18. fejezet

Két hét telt el azóta, mióta voltam a rendőrségen és mióta kicsit átalakítottam a csuklómat. Will eltűnt és az ügy is leült, bejelentették hogy a levél hamis volt szóval ártatlan vagyok. Na nem mondják.. Eltartott egy ideig, de a lényeg, hogy végre felfogták. Na nem mintha változtatna a helyzeten, hogy megvádoltak és még a tv-ben is lehozták.. Nem beszéltem Niallel azóta. Hívott és volt is itt, de a telefont nem vettem fel, ajtót pedig nem nyitottam. A hívások egy hét után abbamaradtak, talán rájött mindenki, hogy magányra vágyom. Arra, hogy átgondoljak mindent, hogy mihez kezdjek ezek után.. Azt hiszem végül sikerült. Sikerült mindent a helyére tennem. A helyzet az, hogy sebezhető vagyok és elég egy rossz szó, már folynak a könnyeim, de ezen változtattam, és ezért volt szükségem magányra, hogy kizárjam a külvilágot és felvegyem a már megszokott álarcot. Mert nem fogok gyengének mutatkozni, erősnek fogok látszani és semmilyen érzelmet nem mutatok majd a világnak. Tudom, hogy sokszor ezt mondtam, de most más a helyzet. Most nincs más választásom.. Ha már el kell viselnem a világot, legalább had tegyem úgy, ahogy én akarom. Dolgozni bejárok és néha késő délután elmegyek énekelni. Muszáj pénzt szereznem, el kell tűnnöm innen. Nem köt Londonhoz semmi. Azt nem mondanám, hogy senki, mert Niall itt van, de ezt nem fejteném ki részletesebben, hisz tudja mindenki.. Nincs értelme itt maradnom és nem is fogok. Nem New Orleansba megyek, ott van Ry és Zack.. Új életet akarok kezdeni.. Megint. Bár úgy nehéz ha a tv-ben ott villogott a képed azzal a kijelentéssel, hogy talán megöltél egy embert. Köszi, végül is nem csesztétek el az így is romokban levő életemet.. Dehogy. Ez az én életem, ahol vagy nem ismernek, vagy elítélnek, úgyhogy végül is tökmindegy. Próbálok pozitívan állni a dolgokhoz nagyjából.. Nem igazán megy. Vettem rózsákat és a temetőbe mentem. Leültem Amandáék sírjához és csak meredtem magam elé. Túl sok minden kavargott a fejemben, túlságosan is. A szálak.. Képtelenség kibontani őket, minden összekuszálódott. Itt van Niall.. Mindig mást mond.. Talán az én hibám. Nem, biztos hogy az én hibám, hiszen én mondtam neki, hogy lépjen tovább.. És  fogalmam sincs mi van, úgyhogy most viselnem kell a következményeket.
- Tudtam, hogy itt leszel.- a hang felé kaptam fejemet.- Nem veszed fel a telefont, nem nyitsz ajtót, nem válaszolsz semmire.. Miért?- leült mellém, de már nem néztem rá.
- Idő kellett. Át kellett gondolnom néhány dolgot.
- Előrébb jutottál?
- Részben.
- El is mondod vagy...
- Nem itt.- felkeltünk és elmentünk hozzám. Nem volt kedvem mások előtt tettetni a jókedvet. Leültünk a kanapéra,  egyikünk sem szólalt meg. A falat bámultam, de éreztem magamon tekintetét, szinte égette bőrömet.- A bandával kéne törődnöd, a rajongóiddal, és nem velem.- ránéztem.- Alig ismersz és mégis itt vagy, miért?
- Han..
- Ne! Inkább ne válaszolj, nem akarom tudni.
- Han, én..
- Megértem.
- Megengednéd, hogy befejezzem?
- Nem.
- Hannah h...
- Niall nem akarom tudni.
- És ha a...
- Akkor sem.- széttárta karjait belőlem pedig feltört a nevetés. Hozzám vágott egy párnát és ő is nevetett. Ahha, érzelemmentes világ. Megint ügyes vagyok.
