14. fejezet

Az ember sokszor elgondolkodik azon, hogy ha megváltoztathatná egy rossz döntését, vajon megtenné? Kijavítaná a hibáját? És ha igen, másképp állna a dolgokhoz? Az emberekhez.. Vajon ugyan az a személy lenne, vagy egy teljesen más személyiséggel rendelkező ember. Ugyan az lenne a döntését követően, vagy teljesen másképp viselkedne. Én is sokszor elgondolkodok ezen. Ha a szüleim aznap este nem hagynak ott az otthonban, most Londonban élnénk boldogan, mint egy család? Nem ismerném Ryant, de lenne családom és talán még barátaim is. Amanda és Nate élnének.. Nem ismerném Willt, és nem kéne ilyen életet élnem, nem kéne minden reggel arra kelnem, hogy ma milyen szörnyűség fogad, mert minden egyes napom így kezdődik. Rettegve kelek fel, rettegek attól, hogy ki lesz a következő személy akit elvesztek. Nem ismerném Niallt, maximum a tv-ből vagy a netről és az újságokból és ha még is úgy lett volna ahogy eddig, csupán nem indulnék a szüleim keresésére vagy Detroitban nem mennék a hangok után most milyen életet élnék? Furcsa.. Furcsa ezeken gondolkodni. "Hogy milyen lenne ha.." Nincs "ha", nincs semmilyen "csiribi-csiribá megváltoztatom a múltamat". Semmi, csupán a kőkemény valóság és az olykor fájó jelen. Ez van, nem több és nem is kevesebb. Túl leszek ezen is, ahogy sok minden máson már túl tettem magam. Erősnek kell lennem és Ry amint elmegy az érzéseim megint megszűnnek majd létezni. Miért is lenne rájuk szükségem, ha már senki sem maradt az életemben? Ez hamar meg fog történni, ugyanis Ryan holnap megy vissza New Orleansba. Hát, nagyon örülök neki, de ez van. Több hétig volt itt nálam, nem szakíthatom el a családjától, az otthonától.

- Ryan le fogod késni a géped!- az ajtóból kellett neki kiabálnom, mert neki az utolsó pillanatban jutott eszébe, hogy nincs meg a telefonja. A taxisnak sem lehetett kellemes órákon át várni ránk, de szerencsére időben odaértünk a reptérre és még így is maradt egy kis időnk. Nem akartam sírni, de nem tudtam parancsolni érzéseimnek és a sós cseppek akaratlanul is végigfolytak arcomon.
- Mosolyogj dilis.- letörölte könnyeimet, majd végigsimított arcomon. Halvány mosoly jelent meg az arcomon, de az igazinak a közelében sem volt.- Haladunk, haladunk.- elnevettem magam és inkább karjai közé bújtam. Fejemet mellkasának döntöttem és behunytam szemeimet.- Jövök amint tudok.- aprót bólintottam. A bemondóban közölték velünk, hogy itt az ideje a búcsúnak.- Légy erős.- szorosan magához húzott majd egy puszit nyomott a homlokomra és csatlakozott a tömeghez. Sóhajtva mentem el onnan, egyenesen haza. Nem hívtam taxit, pedig elég messze lakom a reptérről, de nem érdekelt, semmi sem érdekelt. Ryan elment, Niall szóba sem áll velem, egyedül maradtam. Most már tényleg.. 
Fogtam a sporttáskámat és elmentem a clubba. Egy ember segíthet.. Nem akarom, hogy a múltkori megismétlődjön, nem akarok tehetetlen lenni amikor Will egyik majma felbukkan. Megkérdeztem néhány embertől, hogy látták-e Scottot és szerencsére igent mondtak. Amint megpillantottam odamentem hozzá és megkopogtattam a vállát.
- Hannah! Mi újság? Régen láttalak.
- Segítenél nekem?
- Az attól függ.
- Mitől?
- Hogy tudok-e.- elmosolyodtam, mert igazából nem erre a válaszra számítottam. Megkértem, hogy tanítson meg megvédeni magamat. Mivel Harry megtanította hogyan üssek, már csak az önvédelem van vissza. Örömmel mondott igent, és azonnal el is kezdtük. Bevallom, hogy nem ment könnyen, sőt az elején szenvedtem, mert elég bonyolult dolgokat mutatott, de a végére szerinte "mindent tökéletesítettem". Örültem neki, bár kissé fáradtan léptem ki a clubból. 
- Han!- elsikítottam magam, mire közelebb lépett és kezét számra tapasztotta.- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni.
- Észre se vettelek.- kifújtam a levegőt majd megöleltük egymást.
- Harry mondta, hogy gyakran jársz ide.
- Muszáj.
- Igen, megértem.- az arcomat fürkészte. Megemeltem szemöldökömet és kérdőn néztem rá.- Mi van veletek Niallel?
- Semmi.
- Nem lettem okosabb, mert ő is ezt mondta.
- Te hogy hogy erre vagy.. Ilyenkor?
- Eleanor.- amolyan "mindent értek" fejjel néztem rá.- Mi történt köztetek? Azt hittem jól elvagytok.
- Lou, erről inkább őt kérdezd.
- Sajnálom, hogy ez lett a vége.. Összeilletek.- több szó nem igazán esett közöttünk az úton. Louis elkísért haza, mert szerinte nem kéne egyedül mászkálnom ilyenkor. Felőlem, legalább volt társaságom, még ha nem is beszéltünk annyit. Az eddigi "érzelemmentes élet" valahogy nem jön össze, pedig nagyon szeretném. Valaki mindig tesz róla, hogy érzelmeket mutassak ki és törődjek a másikkal. Nem akarok, mert.. Mert nem.. De nem megy, nem tudom úgy élni az életemet, ahogy eddig tettem, már képtelen vagyok rá.

A postás egy nagy csomagot hozott nekem. Miután aláírtam már el is tűnt, persze segített és bevitte a dobozt. Becsuktam az ajtót és a nappaliba lépkedtem, a csomagom a kanapén hevert. Letérdeltem és elkezdtem kinyitni. Be volt csomagolva buborékfóliába, de az alakjából így is könnyen rájöttem mi az. Egy fehér papír volt a tetejére helyezve. Elvettem majd szétnyitottam, az írást rajta rögtön felismertem és ennek hatására akaratlanul is elmosolyodtam. A levélben az állt, hogy fogadjam szeretettel és úgy is használjam. Ryntől kaptam a csomagot, ami egy gitárt tartalmazott, egy üres kis könyvvel. Kivettem a "csomagolásból" a hangszert és végighúztam rajta kezemet. Behangoltam majd játszani kezdtem rajta, csak úgy. Elmosolyodtam, megráztam a fejemet és bevittem a szobába. Tudhattam volna, hogy készül valamire. Inkább elmentem a clubba, Scottal megbeszéltük, hogy ma is mutat ezt-azt és addig sem ülök itthon és bámulom a falat, és legalább tanulok valami hasznosat. Tényleg érdemes volt bemennem délelőtt, Scott sok mindent mutatott ma is.

- Niall.. Szia.. Öhm..
- Harry nincs itthon.
- Ott hagyta az edzőterembe a ...
- Tudom, mondta.
- Odaadod neki, kérlek?- átnyújtottam Harry dolgait, ő pedig elvette őket.- Köszönöm.- szinte suttogtam majd megfordultam.
- Szia Hannah.- nem néztem vissza. Niall rideg velem és tényleg úgy viselkedik ahogy mondta. Hogy fáj-e? Nagyon is. Szinte futottam hazáig, nem akartam erre gondolni. Nem akartam RÁ gondolni.. Otthon besiettem a szobámba, átdobtam a vállamon a gitárt, fogtam a táskámat és már mentem is el. Szokás szerint az utam a London Eye-hoz vezetett. Eleinte haboztam, hogy lehet nem igazán jó ötlet itt lenni, de amikor elkezdtem már nem érdekelt semmi és senki. Nem mondanám, hogy a legvidámabb dalokat énekeltem, de valahogy nem tudott érdekelni. Mindig is úgy játszottam, hogy tükrözzem vele a kedvemet, az érzéseimet. 
