12. fejezet

Nem érzem valami jól magam amiért hazudtam Niallnek. Az agyam szinte csak ezen kattog, de már nem csinálhatom vissza, nem szívhatom vissza amit mondtam, már megtörtént. Ryan próbál jobb kedvre deríteni és igyekszem mosolyogni, hiszen már csak tényleg ő van nekem, de nem egyszerű. Niall mellettem volt, de elveszítettem. Talán így lesz a legjobb, talán nem, igazából fogalmam sincs, de már nem is igazán fogom megtudni. Azért még sem állíthatok be hozzá, hogy "Ohh bocsi hazudtam a te érdekedben és igazából szeretlek, kezdhetnénk előröl?" Na mindegy. Még mindig fáj, de ez van, majd elmúlik és túlteszem magam rajta, ha meg nem, akkor nem. Ilyen az élet. A srácok sokszor jönnek át beszélgetni, és szinte minden nap van valaki nálam, de ha Niall jön elzárkózik Ryannel a szobába, így esélyt sem adva nekem, hogy megtudjam mit művelnek. Én meg nem akarok elméleteket gyártani, pedig lenne egy-két ötletem.

Meleg nyári nap van, ami nem éppen a legmegszokottabb errefelé, de még is olyan jó. Az egész napomat kint töltöttem és sétálgattam. Ry küldött egy üzit amiben egy cím volt és, hogy menjek oda fél hétre, mást nem írt benne. Ő tudja.. Fogalmam sincs honnan tudja a címeket, amikor még a másik utcában levő kávézóból se mindig talál haza. Nem tudom mit tervez, de van egy olyan érzésem, hogy Niall is benne van. Egyébként Zack visszament New Orleansba. Nem tudtam róla egészen addig amíg valahogy szóba nem jött és Ry közölte velem, hogy már egy ideje nincs itt. Felőlem még a mellettem levő házban is lehetne sem érdekelne. Engem békén hagyhat most, és szerintem ezt ő is tudja, azért is nem köszönt el. Mindegy is, nem akarok ezzel foglalkozni, mert még mindig fáj amit tettek. Épp hazafelé tartottam amikor valaki hirtelen a számhoz szorította karját és magával rángatott. Próbáltam szabadulni, de hiába. Könyökömet az illető hasába vágtam majd erős ütést éreztem a fejemen és minden elsötétült.

Nem láttam semmit hiába is volt nyitva a szemem, be volt kötve, ahogy a szám is. Habár nem láttam semmit éreztem, hogy egy kocsiban zötykölődök. A hátsó ülésen feküdtem, gondolom és kezeim hátra voltak kötözve. Csönd volt, így nem tudtam megállapítani, hányan vannak az el rablóim.  Van egy olyan érzésem, hogy ennek nem lesz jó vége. Mozgolódni kezdtem és lazítani próbáltam a kötélen, de minden próbálkozásom hiába volt. Sejtem ki áll ennek a háta mögött, de jobb lenne ha tévednék. A kocsi lelassított majd meg is állt. Kinyílt az ajtó és valaki kirángatott onnan. Egy hangot sem adtam ki, nem amíg nem tudom kik ezek és mit akarnak, merthogy legalább ketten voltak. Vakon mentem előre, karomon egy kézzel ami néha jelzésként rángatni kezdett, hogy forduljak az adott irányba. Kinyílt az ajtó amin be is mentünk, de azonnal be is zárult, hallottam a zár kattanását. Váratlanul ért az egyik ember cselekedete, ugyanis a földre lökött. Ülő helyzetbe küszködtem magam és felhúztam térdeimet, de mielőtt bármit is tehettem volna leszedték szememről és számról is a fekete anyagot. Két pasi tornyosult fölém. Mind a ketten a harmincas éveikben lehettek. Az egyik magasabb volt fekete, sötét hajjal, az alacsonyabb fejét barna hajkorona díszítette. 
