3. fejezet

- Igen?
- Felkeltettelek?
- Olyasmi.- felültem az ágyon.
- Sajnálom.
- Nem számít, mondd.
- Az edzések miatt hívlak. Ma jó lenne neked?
- Persze, mikor?- ránéztem az órára, reggel fél hét van.
- 8-kor jó?
- Tökéletes.
- A címet elküldöm üzenetben.
- Köszönöm.
- Szia.
- Szia Harry.- letettem. Kimásztam az ágyból és elmentem zuhanyozni. Miután végeztem felöltöztem és az ágyra ültem. Harry elküldte a címet, aminek utána néztem a neten, egy box klub volt. Fogalmam sincs miért pont oda visz, de oké. Fogtam a sporttáskámat és belepakoltam néhány dolgot. Tisztázzuk. Azért mert nincs rendes otthonom még nem vagyok csóró, megvan mindenem amit szeretnék a házat és a kocsit leszámítva, de már ezeken is rajta vagyok. Előkerestem a kórházi iratot és próbáltam a laptopomon rákeresni a nevekre. 
- Nane..- ééés kopogtak. Felkeltem és ajtót nyitottam.- Mit keresel itt?
- Csak látni szerettelek volna.- kérdőn néztem rá.
- Honnan tudtad, hogy itt lakom?
- Errefelé csak ez az egy panzió van.- elmosolyodott.- Bemehetek vagy..
- Gyere.- kitártam a szobám ajtaját. Mutattam, hogy üljön le. Lecsuktam a gépem tetejét és alá gyűrtem a papírt.
- Rosszkor jöttem?
- Nem, dehogy csak próbáltam rákeresni a nevekre.
- Jutottál valamire?
- Öhm.. Nem, eddig nem.
- Sajnálom. Meg fogod őket találni.- elmosolyodott.- Hogy vagy? Tudod..
- Jól, köszi.- elnéztem az arcát. Kék szemei vonzották tekintetemet.- Csak nyugodtan.- mosolyogtam. Láttam rajta.
- Szabad?
- Persze.- a kezébe vette a gitáromat és játszani kezdett rajta, a hangja és a gitár tökéletes párost alkottak. Miután befejezte visszarakta a hangszert a helyére és csak vigyorgott.
- Mi az?
- Csodálatos hangod van.
- Mondod te.- megrántottam a vállamat.- Hallottam ma lesz az első napod Harryvel.
- Igen.- ránéztem az órára.- És ha nem indulok most el, késni fogok.- vigyorogtam.
- Elvigyelek?
- Nem kell, köszi ilyenkor szeretek sétálni.
- Akkor engedd meg, hogy elkísérjelek.
- Jólvan.- mosolyogtam. Egész úton beszélgettünk, olyan könnyen megértjük egymást és annyira egyszerű vele a dolgokról beszélgetni.
- Sziasztok.- kaptam egy ölelést Harrytől, Niallel lepacsiztak.
- Csak elkísértem, nem zavarok.- maga elé tette kezeit.
- Felőlem maradhatsz, persze csak ha Hannah is szeretné.
- Felőlem is.- elmosolyodtam.
- Akkor maradok.- Niall vigyorgott.
- Arra vannak az öltözők. Megmutassam vagy..
- Megtalálom, nyugi.- elmentem arra, amerre a kis fürtös mutatott. Benyitottam a "lányöltöző" feliratú ajtónál, üres volt. Egyáltalán minek lány öltöző ha nincs is senki? Hülyeség. Leültem az egyik padra és készülődtem. Miután átöltöztem felkötöttem a hajamat. Harry miért pont bokszolni hozott? Nem értem, de ő tudja. Amikor kiléptem az ajtón beleütköztem valakibe.
- Öhm. Sajnálom.
- Ne tedd kicsikém.- fel kellett néznem rá. Vagy két fejjel magasabb volt nálam, széles vállak, izmos karok. Oké nálam mindenki nagyobb, de ez már wáó.
- Oooké.- furcsán néztem rá. El akartam menni, de kitette a kezét. Kifújtam a levegőt és visszanéztem rá.- Elmehetnék?
- El, csak hogy nem fogsz.- arcára széles mosoly ült.
- Ja, majd te mondod meg.- átbújtam a karja alatt, de elkapta a kezemet és visszahúzott.- Engedj el!
- Miért tenném?- az a gúnyos vigyora kezdett nagyon az agyamra menni.
- Utoljára mondom, hogy engedj el.- egymás szemébe néztünk.
- Jobb terveim vannak.- ennyi volt, meglendítettem szabad karomat és a kezem az arcán csattant. Elengedett.- Szép, de legközelebb ököllel üss.. Várj megmutatom.- kérdőn néztem rá. Ez becsavarodott?- Add a kezed.- eleget tettem kérésének. Ökölbe szoríttatta velem majd elrendezte ujjaimat.- Így húzz be valakinek, hidd el nagyobbat szól.
- Oké ezt nem értem. Az előbb..
- Csak provokáltalak, kíváncsi voltam meddig bírod vagy mikor adod fel. Harrynek igaza volt, nem könnyű megijeszteni, erős vagy.
- Harrynek?- a hátam mögé mutatott. Megfordultam és tőlem pár méterre ott vigyorogtak.
- Mondta, hogy jössz, gondoltam megnézem mit tudsz. Az erő megvan benned, csak irányítanod kell.
- Izé.. Sajnálom.
- Ne tedd.- vigyorgott.- Ahhoz képest, hogy milyen pici vagy, nagy erő van benned.
- Ne kezd mert ezentúl úgy ütök ahogy mutattad.- elnevette magát.
- Örülök, hogy találkoztunk...
- Hannah.
- Az én nevem Scott. Még látjuk egymást.- intettem neki és a fiúkhoz mentem.
- Ez a te műved volt?
- Talán.- Harry vigyorgott. A teremben sokan voltak. Mindenhol volt valaki. Amit legelőször kiszúrtam az a helység közepén álló ring, amiben 2 fiatal srác volt, majdnem minden szem rájuk szegeződött. Megálltam.
- Mi az?- kérdőn néztek rám.
- Ugye nekem nem kell oda mennem?
- Dehogynem.
- Ennyi ember előtt?
- Ne már, kétszer nagyobb embertől nem félsz de attól igen ha vannak körülötted?
- Olyasmi.- Harry elmosolyodott.
- Nyugi még nem mész oda. Gyere.
- Egyáltalán miért pont boksz?
- Scott már elmondta helyettem.
- Ez hogy segít megvédeni magamat és irányítani az erőmet?- macska körmöztem a levegőben az erő szót.
- Majd meglátod.- vigyorgott és eltűnt.
- Jó lesz, ne aggódj.- kérdőn néztem Niallre.- Legalább is nekem.- fintorogtam. A szőkeség leült a padra, Harry 2 kesztyűvel és 2 tappanccsal a kezében tért vissza. Befáslizta a kezemet és segített felvenni a piros bokszkesztyűket, majd ő felvette a tappancsokat. Niallből kitört a nevetés.
- Oké, Han üsd meg ezeket olyan erősen ahogy csak tudod.
- Ez miben segít nekem?
- Csak üss.- ütöttem.
- Mozogj is közbe. Lábmunka.. Aprót ugrálj, egyikről a másikra. Majd üss.- úgy csináltam ahogy mondta.- Koncentrálj.- megálltam.
- Elég nehéz ha Niall egyfolytában nevet.
- Ne már haver, segíteni szeretnék neki.
- Bocsi, de a kezed.. Mint jeti lába.- újra kitört belőle a nevetés.
- Ez hülye.- nem bírtam nem nevetni.
- Oké, sajnálom.. Befejeztem.
- Na hajrá Han.- nemtudom meddig csináltuk de jó érzés volt. Bár arról fogalmam sincs, hogy ettől hogy fogom tudni megvédeni magamat, de azért élveztem a dolgot.- Most adj bele egy kicsit többet, próbálj egy valamire koncentrálni. Legyen az egy emlék, egy arc.. Akármi. És tegyél hozzá egy érzést. Fájdalom, öröm, düh.. Abba az egy pontba gyűjtsd az összes erődet, majd üss.- várt egy picit.- Mehet?- bólintottam.
- Gyerünk Han.- Niall hangját is már régen hallottuk. Úgy tettem ahogy Harry kérte, és ütöttem.
- Wáó, oké, na ez már valami. Csak úgy érdekel.. Mire gondoltál?
- A szüleimre.
- Azt hittem Will nevét fogod mondani.
- Miatta csinálom, de ő nem érdekel.
- Ez is csak úgy érdekel de milyen érzésre koncentráltál?
- Düh és gyűlölet.
- Féltem, hogy ezt mondod.
- Nem kéne így érezned.- Niall termett ott mellettünk. Megrántottam a vállamat.
- Szerintem mára végeztünk.- segített levenni a kesztyűket.- Megvárunk kint.
- Oké.- elmosolyodtam és az öltözőbe mentem, bezártam az ajtót majd beálltam a zuhany alá aztán felöltöztem és összepakoltam. Nem gondoltam semmire csak az érzésre. Amit akkor éreztem amikor ütöttem. Átdobtam a vállamon a táskát és kimentem.
- Hogy ment?- megrántottam a vállamat.
- Jól, azt hiszem.
- Megmutatod mit tudsz?
- Talán majd máskor.- vigyorogtam.
- Nem fogom elfelejteni.- elnevettem magam.- Majd találkozunk a ringben. Szia Hannah.- vigyorogva intettem neki majd kimentem az épületből, csak Harry volt kint.
- Niall?
- El kellett mennie.
- Értem.
- Hogy érezted magad?
- Jól.- mosolyogtam.- Köszönöm. Mivel tudom viszonozni?
- Majd ha eljön az ideje szólni fogok.- elmosolyodott.

