23. fejezet

Fejemet egyik kezemmel támasztottam az asztalon, másikkal az addigra már teljesen elázott müzlimet kevergettem. A fejemben egymást követték a hülyébbnél, hülyébb gondolatok, de valahogy mindig visszajutottam arra ahhoz, amit az a férfi mondott nekem, hogy a vér kötelez. Ezért halt volna meg Nate? Mert ellent mondott Willnek? De Will azt mondta azért, mert túl sokat tudott.. Én is sokat tudok és még is itt vagyok, ahogy Ry is.. Vagy Niall.
- Ennyire rossz?
- Csak.. Nem vagyok éhes.- eltoltam a tálat.
- Ezt nem most hallom először ezen a héten.
- Sajnálom.- felkeltem és elpakoltam, majd a szobámba mentünk.
- Ha elakarod mondani.. Én itt vagyok.- elnéztem az arcát és elgondolkodtam azon, amit mondott. Talán nem kéne tovább magamban tartanom és itt lenne az ideje megosztani valakivel. Leültem vele szembe és egy mély levegővétel után belekezdtem. Sokáig úgy sem titkolhattam volna már, és akiben teljesen megbízok Ryanen kívül, az Niall. Nem könnyű az ilyenekről beszélni senkinek sem, mert akárhányszor csak erről beszélek valakinek félek.. Félek, hogy az alkalommal azt fogja mondani, hogy ő ebből nem kér többet és magamra hagy, de Niallel ez más, nála nem érzem ezt. Ha neki beszélek Willről, úgy érzem megkönnyebbülök és a teher, amit a vállamon cipelek egész életemben, mindig könnyebb lesz egy kicsivel. Most sem volt ez másképp, mire végigértem a leírhatatlan érzés és a fájdalom eltűnt. Viszont még mindig meg akartam tudni az igazat, de elsősorban azt, hogy ki az az ember és honnan tud ennyit rólam. A csengő hangjára pattantam fel az ágyról és mentem ajtót nyitni.
- Ráérsz?
- Az attól függ.
- Úgy tudtam érdekel az igazság.
- Honnan tudjam, hogy nem versz át?- összeszűkítettem szemeimet.
- Oké.- sóhajtott.- Válaszolok öt kérdésre.
- Hogy hívnak?
- James.
- Tíz perc.- azzal becsuktam az ajtót és visszasiettem a szobába. Elhadartam Niallnek öltözködés közben és megígértem neki, hogy maximum két órát leszek távol, majd zsebre raktam a telefonomat és mentem volna, de karomnál fogva húzott vissza. Ajkát enyémre tapasztotta, belemosolyogtam csókunkba.
- Vigyázz magadra.
- Úgy lesz.- elmosolyodtam és elmentem. Beültem mellé a kocsiba, rögtön el is indultunk. Nem tudtam mivel kezdjem és négy kérdés nagyon kevés, ahhoz képest, hogy mennyi kering a fejemben.
- Azt hittem kérdésekkel fogsz bombázni.
- Honnan ismered Willt? Az apámat.. Vagy engem..
- Mondjuk úgy, hogy a Defoe család barátja vagyok. Nos.. Amióta csak az eszemet tudom.- rám nézett, majd vissza az útra, de arcán mosoly jelent meg.
- Mi az?
- Azt hittem ki fogsz akadni, de Will jól mondta, nem vagy könnyű eset.- erre inkább nem válaszoltam.
- Hogy ismerted meg őket?
- Nem csak téged hagytak el a szüleid Hannah.- felé kaptam tekintetemet.- Téged meg akartak védeni, én viszont nem kellettem a szüleimnek. Gyakran kiszöktem pár órára az otthonból, így ismertem meg.. Aztán a szülei örökbe fogadtak.. Will és Nate.. A testvéreim.- nem tudtam megszólalni, erre tényleg nem számítottam. Azt hittem neki is csak a pénz kellett, és azért állt mellé.- Nem véletlenül New Orleans.. Minden ott kezdődött. Akárcsak nálad.- elmosolyodott.- Azért segítek neki, mert ő is ezt tette velem.. Tartozom ennyivel.- kérdőn és kissé furcsán néztem rá.- Csak megválaszoltam a következő kérdésedet.
- Nagylelkű.- ... - Mennyire ismerted az apámat?
- Eléggé ahhoz, hogy tudjam az életét adja érted és az anyádért. Nem akart részt venni Will ügyeiben, titeket választott helyette és ez nem tetszett neki.. Adott neki még egy esélyt, ha belép neked és Amandának nyugodt élete lett volna, de ő nem kért ebből. Will módszereit meg már te is ismered.- éreztem a szavak fontosságát és súlyát is egyaránt.- Sajnálom kölyök.
- Kölyök?- felvontam szemöldökömet.
- Apád hívott mindig így téged azalatt a pár hét alatt. Átragadt, bocsi..
- Hogy tudtad elviselni, hogy..
- Hogy megölte? Sehogy. Nate mindig vigyázott rám..- megköszörülte a torkát.- Hasonlítasz rá.- rám nézett.- Ő is mindent megtett a szeretteiért, de túl sokat kérdeztél már..
- Öhm.. Akkor áruld el hova viszel.- megint csak felém fordította tekintetét.- Ez nem egy kérdés volt.
- Csak kocsikázunk, ne aggódj, nem lesz baj.
- Lenne még egy kérdésem.
- Már vártam. A kijelentésem aggaszt, ugye?- nem válaszoltam. Persze, hogy az foglalkoztatott.- Sajnálom kíváncsi voltam meddig bírod.- elnevette magát. Ezután a kocsiban csönd volt. Én feldolgoztam a hallottakat, ő pedig csak vezetett. Sok ez így egyszerre, de mégis.. Megtudtam az igazság egy részét.. Hogy miért bízok benne? Mert amikor Nate-ről  beszélt olyan volt.. Mint ha a vér szerinti testvéréről beszélt volna. Will hazudott, ami nem meglepő, de akkor is megtette. Nem várnék tőle mást, még is kissé fáj a dolog, de azért annyira nem, hogy ezzel kezdjek el foglalkozni. Annyi kérdésem lett volna még, de úgy éreztem a fejem mindjárt felrobban a sok új információtól.- Valamit még tudnod kell..- csöndben vártam, hogy folytassa.
- James!- felkiáltottam és félrehúztam a kormányt de már hiába, az ütközés elkerülhetetlen volt. Erős ütést éreztem a fejemen és a külvilág megszűnt létezni, csupán a fájdalom maradt, de ahogy ez az egész jött, úgy ment is. Sikítozások és égett gumiszag terjedt a levegőben. A fejem szörnyen lüktetett és mindenem fájt, nem bírtam megmozdulni. A képek összemosódtak előttem, míg lassan minden el nem sötétedett és a fájdalom lassan meg nem szűnt.
Gépek pittyegése, emberek halk szavai, alig kirajzolódott alakok és fájdalmas végtagok. Röviden és tömören így tudnám leírni a jelenlegi helyzetet. Fogalmam sincs mi történt, vagy hogy egyáltalán hol vagyok. Csak emlékfoszlányok vannak, de az sem biztos, hogy ezek megtörténtek, csupán a képzeletemben léteznek. A szemeimet nehéznek éreztem még is úgy voltam vele, hogy muszáj megtudnom mi történt és miért vagyok itt.. Egyáltalán hol vagyok. A helységet elöntő fény eleinte zavarta szememet, de pár pillanat múlva mindent rendesen láttam. Tudhattam volna.. Kissé felemeltem fejemet, hogy megnézzem a szobában rajtam kívül ki van még bent és hogy megnézzem karomat. Az utóbbit kötések és néhol lila foltok borították. Szuper. Egy halk sóhaj hagyta el számat, de elég volt ahhoz, hogy a szobában tartózkodók felém kapják tekintetüket majd hirtelen mellettem teremjenek.
- Mi történt?
- Balesetetek volt.- Ry válaszolt. Mint ha villám csapott volna a testembe, hirtelen felültem és körbenéztem, de nem volt rajtunk kívül senki sem bent.
- Hol van és.. Mi van vele? 
- Kiről beszélsz? És Han, feküdj vissza..- Ry gyengéden akart visszatolni, de nem engedtem neki, elkaptam még a levegőben a kezét.
- James.
- Ő az, aki veled volt?- bólintottam. Niall Ryanre nézett majd vissza rám.- Nem tudjuk. Még a műtőben van.
- Nem..- szemeimet könnyek lepték el, fel se tűnt, hogy visszanyomtak az ágyra, de nem is érdekelt.
- A doki azt mondta örülhetsz, hogy ennyivel megúsztad..- könnyek folytak végig arcomon, de nem magam miatt, hanem James miatt. Nem lehet baja..
- Mikor mehetek el innen?
- Han..
- Csak.. Haza akarok menni.
- Ki ez a férfi?
- Nate testvére.
- Én úgy tudtam..
- Örökbe fogadták.
- Meglepődtetek, nem igaz?- mindenki a hang irányába kapta fejét.
- Mit keresel itt?
- Mivel én vagyok az utolsó rokonod, gondolták örülnél nekem.
- Akár már mehetsz is.
- Beszélnem kell veled.- végignézett a barátaimon.- Csak veled.- az első szócska külön hangsúlyt kapott. A srácok felém néztek, lerendeztem egy apró bólintással. Miután kimentek Will folytatta.- Hogy van James?
- Még műtik.- mélyen néztem a szemébe.- Ne tegyél úgy mint ha érdekelne ez az egész, csak egy indok kellett, hogy kigyere onnan.
- Tévedsz. Ez nem véletlen volt.
- Miről beszélsz?
- Valaki nem akarja, hogy megtudd az igazat, Hannah. Csak védeni akarlak.- felnevettem, de megbántam. Testemet fájdalom járta át, Will összeszűkítette szemeit, de nem törődtem vele.
- Különben is.. Már tudom az igazat. Az igazat arról, hogy benned nincsenek érzések, egy undorító alak vagy, és ahogy már mondtam.. Te nem vagy a családom része, szállj ki az életemből.
- Csak hallgass végig.
- Nem.- megnyomtam a nővérhívó gombot és pár pillanat múlva kérésemre elvitték Willt, vissza oda ahonnan jött. Niall és Ry visszajöttek, de nem volt kedvem beszélgetni és elég fáradtnak is éreztem magam.
- Han.. El kell mondanod mi történt.
- Mikor mehetek haza?
- Az attól függ Ms Rooden.
- Hogy van James?
- Jól van, ne aggódjon, de pihennie kell.
- És mitől függ, hogy mikor mehetek haza?
- Az állapotától. Komoly sérülései vannak, de ugyanakkor nagyon szerencsés. Ha minden jól alakul egy héten belül már otthon gyógyulhat tovább. Most pihenjen.- azzal már ki is ment.
- Öhm.. Baj lenne később beszélnénk és m...
- Aludj csak.- Niall egy puszit nyomott a homlokomra.
- Itt leszünk.- elmosolyodtam és lehunytam szemeimet.