- Most nincs is olyan nagy szád, mi?- a sötét hajú pasas guggolt le hozzám. Undorodva néztem rá.
- Will küldött ugye?
- Ami azt illeti ő is mindjárt itt lesz.- ereimben megfagyott a vér és arcomra meglepettség ült.
- Az nem lehet. Ő..
- Csak volt kislány.- végigsimított arcomon, de elfordítottam fejemet. Több szó nem esett közöttünk. Alaposabban körbenéztem, de nem jöttem rá, hogy hol vagyok. Annyit tudok, hogy ez egy ház és én épp a nappali padlóján ücsörgök hátrakötött kezekkel. Az ablakok mind csukva voltak és a redőnyöket is leengedték. Mi van ha átvernek? Ha nem is Will emberei. Nem juthatott ki onnan.. Vagy mégis? Nem, az nem lehet. Elismerem, hogy vannak módszerei, de hogy egy..
- Hiányoztam Drágám?- a hang irányába kaptam a fejemet. Ajkaim elváltak egymástól, de nem tudtam megszólalni. Egy pillanatra még a légzésem is elakadt a meglepettségtől. A felismerés áramütésként ért, de gyorsan rendeztem vonásaimat. Ha vele beszél az ember nem mutathat érzelmeket.
- Soha senkinek sem hiányzol.
- Látjátok én megmondtam.
- Hogy jutottál ki és én miért vagyok itt?
- Egyszerre csak egy kérdés. Mielőtt válaszolnék..- nem fejezte be. Egy késsel a kezében közelített felém, majd levágta kezemről a kötelet. Mutatta, hogy kövessem és üljek le a kanapéra. Végigmértem majd leültem, minél távolabb tőle. Az egyik embere az ajtónál állt, a másik az ablaknál. Szuper, nehezebb lesz innen kijutnom, mint gondoltam.- Megkínálhatlak valamivel?
- Ne játszd itt nekem az udvariast, se a jót, mert egyik sem vagy. Hogy jutottál ki?
- Ismersz, megvannak az eszközeim.
- És én minek vagyok itt?
- Azt hittem rájöttél már. Gondolkodj egy kicsit.- tartott egy kis szünetet.- Kinek hála, hogy oda mentem ahonnan jövök, és kinek hála, hogy most bujkálhatok?
- Üdv a világomban és szívesen.- széles mosolyt villantottam aminek az lett a vége, hogy keze az arcomon csattant.
- Sosem tanulsz.
- Nem félek tőled Will.
- Igen, erre magamtól is rájöttem, de arra is, hogy te attól félsz mit teszek a szeretteiddel.- felhorkantam.- Nekem is eszembe juthatott volna az a tréfa.- a reakcióm láttán elmosolyodott.- Csak nem hitted, hogy őrizetlenül hagylak megint?
- Mit akarsz? Nem volt elég, hogy megölted a családomat?
- Úgy látszik nem tanultál belőle és köptél a rendőröknek.
- Mit vártál? Hogy majd tartom a számat amikor megölted őket?
- Válaszolva a kérdésedre csak betartom az ígéretemet és egy kis bosszút akarok Hannah.
- Szánalmas vagy.- felkeltem és az ajtóhoz siettem, de beállt elém a pasas. Felhúztam térdemet, ami célba ért. A másik gorilla sietett felénk és egy pofont osztott ki nekem, majd visszarángatott a kanapéra.
- Ugyan Drágám, még a jó részt nem is mondtam.- közel hajolt fülemhez és belesuttogott.- Ryan a következő.- úrrá lett rajtam a félelem és a düh egyszerre, öklömet az arcába ütöttem, úgy ahogy Scott tanította. Fújtatott majd az asztalon levő kést a kezébe vette. Felpattantam és hátrálni kezdtem.
- Tudod mit? Ölj meg, szarom le! Úgy ahogy téged is, és a hülye játékaidat. Rohadtul elegem van belőled és remélem a sitten fogsz megdögleni!
- Hannah, Hannah.. Te leszel az utolsó, ne aggódj mindennek eljön az ideje, de addig is játszunk tovább még mindig úgy, ahogy én mondom.- elléptem onnan, de a kést a karomhoz emelte és felsértette vele bőrömet. A vörös folyadék lassan szivárogni kezdett belőle, a pólómmal próbáltam elállítani a vérzést, Will a telefonján lógott ez idő alatt. Miután letette arcán megjelent az a gúnyos mosoly, amit már annyira ismerek. Biccentett az ajtóban álló pasinak, aki kinyitotta azt majd félreállt. A kezem a kilincsen volt amikor meghallottam Will hangját magam mögül.- Üdvözlöm Ryant, és ne feledd.. Ha nem tartod a szád a kis szőke a következő.- feltéptem az ajtót és rohanni kezdtem. Ismerős környéken voltam, így hamar hazaértem. Egész úton úgy futottam ahogy csak tudtam. A sírás fojtogatott amiért bántotta Ryant. Nem veszíthetem el őt is. Nekem csak ő maradt és ezt Will is nagyon jól tudja. Ha őt elveszítem az életem végleg elveszíti az értelmét. Ahogy az ismerős házhoz értem előkutattam a kulcsomat. A kezem remegett, így eltartott egy ideig mire sikerült elfordítanom a zárban. Berohantam a nappaliba, de nem volt ott. Éreztem a könnyeket az arcomon, hiszen amikor elmentem még itthon volt.
- Ryan!- úgy éreztem hiába kiabálok.. Hangokat hallottam a konyhából. Gondolkodás nélkül rohantam be és nem hittem a szememnek. Niall és Ry álltak velem szembe ledöbbent arccal. A barátomhoz rohantam és karjai közé vetettem magam. A zokogás feltört belőlem és magamhoz szorítottam amennyire csak tudtam.
- Han mi történt?- nem válaszoltam, nem is tudtam volna. A pánik, a félelem és egyben a megkönnyebbülés lett úrrá rajtam. Arcomat a pólójába fúrtam és csak sírtam.
- Han?- Niall simított végig hátamon, de nem reagáltam rá, erősen kapaszkodtam Ryanbe. Éreztem ahogy lábaim elhagyják a talajt, majd pár pillanat múlva már egy ágyon vagyok. Pontosabban a saját szobámban voltam. A telefonom jelezte, hogy üzenetet kaptam. Elővettem zsebemből és megnyitottam.

Minden szó nélkül kirohantam a konyhába és kinéztem az ablakon, egy fekete kocsi épp akkor hajtott el a ház elől. Az üzenetben az állt, hogy ha bárkinek is szólok, hogy Will megszökött és hol van tényleg megöli Ryant. A csaphoz léptem és lemostam karomról a rászáradt vért. A fiúk kisiettek a szobából, egyenesen hozzám. A könnyek még mindig folytak szememből és próbáltam rendezni légzésemet.
- Mi történt?- Ry tette fel a kérdést.
- Semmi.. Sajnálom.
- Mi történt a karoddal?
- Elestem.- reméltem, hogy a kis szőke barátom el is hiszi majd a választ.
- És miért voltál olyan feldúlt?
- Mik vagytok ti? Zsaruk?!- rájuk kiabáltam, pedig nem akartam. Nem rajtuk kéne ezt levezetnem.- Ne haragudjatok.- megtöröltem a szememet, majd egy papírtörlővel óvatosan a karomat.- Én most inkább elmegyek lezuhanyozni.- halkan beszéltem. Nem vártam meg a válaszukat, lehajtott fejjel a szobámba mentem. Bezártam magam mögött az ajtót, majd a szekrényhez léptem és vettem ki tiszta ruhákat onnan.
Legalább 20 percig állhattam a zuhany alatt, amikor valaki dörömbölt az ajtómon. Gyorsan felöltöztem, majd kinyitottam a szobám ajtaját.
- Aggódom érted. Mi volt veled?
- Felesleges, jól vagyok.- leültem melléjük. Több éven át fejlesztettem a hazudozást, így ma már rezzenéstelen arccal tudom kimondani a dolgokat. Nem szeretek neki hazudni, de most nincs más választásom.- Csak megijedtem a vér miatt.. Sajnálom.- bekötöttem a kezemet még a fürdőben, így nem látják és nem tudják azt mondani, hogy "így nem is lehet elesni".. Biztos, hogy nem hisznek nekem, de nem számít. Ki kell tartanom a sztorim mellett a végsőkig. Főleg Ry nem hisz nekem, ismer már és tudja, hogy jó hazudozó vagyok ha szükség van rá.- Öhm.. Minek hívtatok arra a címre?
- Még elmehetünk ha gondolod.- Niall válaszolt.
- Azt sem tudom hova hívtatok.
- Meglepetésnek szántuk.- Ryanre néztem.- Gyere, tetszeni fog.- beleegyeztem, így legalább nem kell majd a kérdéseikre válaszolgatni. Gyorsan átöltöztem és egy kis sminkkel normálisabb arcot varázsoltam magamnak.
Gyalog mentünk a címhez, de egész idő alatt csönd volt. Senki sem szólt egy szót sem, bár én nem is igazán bántam ezt. Ahogy megérkeztünk egy nagy épülethez mind a ketten megálltak, ezért én is. Hagytak egy kis időt, hogy megnézzem, majd bementünk. Tudhattam volna.. Egy stúdióban voltunk. Inkább nem mondtam semmit, nem akartam kiverni a balhét ennyi ember előtt. Majd otthon, ott azt tehetek amit akarok. Bementünk egy ajtón, egy kisebb szobába(?!). Közölték velem, hogy a meglepetés az lett volna, hogy feléneklek egy dalt, de nem is akármilyen dalt, a sajátomat, amit én írtam.. Azt is elmondták, hogy Niall azért volt olyan sokszor nálunk, mert Ryannel zenét tettek alá és egy picit átírták. Az első reakcióm persze az volt, hogy menjünk haza, nekem ehhez nagyon nincs most kedvem, de aztán nagy nehezen rávettek és bementem az üveg mögé, a mikrofonhoz. Niall is jött velem és elénekelte többször a dalt. A hangja teljesen elbűvölt és szemei rabul ejtettek. Úgy éreztem csak mi vagyunk ketten a világon és Niall csak nekem énekel. Az utóbbi részben igaz is volt, amitől szívem gyorsan ritmust váltott. Eddigi nyugodt tempóját felváltotta a gyors. Különleges hangja van, ami sok ember szívére van hatással, köztük az enyémre is. Tényleg ő lenne az akire mindig is vártam? Miután befejezte egymás szemébe néztünk, éreztem ahogy arcom színe szép lassan vörösre vált, ezért gyorsan elkaptam tekintetemet és hajammal takartam arcomat.
- Te jössz.- félve néztem rá, de ő csak kedvesen mosolygott. Aprót bólintottam majd néztem ahogy kimegy. Egyik fülemre húztam a fülhallgatót és ahogy meghallottam a már ismerős dallamot a külvilág megszűnt és csak a zene volt számomra. Eleinte visszafogottabb voltam, de minél többször énekeltem annál felszabadultabban ment. Nem tehetek róla, a zene az én világom. Ryan és Niall azt mondták nagyon jó voltam és közösen megegyeztek, hogy énekeljem fel a dalt Niallel is.. Belementem, pedig nagyon tartottam tőle. Én meg Niall.. Hol vagyok én hozzá képest? Amíg énekeltünk nem vettük le egymásról tekintetünket. A számnak már rég vége volt, de mi még mindig egymást néztük..