Mivel a napokban a történtek miatt nem voltam énekelni úgy döntöttem ma előbb megyek. Estére más tervem van. Jó érzés volt átadni magam a zenének. Őszintén? Hiányzott már. Miután befejeztem visszavittem a panzióba a gitárt, az összeszedett pénzzel együtt és már mentem is, meg szerettem volna nézni Londont este is. Csodálatos volt. Leültem egy padra és a látványba gyönyörködtem. A helyzet az, hogy szeretek itt élni, vannak barátaim akiknek számítok és jól érzem magam. Nem félek. A baj az, hogy nehéz lesz innen elmenni, kivéve ha megtalálom a szüleimet. A csillagokat néztem és azt kívántam, bárcsak Ryan is itt lehetne, annyi éve nem láttam már, csak a hangját hallom mindig.. Hiányzik.
- Szia Hannah.- összerezzentem.
- Mit akarsz?- Will ült le mellém.
- Feleslegesen jöttél ide.- felkeltem és elmentem.. Elegem van belőle.
- Hannah!- futni kezdtem olyan gyorsan ahogy csak tudtam. Berohantam a sikátorba és a falhoz simultam. Próbáltam elrejteni zihálásomnak zaját. Lépteket hallottam. Kérlek ne ő legyen.
- Azt hittem ennél okosabb vagy.- hátrálni kezdtem.
- Nem félek tőled.
- Akkor miért hátrálsz?
- Mert egy idióta vagy.- megálltam.- Ugye tudod, hogy csak egy telefon a zsaruknak és te életed végéig a börtönben rohadsz?
- Ha én bukok te is buksz velem. Elfelejtetted?
- Nincs ellenem semmid. Különben is 14 éves voltam. Szerinted kinek hinnének?
- Add ide Hannah és mindennek vége.
- Soha nem kapod meg.
- Nem így terveztem, de nem hagysz nekem más megoldást.- alig egy lépés választott el tőle.
- Will..- egy pisztolyt vett elő.
- Utoljára mondom Hannah, hogy add ide.- rám szegezte a fegyvert. Nagyot nyeltem.
- Nincs nálam.
- Hazudsz!- hangja visszhangot vert a falakon.- Add ide vagy meghúzom a ravaszt.
- Nem, nem fogod. És tudod miért nem? Mert ha nekem bármilyen bajom esik a barátom tudni fogja, hogy te tetted és odaad mindent a rendőrségnek, és te nem menekülsz.- közelebb léptem hozzá.- Szóval gyerünk tedd meg.- kifejezéstelen arccal nézett előre. A pisztolyra tettem a kezemet és elfordítottam.- Lásd be Will. Jobb ha feladod.- újra rám szegezte. Érte nyúltam, de az a karomra mért egy nagy ütést.
- Neked nincsenek barátaid. Add ide Hannah!- a földre lökött. Felnéztem rá, szemei lángoltak. Ügyes vagy Hannah, csak feldühítetted. Gondolkodj. Kirúgtam a lábát, ami váratlanul érte. A földön landolt és kiesett a kezéből a pisztoly, érte nyúltam. Halk dulakodás vette kezdetét, amit végül én nyertem meg. Nem éreztem semmit csak szín tiszta gyűlöletet. Rászegeztem.. Pont a szívére. Az ujjam a ravaszon volt, kezeit védekezésképp feltartotta.- Beszéljük meg, oké?
- Nincs mit megbeszélni.
- Hannah.
- Ne Hannazz itt nekem! Tönkre tetted az életemet, én miért ne tehetném a tiedet?- a dühöm nem csillapodott.- Hova kéred a golyót? A fejedbe? A szívedbe? Az egyik lábadba? Hova szeretnéd Will?
- Hannah kérlek..
- Milyen érzés? Amikor nem tudsz semmit sem tenni ellene? Amikor nem dönthetsz a sorsodról..Milyen érzés Will?
- Te nem vagy ilyen.
- Te tetted ezt velem.- a szívéhez nyomtam a fegyvert.
- És mit szólnak majd az új barátaid ahhoz hogy gyilkos vagy? Szegény Hannah, végre szerez barátokat, de mindennek vége mert egy hidegvérű gyilkos.- megremegett a kezem, Niallre és a többiekre gondoltam. Ryanre.. Fel akart kelni, de a pisztollyal visszanyomtam a földre.- Na ugye.- meglendítettem a kezem, a fegyver az arcára mért egy nagy ütést. Elájult. Gyerünk Hannah.. Tedd meg! Egy mozdulat és mindennek vége. Többé nem kell aggódnod miatta, nem olyan nehéz megtenni. Fogalmam sincs miért tettem, de felhívtam Niallt.
- Mi újság Han?- mind a két kezem remegett. Az is amelyikben a fegyver volt és az is amelyikben a telefont tartottam.- Hannah?
- Én.. Nem tudom mit tegyek.
- Miről beszélsz?
- Fogalmam sincs miért hívtalak. N..Ne haragudj. Annyira sajnálom.
- Hannah, hol vagy?
- Annál a sikátornál..- megszakadt a vonal. A fegyvert még mindig Will szívére nyomtam. Soha nem lesz még egy ilyen alkalmam. Nincs időm arra, hogy itt ezen rágódjak. Felálltam.
- Hannah!- Niall hangját hallottam, de nem néztem oda, Willt néztem.- Tedd azt le.. Te nem vagy ilyen.. Kérlek Han.- a könnyeim szabad utat törtek maguknak, de a fegyvert továbbra is az eszméletlen Willre szegeztem.
- Te ezt nem értheted Niall.- egyre közelebb jött.- Miatta menekülök.. Miatta bujkálok. Mindennek vége lehet.
- Nem.. Hidd el, így csak rosszabb lesz. A bűntudat, hogy megöltél valakit. Gondold át.. Mi lesz ha rájönnek, hogy te tetted?
- Nem számít.- alig bírtam megszólalni. Lassan vette ki a kezemből a pisztolyt.
- Majdnem meghúztam a ravaszt.- mindenem remegett. Csak álltam ott és magam elé meredtem.
- De nem tetted, és csak ez számít.
- Annyira sajnálom.- közelebb lépett és megölelt. Erre az ölelésre mindennél jobban volt most szükségem.
- Gyere menjünk.- átkarolt. Beültünk a kocsijába, az ablakon bámultam kifelé. Megállt a Temze partjánál. 
- Maradj itt, mindjárt jövök.- kiszállt az autóból és magával vitte a pisztolyt, az üvegen keresztül néztem ahogy a folyóba hajítja, majd visszaült mellém és elhajtott.
- Niall én nem er..
- Nem hagylak így magadra.- kezével végigsimított karomon. Csönd volt egész úton.