Pár perc és mehetek haza, már csak a zárójelentést kell megkapnom és eltűnhetek ebből az épületből, de előtte.. Beszélni szerettem volna vele.. Niallék a kórterme előtt vártak meg. Jamesnek maradnia kell még, és őszintén, fáj így látni.
- Jól vagy?- bólintottam.- Ne nézz így rám, nem haltam meg.- elmosolyodtam.
- Öhm.. Mielőtt ez történt mondani akartál valamit.
- Csak, hogy.. Nate megkért valamire.- tartott egy kis szünetet.- Arra kért, hogy vigyázzak rád, Han.- szemeimet könnyek lepték el.- Ha nem tenném, olyan lenne mint ha letagadnám.
- Sajnálom.
- Ne tedd, az a gyengeség jele.- újra mosoly jelent meg az arcán.- Gyere ide.- kitárta karjait, kissé habozva, de odaléptem hozzá. Szorosan zárt karjai közé, testemet melegség járta át, úgy ölelt magához, mint ha utoljára tette volna. Mielőtt szétváltunk volna, egy puszit nyomott a hajamba. Az ajtóban fordultam vissza felé.
- Will azt mondta valaki nem akarja, hogy tudjam az igazat.
- Ne aggódj, már intézkedtek. Nem eshet bajod.- nem értettem, miért akarna nekem bárki is ártani, amikor sosem tettem semmit, senki ellen..- Azért vigyázz magadra kölyök.- kiléptem a szobából, a barátaim már vártak rám. Csöndben lépkedtem mellettük és hallgattam a beszélgetésüket. Hazafelé se igazán voltam beszédes kedvemben. Ha kérdeztek válaszoltam, de ennyi. Otthon viszont el kellett mesélnem a történteket és, hogy James mit mondott. Akárcsak engem, úgy őket is meglepte a dolog. Ryannel a kapcsolatunk újra a régi, még a kórházban megbeszéltük a dolgokat, aminek nagyon örülök. Ahogy annak is, hogy megtudtam amire vágytam.. A szüleim szerettek.

22. fejezet

Ryant akárhányszor hívom, nem veszi fel, ha írok neki, nem válaszol. Fáj, nagyon, mert azt hittem meg fogja érteni.. Azt hittem mellettem lesz bárhogy is döntök. Úgy látszik egyszer mindenek vége, elvégre semmi sem tart örökké és semmi sem marad ugyanaz. Ahogy a napok telnek, úgy kezdek rájönni, hogy Madrid többé már nem az én városom. Colin és Juan mindig feldobják a napomat, de már nem olyan, mint az elején volt. Hiányzik London.. Hiányzik Niall.. Több, mint egy hete nem láttuk egymást, nem tudott jönni ahogy ígérte, amit megértek, mert elfoglalt és vannak kötelezettségei, de ennek ellenére még hiányzik. Ahogy Ry is.. Nagyon. Ezért is jutottam el oda, hogy visszamegyek Londonba. Szerettem a kis étterembe énekelni minden nap, órákig beszélgetni Juannal, vagy hülyéskedni Colinnal a parton. Már megbeszéltem Niallel is, persze örült neki. Holnap reggel indul a gépem vissza Londonba. Colintól már tegnap elköszöntem és fel is mondtam. Úgy döntöttem a másik barátomnak csak akkor szólok, ha kész leszek a pakolással. A szoba szép lassan kiürült és a bútorokon kívül csak a gitárom és a bőröndjeim voltak ott. Sóhajtva léptem ki a szobából majd mentem le a lépcsőn, egyenesen Juanhoz. Odamentem hozzá a pult mögé és leültem mellé.
- Mizujs Han?- elmosolyodtam és megráztam a fejemet, nem tudtam hogy közöljem vele.- Minden oké?
- Visszamegyek Londonba.
- Tessék?
- Sajnálom.
- De.. Miért, és mikor?
- Holnap reggel indul a gépem. Hiányzik London.. Niall.
- Megértem, de hiányozni fogsz.
- Te is nekem.- megöleltem és felkeltem.
- Han?- megfordultam.- Szeretlek.- elmosolyodtam.
- Én is Juan.- intettem neki és visszamentem a szobába. Megpróbáltam Ryant hívni, de megint csak nem vette fel a telefont, így a készülék az ágyon kötött ki. Mivel lesz még egy utolsó fellépésem az étteremben inkább elkezdtem készülődni.

Felöltöztem, megcsináltam a sminkemet és hajamat, majd a gitárommal a hátamon léptem ki a szobából.
Colin már várt rám, egy öleléssel üdvözöltük egymást és bementünk az épületbe. Ebbe a pár számba mindent beleadtam, muszáj volt és úgy éreztem ennyivel tartozom mindenkinek. Col meghívott vacsizni majd utána elmentünk sétálni. Jól éreztem magam vele, mint mindig. Már a hotel előtt álltunk egymással szembe, amikor arra eszméltem, hogy arcunkat szinte csak milliméterek választják el. Testembe mintha áramot vezettek volna, kezeimet mellkasára tettem és kissé eltoltam magamtól.
- Sajnálom.- megráztam a fejem és inkább magamhoz öleltem.- Vigyázz magadra.
- Te is Col.. Hiányozni fogsz.- egy puszit nyomtam az arcára és bementem az épületbe. Juan még ott volt, ami meglepő, mert már rég lejárt az ő műszakja.- Hát te?
- Bent kellett maradnom.- megrántotta a vállát.
- Maradjak?
- Menj csak aludni, holnap korán kelsz.
- Kitartás.
- Neked pedig jó éjt.- felsiettem a lépcsőn és egy gyors zuhanyzás után az ágyba dőltem, az álom azonnal elnyomott.

