19. fejezet

/  Niall szemszöge /

Amikor Hannah kimondta azt a szót, hogy szeret.. Nem akartam elhinni, mindig is azt hittem, csak egy szimpla barátként vagy ismerősként tekint rám és ezért volt néha olyan ellenséges, én pedig ezért mondtam neki azokat amiket. Nem gondoltam volna, hogy tényleg szeret. Ő az a lány, aki mellett el tudom képzelni az életemet, olyan különleges, és nem azért mert ilyen élete van, hanem amilyen erős személyiség és csodálatos. Annyi minden történt vele az élete során, pedig olyan fiatal még. Mindig küzd azért ami fontos neki, aki fontos neki. Szüksége volt valakire Ryan mellett Londonban és én voltam az a valaki. Nem csak azért voltam mellette, mert Ry megkért rá, hanem azért mert fontos személy az életemben. Nem találkoztam még ilyen lánnyal, mint ő. Aki nem ismeri azt gondolná amit akar hogy az emberek gondoljanak róla, hogy nincsenek érzései, aki ismeri viszont tudja, hogy tud őrült lenni, de ugyanakkor ismeri a határait is. Sokan nem gondolnák, de hihetetlen mennyire érzékeny és törékeny személy, de mindent megtesz, hogy megvédje szeretteit. Csodálom a kitartását és a lelki erejét, de leginkább őt magát. Kinyitottam a szememet, de Hannah sehol sem volt. Felültem és körbenéztem, a helyén ahol még néhány órája karjaim közt tartottam és édesen aludt, most csak egy fehér papír volt. Kezembe vettem, szétnyitottam és olvasni kezdtem.

Niall,

Amit tegnap mondtam az igaz volt. Azóta szeretlek amióta segíteni kezdtél nekem, amióta azt éreztetted, hogy van miért élnem.. Van kiért élnem. Nem így akartam veled tudatni, de nem volt más választásom. Már egy ideje tervezem ezt, szóval ne haragudj rám. Már nem tudok úgy állni a dolgokhoz ahogy eddig tettem, vagy ahogy kéne. Hidd el ha azt mondom, hogy nem a te hibád. Mikor felkelsz már nem leszek New Orleansban és mikor visszamész Londonba a ház amiben eddig laktam ugyanúgy fog állni, csupán nem leszek sehol. Új életet kell kezdenem egy új helyen, új emberek közt, távol a múltamtól. Szörnyen érzem magam, de nincs más választásom. Talán elmegyek továbbtanulni ha lesz rá pénzem, még nem tudom mihez kezdek, de így lesz a legjobb. Szeretlek Niall és mindent köszönök. Kérlek ne légy szomorú miattam és ne keress. Add át Ryannek, hogy sosem fogom tudni meghálálni azt amit értem tett, a barátságát, és hogy mindig tesómként fogom szeretni.

Vigyázz magadra.

Szeretlek, Han xx

Nem.. Nem mehetett el, nem hagyhatott itt, így nem.. A tegnapi után nem.. Ez csak.. Kirohantam a szobából, be a mellettem levőbe, azt remélve Han ott fog várni és az édes mosolyával azt mondja, hogy csak viccelt, de nem így volt. A szoba üres volt.. Nem veszíthetem el. Visszamentem a szobámba és felöltöztem. Nem érdekelt mennyire korán van még, felhívtam Ryant.
- Niall, mizu?
- Hannah elment.
- Mi?
- Elment.. Hagyott egy levelet, hogy új életet kezd.. Elment. Tegnap bevallotta, hogy szeret, ma meg itt hagyott.
- Nem, az nem lehet.. Szó nélkül nem menne el.
- Nem akarja, hogy tudjuk hol van.
- Nem, ő nem olyan..- felolvastam neki a levelet, de nem kaptam választ.- Próbáltad hívni?
- Nem, előbb téged akartalak, azt hittem te tudsz róla. 
- Próbálom hívni, hátha felveszi.. Szólok ha van valami.- letettük. Fél óra múlva a telefonom csörgött, Ryan hívott. Azt mondta többször is hívta, de egy idő után már csak a hangposta volt. Megmondtam neki, hogy visszamegyek Londonba, így nincs értelme itt maradni, eleve miatta vagyok itt. Az agyam mint ha kikapcsolt volna. Több lelkes Directionerrel is találkoztam, de bocsánatot kértem tőlük és csak mentem tovább.
- Ry hívott. Jól vagy?
- Miért ment el, ha azt mondta szeret?
- Haver..
- Valahol megértem.. A helyében én is új életet kezdenék egy teljesen idegen helyen, ahol senki sem tudja ki vagyok. Annyi mindenen ment keresztül, pedig annyira szerethető személyiség.
- Ezzel nem segítesz Lou.
- Bocsesz..
- Mihez kezdesz most?
- Meg fogom találni.

