8. fejezet

Felsikítottam és a könnyeim szabad utat törtek maguknak. Hirtelen nem tudtam mit csinálni teljesen lesokkoltak a látottak és a levegőhiány is problémát okozott. Élettelenül csuklottak össze előttem a testek. Minden egy perc töredéke volt. A szívembe éles fájdalom hasított, mint ha csak kitépték volna a helyéről és torkom is elszorult. Egy hang sem jött ki a számon csak sírtam és némán tátogtam. Fogalmam sincs mit mondhattam volna, vagy mit tehettem volna. A földre rogytam, de mindenem remegett.
- Megmondtam Hannah, ha eljár a szád a rendőröknek Niall és Ryan jön.- elment. Zokogva öleltem magamhoz a két testet és hívtam a mentőket, alig bírtam megszólalni a telefonba.
- Amanda.. Amanda tarts ki. Mindjárt itt a mentő.. Kérlek.. Nem veszíthetlek el.
- Szeretlek Hannah.
- Ne hagyj itt kérlek.- elcsuklott a hangom.- Szükségem van rád.- mire a mentő kiért már késő volt.. A családom meghalt. Ott ültem a földön karomban Amanda és Stella testével és csak sírtam. Mindent elvesztettem. Amikor elvették tőlem őket csak magam elé meredtem, de a könnyeim csöndben folytak végig az arcomon. Egy fiatal férfi guggolt le hozzám.
- Hogy hívnak?
- Hannah.- nem néztem rá és csak suttogni tudtam. Csodáltam ha egyáltalán meghallotta.. Bár nem igazán érdekelt.
- Jól van Hannah, csak segíteni szeretnék. Én Michael vagyok. Te megsérültél?- a bekötött kezemre nézett. Csak a fejemet ráztam.- Tudod ki tette Hannah?- megint csak nemleges választ adtam.
- Van valaki akit felhívhatnánk hozzád?
- Mind meghaltak.. A családom meghalt..
- Hannah..
- Niall.- suttogtam.- Niall Horan.
- Figyelj..
- Csak mondja neki, hogy Hannah. Tudni fogja.- még mindig csak meredtem magam elé. A férfi felállt és kiment, de néhány perc múlva visszajött. Azt mondta jobb ha nem maradok tovább ebben a szobában. Felém nyújtotta kezét amit én csak nagy hezitálás után fogadtam el és lementünk. Leültem az egyik fotelbe és engedtem, hogy az orvos megvizsgáljanak. Azt mondta sokkos állapotba kerültem, de erről magamtól is rájöttem. A sok zseni.. Be kell mennem a rendőrségre és elmondani azt amit tudok, csak rábólintottam. Jobbnak láttam mindenre rábólintani. Akkor legalább békén hagynak. Nem hiszem el, hogy ez történt. Amikor Niall megérkezett szorosan a karjai közé zárt, elsírtam magam.
- El sem tudod hinni mennyire sajnálom.- nem engedtem el.

- Most gyanúsított vagyok?- már a rendőrségen voltunk, Niall mellettem ült.
- Nem, dehogy. Miért lennél az?
- Hallottam amikor beszélgettek. A másik rendőr szerint én tettem, de.. Én nem tudnék megölni senkit.. Főleg nem Amandáékat.
- Az édesanyád volt, igaz?- bólintottam.
- Csak most ismertem meg őket.
- Nem tudod ki akart nekik ártani?- a fejemet ráztam.- Hannah mit kerestél ott ilyenkor?- megint csak a fejemet ráztam.
- Nem tudom.. Hinnie kell nekem. Nem én öltem meg őket!
- Hiszek neked Hannah. Most elmehetsz haza, pihenj. Ha jól leszel vissza kell jönnöd és ha eszedbe jut valami vagy szükséged van valamire hívj fel.- átnyújtott egy névjegykártyát. Bólintottam és zsebre tettem.- Megígérem, hogy megtaláljuk azt aki ezt tette.- bólintottam és Niallel elmentünk.
- El tudnál vinni a panzióhoz, kérlek?
- Nem.
- Oké, akkor fogok egy..