Niall várt rám a reptéren, ezzel meglepett, mert úgy tudtam egész nap stúdióznak majd. Szorosan ölelt magához, majd egy gyengéd csók után már mentünk is. A kocsiban nem volt olyan perc, hogy csönd lett volna, mind a kettőnknek volt miről beszélnie, ahogy az lenni szokott. Az ajtón belépve, a nappaliban nem várt meglepetés fogadott. Nem tudtam, hogy örüljek vagy inkább sírjam el magam, így csak álltam és néztem őt. Pár perces néma álldogálás után végül ő szólalt meg.
- Szia Han.- nem válaszoltam, inkább elnéztem, mert nem akartam elsírni magam. Hirtelen két nagy lépéssel átszelte a köztünk lévő távolságot jött oda, és ölelt magához. Eleinte bizonytalanul fonta körém karjait, majd megkaptam a szokásos ölelést tőle. Abban a pillanatban könnyeim szabad utat kaptak és arcomat mellkasába fúrtam.
- Azt hittem utálsz.- könnyes szemekkel néztem rá.
- Soha sem utáltalak, csupán rosszul esett, hogy nem szóltál és még csak nem is hívtál.
- Tudom.. Sajnálom, de azt hittem így lesz a legjobb.
- Én meg azt, hogy ennyire megbízol bennem.- újabb sós cseppek folytak végig arcomon, úgy éreztem magam szavai hatására, mint ha tőrt forgattak volna a szívemben.
- Ry..
- Semmi baj.- elmosolyodott.- Megértem.- megráztam a fejemet.
- Ne mond ezt, mert.. Nincs rendben..
- Han..
- Nem. Te ezt nem értheted..- megfordultam, elsietve Niall mellett, ott hagytam őket. Az utcán gyorsabban szedtem lábaimat, kellett egy kis friss levegő, egy kis egyedüllét, hogy átgondoljam a dolgokat. Nem törődtem semmivel, csak mentem előre. A helyzet az, hogy én sem értettem ezt az egészet. Ha Ry így akarta visszaadni a fájdalmat, sikerült neki. Tudom, hogy megbántottam, és ez látszott is rajta, de az is, hogy igenis haragudott rám és még mindig haragszik rám. Az egyik pillanatban még megyek előre, a másikban meg már valaki a falnak nyom, kezét a nyakamhoz szorítva. Nem ismertem a pasast, de megijedtem. Azt hittem ezek már elmúltak.. Az ilyen "események"..
- Mit csináltál?
- S..Semmit.- a levegővel küszködtem és a férfi kezével, hogy leszedjem nyakamról.
- Ne hazudj.- a szorítása erősödött.- Will börtönben van.- szemeim kikerekedtek, ajkaim elváltak egymástól, de egy hang sem jött fel torkomon. Furcsán nézett rám, talán a meglepettségem miatt, de a szorítása is enyhült, sőt elengedte nyakamat. Ha akartam se tudtam volna hátrálni, vagy bárhova is elmenekülni, hátam a falnak nyomódott, az idegen pedig alig két lépésre állt tőlem.- Nem is tudtad?- összeszűkítette szemeit. Válasz helyett csak megráztam a fejemet.
- Buszjegyet kellett neki vennem, azt hittem h...
- Mit?!- összerezzentem.
- Én csak azt tettem amit kért, úgyhogy ne akard rám kenni.- felemeltem a hangomat, nem tudom honnan, de hirtelen magabiztosabbnak éreztem magam. Felnevetett.
- Hát persze.. A kis Hannah, aki mindent megtesz neki.. Már látom, hogy igazat mondott rólad.
- Mi?
- A vér kötelez, ugye Hannah?- rosszul éreztem magam, szólásra nyitottam számat, de megelőzött.- Kímélj meg attól, hogy letagadod, mert te is tudod.. Ő az utolsó élő rokonod.
- Mit akarsz?- éreztem, hogy szemeimet könnyek lepik, de próbáltam erősnek maradni az utolsó pillanatig. Fájtak a szavai, mert részben igaza van. Bármennyire is gyűlölöm Willt, már csak ő van életben.. És bármennyire is akarom letagadni, mindig befészkeli magát az elmémbe.
- Ohh ne aggódj, már megkaptam amit akartam.- arcára gúnyos mosoly húzódott.- Nem menekülhetsz a végzeted elől kislány.
- A végzetem?
- Will.
- Mit tudsz te róla, vagy rólam? Mit tudsz te akármiről is? Csak egy báb vagy, akit úgy mozgat ahogy ő akar. Szánalmas vagy te is, meg ő is.. Remélem mind a sitten fogtok megrohadni.- látásomat könnyek homályosították. El akartam menni onnan, elbújni a világ elől.
- Többet tudok rólad, mint azt gondolnád.- kérdőn néztem rá.
- Ezt most n..
- Nem érted? Nembaj. Egyszer megtudod Hannah.-...- De ne feledd, közénk tartozol.- összezavarodtam.- Will hamarosan kijön onnan és találkozni akar majd veled.
- Kétlem.
- Egyszer már kijutott, szerinted ott marad?- felnevetett.- Alábecsülöd és a türelmével játszadozol.
- Nem érdekel.
- Majd fog. Jó pihenést Hannah.- minden további nélkül ott hagyott. Sós cseppek folytak végig arcomon és csak arra tudtam gondolni, mikor lesz ennek végre vége? A szenvedésnek. Az örökös félelemnek. Megtöröltem szemeimet és elindultam haza. Most nem siettem, szépen lassan sétáltam, kicsit se vágytam arra ami ott fog várni. Egyik rosszból ki, másikba be, ilyen az életem. Sóhajtva léptem be az ajtón és céloztam meg a szobámat, de a nappaliba várhatóan ott voltak. Nem néztem rájuk, lehajtottam fejemet, nem akartam, hogy lássák, sírtam. Nem akartam, hogy megint így lássanak, gyengének és megsebzettnek. Persze ahogy az szokott lenni, most sem volt szerencsém.
- Han.- próbáltam úgy tenni, mint aki nem hallotta meg, de amikor egy kéz megragadta a karomat kénytelen voltam megállni. Niall volt az, de nem néztem rá még akkor sem. 
- Bemehetek a szobámba?- hangom halk volt.- Kérlek.- szemeimet újra sós cseppek lepték el. Szuper..
- Minden rendben?- alig észrevehetően bólintottam.
- Ez nem igaz.- Ryan lépett oda, és állam alá nyúlva felemelte fejemet. Hátráltam egy lépést tőlük.- Figyelj Han, én tényleg saj..
- Minden oké.- lenyeltem könnyeimet.- Csak.. Nekem most kell..- nem tudtam befejezni, besiettem a szobámba és bezártam az ajtót. A fürdőbe érve, hátamat a hideg falnak döntöttem és lecsúsztam annak mentén. Feltört belőlem a sírás, arcomat kezeim közé temettem. 'A vér kötelez.' Ez.. Ez hülyeség.. Én nem segítem Willt.. Nem miatta. Csakis azért, hogy békén hagyjon.. Én nem tartozom közéjük. És ki az a közéjük? Will és a bandája? Én nem vagyok gyilkos, nem használom ki az embereket és nem is vagyok bűnöző.. Minél inkább akartam megnyugodni, annál nehezebb volt. A hideg zuhany felfrissítette bőrömet és kicsit tisztábban láttam tőle, de ennyi. Csodákra nem képes. Nem tud feledtetni, ahogy megoldani a gondjaimat sem. Úgy jó egy órás zuhanyzás és gondolkodás után kimerészkedtem a szobámból, egyenesen a konyhába. Töltöttem magamnak egy pohár hideg narancslevet és mentem vissza a kis "búvóhelyemre", de mire visszaértem már nem volt üres. Niall ült az ágyamon.
- Ry elment, egy közeli hotelban alszik, azt mondta így a legjobb.- csak bólintottam.- Mi történt?- kitárta karjait én pedig némi habozás után hozzábújtam.- Nincs köze Ryanhez, ugye?- megráztam a fejemet.
- Kis részben csak, de nem szeretnék róla beszélni.- egy puszit nyomott a hajamba.
- Itt maradjak veled?
- Kérlek.- suttogtam és behunytam szemeimet, ő pedig szorosan fonta körém karjait. Ahogy mindig, most is segített a jelenléte, az ölelése. Mellette úgy érzem senki és semmi sem árthat nekem.

