- Igen?- Flowers néni volt az.- Jó reggelt.- mosolyogtam.
- Neked is csillagom. Valamire szükséged van? Elmegyek bevásárolni.
- Öhm. Hagyja csak, majd én megcsinálom, úgy is van egy kis dolgom a városban.
- Ezt nem...
- Ez a legkevesebb, kérem.
- Összeírok egy listát.- elmosolyodott.
- Rendben. Mindjárt lemegyek.- becsukta maga mögött az ajtót. Egy kósza tincset tűrtem a fülem mögé és folytattam az iratok átnézését. Nem sok volt. Szinte semmi, de csak ennyi volt az otthonban, plusz az én személyes dolgaim és nincs annyi pénzem, hogy vizsgálatokat csináljak. Ez van.. Amim csak volt beledobtam a táskába és lementem, persze az ajtót bezártam.
- Tessék.- egy cetlit és némi pénzt nyomott a kezembe.
- Sietek ahogy tudok.
- Köszönöm Hannah.
- Csókolom.- kiléptem az utcára. Leszólítottam az első embert akivel találkoztam és útbaigazítást kértem a kórházzal kapcsolatban. Oda megyek először elvégre érdekes lenne szatyrokkal a kezembe beállítani. Szépen eltévedtem.. Tudtam, hogy kellett volna hívnom egy taxit. Ezt ügyesen megcsináltam. Sóhajtottam és elindultam előre, bár fogalmam sem volt merre van az az előre.
- Szia, hát te?- ugrottam egyet.
- Normális vagy?
- Sajnálom nem akartalak megijeszteni.
- Niall, ugye?- bólintott a kormány mögül.
- Úgy látom el kéne neked egy fuvar.- az ajkamba haraptam és körbenéztem. Vagy beülök egy szinte idegen még is kedves srác mellé vagy még bolyongok mint egy idióta. Sóhajtottam majd végül beültem mellé.
- Köszi.
- Hova vihetlek?
- A kórházba, légyszi.
- Miért mész oda?- beindította a motort.
- Öhm.. Ez elég személyes.- rám nézett.- Nem kell egyből rosszra gondolni.
- Én nem is..- elnevette magát.
- Dehogynem, az arcodra volt írva. Nem vizsgálatra megyek, vagy ilyenek.
- Megkérdezhetem akkor miért mész?
- Meg, de erre nem szeretnék válaszolni.. Ne haragudj.
- Oké, majd ha szeretnéd elmondod.- elmosolyodtam.- Hát itt lennénk.- beállt a parkolóba.- Szeretnéd ha..?
- Nem! Már így is sokat segítettél, köszönöm a fuvart.
- Remélem sikerrel jársz, bármiért is jöttél.- nem bírtam abbahagyni a mosolygást, olyan kedves.
- Köszönöm. Szia Niall.
- Hannah várj.- kérdőn néztem rá.- Elkérhetem a telefonodat egy picit?
- Miért?
- Bízz bennem.- habozva de a kezébe nyomtam.- Ha kéne egy fuvar, vagy csak beszélgetni szeretnél.
- Köszi.- intettem neki és bementem a nagy fehér épületbe. Pár perces várakozás után odajutottam a recepciós pulthoz.
- Jó napot.
- Szia, segíthetek?
- A kórház igazgatóját keresem.- annyiszor csináltam már ezt, de az érzés mindig ugyan az.
- Meg tudhatom, hogy miért?
- Ez elég személyes.
- Sajnálom de...
- Kérem. Nem szórakozni jöttem ide, talán ő segíthet.- sóhajtottam egyet.- A szüleimet keresem évek óta.
- Ma bent van, mert holnap reggel elutazik de nem hiszem, hogy van időpontod. És így..
- Megkérdezné, hogy lenne rám pár perce?
- Oké.- türelmesen vártam amíg telefonált.- Menj a másodikra, balra a második ajtó.- elmosolyodott.
- Köszönöm.- elsiettem. Felmentem a másodikra és az ajtókat nézegettem. Meg is találtam. Nehezen, de bekopogtam majd a válasz hallatára benyitottam.