- Louis és a többiek már átvittek minden dolgodat hozzánk.
- Niall..
- Az orvos azt mondta nem lenne jó egyedül hagyni. Ne is ellenkezz.
- Köszönöm.- beültünk a kocsiba és az 1D házhoz mentünk. Senkivel sem találkoztam. Niall megmutatta a leendő szobámat és magamra is hagyott. Az ágyra feküdtem és szabad utat engedtem könnyeimnek, úgy éreztem mint aki elvesztette volna önmagát.
A napjaimat a szobában töltöttem. Vagy ültem az ablakban és néztem kifelé vagy feküdtem az ágyon és plafont bámultam. A srácok többször is jönnek hozzám egy nap. Néha egy egy apró mosolyt csalnak az arcomra, de ennél többre ők sem képesek, senki sem. Rémálmok gyötörnek. Szörnyű valóságos rémálmok arról az éjszakáról.. Ryan tud mindenről de megtiltottam neki, hogy idejöjjön, nem akarom őt is veszélybe sodorni. Persze jobb lenne ha mellettem lenne de most nem lehet, nem engedhetem, hogy még egy ember meghaljon miattam. Az én hibám volt, igen. Amanda, Stella és Bill miattam haltak meg, ha nem lettem volna ott Detroitban aznap éjjel talán még Nate is élne. Ha valamit megérdemlek most, az a szenvedés. A többiek azzal nyugtatnak, hogy nem az én hibám, de tévednek, az én hibám volt. A temetésben segített a rendőrség amiért hálás voltam. A számat még mindig tartottam ezért a rendőrség még mindig nem kapta el Willt.
- Nem maradhatsz örökké ebben a szobában.- felé fordítottam a fejemet.
- Sajnálom, már megyek is vissz...
- Nem úgy értettem.- Louis simított végig a karomon.- Ez a ház már a te otthonod is.
- Köszönöm.. Mindenért.
- Ryan hívott. Azt mondta fontos.
- Majd felhívom. Köszi, hogy szóltál.
- Nincs kedved lejönni? Van fagyink.- halvány mosoly jelent meg az arcomon amitől Louisnak is felfelé görbült kissé a szája.- Gyere.- kézen fogott majd levezetett a nappaliba, a többiek is ott voltak. Egyszerre kapták felénk tekintetüket. Mindenkitől kaptam egy ölelést ami nagyon jól esett. Próbáltak jobb kedvre deríteni, talán egy kicsit sikerült is nekik. Aranyosak, hogy "befogadtak" és nagyon hálás vagyok mindenért. Niall és Harry egész este kajával tömtek. Alig ettem valamit a napokban, most viszont.. Addig nem hagytak amíg minden el nem fogyott a tányérról. Ryan azért hívott, hogy idejön, de megint csak lebeszéltem róla. Nem bírnám elviselni ha neki is baja esne. Persze rohadt jó lenne ha itt lenne velem, de ne lehet. Most nem. Amíg azaz őrült szabadlábon van nem lehet.
Másnap elmentem a klubba. Egyedül. Olyan erősen ütöttem a zsákot ahogy csak tudtam. Minden érzést az ütésekbe helyeztem. Fájdalom. Düh. Gyűlölet. Gyász. Találkoztam Scottal is, de nem sokat beszéltünk. Nem volt kedvem megint a ringes hülyeségeihez. Meg.. Amúgy sem volt kedvem emberekkel társalogni.. Vagy emberek között lenni. Most először voltam kint a házból azóta.. Két hét telt el Amandáék halála óta, még is olyan mint ha csak tegnap történt volna. Amint engedek a fájdalomnak a képek újra és újra bevillannak elmémben ezzel még mélyebb sebet ejtve.
- Hol voltál?
- Az edzőteremben, bocsi.
- Azt hittem valami hülyeséget csináltál.
- Mint például?
- Nem tudom.- elmosolyodtam és a fejemet ráztam.