21. fejezet

- Kezdjük előröl.
- Tessék?- államat mellkasára tettem. Kezemet övéi közé vette és apró puszikat hagyott rajta, mosolyogva néztem rá. Nem csak mert tudtam miről beszél, hanem mert eszembe jutott a tegnap este.
- Itt vagyunk már napok óta.. Ez egy jó kezdet lenne, mondjuk a tegnap estétől..
- Úgy hiszed?- csak hümmögött majd lágyan tapasztotta ajkát enyémre.
- Han!- az ajtón kopogás, majd Juan hangja hallatszott. Felkaptam Niall pólóját, ami combközépnél kicsit hosszabb volt és elmentem ajtót nyitni, de szinte csak a fejemet dugtam ki rajta.
- Mizujs?- vigyorogtam.
- Zavarok?- az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam feltörni készülő nevetésemet. Válasz helyett csak megráztam a fejemet.- Hívtalak, de egyik telefont sem vetted fel.
- Bocsi.
- Valaki lent keres, azt mondta szóljak.
- Ki?
- Megrántotta a vállát.
- Nem tudom, bocsi.
- Tíz perc és lent vagyok. Köszi, hogy szóltál.
- Bármikor.- becsuktam az ajtót és a fürdőbe mentem, gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem. Megvártam amíg Niall is elkészül majd kézen fogva mentünk le. Lábaim földbe gyökereztek amikor megláttam azt a bizonyos személyt.
- Mit keresel itt?
- Beszélnünk kell.
- Megmondtam mi lesz.
- Ne itt.- sóhajtottam majd mutattam, hogy menjünk fel. Becsuktam magam mögött az ajtót majd hozzájuk léptem és a falnak dőltem.
- Mit keresel még itt?
- Segítened kell.
- Nem, nem kell.
- Hannah..
- Tudod többé már nem használ ha így beszélsz velem.
- Akkor is segítened kell.
- Hol vannak a majmaid?
- Csak te vagy képes rá.- felnevettem.
- Még valami?
- Hannah!
- Mi van?! Azt hitted ha idejössz, majd tárt karokkal várlak és a nyakadba fogok ugrani? Hogy első szóra fogok segíteni?
- Nem, de azt hittem segítőkészebb leszel.
- Még is miért kéne annak lennem? Mert megölted körülöttem az embereket, vagy mert egész életemben szenvedtem miattad?
- Csak hallgass végig.
- Kizárt! És most menj el.- az ajtóhoz léptem és kitártam azt.
- Csak okosan Drágám.. Csak okosan, ez a te érdeked is lenne.- kinyújtottam előtte kezemet, ezzel megállítva őt.
- Ne fenyegess, mert ezúttal te bánod majd meg.
- Gondold át. A rokonom vagy.- felnevettem.
- Ilyenkor már az vagyok?! Undorító alak vagy, sosem tartoztál a családomba.. És soha nem is fogsz!- becsaptam mögötte az ajtót. Legszívesebben a falba ütöttem volna. Mint ha az megoldás lenne, de jó lett volna kitöltenem valamin az érzéseimet. Ehelyett viszont az ágyhoz léptem és úgy ahogy voltam, rádőltem.
- Jól vagy?
- Nem.- a párnába motyogtam.- Elegem van belőle.- felültem, de egyből fel is pattantam, mert az ajtón újból kopogás hallatszott. Nagy lendülettel szeltem át a szobát és nyitottam ki az ajtót.- Will megmondtam, hogy n... Ohh bocsi.
- Ezt ő küldte.
- Miért veled küldte fel?- megrántotta a vállát.
- Köszönöm. És sajnálom.- magához húzott és megölelt majd elment. A levéllel a kezembe az ágyra ültem, Niall pedig mögém, átkarolt majd vállamon keresztül nézte a papírdarabot a kezemben. Lassan hajtottam szét, és olvasni kezdtem. 

Mivel nem vagy hajlandó saját akaratból segíteni kénytelen vagyok a szokott módszerhez folyamodni. Vagy segítesz vagy az új barátod bánja. Hogy melyik az, meglepetés. Holnap 8-kor a parton.

Miután elolvastam apró darabokra téptem a papírt.

- Gyűlölöm.- suttogtam.- Miért csinálja mindig ezt?- felé fordultam.- Miért nem tud békén hagyni?

- Héé.- végigsimított arcomon.- Valamilyen szinten érthető, hogy mindig hozzád fordul, hiszen ő a..

- Ki ne mond.

- Oké.. Ő Nate testvére, és talán fontos vagy neki.- felnevettem.

- Ha fontos lennék, békén hagyna és nem használna ki. Vagy fenyegetne va..- elcsuklott a hangom. Niall szorosan ölelt magához. Nem akartam sírni, de ez már megint kezdett túl sok lenni nekem. Nem akarom, hogy bántsa Juant, vagy Colint.. Vagy akárki mást. Nem akarok segíteni neki, se tudni a létezéséről.. Nem akarom élve látni. Nem volt semmi rossz, amíg fel nem bukkant itt. Talán végre már tényleg fel kéne jelentenem és véget vetni ennek, de honnan tudjam, hogy nem áll bosszút rajtam, vagy a szeretteimen?

Niallel előbb mentünk a megbeszélt helyre.. Csak úgy megszokásból. Ujjaink összefonódtak, karjának döntöttem fejemet és összeszedtem gondolataimat. Will meglepett azzal, hogy egyedül jött. Pár méterre állt meg előttünk, csak néztünk egymásra. Ő azt várta, hogy én szólaljak meg, én pedig azt, hogy ő, elvégre ő hívott ide. Fogalmam sem volt megint mit akarhat, de számára biztos fontos, hiszen másképp nem tudta elérni, hogy ide jöjjek, csak fenyegetéssel. Ez ő.. Aki csak így tudja magának megszerezni a dolgokat.. Az embereket.

- Hallgatunk.

- Segítened kell.

- Igen, ezt már mondtad. Mi ennyire fontos? Megint..- összeszűkítette szemeit.

- Egyszerű.. Nem, nem kell megölnöd senkit.- Niallre néztem, de ő le sem vette szemeit Willről.

- Akkor?

- Csak egy jegy kell.

- Jegy?

- Egy buszjegy.- kérdőn néztem rá, csak átnyújtott egy cetlit.- Ide.

- Minek?

- Nem nyilvánvaló?

- És miért én?

- Nem sétálhatok be.. Felismernek.

- Akkor hogy akarsz buszozni?

- Ismerem a sofőrt és csak Londonban köröznek..

- Egyenlőre.- megköszörültem a torkomat.

- Eltűnök az életedből, ha segítesz.- felnevettem.

- Ezt már annyiszor hallottam.-...- Miért kéne bíznom benned?

- Mert rokonok vagyunk.

- Nem! Te sosem fogsz a családomba tartozni, úgyhogy ne akarj ezzel visszaélni.

- Mit tegyek, hogy bízz bennem?- amolyan 'wtf' fejjel néztem rá. Ezt tényleg ő kérdezte?

- Mond el pontosan miért ölted meg az apámat.- Niall felém kapta fejét, de most én voltam az, aki le sem vette szemeit Willről.

- És ha nem?- válaszként eldobtam a papírt.- Legyen.- hirtelen történt minden. Elővette zsebéből a pisztolyt és Niallre fogta.

- Oké, oké.. Csak.. Ne bántsd.

- Minden a papíron van.- felvettem a földről és a zsebembe süllyesztettem.- Te velem jössz.

- Erről nem volt szó.- Niall elé tettem kezemet, de ő lassan tolta el onnan.

- Semmi baj Han.- végigsimított arcomon. Szemeimben könnyek gyűltek, nem értettem semmit.