Felmentünk a szobájába. Kaptam tőle tiszta ruhákat és elmentem zuhanyozni. A karom égett ahol találkozott a pisztollyal és szereztem néhány horzsolást is.
Nem sokkal később az ágyon ültünk, csönd volt. Úgy éreztem el kell neki mindent mondanom.
- 14 voltam amikor először találkoztam Willel Detroitban. Vagyis nem nevezném annak.. Sose fogom elfelejteni azt az estét. A panzió felé mentem amikor veszekedést hallottam, hangos veszekedést. Kíváncsi voltam és a hangok irányába mentem, 5-en voltak. Will, a két testőr félesége és két férfi. Elővettem a telefonomat és kamerázni kezdtem. Fogalmam sincs miért tettem, az arcok jól kivehetőek a felvételen. Csak veszekedtek.. Valami pénzről. Aztán elsült a pisztoly Will kezében, és utána még egyszer. Felsikítottam, de meghallották és felém jöttek. Azonnal eltettem a telefont. Azt mondták ha erről bárkinek is szólok a következőt én kapom. Több utcányit futottam, de úgy éreztem valaki követ. Az az érzés.. Ők voltak azok. Megtudták a videót, amit máig nem tudom hogyan. Főleg ilyen gyorsan. Kitöröltették velem a szemük láttára, nem azt töröltem ki, de ők ezt nem tudták. Megfenyegettek majd megvertek és otthagytak. Még aznap este elhagytam a várost és Clevelandbe mentem. Hónapokig nem láttam egyikőjüket sem, aztán egyik nap kaptam egy hívást. Rájöttek, hogy a videó még mindig létezik, lemásoltam a felvételt és eldobtam a telefont, de előtte kitöröltem mindent. Gondolhatod, hogy minden áron meg akarta szerezni. Seattleben voltam amikor éreztem, hogy követnek minden nap. Will majmai voltak. Elhíreszteltem, hogy ő csak kihasználja az embereket és nem fog senkinek sem fizetni, csak megöl mindenkit és elmegy az összes pénzzel.. Hogy előbb lövi le a barátját mint hogy osztozzon. Kitaláltam mindent. Azóta nem sokan vannak mellette. Emiatt is keres. Azt mondta nem számít mibe kerül, de megszerzi a felvételt, ha kell megöli a szeretteimet. Ryannel azért is nem beszélek sehol csak a szobámban és senkinek sem említem, és ezért nincsenek barátaim.
- Fel kell jelentened.
- Nem tehetem. Tudja, hogy loptam az otthontól és ismeri a múltamat. Niall, követtem el olyan dolgokat  amire nem vagyok büszke.
- Miért mondtad mindezt el nekem?
- Mert másképp hogy magyarázhatnám meg ezt az egészet? Ami velem történik.
- Köszönöm.
- Még is mit?
- Hogy még is elmondtad és bízol bennem, sokat jelent.
- Ez olyan dolog, amit nem mondhatsz el a többieknek. Így is, ha  megtudja hogy tudsz a videóról nagy bajba kerülhetsz.
- Nem számít, és nem hagyom, hogy bántson téged többé.- magához húzott és megölelt. Karjai biztonságot nyújtottak számomra.
- Sajnálom, hogy ezt az egészet rád zúdítottam.
- Ne tedd.- elmosolyodott.- Hogy van a kezed?- ránéztem a karomra, egy hatalmas lilás kékes folt díszítette.
- Túlélem.- halvány mosoly jelent meg az arcomon. Elmeredtem.- Tudod mi a legrosszabb? Hogy meg akartam tenni ls véget vetni ennek az egésznek. Az nem is számított egy percig sem, hogy bármelyik pillanatban lelőhet.
- De nem tetted, ez a fontos.- könnyes szemmel néztem rá.
- Az érzés, hogy ott térdelek mellette és véget vethetek az életének úgy, hogy ő semmit sem tud tenni ellene. Arra vágytam, hogy megérezze azt amit én érzek miatta, hogy szenvedjen.
- Ne gondolj erre.- végigsimított a karomon.
- Olyan vagyok mint ő.- arcomat kezei közé fogta.
- Ez nem igaz. Az embert a tettei határozzák meg, és te nem tetted meg, pedig megtehetted volna. Te jó ember vagy Hannah. Ilyeneket többé ne is mondj, oké?- aprót bólintottam. Éreztem a könnyeket az arcomon.
- Köszönöm. Mindenért.. Hogy mellettem vagy.
- Ez csak természetes.- karjai közé zárt.