- Jó nevetni látni.- csak mosolyogtam és a fejemet ráztam.- Mit szólnál hozzá, ha elvinnélek New Orleansba?
- Azt, hogy nem lehet.
- Hannah kérlek.
- Ezt.. Nem lehet.
- Ne már.. Gondolj rá úgy, mint.. Öhm.. Szülinapi ajándékra.
- Nem most van a szülinapom.
- Előrehozzuk.- vigyorgott.- Kérlek.
- Nem fogsz addig békén hagyni, ugye?
- Eltaláltad.- nevetett.
- Miért olyan fontos ez?
- Szeretnélek boldognak látni.- a szemeimet forgattam.- És.. Jobban megismerni.- felé kaptam tekintetemet.
- Oké, legyen.- győzelmét egy gyönyörű mosollyal mutatta ki.
- De megmutatod a várost.
- Persze.- nevettem.- Köszönöm.
- Nem kell.. Neked bármit.- kérdőn nézte rá, de ő csak megrázta a fejét és mosolygott.

- Hannah, Kicsikém, hogy vagy?
- Bridget?- szorosan ölelt magához. Az ölelést követően kicsit jobban meg tudtam nézni. Vállig érő, hullámos sötét haja volt, csak úgy mint évekkel ezelőtt, amikor utoljára láttam. Barna szemei ragyogtak és kissé ellepték a könnyek. Barna bőre harmonizált hajához, mosolya csak szebbé tette. Gyönyörű volt mint mindig.- Jó újra látni.- mosolyogtam.
- Eltűntél Kicsim.
- Tudom, sajnálom.
- Sikerült megtalálnod őket?- bólintottam.- Most velük élsz? Milyen az életed Kincsem?- Niallre néztem majd vissza Bridgetre.
- Meghaltak.
- Drágám.- magához ölelt.- Sajnálom, én..
- Nem tudhattad.- elmosolyodtam.- Bridget, ő itt Niall. Niall, ő a volt anyukám, Bridget.- bemutatkoztak egymásnak személyesen is.- Egyedül Bridget fogadott örökbe.. Vagyis ő volt az akitől nem szöktem meg egy nap után.
- De egyik reggel eltűnt és azóta nem is láttam. Még mindig meg van a leveled.
- Sajnálom.
- Ugyan Kicsim.- mosolygott.- Hogy hogy itt vagy?
- Elhoztam kikapcsolódni.
- Ohh, akkor ti..
- Nem! Nem, csak barátok vagyunk.- de nehéz ezt kimondani.. Azért mosolyt erőltettem.
- Kicsit jelentkezhetnél többször is. Had ne kelljen újra ennyi évet várni amíg láthatlak vagy beszélhetek veled.
- Oké, ne haragudj.- elnevettem magam majd szorosan ölelt magához.
- Gyönyörű vagy Kincsem. Vigyázz magadra.- bólintottam.- Örülök, hogy megismertelek Niall.
- Én is.- Bridget elment egy mosolyt követően. Fel se tűnt mennyire hiányzott. Ő tényleg olyan volt, mint ha az anyám lett volna. Niallel elmentünk várost nézni, de a helyzet az, hogy Amerikába sokan ismerik a One Directiont. Niall egész idő alatt szabadkozott a rajongók miatt, igazából nagyon aranyos volt. Ahogy ígértem, megmutattam neki egy-két helyet és azokat a helyeket amiket imádok New Orleansban, mint például a francia negyed, azon belül is egy csomó hely, vagy épp a Superdome. Az egész délelőttöt városnézéssel töltöttük, ebéd után pedig lementünk a partra, úgy volt hogy Ry is odajön majd és ott találkozunk. Amíg a dilist vártuk egy ismerős arc takarta el a napot. Felpattantam és egy nagy öleléssel üdvözöltem Zacket. Kérdezősködött, hogy mi van velem, hogy vagyok, tudjátok csak a szokásos.. Bocsánatot kértem a múltkoriért, mert tényleg nagyon bunkó voltam vele és ez fájt. Nem akartam megbántani vagy ilyenek, csak rosszkor volt rossz helyen. Mielőtt elment szorosan ölelt magához és egy puszit nyomott az arcomra, elnevettem magam és megráztam a fejemet.
