19. fejezet

/  Niall szemszöge /

Amikor Hannah kimondta azt a szót, hogy szeret.. Nem akartam elhinni, mindig is azt hittem, csak egy szimpla barátként vagy ismerősként tekint rám és ezért volt néha olyan ellenséges, én pedig ezért mondtam neki azokat amiket. Nem gondoltam volna, hogy tényleg szeret. Ő az a lány, aki mellett el tudom képzelni az életemet, olyan különleges, és nem azért mert ilyen élete van, hanem amilyen erős személyiség és csodálatos. Annyi minden történt vele az élete során, pedig olyan fiatal még. Mindig küzd azért ami fontos neki, aki fontos neki. Szüksége volt valakire Ryan mellett Londonban és én voltam az a valaki. Nem csak azért voltam mellette, mert Ry megkért rá, hanem azért mert fontos személy az életemben. Nem találkoztam még ilyen lánnyal, mint ő. Aki nem ismeri azt gondolná amit akar hogy az emberek gondoljanak róla, hogy nincsenek érzései, aki ismeri viszont tudja, hogy tud őrült lenni, de ugyanakkor ismeri a határait is. Sokan nem gondolnák, de hihetetlen mennyire érzékeny és törékeny személy, de mindent megtesz, hogy megvédje szeretteit. Csodálom a kitartását és a lelki erejét, de leginkább őt magát. Kinyitottam a szememet, de Hannah sehol sem volt. Felültem és körbenéztem, a helyén ahol még néhány órája karjaim közt tartottam és édesen aludt, most csak egy fehér papír volt. Kezembe vettem, szétnyitottam és olvasni kezdtem.

Niall,

Amit tegnap mondtam az igaz volt. Azóta szeretlek amióta segíteni kezdtél nekem, amióta azt éreztetted, hogy van miért élnem.. Van kiért élnem. Nem így akartam veled tudatni, de nem volt más választásom. Már egy ideje tervezem ezt, szóval ne haragudj rám. Már nem tudok úgy állni a dolgokhoz ahogy eddig tettem, vagy ahogy kéne. Hidd el ha azt mondom, hogy nem a te hibád. Mikor felkelsz már nem leszek New Orleansban és mikor visszamész Londonba a ház amiben eddig laktam ugyanúgy fog állni, csupán nem leszek sehol. Új életet kell kezdenem egy új helyen, új emberek közt, távol a múltamtól. Szörnyen érzem magam, de nincs más választásom. Talán elmegyek továbbtanulni ha lesz rá pénzem, még nem tudom mihez kezdek, de így lesz a legjobb. Szeretlek Niall és mindent köszönök. Kérlek ne légy szomorú miattam és ne keress. Add át Ryannek, hogy sosem fogom tudni meghálálni azt amit értem tett, a barátságát, és hogy mindig tesómként fogom szeretni.

Vigyázz magadra.

Szeretlek, Han xx

Nem.. Nem mehetett el, nem hagyhatott itt, így nem.. A tegnapi után nem.. Ez csak.. Kirohantam a szobából, be a mellettem levőbe, azt remélve Han ott fog várni és az édes mosolyával azt mondja, hogy csak viccelt, de nem így volt. A szoba üres volt.. Nem veszíthetem el. Visszamentem a szobámba és felöltöztem. Nem érdekelt mennyire korán van még, felhívtam Ryant.
- Niall, mizu?
- Hannah elment.
- Mi?
- Elment.. Hagyott egy levelet, hogy új életet kezd.. Elment. Tegnap bevallotta, hogy szeret, ma meg itt hagyott.
- Nem, az nem lehet.. Szó nélkül nem menne el.
- Nem akarja, hogy tudjuk hol van.
- Nem, ő nem olyan..- felolvastam neki a levelet, de nem kaptam választ.- Próbáltad hívni?
- Nem, előbb téged akartalak, azt hittem te tudsz róla. 
- Próbálom hívni, hátha felveszi.. Szólok ha van valami.- letettük. Fél óra múlva a telefonom csörgött, Ryan hívott. Azt mondta többször is hívta, de egy idő után már csak a hangposta volt. Megmondtam neki, hogy visszamegyek Londonba, így nincs értelme itt maradni, eleve miatta vagyok itt. Az agyam mint ha kikapcsolt volna. Több lelkes Directionerrel is találkoztam, de bocsánatot kértem tőlük és csak mentem tovább.
- Ry hívott. Jól vagy?
- Miért ment el, ha azt mondta szeret?
- Haver..
- Valahol megértem.. A helyében én is új életet kezdenék egy teljesen idegen helyen, ahol senki sem tudja ki vagyok. Annyi mindenen ment keresztül, pedig annyira szerethető személyiség.
- Ezzel nem segítesz Lou.
- Bocsesz..
- Mihez kezdesz most?
- Meg fogom találni.

/ Hannah szemszöge /

Nagyszerű módon a gépem késett így a reptéren ragadtam még egy ideig New Orleansban. A telefonom rezegni kezdett és a képernyőn Ry arca villogott. Eleinte nem foglalkoztam vele, de egy idő után kezdett nagyon idegesítő lenni, ezért kikapcsoltam a készüléket és a táskám aljába süllyesztettem. Ki akartam dobni a kukába, de kellenek a számok, úgyhogy majd Madridban megszabadulok tőle valószínűleg. Fáj, hogy így alakultak a dolgok, de nem tehettem mást. Nem tehetem tönkre még ennél is jobban az emberek életét. 

Amint megérkeztem Madridba kerestem egy olcsó hotelt és egy zuhany után az ágyba dőltem. A repülés fárasztó volt, és hosszú, arról nem is beszélve, hogy nem az a fajta típus vagyok aki tíz órán keresztül képes egy helyben ücsörögni. Ahogy a szemem lassan kezdett lecsukódni minden könnyebbé vált a sötétség jöttével.