2. fejezet

- Niall? Szia, Hannah vagyok. F..Felkeltettelek?
- ...
- Ohh, sajnálom.
- ...
- Figyelj visszahívhatlak később is ha gondolod.
- ...
- Oké, igazából segítségre lenne szükségem és rajtad és Zaynen kívül senkit sem ismerek.
- ...
- Ez elég bonyolult.
- ...
- Az egész életem az.- elnevettem magam.- És nem éppen telefon téma. 
- ...
- Tudunk találkozni úgy egy óra múlva a London Eyenál? Mindent elmondok.
- ...
- Oké, szia.

***

- Hallgatlak.. Milyen segítségre lenne szükséged?- nevetett.
- Ne nevess ez nem vicces, hanem komoly dolog.
- Bocsi. Szóval?
- Niall, fejezd be a nevetést.- már én is nevettem.
- Oké, komolyan veszem, ígérem.- vártam egy kicsit és belekezdtem.
- Előtte elmondok valamit, amit csak egy ember tud és csak, hogy ne nézz totál idiótának. New Orleansban nőttem fel egy gyerekotthonban, a szüleim pár hónaposan adtak be, a vezetéknevemet egy örökbefogadó családtól kaptam. 13 voltam amikor elszöktem az otthonból, de előtte kölcsön vettem a rólam szóló papírokat, azóta járom a világot és keresem őket. Több mint 5 éve.. Sehol sem maradok pár hónapnál tovább, mert történt valami a múltban ami szinte mindent megváltoztatott, de ezt majd máskor. A lényeg az, hogy itt Londonban talán megtalálom őket. Tegnap azért voltam a kórházban, és az igazgató ma reggel elutazott valahova, szóval az irodája üres.. És itt jön a segítség.- lehajtottam a fejemet. Szinte egy idegennek mesélem el ezeket és kérek segítséget. Teljesen megőrültem?
- Először is wáó.. Másodszor pedig wáó.
- Ugye nem szeretnéd folytatni?
- Bocsi, de nem gondoltam volna, hogy ilyen életed van. Sajnálom..
- Nem kell.- elmosolyodtam.
- Segítek neked.
- De ugye hallottad amit mondtam?
- Persze persze. Mondjuk úgy, hogy betörünk a kórház igazgatójának az irodájába.
- És mégis segítesz?
- El sem tudom képzelni min mentél keresztül egész életedben és ha van egy apró esély is arra, hogy megtaláld a szüleidet gondolkodás nélkül segítek neked.- széles mosoly jelent meg az arcomon.
- Köszönöm.- a nyakába borultam. Fogalmam sincs miért tettem.. Hirtelen elengedtem.- Sajnálom, nem tudom miért csináltam.
- Csak nyugodtan.- vigyorgott.- Még egy kérdés. Mi lenne az én dolgom?
- Figyelsz, hogy senki se jöjjön be amíg bent vagyok.
- És ha valaki be akar menni?
- Köhögj.. Mond azt, hogy úgy érzed valami nincs rendben a torkoddal. Nemtudom, improvizálj.

Bekopogtam hátha van bent valaki, majd lassan benyitottam. A szoba szerencsére üres volt.
- Sietek, jelezz ha itt van valaki. Becsuktam az ajtót és beültem a székbe a gép elé.- Jelszó? Most komolyan?- átnéztem a cetliket az asztalon, de semmi.- Gyerünk már.- kihúztam a fiókokat és végigtapogattam őket. Egy piros cetli akadt a kezembe a fiók felső részéről. Hat jegyű számsor volt rajta.- Kérlek ez legyen az.- beírtam jelszóként, és sikerült. Visszaraktam a papírt a helyére és becsuktam a fiókot. Sikerült belépnem a rendszerbe is. Beírtam a születési dátumomat és az anyám nevét. Volt egy találat, de nem volt időm elolvasni mert meghallottam Niall köhögését az ajtón túlról. Rámentem a nyomtatás ikonra, csak remélni tudtam, hogy rólam szól ez az egész, vagy minden hiába volt.- Gyerünk.- suttogtam. Niall benyitott.
- Hannah, mennünk kell. Most.- a nyomtatót bámultam.- Hannah!- kivettem a papírt a nyomtatóból és kikapcsoltam a gépet. Visszaraktam a széket a helyére és már siettem is. Összehajtogattam a papírt és zsebre raktam. Kisiettünk az épületből és leültünk egy padra.
- Kérdezhetek valamit?
- Csak rajta, bár tudom mit szeretnél tudni.
- Mi volt ez az egész tegnap este?
- Tudtam.- elmosolyodtam.- Erről jobb ha nem tudsz. Nem akarlak belekeverni, de egyszer majd elmesélem megígérem.
- Jólvan.- mosolygott. Elővettem a papírt a zsebemből de nem hajtottam szét csak nézegettem.
- Nem szeretnéd megnézni?
- Nemtudom. Mi van ha nincs rajta semmi hasznos? Ha nem is én vagyok rajta? Ha ez is csak egy kudarc?
- Addig nem tudhatod, amíg meg nem nézed.
- Inkább későbbre hagyom. Annyi éve várok erre, hogy talán a szüleim nevét tartom a kezembe, de azt hiszem tudok még egy kicsit várni.
- Ahogy érzed.- végigsimított a karomon.
- Köszönöm Niall.- elmosolyodtam.

