11. fejezet

Csend van, de nem a megszokott csend, ez olyan.. Furcsa. Nem tudom miért, de furcsa, és ez az érzés, leírhatatlan, arról nem is beszélve, hogy fogalmam sincs hol vagyok.. Minden zavaros, ráadásul ez a vegyszer és gyógyszer szag keveréke sem a legkellemesebb. Basszus.. Azt hiszem most már tudom hol vagyok, csak azt nem, hogy miért vagyok itt. Mit keresek egy.. Ó ne.. Nem sikerült, ugye? Hogyan és.. És mi történt?

Visszaemlékezés.~

/ Ryan szemszöge /

A picsába, ennek nem így kellett volna történnie. Tudom, hogy most kurva nagyot csalódott bennem és ezzel teljesen összetörtem. Azt hittem ha Niallt is bevesszük jót nevetünk majd és megbeszélik a dolgokat. Zacknek csak betanítottam egy kis hazugságot és ennyi. Azt hittem viccesnek találja majd, de hogy lehettem ekkora barom? Miért gondoltam egyáltalán, hogy majd viccesnek találja? Ezzel teljesen eltaszítottam magamtól. Idióta! Most igazán sebezhető, nem hagyhatom magára. Amikor utoljára ilyen volt majdnem szörnyű dolgot tett, és ezt nem akarom újra. Csak most fogom fel mit tettem vele, a legjobb barátommal.. A testvéremmel. Han a testvérem és ahelyett, hogy vigyáztam volna rá, bántottam, de lehet, hogy már csak volt a testvérem. Nem! Nem veszíthetem el. Elrohantam a hotelból és meg sem álltam Hannah házáig. Az ajtót nem tudtam kinyitni, még a kulcs se ment a zárba. Csöngettem, ütöttem az ajtót és kiabáltam, de minden hiába. Ha valami történt vele... Sose bocsájtom meg magamnak. Valahogy be kell jutnom.. Nem gondolkodtam tisztán, nem ment.. Az ablakhoz mentem és öklömmel beleütöttem az üvegbe, ami darabokra tört. Bemásztam az ablakon és a nevét kiabáltam. Rossz érzés kapott el, nagyon rossz. Nem Ryan, nem gondolhatsz egyből a legrosszabbra. Berontottam a szobájába, de ott sem volt, amint beléptem a fürdőbe..- Hannah.- a földön feküdt eszméletlenül, körülötte gyógyszerekkel. Nem.. Elővettem a telefonomat és hívtam a mentőket majd letérdeltem és rázogatni kezdtem.- Han kérlek..- teljesen kétségbe estem. Ez az én hibám. Én tettem ezt vele, miattam csinálta. Könnyek lepték el a szememet. Igen sírtam, hiszen ő a kis húgom, egész életemben az volt. Bízott bennem és csak én voltam neki, de ezt tettem vele. Minden az én hibám. Nem tudtam mit tenni, csak magamhoz öleltem és vártam a mentősöket, akik viszonylag hamar ideértek. A mentővel mentem én is a kórházba. Senki sem mondott nekem semmit, csak elsiettek vele. Küldtem egy-egy sms-t Niallnek és Zacknek majd vártam, mást nem tehettem. Ők is hamar bejöttek és kérdezősködtek, de ahogy nekem sem mondtak semmit, én sem tudtam nekik. Az orvos hamarosan odajött hozzánk, azt mondta kimosták a gyomrát és nagyon nagy szerencséje volt. Bent tartják még holnap megfigyelésre. Baromira rosszul érzem magam a történtek miatt. Bementünk hozzá mindannyian és a szívem megfájdult a látványtól, nagyon rosszul nézett ki.

