10. fejezet

Nem tudom este mikor értünk haza. Inkább valamikor éjjel. Liam és Harry segítettek Ryannel, aki teljesen leitta magát, a többiekkel együtt.
Felkeltem és kinyitottam az ablakot, a napfény lustán kúszott be rajta és lágy szellő lengette halvány színű függönyömet. Behunytam a szememet és mélyet szívtam a reggeli, friss levegőből. Ahhoz képest, hogy későn értünk haza korán keltem. Igaz, nem tudok sokáig aludni, pedig néha jó lenne. Felöltöztem és elmentem futni, legutoljára New Orleansba voltam. Ilyenkor az agyam kikapcsol és nem foglalkozik semmivel és senkivel, nekem pedig most pont erre van szükségem.. Néhány óra után hazamentem. Ryan a nappaliban, a tv előtt ült, szokás szerint. Intettem neki és elmentem lezuhanyozni. Felvettem egy rövidnadrágot egy kényelmes pólóval, majd vizes hajamat hagytam had száradjon meg magától. A konyhában egy tál rántotta várt. Fogtam egy villát a tányérral együtt és becsoszogtam Ryhoz, majd levágtam magam mellé. Szörnyen nézett ki, amitől belőlem kitört a nevetés. Tudta miért nevetek, ezért meglökte a vállamat. Reggeli után meg kellett erősítenem, hogy nem csinált semmi idiótaságot, persze az elején húztam egy kicsit, de nem, nem csinált semmit. Azon kívül, hogy ő, Zayn, Louis és Niall a kocsiban énekeltek hazafelé, amit a többiekkel fel is vettünk videóra. Ha már Niallnél tartunk, nem tudom mi van, vagy mi lesz. Érdekes módon Ry emlékezett arra amikor kimentem. Azt mondta akkor még józan volt, dehogy volt.. Mire visszamentem már rég leitta magát. Elmondtam neki az egész Zackes sztorit rendesen, de ő sem értette.- Volt valami furcsa.. Amikor rákérdeztem Willre, az arca egy pillanatra megváltozott, mint ha.. Áá nem is tudom.- hátradőltem.
- Azt hiszed ismeri?
- Nincs kizárva.
- Én nem hiszem. Zacket régóta ismerem, az egyik legjobb haverom, tudnám, ha ismernék egymást. Lehet csak a pia miatt képzelted.- megrántottam a vállamat. Tudom ha folytatnám kisebb vitába keverednénk, úgyhogy inkább megelőztem ezt. Én azért nem bízok benne és tartani fogom a két lépés távolságot tőle. Láttam amit láttam, és az nem a pia miatt volt, az arca abban a pillanatban meglepettséget tükrözött, mint amikor kiderül valami.. Érzem, hogy valami köze van hozzá, de Ryan nem hisz nekem. Tudom, hogy most egy idiótának gondol, de nem vagyok az, láttam..- Hé, Han.- rázogatni kezdett.
- Ha?
- Nem akarod kinyitni?
- Mit?- úgy néztem rá, mint egy hülyére szokás, fogalmam sem volt miről beszél itt nekem.
- Csöngettek.- összeszűkítettem szemeimet és felkeltem. Az ajtóhoz lépkedtem, hogy megnézzem ki az. Niall volt. Inkább visszasiettem Ryanhez és mutogattam, hogy ő nyissa kis. Széttárta karjait, ezzel jelezve, hogy nem tudja mi ütött belém. Persze.. Nem tudhatja mi történt, részeg volt és én meg elfelejtettem tájékoztatni. Kérlelő tekintettel néztem rá, mire ő kérdőn nézett vissza rám. Elmutogattam, hogy mondja azt, alszok és bementem a szobába. Az ajtónak dőltem és behunytam a szememet. Tudom, hogy meg kéne beszélnünk, de most igazán nincs kedvem hozzá. Vagyis.. Nem tartozik magyarázattal. Az ajtóm kinyílt amitől majdnem előreestem. Nem éppen erre számítottam, Niallel találtam szembe magam, mögötte Ryan bocsánatkérő tekintetével.- Én öhm.. Elmegyek a boltba.- Ry a fejét vakargatta.- Han.. Neked kell valami?