***

"Hazafelé" mentünk amikor megálltam, ezért ő is. Megint ez az érzés. Kérdőn nézett rám.
- El kell bújnod.- a szívem vadul kalapált.
- Mi?
- Bízz bennem, Niall. Bármi is történjen vagy bármit is hallasz nem jöhetsz elő, kérlek. Meg kell ígérned.. Ez a te érdeked is.
- Mi folyik itt?
- Ígérem, hogy elmondom, de most kérlek tedd amit mondtam.- mélyen a szemembe nézett.- Kérlek Niall.- nagy hezitálás után bólintott és bement a sikátorhoz. Lépteket hallottam a hátam mögül. Kifújtam a levegőt.
- Szia Will.- megfordultam.
- Hannah. Szóval megismersz?
- Nem lehet elfelejteni ezt a.. Visszataszító külsőt.- fintorogtam.
- Nem változtál.
- Hogy találtál meg?
- Nem volt nehéz. Tudod ez a 21. század.
- Ohh, pedig annak idején elég nehéz volt.
- Tartozol nekem.. Illetve nekünk, és nálad van valami aminek nem kéne ott lennie.- hatalmas termete fölém tornyosult.
- Nem tudom miről beszélsz.- elkapta a karomat.
- Ne szórakozz velem Hannah. Hol van?- rám kiabált. Összerezzentem és próbáltam kiszabadítani a karomat.
- Soha sem fogod megkapni.- a falnak lökött és hozzászorított, apró fájdalmas hang hagyta el a számat.
- Előlem nem menekülhetsz úgy is megtalállak, bárhol vagy.
- Úgy mint az elmúlt években?
- Veszélyes játékot űzöl.
- Nem félek tőled Will.- közel hajolt a fülemhez.
- A halállal játszadozol.- összeszedtem minden erőmet és ellöktem magamtól.
- Hol vannak a majmaid? Már egyedül jársz? Csak nem elhagytak egy véletlen kis hazugság miatt?
- Te voltál.
- Mint ha nem tudtad volna.- szemei lángoltak a dühtől.- Az egész világ tud róla. Mit gondolsz miért nincs melletted senki?- keze ökölbe szorult.- Szívesen.- mögém került és karját nyakamhoz szorította, valamit a fülembe suttogott, de ne értettem belőle semmit. Rögtön karjára tettem a kezem és próbáltam leszedni magamról, a szorítás csak nőtt és a levegő csak fogyott. A dulakodás hangja bejárták az egész utcát, bal kézzel belekönyököltem a hasába amilyen erősen csak tudtam, egyből elengedett. Próbáltam levegőhöz jutni, de közeledett felém.
- Ezt még nagyon megbánod.- meglendítette kezét, ami az arcomon csattant. A következő pillanatban erős ütést éreztem a faltól a fejemen és a földre estem, meleg folyadék folyt végig az arcomon majd minden elsötétült.

A fejembe mint ha villám csapott volna. A fájdalom pontjához kaptam majd felszisszentem. Várjunk csak.. Egy szobában voltam, de nem a panzióban. Hol vagyok? Felkeltem az ágyból és körbenéztem egy kicsit, de nem lettem sokkal okosabb. Kimentem az ajtón és a lépcső felé indultam. Azonnal megálltam, mert lentről hangok szűrődtek fel, de egy ismerős nevetés hallatára lementem. Lassan követtem a hangokat amik a konyhához vezettek, megtorpantam a küszöbnél.
- Hogy érzed magad?- Niall jött oda és segített felülni a bárszék féleségre.
- Fáj a fejem, de.. Mi történt?
- Nem emlékszel?
- Csak annyira, hogy a falnak estem, utána minden elsötétült.

Visszatekintés.~

/ Niall szemszöge /

Mi folyik ott? Muszáj közbeavatkoznom, de megígértem Hannahnak. Akkor sem hagyhatom, hogy ez folytatódjon. A hangok megszűntek és léptek zajának távolodásait hallottam. Kirohantam a "búvóhelyemről", rögtön megpillantottam a földön fekvő lányt.
- Hannah!- odarohantam hozzá.- Hannah!- rázogatni kezdtem, de semmi, a feje vérzett.- Istenem, Hannah kelj fel.- eltűrtem a haját, hogy jobban megnézzem a vérző sebet.- Gyerünk Niall csinálj valamit. Hívnom kell a mentőket.
- Ne. Kérlek. Nem mehetek kórházba.- alig hallhatóan beszélt még is minden szavát tisztán értettem.
- Hannah.. M.. Mit tegyek?- kétségbeesetten néztem. El kell innen vinnem. Elővettem a telefonomat és felhívtam Zaynt. Pár perc múlva itt volt és elvittük az 1D házba, persze mindenki felkelt. Segítettek ellátni a sebet a fején, de félő, hogy az ütéstől nagyobb baja lett. A többieknek elmondtam mi történt. Lefektettük a szobámba, azonban egész éjjel mellette voltam.