/ Hannah szemszöge /

Nagyszerű módon a gépem késett így a reptéren ragadtam még egy ideig New Orleansban. A telefonom rezegni kezdett és a képernyőn Ry arca villogott. Eleinte nem foglalkoztam vele, de egy idő után kezdett nagyon idegesítő lenni, ezért kikapcsoltam a készüléket és a táskám aljába süllyesztettem. Ki akartam dobni a kukába, de kellenek a számok, úgyhogy majd Madridban megszabadulok tőle valószínűleg. Fáj, hogy így alakultak a dolgok, de nem tehettem mást. Nem tehetem tönkre még ennél is jobban az emberek életét. 

Amint megérkeztem Madridba kerestem egy olcsó hotelt és egy zuhany után az ágyba dőltem. A repülés fárasztó volt, és hosszú, arról nem is beszélve, hogy nem az a fajta típus vagyok aki tíz órán keresztül képes egy helyben ücsörögni. Ahogy a szemem lassan kezdett lecsukódni minden könnyebbé vált a sötétség jöttével.

Mikor felkeltem már világos volt, szuper.. Ilyen sokat is már régen aludtam. Kimásztam az ágyból, felöltöztem és elmentem valami munkát keresni. Előbb a meló, aztán a városnézés. Bár már mennék, teljesen be vagyok zsongva, hogy itt lehetek, de valamiből fizetnem kell a szállást meg úgy mindent.. És városnézésből ez nehéz lenne. Bár amit eddig láttam belőle az is valami elképesztő. Nem hasonlítható Amerikához vagy Londonhoz, annyira más. Csak egy pillanat volt az egész és a földön kötöttem ki.
- Sajnálom az én hibám. Nem figyeltem, béna vagyok.- hadartam. Az idegen felhúzott és rám mosolygott.
- Minden oké.- mosoly jelent meg az arcomon.- Nem idevalósi vagy.
- Honnan..?
- Nem spanyolul beszélsz és az akcentusod is elárult. Az államokból jöttél?
- Onnan jöttem, ott nőttem fel, de Londonban születtem és pár hónapig ott is laktam.. Hosszú és bonyolult sztori.- csak mosolygott.
- Colin vagyok.
- Hannah. Te itt laksz ugye?
- Egy ideje, Amerikából költöztem ide.
- Nem tudnál valami helyet ahol dolgozhatnék?
- Mit szeretsz csinálni?
- Énekelni.
- Akkor bemutatlak valakinek.- karomnál fogva húzni kezdett.
- Várj.. Mi?
- Egy étteremben dolgozom, és a főnököm, Rob énekest keres, aki minden este fellép.- elmosolyodtam és követtem. Nem is ismer, és segít. Ez.. Nagyon kedves tőle. Az étterem közel van a hotelhez ahol jelenleg lakom és gyönyörű hely. Colin bemutatott a főnökének, aki rögtön meg is hallgatott. Azt mondta enyém az állás, megjegyezném nem is rossz fizetéssel. Sőt.. Wáó. Számot cseréltünk és nem győztem megköszönni neki ezt az egészet. Azt mondta ha kell valaki, aki körbevezet a városban nyugodtan hívjam fel. Másnap így is tettem, és az egész napot együtt töltöttük. Annyira gyönyörű hely, és örülök, hogy eljöttem ide. Nem csak a várost ismertem meg, de az új barátomat is. Alig két nap alatt szereztem egy mondhatni barátot magamnak. Nincs bennem félelem, ami Londonban minden nap végigkísért. Nem félek attól, hogy önmagam legyek, hogy elveszítek valakit, mert nincs itt Will vagy a többiek. Itt egymagam vagyok, új élettel. Vagy valami olyasmivel. Nem tudom, de nekem tetszik. Eddig egyszer sem gondoltam Niallre vagy Ryanre. Egészen idáig.. Sóhajtva keltem fel az ágyról