16. fejezet

Nem emlékszem rá mikor aludtam el, se arra, hogy hol, de amint kinyitottam szemeimet rájöttem és minden beugrott. Niallel sokáig beszélgettünk, ezért rávett, hogy inkább aludjak ott nála. A tegnapi ruhámban voltam és egyedül a szobában. Bementem a fürdőbe és lemostam a sminkemet, vagy inkább csak ami maradt belőle. Felkötöttem a hajamat és belebújtam a cipőmbe. Ahogy kiléptem a szobából fülemet hangok ütötték meg, amik a földszintről jöttek. Követtem őket, egyenesen le a lépcsőn, majd végül a konyhában kötöttem ki. Köszöntem nekik, és egyszerre kaptam vissza a választ, amitől elmosolyodtam. Niall hozzám lépett és megölelt, majd egy puszit nyomott a hajamba. Nem sokáig maradtam náluk, bár jól éreztem magam köztük, mindig sikerül megnevettetniük és mellettük úgy érzem.. Élek.
Otthon lezuhanyoztam, majd neki álltam kipakolni az egyik fiókot. A kezembe akadt néhány papír.. Emlékek ugrottak be..
- Jó napot.
- Szia, Dr. Lawson.
- Hannah Rooden.- kezet fogtunk.
- Ülj le.- úgy tettem ahogy kérte.
- Köszönöm, hogy beszélhetünk.
- Ez csak természetes.- mosolygott.
- A szüleimet keresem, de.. Nem tudok semmit csak két keresztnevet és a születési dátumomat. A vezeték nevem egy örökbefogadó családból van. Több mint 5 éve keresem őket.- elé tettem a papírokat.
- Az nagyon sok idő.- bólintottam, ő az iratokat olvasgatta.- Egy kis türelmet kérek amíg utána nézek.- valamit leolvasott a papírokról, majd elmélyedve nézte a monitort.- Sajnálom. A rendszerben nem találtam semmit.- mély levegőt vettem.- Hogy hívják anyukádat?
- Amanda.- Egy percre azt hittem talált valamit az arcából. A szemei kikerekedtek és a szája résnyire nyitva maradt.
- Sajnálom Hannah.- nagyot nyeltem.
- Azért köszönöm.- felálltam.- Viszlát.
- Sajnálom, hogy nem segíthettem.
Hazudott.. Már akkor tudtam, de miért? Miért tagadta le? Miért nem mondta el? Hiszen azt mondta segít. Ha valaki segíteni akar nem tagadja le azt, amiért eleve odamentél. Gyorsan felöltöztem, a táskámba süllyesztettem a papírokat és elmentem otthonról. Fogtam egy taxit, így perceken belül a kórháznál voltam. Nem kértem útbaigazítást, ismertem a járást. Bekopogtam azon a bizonyos ajtón és a válasz hallatán bementem.
- Jó napot.
- Hannah, igaz?
- Emlékszik rám?
- Foglalj helyet. Miben segíthetek?
- Azt reméltem tudunk beszélni.
- Hallgatlak.- elővettem a papírokat a táskámból és elé tettem.
- Azt mondta nem tud segíteni.
- Ezt honnan...
- Miért hazudott?
- Elloptad az iratokat.- arca meglepettséget tükrözött. Felvontam szemöldökömet és próbáltam elfojtani mosolyomat. Sokszor váltok ki ilyen reakciót az emberekből.
- Csupán kölcsönvettem őket és most jött el az ideje visszaadni.- mosolyt villantottam és megvontam vállamat.- Miért hazudott nekem?
- Ugye tudod, hogy ez bűncselekvény?
- Ohh, ugyan kérem..- behunytam szemem és mély levegőt vettem majd határozott tekintettel néztem szemeibe.- Elhallgatta előlem, hogy ki az anyám. Jogom lett volna tudni.
- Hannah, ennek súlyos következményei lesznek.
- Úgy sincs mit veszítenem.
- Már is hívom a...
- Várjon!- a telefonra csaptam.- Miért hallgatta el? Miért nem mondta el az igazat?
- Hannah..
- Maga fél..
- Tessék?
- Maga fél.
- Ne beszélj h...
