Epilógus

Sziasztok Drágák!

Hát elérkezett a búcsú pillanata. Sajnálom, hogy ez az utolsó rész, mert nagyon szerettem írni ezt a kis történetet, tényleg egyedinek éreztem már csak az alapsztorit is, mivel sehol sem olvastam még ehhez hasonlót, és éjjel 3-kor jött az ötlet hozzá, szóval.. Sokszor sikerült azonosulnom Hannah érzéseivel, ami miatt tényleg közel került hozzám ez a blog és bánt, hogy nem tudom folytatni, de jobb, ha most zárom le, mint hogy elveszítsem az olvasóimat a rosszabbnál rosszabb részekkel. Köszönöm, ezt a majdnem egy évet (nagyon durva), amit velem töltöttetek itt, még ha valaki csak egy pillanatra is, de járt az oldalon, már hálás vagyok neki, de leginkább azoknak az embereknek szeretném megköszönni, akik kitartottak velem a végsőkig. Nem hagyom abba az írást, még ha akarnám sem, ez már tényleg az életem része, és ott tartok, hogy ma már nélküle nem is tudnám elképzelni. A régebbi blogjaimat ismerhetitek. ( Van egy befejezett Zayn blog , egy Harry blog , Louis blog , és egy nemrég kezdett 5SOS blog, valamint pont most kezdtem bele még egy Zayn-es blogba. )

Még egyszer köszönök mindent.

Puszi. xx

Jó pár év telt el az a bizonyos nap óta.. Pontosabban kettő. Még mindig szörnyű visszagondolni rá, és ha akarnám sem tudnám elfelejteni, hiszen aznap majdnem sikerült követnem Willt. Azt mondták, az orvosok órákig küzdöttek értem, több nap altatás után nem bíztak a teljes felépülésemben, még is itt vagyok.. Egészségesen. Csupán a műtét nyomai hagytak örök nyomot maguk után és emlékeimben a kisebb rehab, amire járnom kellett. A szenvedésemnek azonban itt vége is szakadt. Will meghalt aznap, még ott a helyszínen.. Megszűnt az örökös félelem, minden vele járó fájdalom és a kibírhatatlanság is. Minden.. Én nem kértem abból abból, ami rám szállt ezáltal. James megkapta a bandát, de azonnal fel is oszlatta, ő azonban börtönbe került, Will halála miatt. Azt mondta vállalnia kell bűneit, és már úgy is elvégezte feladatát, valamint betartotta ígéretét. Ha tehetem többször is megyek hozzá, úgy érzem ennyivel tartozom neki, ha már ezt tette értem, és bár nem a rokonom, még is úgy tekintek rá. Valószínűleg sosem leszek képes viszonozni, mindazt, amit tett értem, szóval tényleg ez a legkevesebb. A történtek után visszarázódni a hétköznapokba eleinte majdhogynem lehetetlen volt. A mellkasomat szorító érzés töltötte el, mint ha azt hittem volna, hogy Will bármelyik pillanatban előttem állhat, és befejezheti azt, amit nem tudott. De nem így történt.. És ezt szépen le is gyűrtem, a félelemmel együtt. Azt érezhettem.. És érezhetem, hogy élek.. Annyi év után először éreztem