- Aranyosak vagytok, összeilletek.- nem néztem Niallre, elfordítottam a fejemet. Erőt vettem magamon és próbáltam nem bőgni. Rossz érzés, hogy így gondolja, mert én nem akarok senkivel sem összeilleni, nekem senki sem kell.. Senki, csak ő.. De mint tudjuk ez nem lehetséges.
- Ryan!- felkiáltottam és az említett felé rohantam majd a nyakába vetettem magam. Szorosan fonta körém karjait és egy puszit nyomott a hajamba.
- Hogy vagy Han?- megrántottam a vállamat és engedtem, hogy Niallel üdvözöljék egymást. Csöndben haladtam mellettük, míg ők kitárgyalták a dolgokat. Nem mondtak neveket vagy konkrét dolgokat, de tudtam, hogy a téma én vagyok. Megálltam, ezért ők is, kérdőn néztek vissza rám.
- Lehet, hogy lelkileg jelenleg nulla vagyok, de nem egy idióta. Legalább ne akkor és ne úgy beszéljetek ki amikor én is itt vagyok, vagy beszéljétek meg amikor nem vagyok itt. Tudjátok még vannak érzéseim.- félrelöktem őket és elmentem közöttük.  Nem érdekelt már az, hogy itt vagyok. Megint sikeresen elcseszték a kedvemet. Ez van. Lehetek hisztis picsa nem érdekel, de könyörgöm.. Hallottam magam mögött ahogy a nevemet kiabálják ezért futni kezdtem. Éreztem ahogy könnyek folynak végig arcomon. A lábaim egy idő után megadták magukat, egy padra rogytam. Arcomat kezeim közé temettem és próbáltam megnyugodni. Pár perc múlva sikerült összeszedni magam. Felkeltem és elindultam vissza a partra, igazából nem tudom miért oda, de nem is igazán érdekelt.
- Hol voltál?- megfordultam és megrántottam a vállamat.
- Jól vagy?
- Miért ne lennék?
- Figyelj, sajnáljuk.. Mi csak..
- Nem érdekel.- kérdőn néztek rám.- Nem érdekel, csak... Menjünk.- összenéztek majd csöndben követtek. Elmentünk fagyizni utána pedig még sétáltunk egy kicsit, majd elköszöntünk Ryantől és a hotelba mentünk. Külön szobánk volt Niallel, de egymás mellett. Elmentem lezuhanyozni és kiültem az erkélyre. A fülembe nyomtam a fülest és az eget bámultam. Igazából miért vagyok itt? Talán.. Mert szeretnék még velük lenni amíg lehet, amíg magam mögött nem hagyom a múltamat.. Londont, Niallt, Ryant és New Orleanst. A kérdés az, hogy mikor jön el ez a pillanat. Mert a pénzem megvan az utazásra, már csak az időpont és a helyszín kell. Amerika és Anglia kilőve. Talán Spanyolország.. Lehetne mondjuk Madrid. Igen, Madrid lesz a megfelelő hely. Holnap.. Holnap korán reggel eltűnök.. Nem így terveztem az utolsó napot, de már mindegy. Kivettem a fülemből a fülest és bementem a szobába. Összepakoltam a bőröndömet, a gitárral együtt, hogy ne legyen erre gondom holnap reggel. Foglaltam repülőjegyet és mindent egy kupacba tettem, majd magamra kaptam egy rövidnadrágot, egy ujjatlant és kimentem a szobából. Az égen villámok futottak végig, még a szél is fújni kezdett, de engem nem érdekelt, látni akartam New Orleanst még egyszer. Épp hogy a partra értem az eső szinte ömleni kezdett. Arcomat az ég felé fordítottam és behunytam szemeimet majd lassan sétáltam a part szélén, a homokban.