- Ha megvan a jegy, elengedem. Gondolom nem kell mondanom mi lesz, ha nincs jegy.- nagyot nyeltem majd mellkasába fúrtam arcomat, ő pedig szorosan fonta körém karjait. Mielőtt Willhez lépett volna egy puszit nyomott a hajamba és rám mosolygott. Nem értettem hogy tud mosolyogni ilyen helyzetben. Siettem vissza a hotelbe, véget akartam vetni ennek a napnak, Niall mellett aludni.. De ehelyett most csak egy valami maradt. A remény, hogy nem bántja holnap estig. Lent maradtam amíg Juan haza nem ment. Beszélgettünk, elmondtam neki, hogy ő volt Will, próbált segíteni, de ő sem tudott. Viszont már csupán a jelenlététől úgy éreztem nem vagyok egyedül és minden rendben lesz. Főleg amikor megkaptam tőle a szokásos napi puszimat és ölelésemet. Nem tudom mit csinálnék nélküle, de komolyan.. Ugyanakkor rosszul is éreztem magam, amiért elhanyagoltam Ryant, és még csak fel sem hívtam amióta itt vagyok.

Átnyújtottam az üveg alatt a kis papírt, amire minden fel volt írva.

- Defoe névre.
- Már vártalak.- furcsán néztem rá.
- Ismerlek?
- Mondjuk úgy, hogy egy barát vagyok.- nem válaszoltam.- Itt a jegy Hannah, jó utazást.- honnan tudja a nevemet? Elvettem a jegyet és elsiettem, egyből odamentem ahova tegnap megbeszéltük. Leültem a lépcsőre és felhúztam térdeimet, majd csak vártam. Órákig ülhettem ott, nem tudom, de valahogy úgy éreztem ez a legkisebb gondom. A várakozás.. Amint megláttam, felkeltem és lesiettem azon a néhány lépcsőfokon. Alig pár centi választott el tőle.
- Hol van Niall?
- És a jegy?- ujjaim közé fogtam, de amikor érte nyúlt elhúztam kezemet.
- Előbb Niall.
- Nem te szabod a szabályokat.- kinyújtotta a kezét, én pedig néhány pillanatnyi habozás után a kezébe nyomtam a hülye jegyet. Arca mosolyra húzódott, elindult, de megragadtam karját.- A hotelban van.- nem törődve vele, ott hagytam. Pár percnyi futás után már a lépcsőkön szaladtam fel a szobám felé. Benyitottam a helyes ajtón és beléptem.
- Niall?- beljebb mentem és felkattintottam a villanyt. Amint megpillantott felpattant, megkönnyebbülten siettem felé, végül karjai közé vetettem magam.- Annyira sajnálom.- szemeimből könnyek folytak végig arcomon. Nem akartam elengedni.. Úgy éreztem soha többé nem akarok nélküle élni.- Jól vagy?- lassan tolt el magától majd arcomat kezei közé fogta.
- A kérdés az, hogy te hogy vagy.
- Jobban.- végigsimítottam arcán, majd újra karjai közé zárt. Jól esett az ölelése, jól esett a törődése. Sosem találkoztam még ilyen személlyel.. Aki ennyi majdhogynem szenvedés után is még itt van mellettem.
Nem sokat aludtam az éjjel. Nem is tudom miért.. Amíg Niall zuhanyzott és elkészült úgy döntöttem felhívom Ryant. Az ágyra ültem és kezembe vettem a készüléket, majd tárcsáztam a számot. Párszor kicsengett, aztán felvette, de nem szólt bele.
- Ry?- vártam a választ, de nem kaptam. Torkom elszorult és fájdalmat éreztem mellkasomban.- Sajnálom.. Én nem így akartam, csak.. Téged próbáltalak védeni, ahogy m..- elcsuklott a hangom. Mély levegőt vettem és folytattam.- Ahogy mindig. Ha valami bajod esne, én nem élném túl. Annyira sajnálom, de.. Szükségem van rád Ry.. Nélküled senki vagyok..- arcomat már sós cseppek mosták.- Ne csináld ezt.. Kérlek..- a vonal megszakadt.- Szeretlek.- suttogtam, majd a telefont a párnák közé hajítottam, arcomat pedig kezeimbe temettem. Elcsesztem. Elvesztettem. Elvesztettem azt a személyt, aki számomra a világot jelentette. Aki egész életemben ott volt mellettem, és én mégis ellöktem magamtól. 
- Han..
- Ryan.. Utál.- megtöröltem szemeimet és ránéztem.- Jól vagyok. Megértem..
- Nem akarlak így itt hagyni.- leült mellém és magához húzott.
- Menj csak. Én jól leszek, ne aggódj.
- Bármi van..
- Hívni foglak.- elmosolyodtam.
- Sietek vissza hozzád.- ajkát lágyan nyomta enyémre. Lekísértem Niallt és a búcsút követően leültem Juanhoz. Fejemet vállára hajtottam, ő pedig átkarolt. Tényleg nem tudom most mit csinálnék nélküle.