Mikor felkeltem már világos volt, szuper.. Ilyen sokat is már régen aludtam. Kimásztam az ágyból, felöltöztem és elmentem valami munkát keresni. Előbb a meló, aztán a városnézés. Bár már mennék, teljesen be vagyok zsongva, hogy itt lehetek, de valamiből fizetnem kell a szállást meg úgy mindent.. És városnézésből ez nehéz lenne. Bár amit eddig láttam belőle az is valami elképesztő. Nem hasonlítható Amerikához vagy Londonhoz, annyira más. Csak egy pillanat volt az egész és a földön kötöttem ki.
- Sajnálom az én hibám. Nem figyeltem, béna vagyok.- hadartam. Az idegen felhúzott és rám mosolygott.
- Minden oké.- mosoly jelent meg az arcomon.- Nem idevalósi vagy.
- Honnan..?
- Nem spanyolul beszélsz és az akcentusod is elárult. Az államokból jöttél?
- Onnan jöttem, ott nőttem fel, de Londonban születtem és pár hónapig ott is laktam.. Hosszú és bonyolult sztori.- csak mosolygott.
- Colin vagyok.
- Hannah. Te itt laksz ugye?
- Egy ideje, Amerikából költöztem ide.
- Nem tudnál valami helyet ahol dolgozhatnék?
- Mit szeretsz csinálni?
- Énekelni.
- Akkor bemutatlak valakinek.- karomnál fogva húzni kezdett.
- Várj.. Mi?
- Egy étteremben dolgozom, és a főnököm, Rob énekest keres, aki minden este fellép.- elmosolyodtam és követtem. Nem is ismer, és segít. Ez.. Nagyon kedves tőle. Az étterem közel van a hotelhez ahol jelenleg lakom és gyönyörű hely. Colin bemutatott a főnökének, aki rögtön meg is hallgatott. Azt mondta enyém az állás, megjegyezném nem is rossz fizetéssel. Sőt.. Wáó. Számot cseréltünk és nem győztem megköszönni neki ezt az egészet. Azt mondta ha kell valaki, aki körbevezet a városban nyugodtan hívjam fel. Másnap így is tettem, és az egész napot együtt töltöttük. Annyira gyönyörű hely, és örülök, hogy eljöttem ide. Nem csak a várost ismertem meg, de az új barátomat is. Alig két nap alatt szereztem egy mondhatni barátot magamnak. Nincs bennem félelem, ami Londonban minden nap végigkísért. Nem félek attól, hogy önmagam legyek, hogy elveszítek valakit, mert nincs itt Will vagy a többiek. Itt egymagam vagyok, új élettel. Vagy valami olyasmivel. Nem tudom, de nekem tetszik. Eddig egyszer sem gondoltam Niallre vagy Ryanre. Egészen idáig.. Sóhajtva keltem fel az ágyról és mentem átöltözni. Hajamat kivasaltam és halvány sminket vittem fel arcomra majd fogtam a gitáromat és mentem az étterembe. Rob megmutatta a színpadomat, ami az egyik sarokban volt egy székkel, egy mikrofonnal, és az egészet lámpák világították meg. Eleinte féltem.. A gyomrom görcsben volt és mindenem remegett úgy izgultam, de amint elkezdtem énekelni minden megváltozott. A félelem eltűnt és helyét átvette a boldogság. A közönség a műsor végén nagy tapssal jutalmazott, ami nagyon jól esett. Ahogy énekelni is, bár a hangom egyszer megremegett, amikor a saját dalomat játszottam.. Azt amelyiket Niallel közösen is felénekeltünk a stúdióban. Ő jutott eszembe róla, de nem hagytam, hogy érzéseim eluralkodjanak rajtam. Colin a végén fülig érő szájjal jött oda hozzám, csak vállon löktem és mosolyogtam. Pár óráig még maradtam és beszélgettem az új barátommal. Jó társaság és tényleg elfeledteti velem azokat az embereket akiket a múltban hagytam.. Illetve akiket ott szeretnék hagyni, de pár nap ehhez kevés, és egy ember hirtelen felbukkanása is az. Kevés, hogy ezt a 18 évet és ezt a pár hónapot elfeledtesse velem valaki, aki csak pár napja csöppent bele a világomba. Egy valami biztos Colin csak egy barát, és az is marad. A szállodában egy hosszúra sikeredett zuhany után az ágyra vetettem magam majd bekapcsoltam a telefonomat. Beírtam Colin számát, elrejtettem az enyémet, erőt vettem magamon és Niall nevére mentem. Félve, de megnyomtam a hívás gombot és fülemhez emeltem a készüléket.
- Igen?- szívem hatalmasat dobbant az ismerős hang hallatára és nagyot nyeltem.- Han te vagy az..?- nem válaszoltam, pedig annyira szerettem volna.- Han...- kinyomtam és kikapcsoltam a készüléket. Nagy levegőt vettem, lenyeltem könnyeimet és próbáltam átadni magam az álmoknak.

/ Niall szemszöge /

Nincs kedvem semmihez, hiányzik Hannah. Az ölelése, a mosolya, a finom illata.. Mindene.. Még csak pár napja ment el, de olyan mint ha már hónapok óta eltűnt volna. A srácok szerint hagynom kéne.. Adni neki egy kis időt, hogy átgondolja a dolgokat. Szerintük hamarosan úgy is keresni fog, és nem kéne erőltetnem, hagynom kéne. Ryan se tud semmit, azt mondta őt sem kereste és nem is tudja elérni. A telefonja ugyanis ki van kapcsolva.. Próbálkoztunk a reptéren, de nem mondtak semmit sem. Csak egy valami érdekel.. Hogy jól van-e. Mi van ha nem önszántából ment el? Ha ez is Will műve? Nem akarok arra gondolni, hogy nála van, vagy hogy miatta ment el, de már tényleg nem tudok mit kitalálni. Talán csak magamnak próbálok magyarázkodni.. Magyarázatot találni.

- Niall telefon!- Lou hangját hallva már rohantam is le a lépcsőn. Kezembe vettem a készüléket és elhúztam a kis zöld ikont.

- Igen?- senki sem válaszolt a vonal másik végén.- Han te vagy az..?- Lou kérdőn nézett rám, de nem törődtem vele.- Han..- a vonal megszakadt, én pedig levágtam a telefont a pultra.

- Ő volt?

- Senki sem szólt bele, de tudom, hogy ő volt.

- Niall..

- Meg kell találnom Lou.. Bármibe is kerül, de.. Meg kell találnom.

- Nagyon szeretheted.

- Ő más mint a többi lány.

18. fejezet

Két hét telt el azóta, mióta voltam a rendőrségen és mióta kicsit átalakítottam a csuklómat. Will eltűnt és az ügy is leült, bejelentették hogy a levél hamis volt szóval ártatlan vagyok. Na nem mondják.. Eltartott egy ideig, de a lényeg, hogy végre felfogták. Na nem mintha változtatna a helyzeten, hogy megvádoltak és még a tv-ben is lehozták.. Nem beszéltem Niallel azóta. Hívott és volt is itt, de a telefont nem vettem fel, ajtót pedig nem nyitottam. A hívások egy hét után abbamaradtak, talán rájött mindenki, hogy magányra vágyom. Arra, hogy átgondoljak mindent, hogy mihez kezdjek ezek után.. Azt hiszem végül sikerült. Sikerült mindent a helyére tennem. A helyzet az, hogy sebezhető vagyok és elég egy rossz szó, már folynak a könnyeim, de ezen változtattam, és ezért volt szükségem magányra, hogy kizárjam a külvilágot és felvegyem a már megszokott álarcot. Mert nem fogok gyengének mutatkozni, erősnek fogok látszani és semmilyen érzelmet nem mutatok majd a világnak. Tudom, hogy sokszor ezt mondtam, de most más a helyzet. Most nincs más választásom.. Ha már el kell viselnem a világot, legalább had tegyem úgy, ahogy én akarom. Dolgozni bejárok és néha késő délután elmegyek énekelni. Muszáj pénzt szereznem, el kell tűnnöm innen. Nem köt Londonhoz semmi. Azt nem mondanám, hogy senki, mert Niall itt van, de ezt nem fejteném ki részletesebben, hisz tudja mindenki.. Nincs értelme itt maradnom és nem is fogok. Nem New Orleansba megyek, ott van Ry és Zack.. Új életet akarok kezdeni.. Megint. Bár úgy nehéz ha a tv-ben ott villogott a képed azzal a kijelentéssel, hogy talán megöltél egy embert. Köszi, végül is nem csesztétek el az így is romokban levő életemet.. Dehogy. Ez az én életem, ahol vagy nem ismernek, vagy elítélnek, úgyhogy végül is tökmindegy. Próbálok pozitívan állni a dolgokhoz nagyjából.. Nem igazán megy. Vettem rózsákat és a temetőbe mentem. Leültem Amandáék sírjához és csak meredtem magam elé. Túl sok minden kavargott a fejemben, túlságosan is. A szálak.. Képtelenség kibontani őket, minden összekuszálódott. Itt van Niall.. Mindig mást mond.. Talán az én hibám. Nem, biztos hogy az én hibám, hiszen én mondtam neki, hogy lépjen tovább.. És  fogalmam sincs mi van, úgyhogy most viselnem kell a következményeket.
- Tudtam, hogy itt leszel.- a hang felé kaptam fejemet.- Nem veszed fel a telefont, nem nyitsz ajtót, nem válaszolsz semmire.. Miért?- leült mellém, de már nem néztem rá.
- Idő kellett. Át kellett gondolnom néhány dolgot.
- Előrébb jutottál?
- Részben.
- El is mondod vagy...
- Nem itt.- felkeltünk és elmentünk hozzám. Nem volt kedvem mások előtt tettetni a jókedvet. Leültünk a kanapéra,  egyikünk sem szólalt meg. A falat bámultam, de éreztem magamon tekintetét, szinte égette bőrömet.- A bandával kéne törődnöd, a rajongóiddal, és nem velem.- ránéztem.- Alig ismersz és mégis itt vagy, miért?
- Han..
- Ne! Inkább ne válaszolj, nem akarom tudni.
- Han, én..
- Megértem.
- Megengednéd, hogy befejezzem?
- Nem.
- Hannah h...
- Niall nem akarom tudni.
- És ha a...
- Akkor sem.- széttárta karjait belőlem pedig feltört a nevetés. Hozzám vágott egy párnát és ő is nevetett. Ahha, érzelemmentes világ. Megint ügyes vagyok.
- Jó nevetni látni.- csak mosolyogtam és a fejemet ráztam.- Mit szólnál hozzá, ha elvinnélek New Orleansba?
- Azt, hogy nem lehet.
- Hannah kérlek.
- Ezt.. Nem lehet.
- Ne már.. Gondolj rá úgy, mint.. Öhm.. Szülinapi ajándékra.
- Nem most van a szülinapom.
- Előrehozzuk.- vigyorgott.- Kérlek.
- Nem fogsz addig békén hagyni, ugye?
- Eltaláltad.- nevetett.
- Miért olyan fontos ez?
- Szeretnélek boldognak látni.- a szemeimet forgattam.- És.. Jobban megismerni.- felé kaptam tekintetemet.
- Oké, legyen.- győzelmét egy gyönyörű mosollyal mutatta ki.
- De megmutatod a várost.
- Persze.- nevettem.- Köszönöm.
- Nem kell.. Neked bármit.- kérdőn nézte rá, de ő csak megrázta a fejét és mosolygott.