- Ismerem az embereket és maga fél valamitől..- végignéztem rajta.- Will.- ajkai elváltak egymástól, de nem szólalt meg. Nekem ennyi is elég volt, hogy rájöjjek, ráhibáztam. Felpattantam és az ajtóhoz siettem. Utánam szólt, de nem álltam meg. Meg kell találnom Willt. Nem hiszem el, hogy az egész életembe beleavatkozott, ráadásul ilyen régóta.. Ahhoz a házhoz mentem, ahova múltkor vittek és csak remélni tudtam, hogy még ott van. Ahogy odaértem az ajtót ütni kezdtem és a nevét kiabáltam. Az ajtó kinyílt én meg majdnem beestem rajta.. Két majommal találtam szembe magam.- Hol van?- nem válaszoltak, ezért elmentem mellettük.- Will!- épp, hogy beléptem a szobába a két embere elkapta a karomat, egyből próbáltam kirángatni magam kezeik közül.- Engedjetek el, idióták.
- Hannah, minek köszönhetem a látogatást?
- Miért avatkozol bele folyton az életembe?
- Nem értelek.
- Miért úgy kell mindennek lennie, ahogy te akarod? Miért te döntesz helyettem évek óta?
- Drágám, ha nem leszel konkrétabb nem fogom megérteni miről beszélsz.
- Akkor had segítsek. Mit mondtál annak az orvosnak, hogy eltitkolja előlem az igazat?
- Dr. Lawson? Hogy van?
- Will kezdesz felidegesíteni..- közelebb léptek hozzám az emberei.
- Nem tartozom magyarázattal.
- Nem? Rávettél valakit, hogy hazudjon nekem a családomról. Miért?!
- Nem tetszik a hangnemed kislány.
- Nem érdekel Will.. Válaszolj!
- Mióta lettél ilyen.. Bátor?
- Amióta rájöttem, hogy nincs mit veszítenem. Kapsz egy utolsó esélyt..
- És ha nem válaszolok?
- Ohh, nagyon jól tudod mi fog történni.
- Ahogy te is.. Az alkunknak vége, ahogy Ryannek is.- elmosolyodott.- Mindjárt nem is vagy olyan elszánt, ugye?
- Undorító vagy.
- A bókokkal nem érsz semmit.- felnevettem.
- Rohadj meg.- megfordultam, de karomnál fogva visszarántott. Jól jöttek a Scottól tanultak, így Will majdnem a földön kötött ki. Elmentem a majmai mellett, majd ki a házból. Bevágtam magam mögött az ajtót és rohanni kezdtem.
- Hannah!- ohh kérlek csak most had tudjak elrohanni.. Olyan gyorsan futottam, mint ha csak az életem függne tőle.. Talán mert így is volt. Nem tudtam merre megyek, csak futottam amerre út volt. Nem akartam megállni, pedig a lábaim kezdték megadni magukat. Nem tudtam, hogy Will, vagy az emberei követnek-e, de nem is akartam, csak futottam. Egy nagy kerülő után hazamentem. Bezártam az ajtót és lecsúsztam a fal mentén. Rendeztem a légzésemet, majd elmentem zuhanyozni.
Ryan felhívott, de nem mondtam neki a délutánit, nem kell, hogy aggódjon meg ilyenek. Viszont a tegnap estével büszkélkedtem neki, és beszámoltam róla. Azt mondta büszke rám, tiszta boldog voltam. Vagy legalább is addig a pár percig amíg beszéltünk. Igazából nem vagyok boldog, még csak egy kicsit sem érzem magam annak, kivéve ha Ryannel beszélek, de az is csak pár percig tart mert mindig rájövök, hogy nincs itt és mennyire egyedül vagyok nélküle. Hiába beszélünk sokszor, attól még nem lesz itt mellettem. Attól még egyedül érzem magam.. Sóhajtva keltem fel az ágyról és mentem el ajtót nyitni, ugyanis a csengő hangja zökkentett ki csodás gondolataimból.- Niall! Mit keresel itt?- igen, kicsit meglepett..- Bocsi.. Gyere be.- kitártam az ajtót és félreálltam. Bementünk a szobámba és egymással szembe ültünk le az ágyra. A hajammal szórakoztam, nem tudtam mit mondani, nem számítottam rá.
- Jól vagy?- bólintottam.
- Csak megleptél.