20. fejezet

A hotelszobám ablakában tűnődtem el a dolgokon.. A napok olyan gyorsan jönnek és mennek, hogy néha én sem tudom mi van. Olyan, mint ha üldözné valami, vagy valaki. Mint ha menekülne. Akárcsak én tettem akkoriban. Talán.. Talán ahogy az idő is, úgy én is csak menekülök. A találkozás elől.. Egyszer újra fogok találkozni Niallel, a kérdés csak az, hogy kész leszek-e addigra és hogy mikor lesz ez. Arra már nem merek gondolni, hogy vajon mennyire változnak meg addigra az ő érzései, mert tudom, hogy az én érzéseim nem fognak változni. Főleg úgy nehéz kiverni valakinek az arcát a fejedből, ha egy ismerősöd szemei szinte ugyanolyan kéken ragyognak, mint az övéi. Hiányzik. Hiányzik a szőke kis barátom, ugyanúgy ahogy Ryan is. Legjobban az ölelésük hiányzik. Nem is tudom miért, talán, mert olyankor szeretetet érzek és mindenemet melegség járja át. Viszont másnak nem nagyon engedem, hogy megöleljen. Igen, ebbe Colin is beletartozik, többször is próbálkozott már, de egyszer sem hagytam. Talán ettől is félek.. Ezért inkább nem engedem magamhoz közel, tartom a távolságot. Néha még én sem értem magam, de ilyen vagyok. Ezt kell szeretni, ha meg nem tetszik el lehet menni, de vissza a témához.. Nem beszéltem velük, többször is rajta voltam, hogy felhívom egyikőjüket, de képtelen voltam megtenni, és ha ők hívtak vagy hagytam, vagy kinyomtam és kikapcsoltam a telefonomat. Ne megoldás, de jelenleg jobb ötletem nincsen. Megráztam a fejemet és felkeltem. Egy gyors zuhany után felöltöztem, sminkeltem és már mentem is el.
- Hola Juan.- vigyorogva integettem a recepciós fiúnak. Juan alig 21 éves, nagyon kedves srác. Ha unatkozik a pult mögött engem tanít spanyolul, de van hogy csak beszélgetünk. Sok időt töltök vele, mivel itt lakom, ő pedig itt dolgozik. Ma kivételesen nem az étterembe megyek, szabadnapot kaptam. Úgy volt, hogy Colinnal elmegyünk a partra sétálni, azt mondta szeretne megismerni. Számítottam erre, úgyhogy felkészültem minden lehetséges kérdésére. A megbeszélt helyen találkoztunk, percekig csak csöndben lépdeltünk egymás mellett.- Melyik városból jöttél?
- DC
- Wáó.. DC... Madrid.. Van különbség.
- Mondod te.. New Orleans, London..
- Ohh, kihagytál még egy csomó várost, de nembaj.- elnevette magát és a fejét rázta.
- A szüleid miatt utaztál ennyit?
- Mondjuk.- jó helyen járunk..
- Mondjuk?- megálltam, ezért ő is.
- A szüleim meghaltak.
- Sajnálom, én..- megráztam a fejem és elindultam.
- Nevelőotthonban nőttem fel.
- Nincs is élő rokonod?- ránéztem.- Ne haragudj.
- Apámnak van egy testvére.. De ő nem tartozik a családom fogalmába. Ez.. Bonyolult.
- Kétlem, hogy lenne olyan amit ne tudnék megérteni.
- Oké, akkor úgy mondom, hogy ez csak rám tartozik, bocsi.- órákig sétáltunk a meleg homokban, de Colint behívták melózni. Mielőtt elmentem volna vissza úgy döntöttem felhívom valamelyik barátomat, de amikor már ott tartottam hogy megnyomom azt a gombot minden bátorságom elszállt és inkább zsebre vágtam a telefonomat. Épp mentem vissza a hotelhez amikor azt hittem kiugrok egy kocsi elé. Először azt hittem csak rosszul látok, de sajnos tévedtem. Majdnem futva szeltem át a köztünk levő távolságot, megragadtam a karját és kihúztam a tömegből. Arca meglepettséget tükrözött, bennem pedig szinte forrt a düh.
- Mi a fenét csinálsz itt?
- Ezt én is kérdezhetném tőled.
- Semmi keresnivalód itt, menj el!
- Drágám, nem te mondod meg mi hogy van.- felnevettem.
- Nem engedem, hogy megint tönkretegyél mindent.- kérdőn nézett rám.- Vagy elhúzol, vagy feljelentelek.
- Megtudhatom milyen okból?
- Elég ha meghallják a neved, de ha mégsem.. Egy kis zaklatást is hozzátehetek, tudod jó színész vagyok. Te meg.. Itt nincsenek embereid, ez nem London, vagy Amerika.
- Honnan ez a bátorság?
- Két napod van Will. Különben esküszöm, hogy én fogom megkeseríteni a te életedet.- megfordultam és elmentem. Hogy tud mindenhol ott lenni és miért?! Miért kell ezt csinálnia állandóan?! Rohadtul elegem van belőle. Végre jól érzem magam, erre jön ez az idióta és mindent tönkre tesz. A zsebemben megszólalt a telefonom, meg sem néztem ki hív, csak megszokásból fel is vettem.
- Hannah?- megálltam.
- Niall?
- Han, hol vagy?- idióta vagy Hannah.. Siettem a hotel felé.
- Jó helyen, ne aggódj.
- Ne aggódjak? Egyik pillanatban még mellettem fekszel a másikban meg eltűnsz és itt hagysz egy levelet.
- Tudom.. Sajnálom.
- Hova mentél?- belöktem a hotel ajtaját és bementem rajta.
- Hola Han.
- Hola Juan.- szuper.. Lehet ennél rosszabb? Mosolyt erőltettem, intettem és elindultam fel, de Juan utánam szólt.- Tartsd egy kicsit Niall.- elvettem a telefont a fülemtől és a pulthoz siettem. Áthajolt és egy puszit nyomott az arcomra. Elnevettem magam, megráztam a fejem és felsiettem a lépcsőn.- Öhm.. Figyelj Niall é...
- Spanyolországban vagy.
- Talán..
- Biztos.
- Nem jöhetsz ide.
- Hova?- elnevettem magam.
- Jó trükk, de nem jött össze.
- Barcelona? Madrid? Valencia? Hol vagy Han?
- Nem mondhatom el.- behunytam szemem és az ajtónak dőltem.
- Han..
- Sajnálom.. Nekem most mennem k..
- Ne! Várj, kérlek. Nem kérdezem meg többször, csak ne tedd le.- lecsúsztam az ajtó mentét és felhúztam térdeimet.- Mit csinálsz ott?
- Egy étteremben énekelek esténként.
- Büszke vagyok rád.
- Nekem most tényleg mennem kell.- letöröltem könnyeimet.
- Nem hagyom annyiban Han.. Meg foglak találni.- a vonal megszakadt. Legszívesebben a falnak dobtam a készüléket.

/ Niall szemszöge /

- Nem hagyom annyiban Han.. Meg foglak találni.- kinyomtam a telefont és egy mozdulattal a kanapéra hajítottam.

- Na?- Zayn tette fel a kérdést.

- Mit mondott?- Louis nagy szemekkel meredt rám.

- Hol van?- majd Liam következett a sorban.

- Jól van?- és végül Harry sem maradhatott ki a kérdezgetésből.

- Valahol Spanyolországban van, de nem tudom hol.

- Niall..

- Ne is folytasd Lou ha azt akarod mondani, hogy hagyjam. Már olyan közel járok, hogy megtudjam merre van.

- Tudod ez elég önzőn hangzott.

- Önzőn?- felvontam szemöldökömet.

- Amióta elment te meg akarod találni, de mi van ha boldog? Ha jól érzi ott magát ahol van?

- Hazudott arról, hogy szeret?

- Nem ezt mondtam..- Louis sóhajtott.

- Lou úgy értette, hogy most az egyszer ne magadra, hanem Hanra gondolj. Felvette a telefont, ez már haladás, azt mondtad sose vette fel. Majd szépen lassan megnyílik újra és elmondja hol van.. Ha készen áll rá.

- Igen, de..

- Niall, Zaynnek igaza van. Csak.. Hagyd őt pár napig. Csak néhány napig..

- Jó.- motyogtam.- Azalatt a pár nap alatt legalább kiderítem hol van.- vigyorogtam ők pedig csak a szemeiket forgatták. Felkaptam a telefonomat és felsiettem a szobámba. Az ágyra vetettem magam és felhívtam Ryant, elmondtam neki mindent, mert joga van tudni, és mert talán ő segíthet. Nos.. Nem igazán jutottunk előrébb. Szerinte Madridban van. Azt mondta régen sokat beszélgettek, hogy hova mennének szívesen, vagy hol laknának és Ry azt mondta Hannah városai között Madrid is ott volt. Madrid akkor is nagy város, mire ott megtalálnám.. Ha egyáltalán ott van..

***

/ Hannah szemszöge /

Juan azt mondta elvisz bulizni, hogy egy kicsit kimozduljak a hotelből. Belementem, mert miért ne. Igaza van, amióta beszéltem Niallel ki se mozdulok a szobámból, csak ha megyek dolgozni. Nem élhetek így és őszintén nem is akarok. Miután lezuhanyoztam egy törölközőt csavartam magam köré és próbáltam valami ruhát keresni. Hosszas gondolkodás után megszületett a döntés. Nem értem miért agyaltam ennyit egy ruhán, sose tettem. Ez csak egy ruha.. Épp keltem fel amikor megszólalt a telefonom, a kijelzőn Niall képe villogott. Némi habozás után felvettem, de nem szóltam bele.
- Nem hittem volna, hogy felveszed.
- Igen? Hogy hogy?
- Most nem ez a fontos.
- Akkor világosíts fel, mert én nem tudom miről beszélsz.
- Madridban vagy Han.
- Nyomozó lettél?
- Szóval igaz?
- Ezt senki se mondta.
- Akkor ott vagy.
- Ez a város hatalmas és bármikor elmehetek máshova.
- De mégsem fogsz.- figyelmen kívül hagytam ezt a kijelentését.
- Tudsz valamit Willről?
- Nem, több hete nem láttam, miért?
- Csak próbáltam terelni a témát.
- Figyelj Han, valami fontosat ke...
- Mennem kell, késésben vagyok, sajnálom. Majd beszélünk, oké?- letettem a készüléket és belebújtam a ruhába. A hajamat kivasaltam, nem túl erős sminket vittem fel arcomra, majd egy kis parfüm után már mentem is. Juan már várt rám, és egy puszival üdvözölt. Ő olyan nekem, mint Ryan, csak.. Ő az én spanyol Ryanem. De tényleg.. Ő tud Niallről és az egész életemről is. Nem tudom miért nyíltam meg neki ennyire, de érzem hogy bízhatok benne. Rövid idő alatt nagyon közel kerültünk egymáshoz, de ne értsetek félre, csak mint barátok. Főleg úgy, hogy neki van barátnője, sose tennék ilyet senkivel.. Sose kezdenék ki egy olyan személlyel akinek van valakije. Az úton nagyjából elhadartam neki Niall hívását, ő pedig megnyugtatott és jött a hülye vicceivel. Amikor megérkeztünk bemutatott néhány barátjának, természetesen mindenki nagyon jófej volt. Ahogy az idő telt, úgy az alkoholszint is nőtt bennünk. A lényeg az, hogy jól éreztük magunkat, de azért igyekeztem nem nagyon leinni magam. Szerettem volna erre az estére emlékezni. Juan és én maradtunk a legjózanabbak, de azt megjegyezném, hogy egyikünk sem igazán tudott egyenesen menni, ezért inkább egymásba kapaszkodtunk. Azt mondta elkísér a hotelhez, őt meg majd onnan hazaviszi a tesója ha felhívja. Belementem. Amíg nem egyedül kell visszamennem, nekem majdnem minden ötlet tökéletes.
- Juan.. Valaki van a hotelnél.
- Han, részeg vagy.. Ne már éjjel kettő van. Egyébként az van ott aki akar. Biztos alvajáró.- elnevettem magam.
- Nem, komolyan beszélek.
- Csak szeretnél. Mondtam, részeg vagy.- vállba bokszoltam.- Különben is én megvédelek ha bántani akar.
- Alig állsz a lábadon, hogy védnél meg?- nevettem.
- Majd addigra kitalálom.
- Hülye vagy.
- Te meg paranoiás.
- Héé, én csak azt mondtam, hogy ül ott valaki a lépcsőn.
- Nem, te azt mondtad ott van valaki.
- Nem ugyanaz?- már mind a ketten nevettünk. Ahogy egyre közelebb értünk és az idegen alakja egyre élesedett.. Úgy éreztem magam egyre részegebbnek.
- Han.. Ő nem..?
- Niall?- a szőke fiú felénk kapta tekintetét.- M..Mit keresel itt?- leültünk mellé.
- Miattad jöttem.
- Azt hiszem rám itt már nincs szükség.
- Nem kéne felhívni a tesódat?
- Basszus...- elnevettem magam, ő pedig felhívta a tesóját, aki pár perc múlva leparkolt elénk. Széles mosollyal az arcomon integettem neki. Juan egy puszit nyomott a homlokomra, Niallel pedig lepacsizott.- Holnap találkozunk Han.
- Aludj jól.- integettem neki. Az autó lassan gurult el előlünk majd pár pillanat múlva el is tűnt az úton. Sóhajtottam és felkeltem a lépcsőről.
- Mit csinálsz?
- Fáradt vagyok és nem hiszem, hogy ennek a beszélgetésnek részegen kéne megtörténnie.- felkelt ő is és kezeit karomra tette. Érintése égette bőrömet.
- Segítek. Nem akarlak a kórházba vinni.
- Tudok egyedül is menni, de a...
- Legalább most az egyszer ne makacskodj.
- Oké.- néhány pillanat múlva már karjai között tartott.- 29-es szoba.- sóhajtottam és mellkasának döntöttem fejemet. Átkaroltam nyakát és mélyen szívtam be illatát, a szívem megőrülni készült.~