- Hannah, Kicsikém, hogy vagy?
- Bridget?- szorosan ölelt magához. Az ölelést követően kicsit jobban meg tudtam nézni. Vállig érő, hullámos sötét haja volt, csak úgy mint évekkel ezelőtt, amikor utoljára láttam. Barna szemei ragyogtak és kissé ellepték a könnyek. Barna bőre harmonizált hajához, mosolya csak szebbé tette. Gyönyörű volt mint mindig.- Jó újra látni.- mosolyogtam.
- Eltűntél Kicsim.
- Tudom, sajnálom.
- Sikerült megtalálnod őket?- bólintottam.- Most velük élsz? Milyen az életed Kincsem?- Niallre néztem majd vissza Bridgetre.
- Meghaltak.
- Drágám.- magához ölelt.- Sajnálom, én..
- Nem tudhattad.- elmosolyodtam.- Bridget, ő itt Niall. Niall, ő a volt anyukám, Bridget.- bemutatkoztak egymásnak személyesen is.- Egyedül Bridget fogadott örökbe.. Vagyis ő volt az akitől nem szöktem meg egy nap után.
- De egyik reggel eltűnt és azóta nem is láttam. Még mindig meg van a leveled.
- Sajnálom.
- Ugyan Kicsim.- mosolygott.- Hogy hogy itt vagy?
- Elhoztam kikapcsolódni.
- Ohh, akkor ti..
- Nem! Nem, csak barátok vagyunk.- de nehéz ezt kimondani.. Azért mosolyt erőltettem.
- Kicsit jelentkezhetnél többször is. Had ne kelljen újra ennyi évet várni amíg láthatlak vagy beszélhetek veled.
- Oké, ne haragudj.- elnevettem magam majd szorosan ölelt magához.
- Gyönyörű vagy Kincsem. Vigyázz magadra.- bólintottam.- Örülök, hogy megismertelek Niall.
- Én is.- Bridget elment egy mosolyt követően. Fel se tűnt mennyire hiányzott. Ő tényleg olyan volt, mint ha az anyám lett volna. Niallel elmentünk várost nézni, de a helyzet az, hogy Amerikába sokan ismerik a One Directiont. Niall egész idő alatt szabadkozott a rajongók miatt, igazából nagyon aranyos volt. Ahogy ígértem, megmutattam neki egy-két helyet és azokat a helyeket amiket imádok New Orleansban, mint például a francia negyed, azon belül is egy csomó hely, vagy épp a Superdome. Az egész délelőttöt városnézéssel töltöttük, ebéd után pedig lementünk a partra, úgy volt hogy Ry is odajön majd és ott találkozunk. Amíg a dilist vártuk egy ismerős arc takarta el a napot. Felpattantam és egy nagy öleléssel üdvözöltem Zacket. Kérdezősködött, hogy mi van velem, hogy vagyok, tudjátok csak a szokásos.. Bocsánatot kértem a múltkoriért, mert tényleg nagyon bunkó voltam vele és ez fájt. Nem akartam megbántani vagy ilyenek, csak rosszkor volt rossz helyen. Mielőtt elment szorosan ölelt magához és egy puszit nyomott az arcomra, elnevettem magam és megráztam a fejemet.
- Aranyosak vagytok, összeilletek.- nem néztem Niallre, elfordítottam a fejemet. Erőt vettem magamon és próbáltam nem bőgni. Rossz érzés, hogy így gondolja, mert én nem akarok senkivel sem összeilleni, nekem senki sem kell.. Senki, csak ő.. De mint tudjuk ez nem lehetséges.
- Ryan!- felkiáltottam és az említett felé rohantam majd a nyakába vetettem magam. Szorosan fonta körém karjait és egy puszit nyomott a hajamba.
- Hogy vagy Han?- megrántottam a vállamat és engedtem, hogy Niallel üdvözöljék egymást. Csöndben haladtam mellettük, míg ők kitárgyalták a dolgokat. Nem mondtak neveket vagy konkrét dolgokat, de tudtam, hogy a téma én vagyok. Megálltam, ezért ők is, kérdőn néztek vissza rám.
- Lehet, hogy lelkileg jelenleg nulla vagyok, de nem egy idióta. Legalább ne akkor és ne úgy beszéljetek ki amikor én is itt vagyok, vagy beszéljétek meg amikor nem vagyok itt. Tudjátok még vannak érzéseim.- félrelöktem őket és elmentem közöttük.  Nem érdekelt már az, hogy itt vagyok. Megint sikeresen elcseszték a kedvemet. Ez van. Lehetek hisztis picsa nem érdekel, de könyörgöm.. Hallottam magam mögött ahogy a nevemet kiabálják ezért futni kezdtem. Éreztem ahogy könnyek folynak végig arcomon. A lábaim egy idő után megadták magukat, egy padra rogytam. Arcomat kezeim közé temettem és próbáltam megnyugodni. Pár perc múlva sikerült összeszedni magam. Felkeltem és elindultam vissza a partra, igazából nem tudom miért oda, de nem is igazán érdekelt.
- Hol voltál?- megfordultam és megrántottam a vállamat.
- Jól vagy?
- Miért ne lennék?
- Figyelj, sajnáljuk.. Mi csak..
- Nem érdekel.- kérdőn néztek rám.- Nem érdekel, csak... Menjünk.- összenéztek majd csöndben követtek. Elmentünk fagyizni utána pedig még sétáltunk egy kicsit, majd elköszöntünk Ryantől és a hotelba mentünk. Külön szobánk volt Niallel, de egymás mellett. Elmentem lezuhanyozni és kiültem az erkélyre. A fülembe nyomtam a fülest és az eget bámultam. Igazából miért vagyok itt? Talán.. Mert szeretnék még velük lenni amíg lehet, amíg magam mögött nem hagyom a múltamat.. Londont, Niallt, Ryant és New Orleanst. A kérdés az, hogy mikor jön el ez a pillanat. Mert a pénzem megvan az utazásra, már csak az időpont és a helyszín kell. Amerika és Anglia kilőve. Talán Spanyolország.. Lehetne mondjuk Madrid. Igen, Madrid lesz a megfelelő hely. Holnap.. Holnap korán reggel eltűnök.. Nem így terveztem az utolsó napot, de már mindegy. Kivettem a fülemből a fülest és bementem a szobába. Összepakoltam a bőröndömet, a gitárral együtt, hogy ne legyen erre gondom holnap reggel. Foglaltam repülőjegyet és mindent egy kupacba tettem, majd magamra kaptam egy rövidnadrágot, egy ujjatlant és kimentem a szobából. Az égen villámok futottak végig, még a szél is fújni kezdett, de engem nem érdekelt, látni akartam New Orleanst még egyszer. Épp hogy a partra értem az eső szinte ömleni kezdett. Arcomat az ég felé fordítottam és behunytam szemeimet majd lassan sétáltam a part szélén, a homokban.
- Han!- megfordultam, pár pillanat múlva már előttem állt.
- Mit keresel itt?
- Ezt én is kérdezhetném tőled.- megrántottam a vállamat.- Miért csinálod ezt?- kérdőn néztem rá.- Megint mindenkit eltaszítasz magadtól. Úgy teszel mint ha semmi sem érdekelne, elfojtod az érzéseidet pedig nem vagy egyedül.
- Nem vagyok egyedül? Hallod magad Niall?
- Nyugodj meg.- kezeit karomra tette.
- Nem akarok megnyugodni!- leráztam magamról kezeit és hátráltam pár lépést majd hátrasimítottam vizes hajamat arcomból.
- Mi igazából a baj?- szemei fájdalomtól telve csillogtak.
- Biztos tudni akarod?!
- Biztos.- behunytam szemem és mély levegőt vettem. Gyerünk Hannah, nem olyan nehéz kimondani.
- Én..- a szemeibe néztem.- Semmi.
- Miért nem tudsz megnyílni mások előtt? Miért nem tudsz bízni az emberekben?
- Talán mert már annyian kihasználták a bizalmamat!
- De ez a múltban történt. Az emberek nem ugyanolyanok.
- Számomra igen.
- Nem nézheted így az életet.. Nem állhatsz így hozzá, különben nem lesz teljes.
- Nem lesz teljes?!- felnevettem.- Te könnyen beszélsz.. Az életed tökéletes Niall! Körbeutazod a világot, van családod, vannak barátaid, több millió ember áll melletted! És most kímélj meg attól, hogy elkezdesz rácáfolni!
- Pontosan mi bajod van?!
- Az elmúlt hónapon kívül?!- széttárta karjait.- Hogy szeretlek!- még mindig kiabáltam. Arca meglepettséget tükrözött. Mikor újra megszólaltam hangom szinte már csak suttogás volt.- De te csak barátként tekintesz rám.- nagy lendülettel lépett hozzám közelebb.
- Mond még egyszer.
- Én cs..
- Mond még egyszer Han!- nagyot nyeltem.
- Szeretlek.- szemei felragyogtak majd ajkát enyémre tapasztotta. Lábaim megremegtek, az eső mint ha elállt volna és a világ megszűnt volna létezni körülöttünk. Már nem éreztem, hogy fázom, nem zavart hogy mindenem vizes, az egész testemet boldogság járta át, és mindenem bizsergett.
- Én is szeretlek Han, de mivel azt kérted h...
- Shh.- végigsimítottam arcán majd hozzábújtam. Elmosolyodtam, hiszen nem tudtam elhinni ezt az egészet.
- Menjünk vissza.- mosolygott majd átkarolt és elindultunk vissza a hotelhez. Niall rávett, hogy nála aludjak, igazából nem kellett nagyon győzködni. Lezuhanyoztam jó meleg vízzel majd bebújtam mellé az ágyba. Szorosan fonta körém karjait, mint ha csak attól félt volna, hogy ott hagyom. Sajnos ez a forgatókönyv. Mire ő felkel én már nem leszek mellette.~