- Han!- megfordultam, pár pillanat múlva már előttem állt.
- Mit keresel itt?
- Ezt én is kérdezhetném tőled.- megrántottam a vállamat.- Miért csinálod ezt?- kérdőn néztem rá.- Megint mindenkit eltaszítasz magadtól. Úgy teszel mint ha semmi sem érdekelne, elfojtod az érzéseidet pedig nem vagy egyedül.
- Nem vagyok egyedül? Hallod magad Niall?
- Nyugodj meg.- kezeit karomra tette.
- Nem akarok megnyugodni!- leráztam magamról kezeit és hátráltam pár lépést majd hátrasimítottam vizes hajamat arcomból.
- Mi igazából a baj?- szemei fájdalomtól telve csillogtak.
- Biztos tudni akarod?!
- Biztos.- behunytam szemem és mély levegőt vettem. Gyerünk Hannah, nem olyan nehéz kimondani.
- Én..- a szemeibe néztem.- Semmi.
- Miért nem tudsz megnyílni mások előtt? Miért nem tudsz bízni az emberekben?
- Talán mert már annyian kihasználták a bizalmamat!
- De ez a múltban történt. Az emberek nem ugyanolyanok.
- Számomra igen.
- Nem nézheted így az életet.. Nem állhatsz így hozzá, különben nem lesz teljes.
- Nem lesz teljes?!- felnevettem.- Te könnyen beszélsz.. Az életed tökéletes Niall! Körbeutazod a világot, van családod, vannak barátaid, több millió ember áll melletted! És most kímélj meg attól, hogy elkezdesz rácáfolni!
- Pontosan mi bajod van?!
- Az elmúlt hónapon kívül?!- széttárta karjait.- Hogy szeretlek!- még mindig kiabáltam. Arca meglepettséget tükrözött. Mikor újra megszólaltam hangom szinte már csak suttogás volt.- De te csak barátként tekintesz rám.- nagy lendülettel lépett hozzám közelebb.
- Mond még egyszer.
- Én cs..
- Mond még egyszer Han!- nagyot nyeltem.
- Szeretlek.- szemei felragyogtak majd ajkát enyémre tapasztotta. Lábaim megremegtek, az eső mint ha elállt volna és a világ megszűnt volna létezni körülöttünk. Már nem éreztem, hogy fázom, nem zavart hogy mindenem vizes, az egész testemet boldogság járta át, és mindenem bizsergett.
- Én is szeretlek Han, de mivel azt kérted h...
- Shh.- végigsimítottam arcán majd hozzábújtam. Elmosolyodtam, hiszen nem tudtam elhinni ezt az egészet.
- Menjünk vissza.- mosolygott majd átkarolt és elindultunk vissza a hotelhez. Niall rávett, hogy nála aludjak, igazából nem kellett nagyon győzködni. Lezuhanyoztam jó meleg vízzel majd bebújtam mellé az ágyba. Szorosan fonta körém karjait, mint ha csak attól félt volna, hogy ott hagyom. Sajnos ez a forgatókönyv. Mire ő felkel én már nem leszek mellette.~

Óvatosan másztam ki mellőle és próbáltam minél halkabban közlekedni a szobában. Kerestem papírt és egy tollat, írtam neki egy üzenetet, majd egy puszit nyomtam a homlokára.
- Ne haragudj.- suttogtam, letettem a párnára a levelet és átmentem az én szobámba. Gyorsan felöltöztem, fogat mostam, fogtam a bőröndömet a gitárral együtt és már mentem is. Kijelentkeztem a hotelből és indultam a reptérre. Félúton fogtam egy taxit, ami percekkel megrövidítette az utamat. Ahogy ott álltam a reptéren.. Rossz érzés járta át testemet, de már nem volt választásom, már nem volt visszaút. Bármennyire is fáj, ez a helyes dolog.