Visszatekintés vége.~

- Hát... Wáó.
- Az. Egyébként Zaynt már ismered, a többiek Louis, Liam és Harry.- végig mutatott mindenkin.
- Sziasztok, Hannah vagyok.
- El kéne menned egy vizsgálatra a kórházba.
- Felesleges, jól vagyok.- belenyúltam a zsebembe.- Nem.- végigtapogattam az összes zsebemet.- Nem.. Niall! Hol a papír?
- Milyen papír?- kétségbeesetten néztem rá.- Ja, hogy az a papír! Fent a szobába, nyugi nem olvastam el. Szeretnéd megnézni?- aprót bólintottam és leszálltam a székről, de megszédültem.
- Héé.- Niall kapott el.
- Tényleg el kéne menned egy kivizsgálásra.- Harry nézett rám.
- És ha valami bajod van?
- Oké, igazatok van.- sóhajtottam.
- Majd én elviszem.
- Ezt igazán..
- Ne ellenkezz Hannah. Felmegyek a cuccaidért és mehetünk.- aprót bólintottam.
- Hallottuk szeretsz énekelni.
- Jobban mint azt el tudnátok képzelni.- elmosolyodtam.
- Egyszer megmutathatnád a hangod.
- Igen, majd egyszer.
- Szép hangja van.- Zayn mosolygott.
- Mehetünk.- Niall lépett be az ajtón.
- Örülök, hogy megismertelek titeket és köszönök mindent.
- Mi is örülünk.
- Reméljük még találkozunk.
- Azt én is.- intettünk nekik és Niall kocsijához mentünk.
- Itt van a..?
- Nálam van.- elmosolyodott.
- Azon gondolkodtál már mit mondunk a dokinak?
- Emiatt ne aggódj.~
- A barátom elvesztette tegnap az egyensúlyát és a falnak esett. Elég komolyan beverte a fejét csak tudni szeretnénk, hogy nincs-e nagyobb baja.
- Ivott valamit?
- Nem, semmit.
- Gyere velem.- a vállamra tette a kezét a doki. Hátranéztem Niallre aki mosolygott és aprót bólintott. Elvégeztek néhány vizsgálatot és elkellet mennem röntgenre. Felrepedt a fejem és agyrázkódásom volt. Kaptam valami bogyókat és fájdalomcsillapítót, szerencsére nem tartanak bent, de pihennem kell.
- Köszönöm.- már a kocsiban ültünk.- Hogy mellettem vagy annak ellenére, hogy ismernél és azokkal együtt amik történtek.
- Ugyan.- mosolygott.- Hazavigyelek?- nagyot nyeltem.
- Egy panzióban lakom.. Nincs otthonom.
- Ne haragudj.
- Nem tudhattad.
- Akkor jössz hozzánk.- vigyorgott.
- Niall.. Nem akarok zavarni és már így is eleget tettél értem. Sokkal tartozom már. Hogy viszonozhatom mindezt?
- A srácok megkedveltek és úgy viszonozhatod ha beleegyezel.- apró mosoly jelent meg az arcomon.

- Na, mit mondtak?
- Agyrázkódásom volt és felrepedt a fejem.- fintorogtam.
- És hogy pihenésre van szüksége.
- Oké, vettük.- Louis tartotta maga elé kezeit. Felmentünk Niall szobájába és leültünk az ágyra.
- Megszeretnéd nézni?- bólintottam. A kezembe adott egy összehajtogatott papírt, csak néztem.- Szeretnéd ha kimennék?
- Ne! Maradj itt, kérlek.- lassan széthajtogattam a papírdarabot és olvasni kezdtem. A szívem hevesen kezdett dobogni, éreztem a könnyeket az arcomon.
- Jól vagy? Mi van benne?- átnyújtottam neki.- Ez..?- bólintottam ő pedig visszaadta az iratot.
- Felhívhatok egy barátot?
- Persze, nyugodtan.- egy puszit nyomott a homlokomra és becsukta maga mögött az ajtót.
- Ryan?
- Han, mi újság?
- Sok minden.
- Na mesélj.
- Will itt van.
- Mi van?
- Tegnap beszéltünk.
- Miért érzem úgy, hogy nem rendes beszélgetés volt?
- Először meg akart fojtani, aztán megütött és a falnak estem. Felrepedt a fejem és agyrázkódásom volt, de már jól vagyok.. Csak a szokásos.
- El kell tűnnöd onnan Hannah, méghozzá most!
- Nem mehetek.. Itt vannak a szüleim.
- Szóval sikerült..?
- Ellopnom a papírokat? Sikerült. Itt születtem Londonban. Egy baj van, a keresztneveken kívül csak vezetékneveket tudok.
- De abból már könnyebb elindulnod.
- Igen, tudom.
- Akkor sem kéne ott lenned tudod, hogy Will nem fog leállni.
- Akkor meg kell tanulnom megvédeni magamat.
- Han, ez veszélyes.
- Már nem érdekel, olyan közel vagyok a célhoz.
- Akkorát bukhatsz ha kockáztatsz.
- De még nagyobbat ha meg sem próbálom.
- Mihez kezdesz most?
- Keresek valami munkát az éneklés mellé aztán veszek egy kisebb házat. Asszem..
- A szüleim küldenek pénzt ha gondolod.
- Ez kedves, de nem fogadhatom el.
- Tudod, hogy a lányukként kezelnek.
- Tudom, de ezt nem lehet.
- Hannah kérlek.
- Nem Ryan, nem tudnám viszonozni, se visszaadni.
- Nincs is szükség rá.
- Ryan..
- Han, kérlek. Ennyit megérdemelsz.
- Nem lehet.. Majd hívlak.
- Nagyon vigyázz magadra.- letettem. Halk kopogás hallatszott majd lassan kinyílt az ajtó és Harry jelent meg.
- Bejöhetek?
- Persze.
- Hogy érzed magad?
- Már jobban, köszi.- elmosolyodtam.
- Niall elment valami kajáért.
- Nekem viszont mennem kellene.
- Maradj csak.
- Nem lehet, nem szabadna velem lennetek.
- Miért nem?
- Jobb ha nem tudtok róla.
- Nem tudom mi van a háttérben, de segíthetünk.
- Ha csak nem ismered ezeket az embereket.- a kezébe nyomtam a papírt.- Vagy ha nem tudsz valakit aki önvédelemre tanítson.. Kétlem.
- Sajnálom, de nem ismerem őket, viszont ismerek valakit aki segíthet az önvédelemben.- felé kaptam a fejemet.- Én segíthetek.
- Már így is sokat tettetek.
- Engedd meg, hogy segítsek.- az arcát fürkésztem majd sóhajtottam.
- Oké, legyen.
- Mikor szeretnél kezdeni?
- Minél előbb ha lehet.
- Szuper.- vigyorgott.
- De most tényleg haza kell mennem.- nagyot nyeltem.
- Elvigyelek?
- Nem, köszi, most inkább sétálnék.
- Majd hívlak az edzés miatt.
- Köszönöm.- elmosolyodtam.- Megmondanád Niallnek, hogy majd felhívom?
- Persze.
- Köszi.
- Vigyázz magadra.- mosolygott.