így. Sose voltam szabad, mert ez az ember, mindig megkeserítette a napjaimat, sosem tehettem azt, amit akartam, most azonban a magam ura vagyok, végre úgy élhetek, ahogy én akarok, és nem függök semmitől és senkitől. Ezáltal a zene is visszatért a napjaimba, egy szőke hajú, kék szemű csodával együtt. Niall sosem ment el Londonból.. Legalább is nem azon a napon, amikor elvileg el kellett volna mennie. Bill tudta, még sem mondta el.. Először kiakadtam, de aztán megértettem.. Mindig azt mondogatta, hogy velem lesz még a legrosszabb időkben is, hiszen együtt mindent le tudunk gyűrni. Miattam maradt.. Sosem tettek értem még ilyet, így az érzés leírhatatlan volt, és még mindig az. A több éves kapcsolatunk eredményeként pár hónapja úgy döntöttünk, itt az ideje összeköltözni.. Mára már eljutottam odáig, hogy képtelen vagyok nélküle élni, hiszen mindig ott vagyunk a másiknak, és támogatjuk egymást, legyen szó bármiről. Ahogy mindenkinek nekünk is vannak veszekedéseink, de ezek az összeveszések nem tartanak sokáig.. Sokszor úgy érzem, meg sem érdemlem, túl jó hozzám. Sok minden megváltozott ez idő alatt, a kapcsolatunkon kívül, az csupán erősebb lett. Én viszont biztosan megváltoztam. Az életem eddigi legnagyobb részét érzelmek nélkül éltem, vagy azok elnyomásával. Sosem fejeztem ki igazán ezeket, féltem közel engedni magamhoz bárkit is.. Kockázatos volt, de most.. Niall mellett megtanultam szeretni, ahogy megtanított élni is, és hogy legyek mindig önmagam, ne nyomjam el az érzéseimet. Elmosolyodtam, nem csak a gondolataimtól, de a derekamon pihenő két kéz miatt is. Arcát nyakamba fúrta majd apró puszit hagyott bőrömön. Mikor felé fordultam szemei szinte ragyogtak. Mindig is csodáltam azt a kék szempárt..
- Itt van Juan.- arcomon széles mosoly jelent meg, de nem engedtem el. Átkaroltam nyakát, ő pedig közelebb húzott magához. Ahogy Ryannel is, úgy Juannal is tartom azóta a kapcsolatot, megszakítás nélkül. Számomra meghatározó személyiségek mind a ketten, mindig is azok voltak, és azok is maradnak.. Örökre. Hiszen annyi mindent köszönhetek nekik, ha ők nem lennének, nélkülük nem lennék az, aki. Madridba vagyunk pár napig, így természetes, hogy meglátogatom őt is. Mostanában a One Directionnel utazgatok a turné alatt, és építgetem a saját karrieremet. Sokat segítenek nekem és tudom, hogy még van hova fejlődnöm. Olyan mintha minden más lett volna körülöttem, pedig csak én látom másképp a világot.. Én változtam hozzá képest. Megtaláltam azt, akit egész életemben kerestem, aki mellett nem kell félnem senkitől.. Aki feltétel nélkül szeret és fogad el. Megtaláltam az igazit.. Niallt.