- Egy kés, amivel kínozni tudlak miután visszajöttél.- elnevette magát, majd megrázta a fejét és elment. Hallottam a bejárati ajtó csukódását. Mutattam Niallnek, hogy üljön le, de a fejét rázta, én viszont helyet foglaltam az ágyam tetején és felhúztam egyik lábamat. Láttam rajta, hogy szenved odabent, hogyan is kezdjen hozzá amiért itt van. Mondtam volna én valamit, de nem akartam, kíváncsi voltam mit is szeretne igazán mondani. Nem tudom miért, de rosszul esett a tegnapi. Mivel.. Niall néhány hete még azt mondta nem tudna nélkülem élni, most meg ez. A fejét vakargatta majd kifújta a levegőt és belekezdett.
- Liamék mondták mi volt.- nem szóltam egy szót sem. Igazából tudtam, hogy elmondták neki, máskülönben nem lenne most itt. Asszem..- Sajnálom Han. Én..
- Nem tartozol magyarázattal Niall.
- De igen. Amikor megláttalak azzal a sráccal..
- Mi?- félbeszakítottam.
- Kint.
- Zack?- bólintott.
- Olyan jól elvoltatok. Úgy látszott közel kerültetek egymáshoz még New Orleansban és..
- Ő csak egy barát. Ott ismertem meg. Egyszer randiztunk, de ennyi. Nem több egy barátnál.
- Én azt hittem..
- Meg is kérdezhetted volna. Érettebb viselkedés lett volna, mint az, hogy leiszod magad.
- Han, én sajnálom.. Tényleg.
- Elhiszem.
- De van még valami, ugye?
- Nem tudom mi van köztünk, Niall. Vagy, hogy mennyire komolyak azok a dolgok amiket olykor nekem mondasz. Néha nem tudok kiigazodni rajtad, mert nem ismerlek, ahogy te sem engem.
- Ismerlek Han..
- Az, hogy tudod a történetemet, az életemet, még nem jelenti azt, hogy ismersz. Néha.. Néha úgy érzem csak azért vagy velem, mert ilyen az életem. Mert nem vagyok egy Directioner, aki mindent tud rólad.
- Hannah..- nem engedtem szóhoz jutni.
- Bárkit megkaphatsz, híres vagy, tehetséges. Miért kéne neked egy ilyen lány, amikor milliószor jobbat is kaphatnál?
- Nekem nem kell jobb..
- Fogadni mernék, ha az életem unalmas lenne most nem beszélgetnénk itt. Sőt, nem is ismernénk egymást. Téged az ragadott meg, amikor elküldtelek titeket mert bajt éreztem, nem én.
- Ez nem igaz, fontos vagy nekem Han. 
- Sajnálom, de.. Nem tudok hinni neked. Neked.. Nem én kellek, hanem az életem.- hangom elhalkult utolsó szavaimnál. Lehajtottam a fejemet, nem akartam és nem tudtam volna szemeibe nézni. Éreztem ahogy a könnyek elhagyják szemeimet, de nem foglalkoztam velük, Niall csöndben ment ki a szobából. Hátradőltem az ágyon és arcomba nyomtam egy párnát. Így lesz a jobb, mindkettőnknek. Talán most fáj, de pár nap múlva majd elmúlik, nem engedhetem magamhoz ennél közelebb. Majd ő is rá jön, hogy így lesz a legjobb és talál magának egy olyan lányt, akinek normális élete van. Csak egymást bántottuk.. Nekem pedig itt lesz Ry, őt ha akarnám se tudnám eltaszítani magamtól. Kivette kezemből a párnát és befeküdt mellém. Közelebb csúsztam hozzá és karjai közé bújtam, nem szólt egy szót sem. Van egy olyan érzésem, hogy el sem jutott a boltig. Csupán a bejárati ajtóig, meg vissza a szobámhoz, és mindent hallott. Nem bánnám ha így lenne, nem akarok erről többet beszélni és ezt ő is tudja. Itt számomra a "Niall téma" le van zárva és eldugva a többi lezárt ládika közé, amiből lassan tornyot lehetne építeni. Niall már a múlt része, és ahhoz, hogy lehessen jövőm el kell engednem a múltat. Elengedem, hiszen ő nem ilyen életet érdemel, sokkal jobbat ennél. Hirtelen és váratlanul csöppent bele a világomba és váratlanul is távozott, így van ez jól.