Jelen.~

/ Hannah szemszöge /

Kinyitottam a szememet, bár nem kellett volna. A gyanúm sajnos beigazolódott. Szuper.. Most én leszek az a csaj, aki öngyilkos akart lenni. Igaz, kit érdekel? Senki sem ismer, egyedül vagyok.. Nem volt senki a kórteremben rajtam kívül, aminek örültem. Ha a dokik azt hiszik, hogy bent tarthatnak akkor nagyon tévednek. Nem fogok itt maradni. Felkeltem az ágyból, de miért is ne akkor jött be a doki.
- Maga hova megy?
- Haza.
- Kérem.- mutatta, hogy üljek le, hát úgy is tettem.
- Csak ne tegyen fel kérdéseket. Tudja, hogy miért tettem.. Stb.. Kérem. Csak szeretnék hazamenni.
- Ms. Rooden..
- Nekem nincs senkim, szóval teljesen mindegy hol vagyok. Ha megígérem, hogy soha többet nem csinálok ilyet haza mehetek?- sóhajtott majd elmosolyodott.
- Hazamehet, de a barátai..- a szavába vágtam.
- Nincsenek barátaim.
- Mr. Horan, Mr. McCall és...
- Ők nem a barátaim.- elmosolyodtam.- Ha lehet ne szóljon nekik.
- Szóval ismeri őket.
- Ezz.. Bonyolult.
- Vigyázzon magára Ms. Rooden és ha segítségre van szüksége, hívjon fel.-átnyújtotta a névjegyét, amit zsebre tettem.
- Köszönöm és ígérem ki se mászok az ágyból egy ideig.- elmosolyodott, majd elment. Végignéztem a szobában és kiléptem onnan. Sietve hagytam el a kórházat. Bevallom, nem gondoltam volna, hogy el is engednek majd. Nem haza mentem, miért is mennék most oda? Ryan biztos ott van.. Flowers néni panziójához mentem. Megbeszéltem vele, hogy csak egy napról lenne szó, kedvesen belement. Azt mondta ki sem kell fizetnem, persze nem akartam úgy maradni de addig erősködött amíg bele nem mentem. A szokásos szobát kaptam. Nem foglalkoztam semmivel, az ágyra vetettem magam.

Másnap korán keltem. Lezuhanyoztam, majd elmentem a panzióból. Bementem dolgozni, az első napom a CD boltban. Egész jól ment, aminek örülök és sikerült elterelni a figyelmemet. Sok időm volt gondolkodni, arra jutottam, hogy visszatérek a régi életemhez, abban a formában, hogy nem mutatom az érzéseimet és amint összejön a pénz valószínűleg elmegyek innen. Minél messzebb megyek, annál jobb lesz mindenkinek. Új életet kezdek ott, ahol senki sem ismer. Miután lejárt a munkaidőm szépen lassan hazasétáltam. A bejárati ajtó nem volt bezárva, hát oké. Bementem és becsuktam magam mögött majd elfordítottam a zárban a kulcsot.
- Han!- összerezzentem és mielőtt megfordultam volna mély levegőt vettem.
- Szia Ryan.
- Hogy hogy itt vagy?
- Itt lakom.
- Úgy értettem..
- Az orvos elengedett.- elmentem mellette, egyenesen be a szobámba. Bezártam magam mögött az ajtót és az ágyra feküdtem, csak bámultam a plafont.
- Han tudom mit csinálsz. Sajnálom, oké? Szörnyen érzem magam és tudom ez..- bedugtam a fülest a fülembe, nem érdekel Ryan szónoklata. A legjobb az lenne, ha békén hagyna egy időre, de ahogy ismerem ez nem fog megtörténni. Csak egy kis nyugalomra lenne most szükségem, semmi másra csak, hogy ne nyaggassanak és ne kérdezősködjenek. Csak nézzenek szimplán levegőnek, ez minden amit szeretnék.

A napokban a kérésem szó nélkül érvényesült. Ryan még mindig itt lakik, de nem szól hozzám, ahogy én se hozzá. Eleinte kérdezgetett és próbált beszélgetést kedvezményezni, de feladta miután egyszer sem válaszoltam neki. A legtöbb időt a munkahelyemen töltöm, én akartam így. Nincs kedvem ahhoz, hogy otthon üljek és Ryant kerüljem a házban. Ha ő a szobájában van, én kint nappaliban, ha ő van kint, én vagyok a sajátomban, de leginkább a szobámban töltöm az időt. Illetve szereztem magamnak egy új barátot. A neve Sarah. Ugyan ott dolgozunk, így szinte minden nap találkozunk és volt alkalmunk megismerkedni egymással. Tudom, hogy azt mondtam nem mutatok érzelmeket, de ő egy olyan életvidám lány, hogy mellette lehetetlen nem mosolyogni. Aranyos, és nagyon megkedveltem. Rajta kívül nem is beszélek senkivel, a többi munkatársamat kivéve és az embereket, akik megfordulnak a boltban, de ha nem muszáj nem szólok senkihez, jó nekem így. Mindig is így éltem, szóval nem újdonság. Az elején még nehéz, de aztán a végére már olyanná válik, mint a légzés. Én pedig sok éven keresztül fejlesztettem, egészen amíg tökéletes nem lett. Ha nem törődsz az érzéseiddel nem aggódsz semmi miatt. Nem félsz, nem érzel fájdalmat vagy bűntudatot és szépen lassan eltűnik a törődésed mások iránt. Nem tart vissza senki semmitől, azt tehetsz amit csak szeretnél, akkor amikor szeretnéd. Persze ha most elmennék innen, nem így viselkednék. Új hely, új hely, új emberek, új élet úgy, hogy senki sem ismer. Szép is lenne. 
A hatalmas gondolataim közepette éreztem, hogy nem vagyok egyedül ezért kinyitottam a szememet és felültem az ágyon. Jól éreztem. Megérzem, ha valaki figyel, vagy ha van velem. Most Niall volt a szobában, amit nem értek hogyan, hiszen az ajtóm elvileg be volt zárva. Csak néztük egymást, ha akartam volna se tudtam volna levenni róla szemeimet, és ez szörnyen bosszantott. Tekintete rabul ejtett.- Miért vagy itt?
- Ryan azt mondta nem beszélsz senkivel.
- Úgy látszik szerencséd van.- igazából fogalmam sincs miért tettem fel a kérdést. Eleve azt hittem a múltkori beszélgetésünk után nem fog többet keresni.
- Én nem szerencsének nevezném.- felhorkantam majd a fejemet ráztam.- Tudom mit művelsz. Eltaszítasz mindenkit magadtól, de így csak rosszabb lesz.- ne hogy már kioktasson engem mi a jó nekem és mi nem.
- Nincs szükségem a tanácsaidra, köszönöm.
- Csak segíteni szeretnék.
- Se a te segítségedre, se máséra nincs szükségem. Békén lehet hagyni.
- A szád ezt mondja, de a szemed nem.- szó nélkül felkeltem. Ki akartam menni a szobából, de a karomnál fogva húzott vissza így túlságosan is közel kerültünk egymáshoz. Érintése szinte égette bőrömet, de az arcomon ott volt a maszk.
- Hagyj engem békén Niall.
- Békén hagylak amint a szemembe mondtad.-vártam, hogy folytassa.- Hogy nem szeretsz.- felnevettem, mire közelebb húzott magához. Ettől a tettétől arcomra fagyott a mosolyom. Nem tudom mit érzek Niall iránt, és most kicsit sem hiányzott ez nekem. Az ő érdekében teszem amit teszek.. Elmosolyodott, mire lehúztam magamhoz, hogy arcunk egy vonalba legyen. Szemei kikerekedtek a cselekedetemtől és ajkai elváltak egymástól, de mielőtt megszólalhatott volna megelőztem.
- Nem szeretlek Niall.- rezzenéstelen arccal mondtam ki a szavakat és mindvégig mélyen néztem szemeibe. Szemei felcsillantak, de nem az örömtől. Fájdalomtól telve csillogtak. Elengedte karomat majd szótlanul ment ki a szobából. Miután becsuktam az ajtót fejemet nekidöntöttem és a földre rogytam. Felhúztam térdeimet és arcomat kezembe temettem. Bármennyire is próbáltam nem tudtam visszatartani könnyeimet. Úgy éreztem ez az egész.. Az előző, amit tettem.. Hazugság volt. Szeretném Niallt? Honnan kéne tudnom milyen szerelmesnek lenni ha még sosem tapasztaltam? Bárhogy is érzek iránta, nem számít. Neki így lesz a legjobb, ha kilép az életemből. Élet.. Pff.. Ugyan kérlek, ezt nem nevezném életnek. Bármennyire is fáj, vagy fájni fog, az ő érdekében tettem. Felkeltem és átültem az ágyra a laptop-om társaságában. Betettem egy zenét és a képeket kezdtem nézegetni. Az összeset, amit valaha csináltam. A legtöbb azokról a helyekről készült, ahol jártam. Szokásom volt minden helyről legalább egy képet csinálni. Azok az érzések, amik bennem kavarogtak.. Könnyeket váltottak ki belőlem. Hűha Hannah.. Ennyit arról, hogy erős leszel és nem mutatsz érzelmeket. Lecsuktam a gépemet és egy táskába beledobáltam néhány holmit majd elmentem otthonról. A clubba mentem, úgy éreztem rám fér egy kis edzés. 
Elmentem átöltözni, de amikor kiléptem az öltözőből beleütköztem valakibe. Tipikus..- Bocsánat.- felnéztem rá.- Ohh szia Harry.- elmosolyodott és megölelt.
- Bocsi, az én hibám volt.- a fejemet ráztam, majd ketten indultunk be.- Gondolom eleged van ebből a kérdésből, de hogy vagy?
- Jól.
- Hát.. Nem sokáig leszel.- megállt, ezért én is. Kérdő tekintettel néztem rá, ő pedig Scottra mutatott.- Azt mondta a legközelebbi alkalommal, amint itt lát mész vele a ringbe.- szemeim kikerekedtek és Harry mögé bújtam. Elnevette magát és elindult, karjába kapaszkodtam, úgy mentem mögötte. Nem tudtam hova megy, egészen addig amíg meg nem hallottam az ismerős hangot. Esélyem sem volt elmenni onnan ugyanis..
- Hannah!- megütöttem a fürtös barátomat és kiléptem háta mögül.
- Hello.
- Te most velem jössz.- vigyorogva kezdett húzni karomnál fogva, én pedig Harryt húztam magammal. Mire észbe kaptam már a ringben voltunk és Scott egy pár kesztyűt nyújtott felém. Félénken nyúltam érte és vettem fel őket.
- Én nem is tudom hogy kell ezt.
- Az nem baj.
- Ahha neked.- vigyorogtam.- Ráadásul én mennyivel kisebb vagyok már nálad.
- Nyavalyogsz vagy elkezdjük?- vigyorgott.
- Kezdjük, de még valami. Vedd figyelembe, hogy én kisebb vagyok és tapasztalatlan.- nevetve bólintott majd közeledett felém. Elnevettem magam, mire kaptam egy kisebb ütést a hasamba. Vicces volt, akárhányszor megütöttem eljátszotta, hogy haldoklik és akárhányszor nevettem kisebb ütést mért rám. Vagyis szinte mindig, ugyanis Harry egyfolytában nevettetett. A kisebb edzés után Harry és Scott meghívtak egy italra, amit nem tudtam visszautasítani. Igazából nem is akartam, mert Scott azt mondta, hogy ha nem megyek velük legközelebb nagyobb tömeg fog nézni minket. Inkább nem kockáztatok, nekem ennyi elég volt. Nekik sikerült az, ami másnak nem.. Sikerült elterelni a figyelmemet a dolgokról. Ittam egy pohár whiskey-t és már mentem is. Nem akartam lerészegedni velük. Feldobták a napomat, aminek nagyon örültem. Mire hazaértem már besötétedett. Hogy ne kelljen találkoznom senkivel beálltam a zuhany alá, ugyanis Ryan nem volt egyedül a házban. Fürdés után a konyha felé vettem az irányt és csináltam magamnak egy tál müzlit, amivel utána a nappaliba lépkedtem majd levágtam magam a kanapéra, a tv elé. Nem volt szerencsém és találkoztam Ryan "vendégével". Niall volt az, persze miért is ne? Amikor köszönt én csak intettem neki, nem tudtam megszólalni és nem is akartam, bár érdekelt miről beszéltek.
- Milyen napod volt?- Ryan huppant le mellém.
- Jó.- nem vettem le tekintetemet a készülékről.
- Nem vagy bőbeszédű, de legalább már szóba állsz velem.- ránéztem és egy gyors mosolyt villantottam, majd újra kifejezéstelen arccal bámultam a képernyőre.- Han, figyelj..
- Ha megint elkezded nekem, hogy mennyire sajnálod, bele se kezdj mert itt hagylak.- sóhajtott, de nem folytatta a mondandóját. Tudtam mit akart, túl jól ismerem már.- Miért volt itt Niall?
- Engem inkább az érdekelne, hogy miért hazudtál neki?- kérdőn néztem rá majd letettem a tálat az asztalra.- Azt mondtad neki nem szereted.- felnevettem.
- Szóval már hazug vagyok?
- Én nem ezt mondtam Han..
- Tényleg? Mert nekem úgy tűnt. Semmi közöd a magánéletemhez.- felkeltem és a szobámba mentem. Elegem van, hogy mindenki, mindig, mindent jobban tud nálam.
- Hannah sajnálom.
- Mi lenne ha előtte gondolkodnál mielőtt beszélnél? Lehet nem kéne mindenért bocsánatot kérned.- nem válaszolt. Gondolom elment az ajtóm elől. Minden előzmény nélkül elsírtam magam. Nem tudom miért. Illetve van egy tippem, de.. Miért nem lehet minden olyan, mint mielőtt hazajöttem volna?
Egész éjjel nem aludtam szinte semmit csak forgolódtam és a falat bámultam. A telefonom szerint hajnali 4 van. Kimásztam az ágyból és kimentem a szobából. A sötétben kitapogattam a szobát és halkan nyitottam be. Az ágyhoz lépkedtem, ügyelve, hogy ne essek el és befeküdtem mellé. Átkarolt, ezzel jelezve, hogy ébren van.- Sajnálom.
- Neked semmit sem kell sajnálnod Han.- hozzábújtam és behunytam szememet.
Alig két órát aludtam, ugyanis hatkor már fent voltam és készülődtem a munkába, Ryan még aludt és nem akartam felkelteni, ezért próbáltam minél halkabb lenni.

Az idő a boltban ma is hamar eltelt, de nem mentem rögtön haza, ugyanis Sarahval beültünk egy kávézóba beszélgetni, de mivel egy idő után idegesítő volt, hogy alig hallottuk egymást, átmentünk hozzám. Ryan írt egy cetlit, hogy elment és majd jön. Leültünk a nappaliba és ott folytattuk, ahol abbahagytuk a beszélgetést. Sarahval annyira jól kijövök.. Éééés elmeséltem neki mindent, az egész életemet.. Utána ő is mesélt milyen volt a gyerekkora, és az élete. Ő is elvesztette az apját amikor kicsi volt, így valamennyire meg tudja érteni milyen nekem. Ahogy az szokott lenni, szóba jött a pasi téma is.. Elárulta, hogy van barátja, Addie-nek hívják és már két éve együtt vannak. Én persze ilyenekről nem tudtam beszélni, ha volt is valakim, egy hétnél tovább nem tartott a kapcsolatunk, de azért beszéltem Niallről és Zackről. Ha már ő is mindent elmondott nekem, én miért ne tenném? Igazából a Niall téma végére elfogyott az erőm és a hangom is. Nem mondott és nem kérdezett semmit csak átölelt. Persze, miért is ne Ryan épp hazaért, csak hogy nem volt egyedül. Az említett is vele volt, szuper.. Ry aggódva nézett rám, mire letöröltem könnyeimet és megráztam a fejemet. Bemutattam nekik Saraht és már mentek is a szobába.- Sajnálom.
- Ne tedd Han.
- Én csak..
- Ne azt mondd amit te szeretnél, hanem amit a szíved szeretne. Tudom ez hülyén hangzik, de igaz.- elnevette magát, ahogy én is.- Egyszerű.- az arcom elkomolyodott és érzések milliói tomboltak bennem. Niall.. Ha vele vagyok, a külvilág megszűnik és közelségétől több száz pillangó verdes a hasamban. Azt mondtam elfelejtem, de nem volt olyan nap, hogy ne gondoltam volna rá, képtelen vagyok elfelejteni. Ez lenne az az érzés..? Könnyek folytak végig arcomon. Már minden hiába van, hiszen tegnap küldtem el és jelentettem ki, hogy nincsenek érzéseim felé.- Csak mond ki Han.. Az igazat.
- Szeretem.- nem kellett volna kimondanom. Ettől a szótól csak még több sós csepp folyt végig arcomon.
- Akkor mire vársz? Mond meg neki.
- Nem lehet. Tegnap mondtam neki, hogy nem szeretem, nem játszhatok vele.- megtöröltem a szememet.
- Han...
- Túlélem.- elmosolyodtam.
Sarahnak nem sokkal később el kellett mennie. Niall még mindig itt volt, de valahol Ryan szobájában. Azért érdekelne mit csinálnak folyton.. De azt hiszem jobb ha én most nem találkozok vele. Bementem a konyhába és töltöttem magamnak egy pohár narancslevet. Egyik kezemmel a pulton támaszkodtam, a másikkal a poharat tartottam. Igazából szörnyen fáradt voltam, úgy éreztem ott állva el tudnék aludni.
- Han?- szörnyen megijedtem, amitől a pohár a kövön kötött ki és darabokra tört szét. Ott álltam papucs, vagy cipő nélkül az apró szilánkok tengerében. Nagyon jó.- Ne mozdulj.- Niall jött felém, de felkapaszkodtam a pultra és felültem a tetejére. Összetakarította a darabokat majd lesegített onnan.
- Kösz.- halvány mosolyt erőltettem. Felnéztem rá, ő pedig le rám. A pillangók visszatértek a hasamba, miután arcunk elég közel került egymáshoz, nem tudtam megszólalni. Elléptem előle és a szobámba siettem, de ahogy beléptem megtorpantam.- Ryan!!- az említett szinte beesett az ajtón és hatalmas szemekkel nézett rám.- Ez mit keres itt?
- Adhatnál neki még egy esélyt.- felnevettem.
- Az kizárt.
- Han..
- Vidd innen.- a kezébe nyomtam a gitárt és kitoltam a szobámból, majd becsuktam magam mögött az ajtót.- Elég gyenge próbálkozás volt.- mind a ketten elnevettük magunkat.