35. fejezet

Sziasztok Drágák!

Elérkeztünk a blog utolsó részéhez. Tudom több kérdést hagy maga után a rész, de az epilógusban mindenre megkapjátok a választ. Jó olvasást.

Puszi. xx

Olyan gyorsan futottam, ahogy csak tudtam, ugyanis tisztában voltam vele, hogy a nyomomban vannak. Az időjárás nagyon nem volt mellettem, szörnyen hideg szél fújt.  Engem azonban sokkal jobban érdekelt, hogy ne érjenek utol, és minél előbb a helyszínen legyek. Mikor odaértem csupán bólintanom kellett. Bill mellé léptem és egy picit kifújtam magam. Mellkasom túl gyorsan emelkedett és süllyedt, szívem a kelleténél hevesebben dobogott, és nem tudtam eldönteni, hogy a remegésem vajon a hideg levegő, vagy csak a félelem miatt van. Nem tudtam elhinni, hogy ott állok..
- Vigyázz magadra, oké?
- Te is.. Nagyon.- nagyot nyeltem.- Szeretlek Han.
- Én is szeretlek Niall.- megszakítottam a vonalat. Így lesz a legjobb.. Ha nincsenek itt. Nem élném túl, ha bajuk esne, és Will biztosan megpróbálná bántani őket ezután. Gyomrom már csak a gondolattól, hogy közeleg az a bizonyos nap, is görcsbe rándult. Tudtam, hogy készül valamire, ugyanis teljesen eltűnt az utolsó hívása óta. Biztos voltam benne, hogy nem azért, mert elment volna a városból.. Sokkal inkább, mert ha van valami amit a legeslegjobban gyűlöl, az az árulás. Ami vicces, mivel én sosem voltam az embere, hiába hangoztattam egész életemben, ő ezt nem képes felfogni. Úgy tartotta mindig is, hogy a vér kötelez, engem azonban semmi sem kötelez. Azt hittem csupán öt perce csuktam be szemeimet, de tévedtem.. Lövés hangja keltett, és a betört üveg csörömpölése. Tudtam mit jelentett.. Will. Alig két perc alatt öltöztem fel és szóltam Billnek, majd már rohantam is, nem törődve a nevemet kiabáló emberekkel.
És most itt vagyok. Bill egyik embere pisztolyt nyomott a kezembe.
- Ohh nem.. É..
- Szükséged lesz rá.
- Oké.- hangom halk volt. Nem voltam biztos ebben az egészben, ahogy magamban sem hittem. Gyengének éreztem magam, a félelem mindent legyűrt odabent.. Úgy éreztem felesleges volt az a sok edzés.. Minden. Már nem voltam magabiztos, mint egykor. Már nem tudtam nem félni tőle. Már képtelen voltam tisztán gondolkodni. Mint ha Will azzal az üzenetével beszőtte volna magát fejembe, mígnem szétáradt egész testemben. Megborzongtam ahogy a hideg szél találkozott bőrömmel, így tértem vissza a jelenbe, gondolataimból. Nem szólalt meg senki sem, a feszültséget mégis tapintani lehetett a levegőben. Csak vártunk.. Az emberei idáig követtek, bármikor megérkezhetnek, és félek attól, ami itt lehet. Főleg, hogy mind a két fél ki nem állhatja egymást.. Egyesek szerint eddig én voltam a választóvonal, de miután úgy döntöttem, hogy Bill mellé állok, mindent felborítottam, szóval ha ma valaki meghal, az csakis én miattam lesz. Én szítottam a jelenlegi helyzetet, még ha már régóta is szemben állnak egymással. Gondolatok milliói cikáztak a fejemben, teljes káosz uralkodott odabent, ellenben a hellyel, ahol voltunk. Mindenki nyugodtnak tűnt, már rég elfoglalták helyüket, mint ha csak erre vártak volna egész életükben.. Aminek talán ma vége.. Ahogy az enyémnek is. Will egyszer régen azt mondta ha eljön ez a pillanat csak az egyikünk nyerhet.. Maradhat életben. Kell lennie más megoldásnak, nem végződhet így.. Hiába álltatom magam a jó befejezéssel, legbelül tudom, hogy nincs olyan. Egy pillanatra behunytam szemem és Niallre gondoltam. Nem volt valami kellemes a búcsúnk, sőt.. Legszívesebben nem engedtem volna elmenni, de nem tehettem mást.