- Jó mosolyogni látni.- Niall ölelt magához. Azt mondtam neki énekelni megyek de nem így volt. A gitár csak egy eszköz volt, hogy el menjek. Nem akartam énekelni. Azóta nem is énekeltem vagy gitároztam amióta eljöttem New Orleansből, és nem is tervezem, hogy mostanában újra fogok. Letettem a virágot és leültem a sírjuk mellé. Miattam haltak meg. Magamnak köszönhetem, hogy most nincsenek itt, hogy egyedül vagyok. Olyan ez mint kiskoromban. Akkor sem volt családom, csak a különbség az, hogy akkor nem kellett végignéznem mások halálát.
Miután haza siettem.. Haza?! Nem tudom, olyan furcsa ezt mondani, de tényleg úgy érzem ahogy Louis mondta, hogy ez az én otthonom is. Felmentem a szobába és az ágyra ültem, elővettem a képet amit még Amanda adott. Annyi érzés kavargott bennem. Michael többször is behívott, hogy elmondja semmire sem jutottak vagy hogy elmondjam mit tudok, de a hülye is tudja, hogy ez kihallgatás volt. Ebből a jó hír az, hogy a sokkos állapotom miatt estek ki részek, aminek örültem mert nem kell kitalálnom minden hazugságot és ők sem kérdeznek többet. A fényképet nézve elgondolkodtam. Itt az idő, hogy mindenki megkapja azt amit érdemel és a mindenki alatt most Willt értem. Elővettem a telefonomat és küldtem neki egy sms-t, hogy jöjjön kilencre ahhoz a sikátorhoz ahol múltkor találkoztunk de a majmait ne hozza, bár ahhoz nincs bátorsága szóval tök mindegy. Azt is beleírtam neki, hogy fontos. Volt még egy órám, csak remélni tudtam, hogy el fog jönni. Már bánom, hogy Niall beledobta a folyóba a pisztolyt. Most nagyon is kéne nekem az a fegyver. Fél kilenckor indultam el, nem vittem magammal se telefont, semmit.. Csak én voltam. 
- Hova mész ilyenkor?
- Levegőzni.- láttam rajta, hogy nem hisz nekem.- Ne aggódj Niall, sietek vissza. Csak elintézek valamit.
- Oké..
- Vagy valakit.-  alig hallhatóan suttogtam amikor kiléptem az ajtón. Képtelenség, hogy meghallotta. Siettem mert én akartam előbb ott lenni. Már ha el jön. Amint megérkeztem Will még sehol sem volt, örültem neki. Már ha lehet ilyen helyzetben örülni is valaminek.
- Nem hittem volna, hogy keresni fogsz.- hirtelen megfordultam.
- Nem hittem volna, hogy eljössz. Egyedül vagy?
- És te?
- Ez most komoly? Még is kit hozhattam volna?
- Egyedül jöttem Hannah.
- Nem hiszek neked.
- Ne csináld már Hannah.
- Hívd fel őket és mond meg nekik, hogy tűnjenek innen különben már itt sem vagyok.- csak nézett. Amint elindultam már tárcsázott is és mindenkit elküldött.
- Most örülsz?
- Nem úgy nézek ki?
- Nem éppen. Megviseltek a történtek?- nem válaszoltam.- Ezt egy igennek veszem.- gúnyos mosoly jelent meg az arcán.- Mit akarsz?- közelebb léptem hozzá.
- Bosszút.- felnevetett.
- Még csak pisztolyod vagy késed sincs Hannah. Menj és játssz inkább a gitárodon.
- Nekem lehet, hogy nincs, de neked van.- arcon ütöttem, pont úgy ahogy Scott tanítottam. A falnak esett. Előrántotta a pisztolyt, de megfogtam a kezét. Dulakodás folyt közöttünk, hogy kié is legyen a fegyver. Kezünk a fegyvert fogva a falnak csapódott majd engem is neki lökött. Nagy lendülettel húztam fel térdeimet. Talált.. Kissé összegörnyedt tőle. A pisztolyért nyúltam, de megpofozott amitől a földre estem, fölém hajolt és rám szegezte, de elkövette megint azt a hibát amit múltkor.. Kirúgtam lábait amitől már ő is a földön volt a fegyverrel együtt. Érte nyúltam, ahogy ő is. Ütést éreztem az arcomon amitől elfeküdtem de nem hagytam annyiban. Öklömmel a hasát vettem célba, elejtette a fegyvert amit felvettem és rászegeztem majd felálltam. Erősen ziláltam.  Nem tudott hirtelen érdekelni az hogy vérzik néhány testrészem vagy hogy tiszta mocsok vagyok, csak arra tudtam koncentrálni, hogy végre bosszút állhatok. Feltartotta kezeit és hátrálni kezdett, de ahogy ő ment hátrébb én úgy mentem közelebb hozzá. Múltkor nem tettem meg. Még egy ilyen alkalmat nem halaszthatok el. A kezem még csak nem is remegett.