és mentem átöltözni. Hajamat kivasaltam és halvány sminket vittem fel arcomra majd fogtam a gitáromat és mentem az étterembe. Rob megmutatta a színpadomat, ami az egyik sarokban volt egy székkel, egy mikrofonnal, és az egészet lámpák világították meg. Eleinte féltem.. A gyomrom görcsben volt és mindenem remegett úgy izgultam, de amint elkezdtem énekelni minden megváltozott. A félelem eltűnt és helyét átvette a boldogság. A közönség a műsor végén nagy tapssal jutalmazott, ami nagyon jól esett. Ahogy énekelni is, bár a hangom egyszer megremegett, amikor a saját dalomat játszottam.. Azt amelyiket Niallel közösen is felénekeltünk a stúdióban. Ő jutott eszembe róla, de nem hagytam, hogy érzéseim eluralkodjanak rajtam. Colin a végén fülig érő szájjal jött oda hozzám, csak vállon löktem és mosolyogtam. Pár óráig még maradtam és beszélgettem az új barátommal. Jó társaság és tényleg elfeledteti velem azokat az embereket akiket a múltban hagytam.. Illetve akiket ott szeretnék hagyni, de pár nap ehhez kevés, és egy ember hirtelen felbukkanása is az. Kevés, hogy ezt a 18 évet és ezt a pár hónapot elfeledtesse velem valaki, aki csak pár napja csöppent bele a világomba. Egy valami biztos Colin csak egy barát, és az is marad. A szállodában egy hosszúra sikeredett zuhany után az ágyra vetettem magam majd bekapcsoltam a telefonomat. Beírtam Colin számát, elrejtettem az enyémet, erőt vettem magamon és Niall nevére mentem. Félve, de megnyomtam a hívás gombot és fülemhez emeltem a készüléket.
- Igen?- szívem hatalmasat dobbant az ismerős hang hallatára és nagyot nyeltem.- Han te vagy az..?- nem válaszoltam, pedig annyira szerettem volna.- Han...- kinyomtam és kikapcsoltam a készüléket. Nagy levegőt vettem, lenyeltem könnyeimet és próbáltam átadni magam az álmoknak.

/ Niall szemszöge /

Nincs kedvem semmihez, hiányzik Hannah. Az ölelése, a mosolya, a finom illata.. Mindene.. Még csak pár napja ment el, de olyan mint ha már hónapok óta eltűnt volna. A srácok szerint hagynom kéne.. Adni neki egy kis időt, hogy átgondolja a dolgokat. Szerintük hamarosan úgy is keresni fog, és nem kéne erőltetnem, hagynom kéne. Ryan se tud semmit, azt mondta őt sem kereste és nem is tudja elérni. A telefonja ugyanis ki van kapcsolva.. Próbálkoztunk a reptéren, de nem mondtak semmit sem. Csak egy valami érdekel.. Hogy jól van-e. Mi van ha nem önszántából ment el? Ha ez is Will műve? Nem akarok arra gondolni, hogy nála van, vagy hogy miatta ment el, de már tényleg nem tudok mit kitalálni. Talán csak magamnak próbálok magyarázkodni.. Magyarázatot találni.

- Niall telefon!- Lou hangját hallva már rohantam is le a lépcsőn. Kezembe vettem a készüléket és elhúztam a kis zöld ikont.

- Igen?- senki sem válaszolt a vonal másik végén.- Han te vagy az..?- Lou kérdőn nézett rám, de nem törődtem vele.- Han..- a vonal megszakadt, én pedig levágtam a telefont a pultra.

- Ő volt?

- Senki sem szólt bele, de tudom, hogy ő volt.

- Niall..

- Meg kell találnom Lou.. Bármibe is kerül, de.. Meg kell találnom.

- Nagyon szeretheted.

- Ő más mint a többi lány.