- Jó napot.
- Szia. Dr. Lawson.
- Hannah Rooden.- kezet fogtunk. Más esetben most elnevettem volna magam, de nem.
- Ülj le.- úgy tettem ahogy kérte. Nem tűnt idősnek, úgy 35 körülinek tippelném. Ráadásul kedvesnek látszik.
- Köszönöm, hogy beszélhetünk.
- Ez csak természetes.- mosolygott.
- A szüleimet keresem, de.. Nem tudok semmit csak két keresztnevet és a születési dátumomat. A vezeték nevem egy örökbefogadó családból van. Több mint 5 éve keresem őket.- elé tettem a papírokat.
- Az nagyon sok idő.- bólintottam, ő az iratokat olvasgatta.- Egy kis türelmet kérek amíg utána nézek.- valamit leolvasott a papírokról, gondolom a születési dátumom volt az. Elmélyedve nézte a monitort.- Sajnálom. A rendszerben nem találtam semmit.- mély levegőt vettem.- Hogy hívják anyukádat?
- Amanda.- Egy percre azt hittem talált valamit az arcából, szemei kikerekedtek és a szája résnyire nyitva maradt.
- Sajnálom Hannah.- nagyot nyeltem.
- Azért köszönöm.- felálltam.- Viszlát.
- Sajnálom, hogy nem segíthettem.- amint kiléptem az irodájából elkapott a rosszullét. El kell tűnnöm innen. Nem érdekelt hány ember néz, rohanni kezdtem. Kettesével szedtem a lépcsőfokokat lefelé. Kirohantam a kórházból és folytattam a futást az utcán is. Könnycseppek gördültek végig az arcomon. Nem lehet, hogy sehol sem találom őket. Leintettem egy taxit és beszálltam a kocsiba.
- Jól vagy?- rám nézett a sofőr.. Válaszként alig észrevehetően megráztam a fejemet. Vette, hogy jobb ha nem kérdezősködik.
- El tudna vinni valami nagyobb boltba?
- Persze.- még egyszer rám nézett. Egész úton kifelé bámultam az ablakon, az agyam mint egy időzített bomba, úgy kattogott, éreztem, hogy bármelyik percben felrobbanok vagy elsírom magam.
- Köszönöm.- kifizettem a taxist és kiszálltam. Megvettem mindent a listáról ami Flowers néninek kell. Nem akartam megint taxira költeni, ezért inkább sétáltam. Innen én is vissza találok a panzióba. Tettem egy kitérőt egy gyorsétteremben majd szépen visszasétáltam.
Mindent a helyére tettem majd felmentem a szobámba.
Mindent a helyére tettem majd felmentem a szobámba.
- Voltál a kórházban?
- Voltam.
- És..?
- Szerinted?
- Han.. Úgy sajnálom.
- Hát még én.
- Mit fogsz tenni?
- Folytatom azt amit eddig.
- Meddig bírod még a csalódást?
- Több éves tapasztalatom van. Egyébként ameddig csak kell és ha kell az egész életemet erre szentelem, de esküszöm, hogy megtalálom őket.
- És utána? Miért lesz jobb ha megtaláltad őket?
- Az legyen az én dolgom.
- Te nem vagy ilyen.
- Pontosan ilyen vagyok Ryan.
- Erős vagy.
- Az élet megtanított erre arra.
- És büszke vagyok rád.
- Ugyan miért? Mert menekülök? Vagy mert megszállottan keresem azt a két embert aki elhagyott? Vagy mert még mindig életben vagyok?
- A kitartásodat és a lelki erődet.
- Ugyan már.- elnevettem magam.
- De egyben féltelek is.
- Lüke.- vigyorogtam.
- Egy valamit ígérj meg.
- És pedig?
- Vigyázz magadra, kérlek. Tudom, hogy milliószor mondtam már.
- Igenis.- nevettem.
- Ez komoly. Emlékszel mi volt Detroitban?