Óvatosan másztam ki mellőle és próbáltam minél halkabban közlekedni a szobában. Kerestem papírt és egy tollat, írtam neki egy üzenetet, majd egy puszit nyomtam a homlokára.
- Ne haragudj.- suttogtam, letettem a párnára a levelet és átmentem az én szobámba. Gyorsan felöltöztem, fogat mostam, fogtam a bőröndömet a gitárral együtt és már mentem is. Kijelentkeztem a hotelből és indultam a reptérre. Félúton fogtam egy taxit, ami percekkel megrövidítette az utamat. Ahogy ott álltam a reptéren.. Rossz érzés járta át testemet, de már nem volt választásom, már nem volt visszaút. Bármennyire is fáj, ez a helyes dolog.

17. fejezet

- Niall! Le kell jönnötök!- Louis hangja nem csengett valami vidáman, se biztatóan. Niall kézen ragadott majd lesiettünk a nappaliba. Louis fejével a tv-re bökött majd felhangosította a készüléket.
Úgy tűnik a rendőrségnek sikerült előrébb jutnia a Will Defoe ügyben. Több gyilkosság miatt került börtönbe, de pár hete megszökött onnan és azóta mintha elnyelte volna a föld. A mai sajtótájékoztatón kiderült, hogy nem egyedül dolgozott és valaki a rendőrség címére küldött egy levelet. A forrás szerint Hannah Rooden, Will segédjeként volt jelen egész végig. Ha..
Kikapcsolták a tv-t. Éreztem, hogy elkap a rosszullét, szépen lassan minden elsötétedett körülöttem.
- Han..- lassan próbáltam felülni, de valaki visszanyomott. Kinyitottam a szememet, aggódó tekintetekkel találtam szembe magam.
- Elájultál.- Niall tájékoztatott.
- Mióta fekszem itt?
- Néhány perce.- Harry segített felülni.
- Jól vagy?
- Beszélnem kell vele.
- Han, nem hiszem, hogy jó ötlet lenne ha most vele látnának.
- Akkor is beszélnem kell vele. Meg kell tudnom ki küldte azt a levelet, és ha valaki tudja, akkor az Will.
- Hé, tudjuk, hogy nem vagy benne, ahogy Michael is.
- Be kell mennem a rendőrségre.
- Han..
- Nincs mit rejtegetnem, ha magamtól megyek oda csak azt támasztom alá, hogy nem vagyok benne.
- Veled megyek.
- Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne velem mutatkoznod Niall.- egy puszit nyomtam az arcára és felkeltem.
- Szerintem el kéne menned Londonból.
- Ha menekülök csak jobban belekeveredek.- elmosolyodtam.
- Vigyázz magadra.- bólintottam és elmentem. Muszáj beszélnem Willel..
Elmentem a házához és néhány pillanat ácsorgás múlva már a nappaliban ültem.
- Én is láttam Drágám, tudom miért vagy itt.
- Te küldted?
- Miért küldtem volna?
- Sosem tudhatom mi jár a fejedben.
- Nem én küldtem Hannah, de engem is megleptek vele.
- Nem félsz, hogy elkapnak? Még mindig itt vagy.. Annak ellenére, hogy úgy volt elmész..
- Úgy ismersz mint aki fél? Ha félnék már nem lennék itt.
- Van egy embered a rendőrségen..
- Okos lány vagy.
- Will.. Ki küldte?
- Én is azon vagyok, hogy megtudjam.
- Kicsit igyekezhetnél jobban.
- Mihez kezdesz most?
- Elmegyek a rendőrségre.
- És aztán?
- Elmondom az igazat. Nem félek tőlük.
- Úgy is elmennének érted. Lepd meg őket és lépj te előbb. Vagy állj mellém.- szemeimet forgattam és felkeltem.
- Ha megtudod ki volt aki..
- Te tudod meg először.- bólintottam és elmentem.

- Hogy került a neve arra a papírra?
- Nyilván valaki ráírta.
- Tudja ki volt?
- Ha tudnám már rég elmondtam volna.- keményen néztünk egymás szemébe. Még hogy a zsaruk okosak. Ugyan kérlek, ez az ember butább mint bárki gondolná róla.
- Miért van itt?
- Nem ezt akarták?- felvontam szemöldökömet. Most komolyan..?!- Nem csináltam semmit. Máskülönben már másik országban lennék.
- Honnan ismeri Will Defoet?
- Megölte a családomat.
- Én azt kérdeztem honnan ismeri.
- Összefutottam vele pár éve.
- Az apja testvére volt, tudta?
- Máskülönben miért találkoztam volna vele?- határozott voltam teljes mértékben. Ez az ember nem fog megtörni, ahogy senki sem ebben az épületben.- Miven gyanúsítanak?
- Gyilkosságban való részvételért.- újból felvontam szemöldökömet és karba tettem kezeimet.
- Azt hiszi közöm van Amandáék halálához?- felnevettem.
- Nem mondtam, hogy arról a gyilkosságról beszélek.
- Akkor?
- Ismeri ezt a férfit?- elém tett egy fényképet. Egyből felismertem a pasast, de arcom rezzenéstelen maradt.
- Soha életemben nem láttam. Miért, ki ez?- az a férfi volt, akit Amandáék halála estéjén kellett volna megölnöm, de mivel nem tettem.. Nos.. Mindenki tudja mi történt.
- Akkor gondolom azt sem tudja mikor és hogyan halt meg.
- Ha egyszer nem ismerem honnan kéne tudnom?
- Ugyan azzal a fegyverrel lőtték le, mint a családját és ugyan azon az estén.
- Ismétlem. Nekem ehhez mi közöm?
- Hol volt aznap este?
- Komolyan? Olvassa el a jelentést.- éreztem, hogy kezd a helyzet komolyra fordulni és talán még sem volt olyan jó ötlet idejönni.
- Én magától akarom hallani Ms Rooden.
- Tudja mi az a sokk?
- És maga azt, hogy mi az a hazugság?- izmaim megfeszültek és kezem ökölbe szorult lábam mellett.
- Ohh, szóval hazug lettem?
- Ezt senki s...
- Pedig nagyon is úgy tűnt. Velem foglalkoznak egy hülye papírra támaszkodva, mint hogy megtalálnák azt az embert akit keresnek. Tudják már ki küldte vagy hogy mennyi igazságalapja van? Nem? A sötétben tapogatóznak és próbálják arra fogni az egészet aki talán a leggyengébb láncszemnek tűnhet! Rám akarják kenni, mert sokkos állapotba kerültem és ezért semmire sem emlékszem. Akkor most már bűnös is vagyok? De javítson ki ha tévedek.- szaporábban vettem a levegőt. Eléggé felidegesített ez az ember.
- Elmehet.- szó nélkül keltem fel és mentem ki onnan. Volt amikor azt hittem egy pillanatra, hogy vége és elvisznek valahova, de sikerült.
- Hannah!- megtorpantam és lassan megfordultam.- Van egy perced?- bólintottam és követtem. Az irodába érve mutatta, hogy üljek le, de elutasítottam.- Megleptél, hogy eljöttél.
- Nincs mit titkolnom.
- Hiszek neked, azonban van itt valami. Nem említetted, hogy Will rokona vagy.
- Maga sem említette, hogy.. Hogy is mondjam..- közelebb hajoltam hozzá.- Neki dolgozik.- arca meglepettséget tükrözött.- Nem én vagyok az akit keresnek.- elmosolyodtam a reakciójától.- További szép napot.- kimentem az ajtón. Úgy siettem ki ebből az épületből ahogy csak tudtam. A több milliárd mellett jelenleg egy kérdésem van. Ki és miért akarja rám kenni ezt az egészet? Nem ártottam senkinek és nem is ismerek senkit sem. Küldtem Rynak egy sms-t hogy jobb ha most inkább nem jönnek és majd később elmagyarázok mindent. Nem akarom ennél jobban belekeverni semmibe se. Újból beszélnem kell Willel, minél előbb, úgyhogy egyenesen felé vettem az irányt. Tudnom kell mi folyik itt. Bekopogtam az ajtón, de mivel semmi reakció, benyitottam. Lassan léptem be, majd csuktam be magam mögött az ajtót. Valaki elkapott hátulról, a nyakamnál fogva. Szörnyen megijedtem, de nem pánikoltam, helyette inkább könyökömmel az illető hasába ütöttem majd öklömmel az arcába és hátrébb léptem. Kissé ziláltam a levegőhiány miatt.
- Drágám ne várj szívélyes fogadtatást ha szó nélkül állítasz be.- a másik helységből jött ki.
- Boccs, sürgős volt. Máskülönben szóltam volna.- leültünk én pedig elkezdtem mesélni, hogy mi volt a rendőrségen. Csak hümmögött, majd felkelt. Követtem és vállánál fogva magam felé fordítottam. Kérdőn néztem rá és vártam, hogy végre mondjon valamit.
- Alan..
- Alan? Ki az az Alan?
- Simon testvére.. Ő pedig az akit te nem akartál lelőni.
- Oké, de honnan tudja, hogy ki vagyok és hogy ott voltam?
- Biztos beszélt róla neked erről az egészről ha történne vele valami.
- De én nem adtam meg neki a nevemet.
- Ez.. Szívás.
- Szívás? Gyilkosságban való részvételért akarnak bevinni a hülye ügyeid miatt és csak annyit tudsz mondani, hogy szívás? Tudod mi a szívás? Ha ez az Alan bemegy a rendőrökhöz és mindent elmond nekik. Na az a szívás!
- Lenyugodtál?- felvonta szemöldökét.
- Nem!- megfordultam és elmentem volna, de karomnál fogva visszahúzott.
- Hannah!
- Mi van?!
- Ne csinálj hülyeséget.
- Nem keveredtem már így is elég nagy bajba?- kirántottam karomat kezei közül.- Tegyél meg egy szívességet és ne most kezdj el velem törődni! Elbasztad az életemet úgyhogy hagyj békén!- elsiettem onnan és amint kiléptem az utcára már rohantam is. 

Hallgasd:

 Meg sem álltam hazáig. Elegem van. Elegem van Willből. Az érzésekből. A zsarukból. A gyilkosságokból. A sok halálból. Abból, hogy Niallt szeretem, de mit sem számít. A tehetetlenségből, de legfőképp elegem van az életből. Bevágtam magam mögött az ajtót és a szobámba mentem. Lecsúsztam a fal mentén és hajamba túrtam. A telefonom rezegni kezdett, Niall villogó képével találtam szembe magam de az ágyra dobtam a készüléket. Éreztem ahogy könnyek folynak végig az arcomon. Bárcsak ez az egész egy álom lenne, de nem. Az én életem nem egy álom.. Ez egy rémálom. A telefonom megállás nélkül csörgött, felkeltem majd az ágyhoz mentem és kikapcsoltam a készüléket, idegesített a hangja és a fejem is csak jobban fájt tőle. A rémálmoknak csak egyféleképpen lehet véget vetni.. Nem.. Nem Hannah! Erősnek kell lennem, erősnek kell maradnom. Kit álltatok?! Mi értelme van ennek? Mi értelme van bárminek is az életemben? Semmi! A családom meghalt. Meghaltak, pedig egész életemben őket kerestem.. Több évemet szenteltem a keresésüknek és kiderült, hogy egy pszichopata aki nem mellesleg a rokonom hidegvérrel megölte őket. A szemem láttára ölte meg őket.. Miattam.. Ryannek megvan a maga élete, csak teher vagyok számára. Niall csak barátként tekint rám és van egy olyan érzésem, hogy csak azért van mellettem, mert Ryan megkérte rá. Nekem nincs semmim, az emberek nem ismernek. Nincsenek barátaim, nincs senkim, egyedül vagyok ezen a világon. Egyedül vagyok ezen a hatalmas világon, pedig annyi ember él rajta, én még is egyedül sírok az ágyamon. Egyedül, magányosan. Ryan hiába a barátom, vagy a testvérem ha egyszer nincs itt. Harry és a többiek hiába a barátaim ha nem ismernek. Úgyhogy.. Nem is mondanám azoknak.. Ismerősök.. Az én életemben csak ismerősök vannak. Ismerősök és idegenek. Mi értelme van ennek? Ismétlem.. Mi értelme van bárminek is? Nem akarok így élni. Fájdalomban.. Minden perc fájdalmas, minden levegővétel fájdalmas, minden az.. És én nem bírok el ennyi fájdalmat, képtelen vagyok elviselni mindezt. A halálokat.. A folytonos veszteséget.. A félelmet.. A csalódást és a hiányérzetet.. Az érzelmeket.. A gyászt. Letöröltem könnyeimet, majd felkeltem és a konyhába mentem. Kihúztam az egyik fiókot, de vissza is csuktam pár pillanat múlva. Fejezd be Hannah! Mit művelsz? Ez nem te vagy.. De.. Nem mehetek börtönbe. Nem én öltem meg azt az embert, nem tettem semmit, csak Ryant védtem. A földre rogytam, kezemmel húzva a poharakat, amik csörömpölve törtek apró szilánkokra a kövön. Ujjaimból lassan szivárogni kezdett a vörös folyadék. Remek.. Felvettem egy nagyobb szilánkot és a csuklómba mélyesztettem, majd lassan végighúztam bőrömön, ezzel felsértve azt. Könnyeim a vérrel keveredtek és éreztem ahogy a sírás úrrá lesz rajtam. Vállam rázkódott, kezem remegett és szemeimből patakként folytak a könnyek, ezzel elhomályosítva látásomat. Csuklómba többször is belemélyesztettem az üveget. Ez van.. A fizikai fájdalmat jobban tűröm, mint a lelkit..
- Han...- a hang felé kaptam fejemet. Szemei kikerekedtek és arcáról tisztán le lehetett olvasni a fájdalmat.
- Menj el.- hangom csak suttogás volt. Lehajtottam fejemet és behunytam szemeimet.
- Nem.
- Menj el Niall! Nem kell ezt tovább csinálnod.
- Miről beszélsz?- hozzám lépett és leguggolt. Végigsimított arcomon, de elhúzódtam.
- Nem kell tovább játszanod, hogy törődsz velem. Tudom, hogy csak azért csinálod, mert Ryan megkért rá.
- Lehet, hogy megkért rá, de azért csinálom mert fontos vagy nekem.- megráztam a fejemet és megtöröltem szemeimet. Felemelt, bevitt a fürdőbe, majd a kád szélére ültetett. Nem szólaltam meg, semmi kedvem nem volt hozzá. Ellátta sebeimet és bekötözte csuklómat. Nem kértem, hogy segítsen vagy hogy jöjjön ide, ezért megköszönni se fogom neki. Felkeltem és minden szó nélkül a szobámba mentem, lefeküdtem az ágyra és átkaroltam egy párnát. Nem akartam tudomást venni róla, se hogy ott legyen.. Persze ez nem igaz.. Mindennél jobban vágytam az ölelésére, a közelségére, de féltem.. Niall jelent meg az ajtóban, felültem majd ránéztem. Pillanatokon belül ellepték arcomat a sós cseppek.
- Azt hiszik én tettem.- már nem néztem rá, az ágyat bámultam.- Azért kerestek.. Keresnek. Azt hiszik megöltem egy embert. Nem én öltem meg, csupán ott voltam aznap este. Will azért lőtte le Amandáékat, mert én nem tettem meg a férfival. Gyilkosnak tartanak, érted?
- Han..
- Az életemnek semmi értelme Niall! Mi miatt kéne erősnek maradnom vagy egyáltalán kitartanom?! Vonzom a bajt, én ilyen vagyok.. Nem érdemlek szeretetet, érted?
- Dehogynem..
- Ez nem élet.
- Han.. A szüleid..
- Meghaltak! A szüleim meghaltak! Hát nem tűnt még fel, hogy mellettem mindenki bajban van, vagy meghal?!
- Ez nem a te hibád.- felnevettem.
- Miért kié? Mindig Willt okolom, pedig ennek csakis én vagyok az oka. Ez az én hibám! Ha nem lettem volna olyan kíváncsi az emberek élnének!
- Hannah fejezd be!
- Miért vagy itt?
- Ezt m..
- Tudod hogy értettem.
- Mert nem érdekel ki, mit mond vagy gondol, nekem te vagy a fontos.- szemeimből megállás nélkül folytak a könnyek.- A barátom vagy Han, csak ez számít.- mint ha csak egy kést döftek volna belém.- Mindig is a barátom leszel, történjen bármi és ezen semmi és senki sem fog változtatni.- kérlek forgasd még bennem párszor, nem fáj így is eléggé. Feltört belőlem a sírás, arcomat a párnába nyomtam és lefeküdtem. Éreztem Niall közelségét majd pár pillanat múlva magához húzott és karjait körém fonta. Mellkasába fúrtam arcomat és csak sírtam.- Nyugodj meg.- hátamat simogatta és fejét enyémnek döntötte. Hangja bizonytalanul csengett némi fájdalommal, engem viszont égetett belül a fájdalom.