Egyedül ébredtem. Felültem és körbenéztem, a napsugarak lustán kúsztak be ablakomon. Akkor tényleg csak egy álom volt és Niall nincs Madridban. Félig csalódottan másztam ki az ágyból, elmentem lezuhanyozni és fogat mosni, de akkor hogyan..? Ahh.. Majd Juan elmondja.. Indultam lemenni a dilis barátomhoz amikor az ajtóm kinyílt és egy ismerős személy lépett be rajta, ragyogó szemekkel.
- Szóval igaz.- nem akartam hinni a szememnek. Nem tudtam, hogy örömömben a karjai közé vessem magam vagy inkább ne. Ahogy azt sem tudtam mit tegyek, ezért csak álltam ott és őt néztem.
- Meglepettnek tűnsz.- becsukta maga mögött az ajtót és letette a dolgokat a kezéből. Szólásra nyitottam a számat, de egy hang sem jött fel torkomon.- Han..- nagy léptekkel szeltem át a kettőnk közötti távolságot és karjai közé vetettem magam. Éreztem, hogy szemeimet könnyek lepik el.
- Sajnálom.- suttogtam. Arcomat kezei közé fogta.
- Mégis mit? Hogy boldog vagy?- elmosolyodott.
- Féltem..- kérdőn nézett rám.- Hogy..- sóhajtottam. Elfordítottam majd lehajtottam fejemet. Állam alá nyúlva maga felé fordította fejemet, ezzel elérve, hogy szemébe nézzek. Némi habozás után ajkát lágyan nyomta enyémre.
- Szeretlek Han.
- Szeretlek.- suttogtam.

19. fejezet

/  Niall szemszöge /

Amikor Hannah kimondta azt a szót, hogy szeret.. Nem akartam elhinni, mindig is azt hittem, csak egy szimpla barátként vagy ismerősként tekint rám és ezért volt néha olyan ellenséges, én pedig ezért mondtam neki azokat amiket. Nem gondoltam volna, hogy tényleg szeret. Ő az a lány, aki mellett el tudom képzelni az életemet, olyan különleges, és nem azért mert ilyen élete van, hanem amilyen erős személyiség és csodálatos. Annyi minden történt vele az élete során, pedig olyan fiatal még. Mindig küzd azért ami fontos neki, aki fontos neki. Szüksége volt valakire Ryan mellett Londonban és én voltam az a valaki. Nem csak azért voltam mellette, mert Ry megkért rá, hanem azért mert fontos személy az életemben. Nem találkoztam még ilyen lánnyal, mint ő. Aki nem ismeri azt gondolná amit akar hogy az emberek gondoljanak róla, hogy nincsenek érzései, aki ismeri viszont tudja, hogy tud őrült lenni, de ugyanakkor ismeri a határait is. Sokan nem gondolnák, de hihetetlen mennyire érzékeny és törékeny személy, de mindent megtesz, hogy megvédje szeretteit. Csodálom a kitartását és a lelki erejét, de leginkább őt magát. Kinyitottam a szememet, de Hannah sehol sem volt. Felültem és körbenéztem, a helyén ahol még néhány órája karjaim közt tartottam és édesen aludt, most csak egy fehér papír volt. Kezembe vettem, szétnyitottam és olvasni kezdtem.

Niall,

Amit tegnap mondtam az igaz volt. Azóta szeretlek amióta segíteni kezdtél nekem, amióta azt éreztetted, hogy van miért élnem.. Van kiért élnem. Nem így akartam veled tudatni, de nem volt más választásom. Már egy ideje tervezem ezt, szóval ne haragudj rám. Már nem tudok úgy állni a dolgokhoz ahogy eddig tettem, vagy ahogy kéne. Hidd el ha azt mondom, hogy nem a te hibád. Mikor felkelsz már nem leszek New Orleansban és mikor visszamész Londonba a ház amiben eddig laktam ugyanúgy fog állni, csupán nem leszek sehol. Új életet kell kezdenem egy új helyen, új emberek közt, távol a múltamtól. Szörnyen érzem magam, de nincs más választásom. Talán elmegyek továbbtanulni ha lesz rá pénzem, még nem tudom mihez kezdek, de így lesz a legjobb. Szeretlek Niall és mindent köszönök. Kérlek ne légy szomorú miattam és ne keress. Add át Ryannek, hogy sosem fogom tudni meghálálni azt amit értem tett, a barátságát, és hogy mindig tesómként fogom szeretni.

Vigyázz magadra.

Szeretlek, Han xx

Nem.. Nem mehetett el, nem hagyhatott itt, így nem.. A tegnapi után nem.. Ez csak.. Kirohantam a szobából, be a mellettem levőbe, azt remélve Han ott fog várni és az édes mosolyával azt mondja, hogy csak viccelt, de nem így volt. A szoba üres volt.. Nem veszíthetem el. Visszamentem a szobámba és felöltöztem. Nem érdekelt mennyire korán van még, felhívtam Ryant.
- Niall, mizu?
- Hannah elment.
- Mi?
- Elment.. Hagyott egy levelet, hogy új életet kezd.. Elment. Tegnap bevallotta, hogy szeret, ma meg itt hagyott.
- Nem, az nem lehet.. Szó nélkül nem menne el.
- Nem akarja, hogy tudjuk hol van.
- Nem, ő nem olyan..- felolvastam neki a levelet, de nem kaptam választ.- Próbáltad hívni?
- Nem, előbb téged akartalak, azt hittem te tudsz róla. 
- Próbálom hívni, hátha felveszi.. Szólok ha van valami.- letettük. Fél óra múlva a telefonom csörgött, Ryan hívott. Azt mondta többször is hívta, de egy idő után már csak a hangposta volt. Megmondtam neki, hogy visszamegyek Londonba, így nincs értelme itt maradni, eleve miatta vagyok itt. Az agyam mint ha kikapcsolt volna. Több lelkes Directionerrel is találkoztam, de bocsánatot kértem tőlük és csak mentem tovább.
- Ry hívott. Jól vagy?
- Miért ment el, ha azt mondta szeret?
- Haver..
- Valahol megértem.. A helyében én is új életet kezdenék egy teljesen idegen helyen, ahol senki sem tudja ki vagyok. Annyi mindenen ment keresztül, pedig annyira szerethető személyiség.
- Ezzel nem segítesz Lou.
- Bocsesz..
- Mihez kezdesz most?
- Meg fogom találni.