- Azt nem lehet elfelejteni.
- Szeretlek.
- Én is téged Ry.- bedobtam a táskámba a telefonomat. A tükörhöz lépve kiigazítottam a sminkemet. A hátamra dobtam a gitárt, át a vállamon pedig a táskámat és elmentem. Megnéztem a várost. Ezt tényleg hülyeség lett volna kihagynom, boldognak éreztem magam ahhoz képest, hogy itt Londonban sem jutottam előrébb, de érzem, hogy meg fogom őket találni. 6 óra körül, a szokott időben elindultam a London Eyehoz, leültem a padra és az ölembe vettem a gitárt. Előszedtem a táskámból és kiraktam a kis kalapomat majd játszani kezdtem. Az It Will Rain-nel kezdtem majd jött a Little Things, ezt eddig csak gyakorolgattam, de soha sem énekeltem nyilvánosan. Hát, itt volt az ideje, és ma ilyen számokhoz volt kedvem, ráadásul hamarabb is fejeztem be, mint szoktam, de még így is sikerült megint elég sok pénzt keresnem. Összeszedtem a cuccomat és elindultam.
- Hannah!- megfordultam.
- Sziasztok.- Zayn és Niall álltak meg előttem.- Hogy hogy megint itt vagytok?- elindultam, ők pedig mellettem jöttek.
- Kérdezősködtünk egy picit és azt mondták minden nap itt játszol.- Niall mosolygott.
- Szóval miattad jöttünk.- Zayn vigyorgott.
- Fogalmam sincs mit mondjak.
- Nem voltak olyan vidámak a dalaid.
- Ahogy a napom sem.- mosolyt erőltettem.
- Van valami?
- Öhm. Ez bonyolult.- csönd volt.
- Olyan vicces, hogy ilyen pici vagy a gitár meg olyan nagy.- felhúztam a szemöldökömet.- De tök cuki.- Niall vigyorgott.
- Szóval cuki.- elnevettem magam.
- Igen, cuki vagy.- Zayn is bekapcsolódott.
- Oké, ti meg hülyék vagytok.- összenéztek és megrántották a vállukat.
- Mondták már.
- Várjatok.- megálltam.
- Mi az?- kérdőn néztek rám. Szaporábban vettem a levegőt.
- Nemtudom.- körbenéztem, a tarkóm bizsergett mint ha valaki figyelne és furcsa érzés járta át az egész testemet.- Menjetek, kérlek.
- Tessék?
- Bízzatok bennem. Csak.. Menjetek haza.
- De..
- Kérlek.- hülyének nézhettek, de bólintottak és elindultak a másik irányba, megvártam amíg eltűnnek a sarkon és rohanni kezdtem. Meg sem álltam amíg a panzióhoz nem értem. Minden lépés csak növelte ezt az érzést. Berohantam az ajtón és bezártam magam mögött. Felrohantam a lépcsőn és a szobámra is rázártam az ajtót, benne hagytam a kulcsot a zárban. Leengedtem a redőnyt. Az ágyra ültem és felhúztam a térdeimet. Nem. Az nem lehet..
- Ryan?- levegőért kapkodtam, de nem tudtam eldönteni, hogy a futás miatt vagy a pánik miatt.
- Hannah mi van?
- Emlékszel? Detroit.. Az az érzés.. És utána..
- Nem.. Az lehetetlen. Hol vagy?
- A panzióban, a szobába zárkózva. Ide tartottam amikor elkapott az érzés, ugyan az, mint akkor. Ezt nem lehet elfelejteni.
- Lehetetlen, hogy..
- És ha nem? Már nem 1800-ban élünk.
- El kell tűnnöd onnan. Most!
- Nem! Nem mehetek.
- Ne makacskodj.
- A doki titkol valamit, láttam az arcán.. A reakcióján. Szerintem.. Szerintem tudja kik a szüleim.
- Hannah!
- Holnap elutazik.
- Nem törhetsz be az irodájába csak úgy!
- Majd felhívlak.
- Hannah!- letettem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése