nem akarom, hogy bántsa Juant, vagy Colint.. Vagy akárki mást. Nem akarok segíteni neki, se tudni a létezéséről.. Nem akarom élve látni. Nem volt semmi rossz, amíg fel nem bukkant itt. Talán végre már tényleg fel kéne jelentenem és véget vetni ennek, de honnan tudjam, hogy nem áll bosszút rajtam, vagy a szeretteimen?

Niallel előbb mentünk a megbeszélt helyre.. Csak úgy megszokásból. Ujjaink összefonódtak, karjának döntöttem fejemet és összeszedtem gondolataimat. Will meglepett azzal, hogy egyedül jött. Pár méterre állt meg előttünk, csak néztünk egymásra. Ő azt várta, hogy én szólaljak meg, én pedig azt, hogy ő, elvégre ő hívott ide. Fogalmam sem volt megint mit akarhat, de számára biztos fontos, hiszen másképp nem tudta elérni, hogy ide jöjjek, csak fenyegetéssel. Ez ő.. Aki csak így tudja magának megszerezni a dolgokat.. Az embereket.

- Hallgatunk.

- Segítened kell.

- Igen, ezt már mondtad. Mi ennyire fontos? Megint..- összeszűkítette szemeit.

- Egyszerű.. Nem, nem kell megölnöd senkit.- Niallre néztem, de ő le sem vette szemeit Willről.

- Akkor?

- Csak egy jegy kell.

- Jegy?

- Egy buszjegy.- kérdőn néztem rá, csak átnyújtott egy cetlit.- Ide.

- Minek?

- Nem nyilvánvaló?

- És miért én?

- Nem sétálhatok be.. Felismernek.

- Akkor hogy akarsz buszozni?

- Ismerem a sofőrt és csak Londonban köröznek..

- Egyenlőre.- megköszörültem a torkomat.

- Eltűnök az életedből, ha segítesz.- felnevettem.

- Ezt már annyiszor hallottam.-...- Miért kéne bíznom benned?

- Mert rokonok vagyunk.

- Nem! Te sosem fogsz a családomba tartozni, úgyhogy ne akarj ezzel visszaélni.

- Mit tegyek, hogy bízz bennem?- amolyan 'wtf' fejjel néztem rá. Ezt tényleg ő kérdezte?

- Mond el pontosan miért ölted meg az apámat.- Niall felém kapta fejét, de most én voltam az, aki le sem vette szemeit Willről.

- És ha nem?- válaszként eldobtam a papírt.- Legyen.- hirtelen történt minden. Elővette zsebéből a pisztolyt és Niallre fogta.

- Oké, oké.. Csak.. Ne bántsd.

- Minden a papíron van.- felvettem a földről és a zsebembe süllyesztettem.- Te velem jössz.

- Erről nem volt szó.- Niall elé tettem kezemet, de ő lassan tolta el onnan.

- Semmi baj Han.- végigsimított arcomon. Szemeimben könnyek gyűltek, nem értettem semmit.

- Ha megvan a jegy, elengedem. Gondolom nem kell mondanom mi lesz, ha nincs jegy.- nagyot nyeltem majd mellkasába fúrtam arcomat, ő pedig szorosan fonta körém karjait. Mielőtt Willhez lépett volna egy puszit nyomott a hajamba és rám mosolygott. Nem értettem hogy tud mosolyogni ilyen helyzetben. Siettem vissza a hotelbe, véget akartam vetni ennek a napnak, Niall mellett aludni.. De ehelyett most csak egy valami maradt. A remény, hogy nem bántja holnap estig. Lent maradtam amíg Juan haza nem ment. Beszélgettünk, elmondtam neki, hogy ő volt Will, próbált segíteni, de ő sem tudott. Viszont már csupán a jelenlététől úgy éreztem nem vagyok egyedül és minden rendben lesz. Főleg amikor megkaptam tőle a szokásos napi puszimat és ölelésemet. Nem tudom mit csinálnék nélküle, de komolyan.. Ugyanakkor rosszul is éreztem magam, amiért elhanyagoltam Ryant, és még csak fel sem hívtam amióta itt vagyok.