- '..Cause I don't know who I am, who I am without you, all I know is that I should..' sosem figyeltem a tömeget, hogy kik néznek és hallgatnak engem, de most kivételt tettem. Körbenéztem és jól megnéztem a "közönségemet". Nem voltak ott ismerősök, bár honnan is ismernék én bárkit is? Az ismeretségi köröm még a tízet sem éri el. Viszont van akinek az arcát bárhol és bármikor felismerem. Most sem volt ez másképp, egyből felismertem őket a tömegben. Lehajtott fejjel és behunyt szemekkel énekeltem végig a a dalt. 'She who dares to stand where I stood, she who dares to stand where I stood.' Miután befejeztem igyekezve kezdtem neki a pakolásnak, de nem jártam sikerrel. Egy számomra ismeretlen pasas hajolt közel hozzám és a fülembe suttogta, hogy legyek ma a szokott helyen este 9-kor. Nem számítottam rá, így össze kellett szednem magam, hogy leplezni tudjam meglepettségemet. Már indultam volna, amikor..
- Szia Han.- Zayn nagy mosollyal az arcán üdvözölt.
- Sziasztok.- mosolyt erőltettem. A barna szemű fiúhoz képest Niall még csak rám sem nézett. Felé fordítottam tekintetemet, majd vissza Zaynre.
- Úgy tudtam, hogy már nem játszol.
- Ry küldte.- felemeltem a gitárt és vállat vontam.
- Jól tette, így legalább észhez tértél.- elnevettem magam és a fejemet ráztam.
- Hogy hogy itt vagytok?
- Sétálunk.- megrántotta a vállát.- Kicsi kikapcsolódás.
- Az rám is rám férne.
- Hagyunk, nem tartunk fel, csak gondoltuk köszönünk.- kis szünetet tartott.- Majd még beszélünk Han.- intettünk egymásnak és elmentünk onnan, ők az egyik irányba, én meg a másikba. Vajon meddig fogjuk még ezt csinálni? Meddig fogja ezt csinálni.. A hazafelé vezető úton egy kérdés kavargott a fejemben. Miért? Miért akar Will velem találkozni és mit akar egyáltalán? Talán egy kicsit félek ettől a találkozástól.. Nem tudom miért, de rossz előérzetem van.. Nagyon is.. Amint hazaértem leraktam a cuccaimat és elmentem zuhanyozni. Felvettem egy farmer rövidnadrágot, egy zöld ujjatlannal és fekete dorkóval. A fejemre nyomtam a szokásos fekete kukás sapimat és már mentem is el. Lassan sétáltam, mert nem volt kedvem ehhez a "találkához". Will már ott volt amikor odaértem.
- Mit akarsz?- megálltam előtte úgy két méterre.
- Én is örülök neked Hannah.- arcán széles mosoly ült, pont olyan, amitől undorodok.
- Én nem. Úgy hogy gyerünk.- sóhajtott.
- Sosem voltál türelmes ha rólam volt szó.
- És nem is leszek. Sajnálom, hogy még nem kaptak el, de ami késik nem múlik.
- Drágám.. Nem ismersz engem.- felnevettem. Nagyon nem voltam kíváncsi erre. Megfordultam és elindultam, de karomnál fogva visszahúzott.- Nem mész sehova.
- Utoljára kérdezem mit akarsz.
- Van számodra egy feladatom.
- Nem nincsen. Vége azoknak az időknek.
- Hannah, Hannah.. Sose lesz vége.- arcára gúnyos mosoly ült. Nem válaszoltam, inkább megvártam amíg folytatja.- Nem nehéz és ne aggódj nem kell megölnöd senkit. Még.. Csupán annyi lenne a feladatod, hogy..- a többit a fülembe suttogta, mint ha meghallaná valaki..
- És nekem ebből mi hasznom?
- Békén hagyom a kis barátodat, Ryant, visszahívom az emberemet Londonba, és eltűnök az életedből.
- Honnan tudjam, hogy nem versz át?
- Én mindig megtartom a szavamat.- mielőtt reagálhattam volna elment. Sóhajtottam majd követtem a példáját, és elmentem onnan, de nem haza. Nem akartam haza menni, muszáj átgondolnom mindent. Én ezt nem akarom.. Nem vagyok ilyen. Nem tudom kihasználni azokat az embereket akiket ismerek. Ha idegenről lenne szó, azt mondom oké, mert kit érdekel? Nem is ismerem, de így.. Hogy Niallről van szó..