/ Hannah szemszöge /

Nagyszerű módon a gépem késett így a reptéren ragadtam még egy ideig New Orleansban. A telefonom rezegni kezdett és a képernyőn Ry arca villogott. Eleinte nem foglalkoztam vele, de egy idő után kezdett nagyon idegesítő lenni, ezért kikapcsoltam a készüléket és a táskám aljába süllyesztettem. Ki akartam dobni a kukába, de kellenek a számok, úgyhogy majd Madridban megszabadulok tőle valószínűleg. Fáj, hogy így alakultak a dolgok, de nem tehettem mást. Nem tehetem tönkre még ennél is jobban az emberek életét. 

Amint megérkeztem Madridba kerestem egy olcsó hotelt és egy zuhany után az ágyba dőltem. A repülés fárasztó volt, és hosszú, arról nem is beszélve, hogy nem az a fajta típus vagyok aki tíz órán keresztül képes egy helyben ücsörögni. Ahogy a szemem lassan kezdett lecsukódni minden könnyebbé vált a sötétség jöttével.

Mikor felkeltem már világos volt, szuper.. Ilyen sokat is már régen aludtam. Kimásztam az ágyból, felöltöztem és elmentem valami munkát keresni. Előbb a meló, aztán a városnézés. Bár már mennék, teljesen be vagyok zsongva, hogy itt lehetek, de valamiből fizetnem kell a szállást meg úgy mindent.. És városnézésből ez nehéz lenne. Bár amit eddig láttam belőle az is valami elképesztő. Nem hasonlítható Amerikához vagy Londonhoz, annyira más. Csak egy pillanat volt az egész és a földön kötöttem ki.
- Sajnálom az én hibám. Nem figyeltem, béna vagyok.- hadartam. Az idegen felhúzott és rám mosolygott.
- Minden oké.- mosoly jelent meg az arcomon.- Nem idevalósi vagy.
- Honnan..?
- Nem spanyolul beszélsz és az akcentusod is elárult. Az államokból jöttél?
- Onnan jöttem, ott nőttem fel, de Londonban születtem és pár hónapig ott is laktam.. Hosszú és bonyolult sztori.- csak mosolygott.
- Colin vagyok.
- Hannah. Te itt laksz ugye?
- Egy ideje, Amerikából költöztem ide.
- Nem tudnál valami helyet ahol dolgozhatnék?
- Mit szeretsz csinálni?
- Énekelni.
- Akkor bemutatlak valakinek.- karomnál fogva húzni kezdett.
- Várj.. Mi?
- Egy étteremben dolgozom, és a főnököm, Rob énekest keres, aki minden este fellép.- elmosolyodtam és követtem. Nem is ismer, és segít. Ez.. Nagyon kedves tőle. Az étterem közel van a hotelhez ahol jelenleg lakom és gyönyörű hely. Colin bemutatott a főnökének, aki rögtön meg is hallgatott. Azt mondta enyém az állás, megjegyezném nem is rossz fizetéssel. Sőt.. Wáó. Számot cseréltünk és nem győztem megköszönni neki ezt az egészet. Azt mondta ha kell valaki, aki körbevezet a városban nyugodtan hívjam fel. Másnap így is tettem, és az egész napot együtt töltöttük. Annyira gyönyörű hely, és örülök, hogy eljöttem ide. Nem csak a várost ismertem meg, de az új barátomat is. Alig két nap alatt szereztem egy mondhatni barátot magamnak. Nincs bennem félelem, ami Londonban minden nap végigkísért. Nem félek attól, hogy önmagam legyek, hogy elveszítek valakit, mert nincs itt Will vagy a többiek. Itt egymagam vagyok, új élettel. Vagy valami olyasmivel. Nem tudom, de nekem tetszik. Eddig egyszer sem gondoltam Niallre vagy Ryanre. Egészen idáig.. Sóhajtva keltem fel az ágyról és mentem átöltözni. Hajamat kivasaltam és halvány sminket vittem fel arcomra majd fogtam a gitáromat és mentem az étterembe. Rob megmutatta a színpadomat, ami az egyik sarokban volt egy székkel, egy mikrofonnal, és az egészet lámpák világították meg. Eleinte féltem.. A gyomrom görcsben volt és mindenem remegett úgy izgultam, de amint elkezdtem énekelni minden megváltozott. A félelem eltűnt és helyét átvette a boldogság. A közönség a műsor végén nagy tapssal jutalmazott, ami nagyon jól esett. Ahogy énekelni is, bár a hangom egyszer megremegett, amikor a saját dalomat játszottam.. Azt amelyiket Niallel közösen is felénekeltünk a stúdióban. Ő jutott eszembe róla, de nem hagytam, hogy érzéseim eluralkodjanak rajtam. Colin a végén fülig érő szájjal jött oda hozzám, csak vállon löktem és mosolyogtam. Pár óráig még maradtam és beszélgettem az új barátommal. Jó társaság és tényleg elfeledteti velem azokat az embereket akiket a múltban hagytam.. Illetve akiket ott szeretnék hagyni, de pár nap ehhez kevés, és egy ember hirtelen felbukkanása is az. Kevés, hogy ezt a 18 évet és ezt a pár hónapot elfeledtesse velem valaki, aki csak pár napja csöppent bele a világomba. Egy valami biztos Colin csak egy barát, és az is marad. A szállodában egy hosszúra sikeredett zuhany után az ágyra vetettem magam majd bekapcsoltam a telefonomat. Beírtam Colin számát, elrejtettem az enyémet, erőt vettem magamon és Niall nevére mentem. Félve, de megnyomtam a hívás gombot és fülemhez emeltem a készüléket.
- Igen?- szívem hatalmasat dobbant az ismerős hang hallatára és nagyot nyeltem.- Han te vagy az..?- nem válaszoltam, pedig annyira szerettem volna.- Han...- kinyomtam és kikapcsoltam a készüléket. Nagy levegőt vettem, lenyeltem könnyeimet és próbáltam átadni magam az álmoknak.

/ Niall szemszöge /

Nincs kedvem semmihez, hiányzik Hannah. Az ölelése, a mosolya, a finom illata.. Mindene.. Még csak pár napja ment el, de olyan mint ha már hónapok óta eltűnt volna. A srácok szerint hagynom kéne.. Adni neki egy kis időt, hogy átgondolja a dolgokat. Szerintük hamarosan úgy is keresni fog, és nem kéne erőltetnem, hagynom kéne. Ryan se tud semmit, azt mondta őt sem kereste és nem is tudja elérni. A telefonja ugyanis ki van kapcsolva.. Próbálkoztunk a reptéren, de nem mondtak semmit sem. Csak egy valami érdekel.. Hogy jól van-e. Mi van ha nem önszántából ment el? Ha ez is Will műve? Nem akarok arra gondolni, hogy nála van, vagy hogy miatta ment el, de már tényleg nem tudok mit kitalálni. Talán csak magamnak próbálok magyarázkodni.. Magyarázatot találni.

- Niall telefon!- Lou hangját hallva már rohantam is le a lépcsőn. Kezembe vettem a készüléket és elhúztam a kis zöld ikont.

- Igen?- senki sem válaszolt a vonal másik végén.- Han te vagy az..?- Lou kérdőn nézett rám, de nem törődtem vele.- Han..- a vonal megszakadt, én pedig levágtam a telefont a pultra.

- Ő volt?

- Senki sem szólt bele, de tudom, hogy ő volt.

- Niall..

- Meg kell találnom Lou.. Bármibe is kerül, de.. Meg kell találnom.

- Nagyon szeretheted.

- Ő más mint a többi lány.