- Azt mondtad nem tudsz megölni senkit.
- Kivéve téged.
- Hannah..
- Hallgass Will! Leszarom mit akarsz mondani. El sem hiszem, hogy múltkor nem tettem meg. Most Amandáék élnének. Milyen érzés kiszolgáltatottnak lenni? Milyen érzés amikor nem tehetsz semmit? Hirtelen nem is vagy olyan nagy, ugye Will?- az ujjam készült meghúzni a ravaszt amikor szirénák hangja töltötte be a teret, a sikátort pillanatokon belül ellepték a zsaruk.
- Dobja el a fegyvert!
- Ne lőjetek!- ez Michael hangja volt.
- Han..- Niall? Mit keres ő itt? 
- Hannah dobd el a fegyvert! Nem akarunk bántani.
- Magának fogalma sincs róla mi történt.
- Akkor mondd el, de előtte tedd azt le.- csak jobban szorítottam a pisztolyt ami még mindig Will szívével volt egy vonalba.
- Ő tette.. Ő ölte meg a családomat.
- Tessék?
- Will tette.. Ő lőtte le Amandát, Stellát és Billt. Azt mondta ha elmondom a rendőrségnek megöli Niallt és Ryant. Egész életemben zsarolt.
- Hannah!
- Maguk nem érthetik! Nem menekültek egész életükben. Egyedül nőttem fel és miatta ráadásul nem élhettem normális életet. Mindent tönkretett!
- Han kérlek.. Ez nem te vagy. Emlékszel? Azt mondtad te nem tudnál megölni egy embert sem.
- Csak hogy ő nem ember Niall.
- Hannah tedd le, kérlek. Szükségem van rád.. Nem veszíthetlek el. Nélküled.. Nem tudok élni, és ha lelövöd Willt elveszítelek. Tedd azt le, kérlek.. A kedvemért..- szemeim megteltek könnyekkel Niall szavainak hála. Szüksége van rám? És.. Nem tud nélkülem élni? A késztetés, hogy meghúzzam a ravaszt.. Feltartottam a kezemet majd lassan a földre tettem a fegyvert. Utasítottak, hogy térdeljek le és tartsam fent a kezeimet, úgy is tettem. Willt megbilincselték engem nem, én Niall karjai közé kerültem. Amikor elvezették mellettünk Willt felnéztem rá, azt mondta még nagyon bánni fogom, hogy nem húztam meg a ravaszt és még nincs vége.. A játék csak most kezdődik. Soha sem mondtak még olyanokat nekem mint Niall. Szorosan ölelt magához.
- Mr. Horan. Egy percre.
- Mindjárt jövök.- egy puszit nyomott a homlokomra és felkelt mellőlem majd arrébb ment az egyik rendőrrel. Szörnyen fáradtnak éreztem magam. Erőm sem volt, hogy felkeljek a földről, csak bámultam az aszfaltot.
- Nagyon bátor voltál.- a hang felé kaptam a fejemet.- Hogy elmondtad az igazat.
- Mit sem ér ha bántják Ryant és a többieket.
- Emiatt ne aggódj, Niall már tájékoztatott mindenről. Szóltunk az ottaniaknak és odaküldenek embereket a családjához amíg ennek vége nem lesz.
- Köszönöm.- halvány mosoly jelent meg az arcomon.- Most mi lesz vele? Willel?
- Megkapja amit érdemel.