- Ez volt a cél.- mind a ketten elmosolyodtunk. Őszintén, kicsit fura ez az egész.. Egyik pillanatban még egymással veszekszünk, a másikban meg újra jól kijövünk. Fura, de örülök neki, hogy megpróbálja velem éreztetni, hogy nem vagyok egyedül. Annyira..- Biztos minden oké? Olyan más vagy.
- Csak fáradt vagyok.
- Akkor hagylak had p...
- Ne.- a kelleténél kicsit hamarabb vágtam rá a választ.- Nem maradsz itt?
- Szívesen.- újból mosoly jelent meg az arcán.


Niall karjai között ébredtem. Boldogság járta át az egész testemet, a szívem dübörgött mellkasomban és mindenem bizsergett. Akaratlanul is elmosolyodtam. Pár hete még nem hittem volna, hogy újból jóba leszünk. Bevallom, kétségeim vannak.. Inkább félek.. Félek, hogy Niall csak azért kedves velem, mert Ryan megkérte és, hogy ne csináljak hülyeséget az egyedüllét következtében. Nem szeretném ha csak szánalomból lenne velem, mert ha ez kiderülne végleg elveszteném az értelmét az életemnek. A csengő hangjára óvatosan bújtam ki öleléséből és halkan lépkedtem ki a szobából. Becsuktam a szobám ajtaját és a bejáratihoz mentem. Elfordítottam a kulcsot a zárban, de meg is bántam.- Mit keresel itt? Nem félsz, hogy elkapnak?
- Be sem hívsz?
- Nem vagyok egyedül.
- Ohh, csak nem?
- Menj el Will!- belökte az ajtót és bejött.- Vagy persze, gyere csak be.- követtem, majd karba tett kézzel megálltam előtte.
- Mielőtt elmennék szeretném ha tudnál valamiről.
- Mit tudhatsz te, ami érdekelne?
- Többet mint azt gondolnád.
- 5 perced van.- mutattam, hogy üljön le, végül úgy is tett.
- Amanda mesélt neked az apádról?
- Fogy az időd. Én a lényegre térnék.
- Mesélte, hogy van egy testvére?- biztos csak ugrat..- Ezek szerint nem.- arcára mosoly ült.
- Hova akarsz kilyukadni? 
- Nate itt született Londonban, és pár utcával arrébb nőtt fel. Egész jól kijöttünk, de belekeveredtem egy bandába ami nem tetszett neki és mindent megtett, hogy visszatérjek a régi életünkhöz. Egész életemben meg akart védeni, de túl sokat tudott rólam és a dolgaimról. Veszélyt jelentett rám még ha...
- Te..- nehezen tudtam megszólalni.- Nate.. A testvéred?- felpattantam és minél távolabb mentem tőle.- Nem azért vittek Amerikába, mert nem kellettem nekik, hanem miattad.. Tőled akartam megóvni, de te tudtad..
- És utánad mentem? Igen. Kerestelek és követtelek. Aznap este szerencsém volt Detroitban. Felismertem a láncodat.- a szív alakú medálhoz kaptam, sose veszem le és már megvan.. Amióta csak az eszemet tudom.
- Megölted a családodat..- hangom szinte csak suttogás volt.
- Nem a sajátomat, a tiédet Drágám. Nate már akkor nem tartozott a családomba amikor beléptem a bandába.
- De..
- Miért? Mint már mondtam.. Túl sokat tudtak, és Amanda.. Félő volt, hogy a felbukkanásoddal mindent elmondana a zsaruknak.
- Miért mondod ezt el nekem? Miért most?
- Csak hogy tudd.. Bárkit, bármikor képes vagyok eltüntetni.- felkelt, én viszont mozdulni sem tudtam. Elviselni, hogy egy ilyen ember a rokonom.. Lehetetlen. 
- Hogy voltál rá képes? Megölni őket bűntudat nélkül?
- Van egy kis gyakorlatom.