Átnyújtottam az üveg alatt a kis papírt, amire minden fel volt írva.

- Defoe névre.
- Már vártalak.- furcsán néztem rá.
- Ismerlek?
- Mondjuk úgy, hogy egy barát vagyok.- nem válaszoltam.- Itt a jegy Hannah, jó utazást.- honnan tudja a nevemet? Elvettem a jegyet és elsiettem, egyből odamentem ahova tegnap megbeszéltük. Leültem a lépcsőre és felhúztam térdeimet, majd csak vártam. Órákig ülhettem ott, nem tudom, de valahogy úgy éreztem ez a legkisebb gondom. A várakozás.. Amint megláttam, felkeltem és lesiettem azon a néhány lépcsőfokon. Alig pár centi választott el tőle.
- Hol van Niall?
- És a jegy?- ujjaim közé fogtam, de amikor érte nyúlt elhúztam kezemet.
- Előbb Niall.
- Nem te szabod a szabályokat.- kinyújtotta a kezét, én pedig néhány pillanatnyi habozás után a kezébe nyomtam a hülye jegyet. Arca mosolyra húzódott, elindult, de megragadtam karját.- A hotelban van.- nem törődve vele, ott hagytam. Pár percnyi futás után már a lépcsőkön szaladtam fel a szobám felé. Benyitottam a helyes ajtón és beléptem.
- Niall?- beljebb mentem és felkattintottam a villanyt. Amint megpillantott felpattant, megkönnyebbülten siettem felé, végül karjai közé vetettem magam.- Annyira sajnálom.- szemeimből könnyek folytak végig arcomon. Nem akartam elengedni.. Úgy éreztem soha többé nem akarok nélküle élni.- Jól vagy?- lassan tolt el magától majd arcomat kezei közé fogta.
- A kérdés az, hogy te hogy vagy.
- Jobban.- végigsimítottam arcán, majd újra karjai közé zárt. Jól esett az ölelése, jól esett a törődése. Sosem találkoztam még ilyen személlyel.. Aki ennyi majdhogynem szenvedés után is még itt van mellettem.
Nem sokat aludtam az éjjel. Nem is tudom miért.. Amíg Niall zuhanyzott és elkészült úgy döntöttem felhívom Ryant. Az ágyra ültem és kezembe vettem a készüléket, majd tárcsáztam a számot. Párszor kicsengett, aztán felvette, de nem szólt bele.
- Ry?- vártam a választ, de nem kaptam. Torkom elszorult és fájdalmat éreztem mellkasomban.- Sajnálom.. Én nem így akartam, csak.. Téged próbáltalak védeni, ahogy m..- elcsuklott a hangom. Mély levegőt vettem és folytattam.- Ahogy mindig. Ha valami bajod esne, én nem élném túl. Annyira sajnálom, de.. Szükségem van rád Ry.. Nélküled senki vagyok..- arcomat már sós cseppek mosták.- Ne csináld ezt.. Kérlek..- a vonal megszakadt.- Szeretlek.- suttogtam, majd a telefont a párnák közé hajítottam, arcomat pedig kezeimbe temettem. Elcsesztem. Elvesztettem. Elvesztettem azt a személyt, aki számomra a világot jelentette. Aki egész életemben ott volt mellettem, és én mégis ellöktem magamtól. 
- Han..
- Ryan.. Utál.- megtöröltem szemeimet és ránéztem.- Jól vagyok. Megértem..
- Nem akarlak így itt hagyni.- leült mellém és magához húzott.
- Menj csak. Én jól leszek, ne aggódj.
- Bármi van..
- Hívni foglak.- elmosolyodtam.
- Sietek vissza hozzád.- ajkát lágyan nyomta enyémre. Lekísértem Niallt és a búcsút követően leültem Juanhoz. Fejemet vállára hajtottam, ő pedig átkarolt. Tényleg nem tudom most mit csinálnék nélküle.