1. fejezet

Viszonylag korán keltem, felvettem az edző ruhámat és elmentem futni. Majdnem minden nap megyek, ez is olyan mint az éneklés; megnyugtat. És muszáj edzésben maradnom ha már kondiba nem mehetek, mert nem engedhetem meg magamnak, és különben is szeretek futni. Bedugtam a fülest a fülembe és csak futottam amerre vittek a lábaim. Úgy jó 1,5 - 2 óra után visszamentem a panzióba. Felmentem a szobámba és elmentem lezuhanyozni, fogat mostam és felöltöztem, majd megcsináltam a hajamat és feltettem egy kis sminket. A földön ülve néztem át és válogattam a papírokat. Halk kopogás hallatszott.
- Igen?- Flowers néni volt az.- Jó reggelt.- mosolyogtam.
- Neked is csillagom. Valamire szükséged van? Elmegyek bevásárolni.
- Öhm. Hagyja csak, majd én megcsinálom, úgy is van egy kis dolgom a városban.
- Ezt nem...
- Ez a legkevesebb, kérem.
- Összeírok egy listát.- elmosolyodott.
- Rendben. Mindjárt lemegyek.- becsukta maga mögött az ajtót. Egy kósza tincset tűrtem a fülem mögé és folytattam az iratok átnézését. Nem sok volt. Szinte semmi, de csak ennyi volt az otthonban, plusz az én személyes dolgaim és nincs annyi pénzem, hogy vizsgálatokat csináljak. Ez van.. Amim csak volt beledobtam a táskába és lementem, persze az ajtót bezártam. 
- Tessék.- egy cetlit és némi pénzt nyomott a kezembe.
- Sietek ahogy tudok.
- Köszönöm Hannah.
- Csókolom.- kiléptem az utcára. Leszólítottam az első embert akivel találkoztam és útbaigazítást kértem a kórházzal kapcsolatban. Oda megyek először elvégre érdekes lenne szatyrokkal a kezembe beállítani. Szépen eltévedtem.. Tudtam, hogy kellett volna hívnom egy taxit. Ezt ügyesen megcsináltam. Sóhajtottam és elindultam előre, bár fogalmam sem volt merre van az az előre.
- Szia, hát te?- ugrottam egyet.
- Normális vagy?
- Sajnálom nem akartalak megijeszteni.
- Niall, ugye?- bólintott a kormány mögül.
- Úgy látom el kéne neked egy fuvar.- az ajkamba haraptam és körbenéztem. Vagy beülök egy szinte idegen még is kedves srác mellé vagy még bolyongok mint egy idióta. Sóhajtottam majd végül beültem mellé.
- Köszi.
- Hova vihetlek?
- A kórházba, légyszi.
- Miért mész oda?- beindította a motort.
- Öhm.. Ez elég személyes.- rám nézett.- Nem kell egyből rosszra gondolni.
- Én nem is..- elnevette magát.
- Dehogynem, az arcodra volt írva. Nem vizsgálatra megyek, vagy ilyenek.
- Megkérdezhetem akkor miért mész?
- Meg, de erre nem szeretnék válaszolni.. Ne haragudj.
- Oké, majd ha szeretnéd elmondod.- elmosolyodtam.- Hát itt lennénk.- beállt a parkolóba.- Szeretnéd ha..?
- Nem! Már így is sokat segítettél, köszönöm a fuvart.
- Remélem sikerrel jársz, bármiért is jöttél.- nem bírtam abbahagyni a mosolygást, olyan kedves.
- Köszönöm. Szia Niall.
- Hannah várj.- kérdőn néztem rá.- Elkérhetem a telefonodat egy picit?
- Miért?
- Bízz bennem.- habozva de a kezébe nyomtam.- Ha kéne egy fuvar, vagy csak beszélgetni szeretnél.
- Köszi.- intettem neki és bementem a nagy fehér épületbe. Pár perces várakozás után odajutottam a recepciós pulthoz.
- Jó napot.
- Szia, segíthetek?
- A kórház igazgatóját keresem.- annyiszor csináltam már ezt, de az érzés mindig ugyan az. 
- Meg tudhatom, hogy miért?
- Ez elég személyes.
- Sajnálom de...
- Kérem. Nem szórakozni jöttem ide, talán ő segíthet.- sóhajtottam egyet.- A szüleimet keresem évek óta.
- Ma bent van, mert holnap reggel elutazik de nem hiszem, hogy van időpontod. És így..
- Megkérdezné, hogy lenne rám pár perce? 
- Oké.- türelmesen vártam amíg telefonált.- Menj a másodikra, balra a második ajtó.- elmosolyodott.
- Köszönöm.- elsiettem. Felmentem a másodikra és az ajtókat nézegettem. Meg is találtam. Nehezen, de bekopogtam majd a válasz hallatára benyitottam.
- Jó napot.
- Szia. Dr. Lawson.
- Hannah Rooden.- kezet fogtunk. Más esetben most elnevettem volna magam, de nem.
- Ülj le.- úgy tettem ahogy kérte. Nem tűnt idősnek, úgy 35 körülinek tippelném. Ráadásul kedvesnek látszik.
- Köszönöm, hogy beszélhetünk.
- Ez csak természetes.- mosolygott.
- A szüleimet keresem, de.. Nem tudok semmit csak két keresztnevet és a születési dátumomat. A vezeték nevem egy örökbefogadó családból van. Több mint 5 éve keresem őket.- elé tettem a papírokat.
- Az nagyon sok idő.- bólintottam, ő az iratokat olvasgatta.- Egy kis türelmet kérek amíg utána nézek.- valamit leolvasott a papírokról, gondolom a születési dátumom volt az. Elmélyedve nézte a monitort.- Sajnálom. A rendszerben nem találtam semmit.- mély levegőt vettem.- Hogy hívják anyukádat?
- Amanda.- Egy percre azt hittem talált valamit az arcából,  szemei kikerekedtek és a szája résnyire nyitva maradt.
- Sajnálom Hannah.- nagyot nyeltem.
- Azért köszönöm.- felálltam.- Viszlát.
- Sajnálom, hogy nem segíthettem.- amint kiléptem az irodájából elkapott a rosszullét. El kell tűnnöm innen. Nem érdekelt hány ember néz, rohanni kezdtem. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat lefelé. Kirohantam a kórházból és folytattam a futást az utcán is. Könnycseppek gördültek végig az arcomon. Nem lehet, hogy sehol sem találom őket. Leintettem egy taxit és beszálltam a kocsiba.