- Gyere velem.. Nem akarom, hogy bajod essen.
- Nem lehet.. Utánam jönne, és te is tudtad, hogy erre egyszer sor kerül.
- De nem most..
- Niall..- szorította kezemet, szemei azonban szomorúan csillogtak. Sosem láttam még ilyennek.
- Nem akarlak itt hagyni.
- Tudom, de nem lesz baj.
- Ez a legrosszabb, amit ilyenkor mondhatsz.. Te is tudod, hogy ez nem olyan, mint az eddigiek.
- Sajnálom. Minden velem járó szenvedést, é..- nem bírtam befejezni.- Csak neked akartam jót.. Csak téged akartalak óvni mindvégig.
- Ha nem ismernélek most azt mondanám ez egy búcsú.
- Talán mert az is.- egy könnycsepp gördült végig arcomon.- Ismerem Willt.
- Utálok búcsúzkodni.
- Akkor ne tedd.- végigsimítottam arcán. Szemei üvegessé váltak.. Niall könnyekkel küszködött, ahogy én is. Szorosan fonta körém karjait, ezzel erőt adott nekem, de ugyanakkor tudtam mit jelent.. Indulnia kell.
- Csak.. Légy óvatos, oké?- képtelen voltam megszólalni, így válaszként csupán bólintottam. Féltem, ha beszélni kezdek elsírom magam, amit nem akartam. Nem akartam, hogy úgy lásson talán utoljára.. Hogy az legyen az utolsó emléke rólam, hogy sírok. Ajkát enyémre tapasztotta, ebben a csókban minden benne volt.. Szeretet, fájdalom, szenvedély és a szenvedés is egyaránt. Minden..- Szeretlek Hannah Rooden.
- Szeretlek Niall Horan.- apró mosoly jelent meg arcomon, könnyekkel vegyítve.
- Koncentrálj.- a mellettem álló férfi hangja rángatott vissza emlékeimből, pedig sokkal inkább lettem volna az én szőke hercegem karjai közt, mint ott. Több sötét sziluett bontakozott ki tőlünk jó pár méterre, miután elérték és megálltak az utcai lámpafény alatt felismertem őket. Will és az emberei voltak, James is közöttük volt. A gyomrom görcsbe rándult és torkomban a gombóc csak egyre nőtt és nőtt.
- Már nem is köszönsz, Drágám?- hangjától kirázott a hideg, mégis közelebb léptem hozzá. A pisztoly a dorkómban volt készenlétbe, de még nem éreztem szükségét, pedig én lettem volna a legboldogabb, ha már túl lennénk ezen.
- Will.
- Jó újra látni.
- Én kevésbé örülök neki.
- Igen, azt mindjárt gondoltam.  
- Nem kell így lennie.
- Ohh, te már gondoskodtál róla, hogy így legyen.
- Ez nem igaz.- a félelmem egy pillanat alatt lett a múlté, helyét felváltotta a szín tiszta gyűlölet és a harag.- Te voltál az, aki megkeserítette az életemet!
- Én nem így látom.- tudtam mire ment ki a játék, még is egyenesen belesétáltam.
- Megölted a szeretteimet.. Elvetted tőlem a családomat!
- Hogy tanulj.
- Erre nincs mentség Will! Ártatlanok haltak meg miattad és még csak nem is érdekel!
- Igazad van.. Nem érdekel. És figyelj csak.. Ha tehetném sem változtatnék semmin, ugyan ezt tenném az apáddal, az anyáddal.. Mindenkivel akit szerettél.- a fekete köd elárasztotta fejemet. Előrántottam cipőmből a pisztolyt és rá szegeztem.- Véget akarsz vetni ennek? Csak húzd meg a ravaszt.- nem vettem le róla tekintetemet.- Te is tudod ha nem teszed, végül egyedül leszel.. Sorra veszem el tőled a többieket.. Ryan a kezdet és Niall a vég..- felidegesített.. Elérte a célját. Buta kislányként sétáltam bele játékába, amiből már nincs kiút, ugyanis igaza volt. Ha nem lesz ennek vége, megteszi amit mondott, ugyanúgy bűntudat nélkül ahogy eddig is tette. Csak is egy gondolat járt fejemben.. Meghúzni ravaszt, de még sem tettem. Hogy miért? Féltem. Sosem öltem meg még egy embert sem, és nem akkor akartam elkezdeni. Egy pillanatra lejjebb engedtem kezemet, amitől mosoly ült arcára, hamar észbe kaptam azonban és újból rá szegeztem a pisztolyt.
- Nem.
- Nem?
- Nem adom meg neked azt az örömöt, hogy elérd a célodat.. Én nem leszek gyilkos.- lassan hátráltam vissza a többiek mellé, akik szintúgy, mint Will emberei fegyvert szegeztek a másikra.
- Ugye fogalmad sincs mi történne ha meghalnék, igazam van?- nem válaszoltam, mivel tényleg nem tudtam.- Azt hitted vérfürdő lesz, igaz?- gúnyos mosolyt villantott.- Kár, hogy nem tájékoztattad.- a mellettem álló férfira nézett.- Szegény tudatlan kislány.
- Miről beszélsz?- teljesen összezavart.
- Te vennéd át a helyem.- le sem tagadhattam volna meglepettségemet. Minden összeállt a fejemben.- Látom már érted.- elléptem a mellettem állótól, ami látszólag nagyon tetszett Willnek.- Ha meghalok nem lesz lövöldözés. Téged is eltalálhatnak.. Senki sem akarja az új vezető halálát.- megfogalmazhatatlan dühöt éreztem odabent. Bill ezért akarta az úgymond szövetségemet.. Hogy ha Will meghal ne legyen konkurencia, hanem minden úgy legyen, hogy neki is kedvezzen. A belül érzett haragommal együtt a sírás határán voltam, még is tudtam magam tartani. Megszólaltam volna, de James lépett ki a tömegből és indult el felém, ezzel mindenkit meglepett, beleértve engem is.
- Bízol bennem?- úgy beszélt, hogy csak én hallhassam. Válasz helyett aprót bólintottam.- Fogd rá a pisztolyt, de ne húzd meg a ravaszt, bármi is történjen, oké?- bólintottam, hogy jelezzem, értettem.- Csak tartsd fent a látszatot.
- Oké, de..
- Véget vetek a szenvedésednek.. Megígértem az apádnak.- szemeimbe könnyek gyűltek, de továbbra is tartottam magam.
- Szóval van még egy árulónk.- Will tapsolt és közelebb lépett. Egyből rászegeztem a kezemben lévő fegyvert.- Megszeretted a kis unokahúgomat.. Hát nem édes?- nem tudtam rájönni mi járhat fejében.- Az árulásnak következményei vannak.. Nem így akartam, de a helyzet így hozta.- elmosolyodott, nekem pedig újból görcsbe rándult a gyomrom. Éreztem, hogy valami szörnyűség fog történni.. James valamit mondott Billnek, aki tovább adta az információt a többieknek. A velünk szemben álló férfi nekem szegezte fegyverét, amitől megállt bennem a vér. Szaporábban vettem a levegőt és teljesen lefagytam. Nem most először csinálta ezt, azonban ezúttal szemei szinte lángoltak.- Viszlát Drágám.- valaki meglökött, majd hangos puffanás és a földön kötöttem ki.. Éreztem a fájdalmat és pillanatokon belül már a vér szagát is, de ennyi volt, majd újabb lövés hangja hangzott el. Láttam Willt a földre zuhanni és a több összezavarodott arcot. Többen is lettek körülöttem.. Valaki a vérző pontra nyomta kezét, ami fájdalmas hangokat váltott ki belőlem, más pedig telefonon beszélt.
- Nem lesz baj, érted?- James volt az, aki próbálta elszorítani sebemet.
- Han, itt vagyok, hallod? Nem hagylak magadra.. Sosem tenném.- azt hittem csak képzelődök, de egy pillanatra Niall hangját véltem hallani. Miután újra kinyitottam szememet tényleg Niall térdelt mellettem és fogta kezem.
- Mit keresel itt?- hangom halk és erőtlen volt.. Nehezen lélegeztem, ahogy beszélni is megterhelő volt.
- Ne beszélj.. Mindjárt jön a segítség.- későnek éreztem a segítséget.. Túl későnek. Összeszedtem minden erőmet, hogy el tudjam mondani mindazt, amit akartam.
- Sajnálom.
- Shh..- eltűrte hajamat arcomból. Hallottam a távolból érkező szirénát, még sem éreztem magam elég erősnek, hogy kitartsak, míg ideér.
- Szeretlek.- halvány mosolyt, vagy olyasmit varázsoltam arcomra, majd engedtem, hogy a sötétség magával ragadjon és megszüntesse a fájdalmat, amit nem csak a golyó ütötte helyen, de a szívemben is éreztem.