16. fejezet

Nem emlékszem rá mikor aludtam el, se arra, hogy hol, de amint kinyitottam szemeimet rájöttem és minden beugrott. Niallel sokáig beszélgettünk, ezért rávett, hogy inkább aludjak ott nála. A tegnapi ruhámban voltam és egyedül a szobában. Bementem a fürdőbe és lemostam a sminkemet, vagy inkább csak ami maradt belőle. Felkötöttem a hajamat és belebújtam a cipőmbe. Ahogy kiléptem a szobából fülemet hangok ütötték meg, amik a földszintről jöttek. Követtem őket, egyenesen le a lépcsőn, majd végül a konyhában kötöttem ki. Köszöntem nekik, és egyszerre kaptam vissza a választ, amitől elmosolyodtam. Niall hozzám lépett és megölelt, majd egy puszit nyomott a hajamba. Nem sokáig maradtam náluk, bár jól éreztem magam köztük, mindig sikerül megnevettetniük és mellettük úgy érzem.. Élek.
Otthon lezuhanyoztam, majd neki álltam kipakolni az egyik fiókot. A kezembe akadt néhány papír.. Emlékek ugrottak be..
- Jó napot.
- Szia, Dr. Lawson.
- Hannah Rooden.- kezet fogtunk.
- Ülj le.- úgy tettem ahogy kérte.
- Köszönöm, hogy beszélhetünk.
- Ez csak természetes.- mosolygott.
- A szüleimet keresem, de.. Nem tudok semmit csak két keresztnevet és a születési dátumomat. A vezeték nevem egy örökbefogadó családból van. Több mint 5 éve keresem őket.- elé tettem a papírokat.
- Az nagyon sok idő.- bólintottam, ő az iratokat olvasgatta.- Egy kis türelmet kérek amíg utána nézek.- valamit leolvasott a papírokról, majd elmélyedve nézte a monitort.- Sajnálom. A rendszerben nem találtam semmit.- mély levegőt vettem.- Hogy hívják anyukádat?
- Amanda.- Egy percre azt hittem talált valamit az arcából. A szemei kikerekedtek és a szája résnyire nyitva maradt.
- Sajnálom Hannah.- nagyot nyeltem.
- Azért köszönöm.- felálltam.- Viszlát.
- Sajnálom, hogy nem segíthettem.
Hazudott.. Már akkor tudtam, de miért? Miért tagadta le? Miért nem mondta el? Hiszen azt mondta segít. Ha valaki segíteni akar nem tagadja le azt, amiért eleve odamentél. Gyorsan felöltöztem, a táskámba süllyesztettem a papírokat és elmentem otthonról. Fogtam egy taxit, így perceken belül a kórháznál voltam. Nem kértem útbaigazítást, ismertem a járást. Bekopogtam azon a bizonyos ajtón és a válasz hallatán bementem.
- Jó napot.
- Hannah, igaz?
- Emlékszik rám?
- Foglalj helyet. Miben segíthetek?
- Azt reméltem tudunk beszélni.
- Hallgatlak.- elővettem a papírokat a táskámból és elé tettem.
- Azt mondta nem tud segíteni.
- Ezt honnan...
- Miért hazudott?
- Elloptad az iratokat.- arca meglepettséget tükrözött. Felvontam szemöldökömet és próbáltam elfojtani mosolyomat. Sokszor váltok ki ilyen reakciót az emberekből.
- Csupán kölcsönvettem őket és most jött el az ideje visszaadni.- mosolyt villantottam és megvontam vállamat.- Miért hazudott nekem?
- Ugye tudod, hogy ez bűncselekvény?
- Ohh, ugyan kérem..- behunytam szemem és mély levegőt vettem majd határozott tekintettel néztem szemeibe.- Elhallgatta előlem, hogy ki az anyám. Jogom lett volna tudni.
- Hannah, ennek súlyos következményei lesznek.
- Úgy sincs mit veszítenem.
- Már is hívom a...
- Várjon!- a telefonra csaptam.- Miért hallgatta el? Miért nem mondta el az igazat?
- Hannah..
- Maga fél..
- Tessék?
- Maga fél.
- Ne beszélj h...
- Ismerem az embereket és maga fél valamitől..- végignéztem rajta.- Will.- ajkai elváltak egymástól, de nem szólalt meg. Nekem ennyi is elég volt, hogy rájöjjek, ráhibáztam. Felpattantam és az ajtóhoz siettem. Utánam szólt, de nem álltam meg. Meg kell találnom Willt. Nem hiszem el, hogy az egész életembe beleavatkozott, ráadásul ilyen régóta.. Ahhoz a házhoz mentem, ahova múltkor vittek és csak remélni tudtam, hogy még ott van. Ahogy odaértem az ajtót ütni kezdtem és a nevét kiabáltam. Az ajtó kinyílt én meg majdnem beestem rajta.. Két majommal találtam szembe magam.- Hol van?- nem válaszoltak, ezért elmentem mellettük.- Will!- épp, hogy beléptem a szobába a két embere elkapta a karomat, egyből próbáltam kirángatni magam kezeik közül.- Engedjetek el, idióták.
- Hannah, minek köszönhetem a látogatást?
- Miért avatkozol bele folyton az életembe?
- Nem értelek.
- Miért úgy kell mindennek lennie, ahogy te akarod? Miért te döntesz helyettem évek óta?
- Drágám, ha nem leszel konkrétabb nem fogom megérteni miről beszélsz.
- Akkor had segítsek. Mit mondtál annak az orvosnak, hogy eltitkolja előlem az igazat?
- Dr. Lawson? Hogy van?
- Will kezdesz felidegesíteni..- közelebb léptek hozzám az emberei.
- Nem tartozom magyarázattal.
- Nem? Rávettél valakit, hogy hazudjon nekem a családomról. Miért?!
- Nem tetszik a hangnemed kislány.
- Nem érdekel Will.. Válaszolj!
- Mióta lettél ilyen.. Bátor?
- Amióta rájöttem, hogy nincs mit veszítenem. Kapsz egy utolsó esélyt..
- És ha nem válaszolok?
- Ohh, nagyon jól tudod mi fog történni.
- Ahogy te is.. Az alkunknak vége, ahogy Ryannek is.- elmosolyodott.- Mindjárt nem is vagy olyan elszánt, ugye?
- Undorító vagy.
- A bókokkal nem érsz semmit.- felnevettem.
- Rohadj meg.- megfordultam, de karomnál fogva visszarántott. Jól jöttek a Scottól tanultak, így Will majdnem a földön kötött ki. Elmentem a majmai mellett, majd ki a házból. Bevágtam magam mögött az ajtót és rohanni kezdtem.
- Hannah!- ohh kérlek csak most had tudjak elrohanni.. Olyan gyorsan futottam, mint ha csak az életem függne tőle.. Talán mert így is volt. Nem tudtam merre megyek, csak futottam amerre út volt. Nem akartam megállni, pedig a lábaim kezdték megadni magukat. Nem tudtam, hogy Will, vagy az emberei követnek-e, de nem is akartam, csak futottam. Egy nagy kerülő után hazamentem. Bezártam az ajtót és lecsúsztam a fal mentén. Rendeztem a légzésemet, majd elmentem zuhanyozni.
Ryan felhívott, de nem mondtam neki a délutánit, nem kell, hogy aggódjon meg ilyenek. Viszont a tegnap estével büszkélkedtem neki, és beszámoltam róla. Azt mondta büszke rám, tiszta boldog voltam. Vagy legalább is addig a pár percig amíg beszéltünk. Igazából nem vagyok boldog, még csak egy kicsit sem érzem magam annak, kivéve ha Ryannel beszélek, de az is csak pár percig tart mert mindig rájövök, hogy nincs itt és mennyire egyedül vagyok nélküle. Hiába beszélünk sokszor, attól még nem lesz itt mellettem. Attól még egyedül érzem magam.. Sóhajtva keltem fel az ágyról és mentem el ajtót nyitni, ugyanis a csengő hangja zökkentett ki csodás gondolataimból.- Niall! Mit keresel itt?- igen, kicsit meglepett..- Bocsi.. Gyere be.- kitártam az ajtót és félreálltam. Bementünk a szobámba és egymással szembe ültünk le az ágyra. A hajammal szórakoztam, nem tudtam mit mondani, nem számítottam rá.
- Jól vagy?- bólintottam.
- Csak megleptél.
- Ez volt a cél.- mind a ketten elmosolyodtunk. Őszintén, kicsit fura ez az egész.. Egyik pillanatban még egymással veszekszünk, a másikban meg újra jól kijövünk. Fura, de örülök neki, hogy megpróbálja velem éreztetni, hogy nem vagyok egyedül. Annyira..- Biztos minden oké? Olyan más vagy.
- Csak fáradt vagyok.
- Akkor hagylak had p...
- Ne.- a kelleténél kicsit hamarabb vágtam rá a választ.- Nem maradsz itt?
- Szívesen.- újból mosoly jelent meg az arcán.


Niall karjai között ébredtem. Boldogság járta át az egész testemet, a szívem dübörgött mellkasomban és mindenem bizsergett. Akaratlanul is elmosolyodtam. Pár hete még nem hittem volna, hogy újból jóba leszünk. Bevallom, kétségeim vannak.. Inkább félek.. Félek, hogy Niall csak azért kedves velem, mert Ryan megkérte és, hogy ne csináljak hülyeséget az egyedüllét következtében. Nem szeretném ha csak szánalomból lenne velem, mert ha ez kiderülne végleg elveszteném az értelmét az életemnek. A csengő hangjára óvatosan bújtam ki öleléséből és halkan lépkedtem ki a szobából. Becsuktam a szobám ajtaját és a bejáratihoz mentem. Elfordítottam a kulcsot a zárban, de meg is bántam.- Mit keresel itt? Nem félsz, hogy elkapnak?
- Be sem hívsz?
- Nem vagyok egyedül.
- Ohh, csak nem?
- Menj el Will!- belökte az ajtót és bejött.- Vagy persze, gyere csak be.- követtem, majd karba tett kézzel megálltam előtte.
- Mielőtt elmennék szeretném ha tudnál valamiről.
- Mit tudhatsz te, ami érdekelne?
- Többet mint azt gondolnád.
- 5 perced van.- mutattam, hogy üljön le, végül úgy is tett.
- Amanda mesélt neked az apádról?
- Fogy az időd. Én a lényegre térnék.
- Mesélte, hogy van egy testvére?- biztos csak ugrat..- Ezek szerint nem.- arcára mosoly ült.
- Hova akarsz kilyukadni? 
- Nate itt született Londonban, és pár utcával arrébb nőtt fel. Egész jól kijöttünk, de belekeveredtem egy bandába ami nem tetszett neki és mindent megtett, hogy visszatérjek a régi életünkhöz. Egész életemben meg akart védeni, de túl sokat tudott rólam és a dolgaimról. Veszélyt jelentett rám még ha...
- Te..- nehezen tudtam megszólalni.- Nate.. A testvéred?- felpattantam és minél távolabb mentem tőle.- Nem azért vittek Amerikába, mert nem kellettem nekik, hanem miattad.. Tőled akartam megóvni, de te tudtad..
- És utánad mentem? Igen. Kerestelek és követtelek. Aznap este szerencsém volt Detroitban. Felismertem a láncodat.- a szív alakú medálhoz kaptam, sose veszem le és már megvan.. Amióta csak az eszemet tudom.
- Megölted a családodat..- hangom szinte csak suttogás volt.
- Nem a sajátomat, a tiédet Drágám. Nate már akkor nem tartozott a családomba amikor beléptem a bandába.
- De..
- Miért? Mint már mondtam.. Túl sokat tudtak, és Amanda.. Félő volt, hogy a felbukkanásoddal mindent elmondana a zsaruknak.
- Miért mondod ezt el nekem? Miért most?
- Csak hogy tudd.. Bárkit, bármikor képes vagyok eltüntetni.- felkelt, én viszont mozdulni sem tudtam. Elviselni, hogy egy ilyen ember a rokonom.. Lehetetlen. 
- Hogy voltál rá képes? Megölni őket bűntudat nélkül?
- Van egy kis gyakorlatom.
- Nem hiányzik? Nate..- végignézett rajtam és elment. Nem tudtam ezt hova tenni. A múlton már nem tudok változtatni, de ez.. Egy újabb ütés. Még pár ilyen és tényleg nem tudom mit csinálok. Miért rajtam akar bosszút állni? Ő pontosan azt teszi ami a legrosszabb. A múltban él.. Miért nem tud továbblépni és miért mindenre az erőszak a megoldás? Miért, miért miért.. Ezzel van tele a fejem. A sok miért-el.. Úgy érzem mindjárt felrobbanok. Mit várt? Hogy majd a nyakába borulok majd? Ha igen nagyot tévedett. Egy valami biztos, ezt nem mondhatom el senkinek, még Ryannek vagy Niallnek sem. Nem szabad tudniuk róla, nem amíg nem tudom az okát, hogy pontosan miért most és egyáltalán miért mondta el nekem. Már megint ezek a miért-ek. Argh.. Ki vagyok.. De komolyan. Talán tényleg az lenne a legokosabb, ha elmennék innen, talán vissza az államokba.
- Han..- összerezzentem és megfordultam.
- Felkeltettelek?- megrázta a fejét.- Mióta állsz itt?
- Egy ideje.
- Szóval..
- Hallottam.- sóhajtottam és lehuppantam a kanapéra. Kezemmel a térdemen támasztottam fejemet.
- Mennyit?
- Eleget, hogy tudjam miről van szó.- leült mellém, felé fordítottam tekintetemet.- Jól vagy?
- Nem, nem vagyok jól. Az életem romokban és lehetetlen helyre hozni. Semmi értelme és.. Argh..- hátradőltem és szemeim előtt összekulcsoltam kezeimet. Nem akartam megint sírni, de elég közel voltam hozzá. Már nem tudom elfojtani az érzéseimet, vagy a könnyeimet. Niall magához húzott és megölelt. Próbálok csak miatta jobb képet vágni a világhoz, de elég nehéz. Mellkasának döntöttem fejemet és karjába kapaszkodtam. Egy puszit nyomott a hajamba és hátamat simogatta.
- Elviszlek reggelizni.
- Nem sz..
- Nincs választásod.- felnéztem rá, arcára mosoly ült. Felkeltem és a szobámba mentem. Kerestem valami ruhát, majd sminkeltem és megcsináltam a hajamat. Fújtam magamra egy kis parfümöt és kimentem a szobából, nem túl nagy életkedvvel. Belebújtam a cipőmbe és már mentünk is. Nem sokat beszélgettünk, de valahogy nem is bántam, nem volt hozzá se hangulatom, se kedvem, hogy ezt a témát kibeszéljük és ezt ő is nagyon jól tudta. Ez az egész zavaros.. És én nem akarok róla beszélni. Niallel beültünk egy kis kávézóba és a legeldugottabb helyet kerestük. Jó ez így. Nem igazán volt étvágyam, de addig nem hagyott, amíg mindent meg nem ettem, amit lepakolt elém. Igazból vicces volt ahogy próbálkozott.. Ahogy a törődése is jól esett.. Jól esik. Miután végeztünk elmentünk a parkba sétálni, majd leültünk egy padra. Fejemet hátradöntöttem, becsuktam szemeimet és engedtem, hogy a napsugarak a nyakamat és az arcomat simogassák. Az idő kellemes volt, de nem hasonlítható New Orleanshoz. Niall telefonja megcsörrent és miután közölte velem, hogy Ry hívja felvette. Amíg ő telefonált én élveztem a napsütést. Tényleg jól éreztem magam, talán egy kicsit még boldognak is. Miután letette a telefont felém fordult.- Mi van vele?- mosolyogtam. Niall nem válaszolt. Vártam, de semmi, csak nézett rám nagy szemekkel.- Niall.- kérdőn néztem rá, de elnézett a másik irányba.- Kezdesz megijeszteni..
- Ry jövő héten jön hozzád.- elnevette magát.
- Mi? De csak most ment el.
- Tudom, de a szüleivel jönnek kikapcsolódni.- arcomra széles mosoly ült és nyakába vetettem magam. Hihetetlen érzés töltött el újra. Az ölelést követően arcunkat milliméterek választották el egymástól.
- Ne haragudj.- suttogtam és elfordítottam fejemet.
- Hé.. Minden oké.- úgy döntöttünk elmegyünk hozzájuk. A többiek otthon voltak, de mi felmentünk a szobájába. Megkértem, hogy énekeljen és gitározzon nekem, szeretem a hangját és szeretem hallgatni.. Mindig lenyűgöz a tehetségével.
- Niall! Le kell jönnötök!- Louis hangja nem csengett valami vidáman, se biztatóan.