- Jól vagy?- rám nézett a sofőr.. Válaszként alig észrevehetően megráztam a fejemet. Vette, hogy jobb ha nem kérdezősködik.

- El tudna vinni valami nagyobb boltba?

- Persze.- még egyszer rám nézett. Egész úton kifelé bámultam az ablakon, az agyam mint egy időzített bomba, úgy kattogott, éreztem, hogy bármelyik percben felrobbanok vagy elsírom magam.

- Köszönöm.- kifizettem a taxist és kiszálltam. Megvettem mindent a listáról ami Flowers néninek kell. Nem akartam megint taxira költeni, ezért inkább sétáltam. Innen én is vissza találok a panzióba. Tettem egy kitérőt egy gyorsétteremben majd szépen visszasétáltam.
Mindent a helyére tettem majd felmentem a szobámba.

- Voltál a kórházban?

- Voltam.

- És..?

- Szerinted?

- Han.. Úgy sajnálom.

- Hát még én.

- Mit fogsz tenni?

- Folytatom azt amit eddig.

- Meddig bírod még a csalódást?

- Több éves tapasztalatom van. Egyébként ameddig csak kell és ha kell az egész életemet erre szentelem, de esküszöm, hogy megtalálom őket.

- És utána? Miért lesz jobb ha megtaláltad őket?

- Az legyen az én dolgom.

- Te nem vagy ilyen.

- Pontosan ilyen vagyok Ryan.

- Erős vagy.

- Az élet megtanított erre arra.

- És büszke vagyok rád. 

- Ugyan miért? Mert menekülök? Vagy mert megszállottan keresem azt a két embert aki elhagyott? Vagy mert még mindig életben vagyok?

- A kitartásodat és a lelki erődet.

- Ugyan már.- elnevettem magam.

- De egyben féltelek is.

- Lüke.- vigyorogtam.

- Egy valamit ígérj meg.

- És pedig?

- Vigyázz magadra, kérlek. Tudom, hogy milliószor mondtam már.

- Igenis.- nevettem.

- Ez komoly. Emlékszel mi volt Detroitban?

- Azt nem lehet elfelejteni.

- Szeretlek.

- Én is téged Ry.- bedobtam a táskámba a telefonomat. A tükörhöz lépve kiigazítottam a sminkemet. A hátamra dobtam a gitárt, át a vállamon pedig a táskámat és elmentem. Megnéztem a várost. Ezt tényleg hülyeség lett volna kihagynom, boldognak éreztem magam ahhoz képest, hogy itt Londonban sem jutottam előrébb, de érzem, hogy meg fogom őket találni. 6 óra körül, a szokott időben elindultam a London Eyehoz, leültem a padra és az ölembe vettem a gitárt. Előszedtem a táskámból és kiraktam a kis kalapomat majd játszani kezdtem. Az It Will Rain-nel kezdtem majd jött a Little Things, ezt eddig csak gyakorolgattam, de soha sem énekeltem nyilvánosan. Hát, itt volt az ideje, és ma ilyen számokhoz volt kedvem, ráadásul hamarabb is fejeztem be, mint szoktam, de még így is sikerült megint elég sok pénzt keresnem. Összeszedtem a cuccomat és elindultam.

- Hannah!- megfordultam.

- Sziasztok.- Zayn és Niall álltak meg előttem.- Hogy hogy megint itt vagytok?- elindultam, ők pedig mellettem jöttek.

- Kérdezősködtünk egy picit és azt mondták minden nap itt játszol.- Niall mosolygott.

- Szóval miattad jöttünk.- Zayn vigyorgott.

- Fogalmam sincs mit mondjak.

- Nem voltak olyan vidámak a dalaid. 

- Ahogy a napom sem.- mosolyt erőltettem.

- Van valami?

- Öhm. Ez bonyolult.- csönd volt.

- Olyan vicces, hogy ilyen pici vagy a gitár meg olyan nagy.- felhúztam a szemöldökömet.- De tök cuki.- Niall vigyorgott.

- Szóval cuki.- elnevettem magam.

- Igen, cuki vagy.- Zayn is bekapcsolódott.

- Oké, ti meg hülyék vagytok.- összenéztek és megrántották a vállukat.

- Mondták már.

- Várjatok.- megálltam.

- Mi az?- kérdőn néztek rám. Szaporábban vettem a levegőt.

- Nemtudom.- körbenéztem, a tarkóm bizsergett mint ha valaki figyelne és furcsa érzés járta át az egész testemet.- Menjetek, kérlek.

- Tessék?

- Bízzatok bennem. Csak.. Menjetek haza.

- De..

- Kérlek.- hülyének nézhettek, de bólintottak és elindultak a másik irányba, megvártam amíg eltűnnek a sarkon és rohanni kezdtem. Meg sem álltam amíg a panzióhoz nem értem. Minden lépés csak növelte ezt az érzést. Berohantam az ajtón és bezártam magam mögött. Felrohantam a lépcsőn és a szobámra is rázártam az ajtót, benne hagytam a kulcsot a zárban. Leengedtem a redőnyt. Az ágyra ültem és felhúztam a térdeimet. Nem. Az nem lehet..

- Ryan?- levegőért kapkodtam, de nem tudtam eldönteni, hogy a futás miatt vagy a pánik miatt.

- Hannah mi van?

- Emlékszel? Detroit.. Az az érzés.. És utána..

- Nem.. Az lehetetlen. Hol vagy?

- A panzióban, a szobába zárkózva. Ide tartottam amikor elkapott az érzés, ugyan az, mint akkor. Ezt nem lehet elfelejteni.

- Lehetetlen, hogy..

- És ha nem? Már nem 1800-ban élünk. 

- El kell tűnnöd onnan. Most!

- Nem! Nem mehetek.

- Ne makacskodj.

- A doki titkol valamit, láttam az arcán.. A reakcióján. Szerintem.. Szerintem tudja kik a szüleim.

- Hannah!

- Holnap elutazik.

- Nem törhetsz be az irodájába csak úgy!

- Majd felhívlak.

- Hannah!- letettem.