- Nem hiányzik? Nate..- végignézett rajtam és elment. Nem tudtam ezt hova tenni. A múlton már nem tudok változtatni, de ez.. Egy újabb ütés. Még pár ilyen és tényleg nem tudom mit csinálok. Miért rajtam akar bosszút állni? Ő pontosan azt teszi ami a legrosszabb. A múltban él.. Miért nem tud továbblépni és miért mindenre az erőszak a megoldás? Miért, miért miért.. Ezzel van tele a fejem. A sok miért-el.. Úgy érzem mindjárt felrobbanok. Mit várt? Hogy majd a nyakába borulok majd? Ha igen nagyot tévedett. Egy valami biztos, ezt nem mondhatom el senkinek, még Ryannek vagy Niallnek sem. Nem szabad tudniuk róla, nem amíg nem tudom az okát, hogy pontosan miért most és egyáltalán miért mondta el nekem. Már megint ezek a miért-ek. Argh.. Ki vagyok.. De komolyan. Talán tényleg az lenne a legokosabb, ha elmennék innen, talán vissza az államokba.
- Han..- összerezzentem és megfordultam.
- Felkeltettelek?- megrázta a fejét.- Mióta állsz itt?
- Egy ideje.
- Szóval..
- Hallottam.- sóhajtottam és lehuppantam a kanapéra. Kezemmel a térdemen támasztottam fejemet.
- Mennyit?
- Eleget, hogy tudjam miről van szó.- leült mellém, felé fordítottam tekintetemet.- Jól vagy?
- Nem, nem vagyok jól. Az életem romokban és lehetetlen helyre hozni. Semmi értelme és.. Argh..- hátradőltem és szemeim előtt összekulcsoltam kezeimet. Nem akartam megint sírni, de elég közel voltam hozzá. Már nem tudom elfojtani az érzéseimet, vagy a könnyeimet. Niall magához húzott és megölelt. Próbálok csak miatta jobb képet vágni a világhoz, de elég nehéz. Mellkasának döntöttem fejemet és karjába kapaszkodtam. Egy puszit nyomott a hajamba és hátamat simogatta.
- Elviszlek reggelizni.
- Nem sz..
- Nincs választásod.- felnéztem rá, arcára mosoly ült. Felkeltem és a szobámba mentem. Kerestem valami ruhát, majd sminkeltem és megcsináltam a hajamat. Fújtam magamra egy kis parfümöt és kimentem a szobából, nem túl nagy életkedvvel. Belebújtam a cipőmbe és már mentünk is. Nem sokat beszélgettünk, de valahogy nem is bántam, nem volt hozzá se hangulatom, se kedvem, hogy ezt a témát kibeszéljük és ezt ő is nagyon jól tudta. Ez az egész zavaros.. És én nem akarok róla beszélni. Niallel beültünk egy kis kávézóba és a legeldugottabb helyet kerestük. Jó ez így. Nem igazán volt étvágyam, de addig nem hagyott, amíg mindent meg nem ettem, amit lepakolt elém. Igazból vicces volt ahogy próbálkozott.. Ahogy a törődése is jól esett.. Jól esik. Miután végeztünk elmentünk a parkba sétálni, majd leültünk egy padra. Fejemet hátradöntöttem, becsuktam szemeimet és engedtem, hogy a napsugarak a nyakamat és az arcomat simogassák. Az idő kellemes volt, de nem hasonlítható New Orleanshoz. Niall telefonja megcsörrent és miután közölte velem, hogy Ry hívja felvette. Amíg ő telefonált én élveztem a napsütést. Tényleg jól éreztem magam, talán egy kicsit még boldognak is. Miután letette a telefont felém fordult.- Mi van vele?- mosolyogtam. Niall nem válaszolt. Vártam, de semmi, csak nézett rám nagy szemekkel.- Niall.- kérdőn néztem rá, de elnézett a másik irányba.- Kezdesz megijeszteni..
- Ry jövő héten jön hozzád.- elnevette magát.
- Mi? De csak most ment el.
- Tudom, de a szüleivel jönnek kikapcsolódni.- arcomra széles mosoly ült és nyakába vetettem magam. Hihetetlen érzés töltött el újra. Az ölelést követően arcunkat milliméterek választották el egymástól.
- Ne haragudj.- suttogtam és elfordítottam fejemet.
- Hé.. Minden oké.- úgy döntöttünk elmegyünk hozzájuk. A többiek otthon voltak, de mi felmentünk a szobájába. Megkértem, hogy énekeljen és gitározzon nekem, szeretem a hangját és szeretem hallgatni.. Mindig lenyűgöz a tehetségével.
- Niall! Le kell jönnötök!- Louis hangja nem csengett valami vidáman, se biztatóan.