Ryan szerint vissza kéne mennem New Orleansba új életet kezdeni, új emberek között, tiszta lappal. Bevallom ez már az én fejemben is megfordult, de nem biztos, hogy szeretném. Persze nagyon hiányzik az állandó napsütés és meleg, de kezdem megszeretni Londont. Egész életemben Amerikában éltem és most vágyom a változásra. Viszont nem számít hol vagyok, ha Ry nem lehet mellettem. Ha ő ott van, minden más. Nem számít hol vagyok, vagy mit csinálok mert ő mellettem van és olyankor csak ez a fontos. Nem tudom mit tegyek, az egyik percben maradni akarok, a másikban visszamenni. Csak is rajtam áll a döntés, viszont fogalmam sincs mi lenne a jó. Minden zavaros.. Egy valamit biztosan tudok. Nem számít hol élem az életemet tovább, kilépek a múltamból és a jelenben élek tovább.
Ryan elment sétálni egyet, de igazából csak magamra akart hagyni, had legyek egy kicsit egyedül, és had tudjak tisztán gondolkodni. Szerintem beszélt Niallel és azt szeretné, ha újra átgondolnám a dolgokat és ott folytatnánk, ahol abbahagytuk, de én nem akarok újra átgondolni semmit. Argh.. Elérte a célját.. Nagyon utálom amikor ezt csinálja. A tükörnek dobtam egy párnát és hátradőltem az ágyon, de kelhettem is fel, ugyanis megszólalt a csengő. Beinvitáltam Zacket a szobámba, így ha Ryan megjön nem zavar meg. Bár szeretném, ha ez a beszélgetés rövid lenne.
- Valamit tudnod kell.. Hazudtam neked.- vártam a folytatást.- Nem az vagyok akinek hiszel.- felálltam és kinyitottam a szobám ajtaját.
- Nem vagyok erre kíváncsi Zack, ha egy újabb mese, akkor köszi nem kérek belőle. Menj el.- nem mozdult.
- Nem szabadna itt lennem.
- Akkor mire vársz? Menj el!
- Hannah nem bírok neked hazudni.- hozzám lépett és arcomat kezei közé fogta.- Szeretlek, ezért is kell tudnod mindenről.- lehámoztam magamról kezeit és elléptem előle.- Nem véletlenül találkoztunk New Orleansban, ahogy Ryannel sem.
- Miről beszélsz?
- Okkal léptem be mindkettőtök életébe. Hannah hinned kell nekem.. Én nem akartam ártani nektek, nekem csak az volt a feladatom, hogy megfigy..
- Te..- minden összeállt.. Tudtam miről beszél csak nem akartam elhinni.- Te voltál.. Will embere vagy..- a szoba másik végébe hátráltam.- Te mondtad meg neki.. Tőled tudja ki Ryan és te voltál az embere New Orleansban. Azért voltál egyfolytában velünk, de..
- Miért? Hannah, Will nem csak téged zsarolt kiskorodba. Viszont.. 16 éves koromtól már saját akaratból dolgoztam neki.- ajkaim elnyíltak egymástól és szemeim kikerekedtek.- Én akartam.- közelebb lépett hozzám.- Minél több információt kellett szereznem rólad és a családodról.- mielőtt folytathatta volna a szavába vágtam.
- A családomról?- bólintott.
- Megtaláltam őket és..
- Elmondtad neki.. Nate miattad halt meg!- ekkor már előttem állt, meglendítettem kezemet, ami az arcán csattant.- Te ölted meg.
- Will..
- Nem ugyan az? Egy kis pénzért képes voltál köpni neki? Fel tudod fogni, hogy egy ártatlan ember halt meg miattad? Hogy tudsz a tükörbe nézni minden nap? Hogy tudod elviselni magad?
- Hannah..
- Undorító vagy! Képes lettél volna megölni Ryant és a családját..
- Hannah hallgass meg.- karomra tette kezeit, de leráztam magamról.
- Ne érj hozzám! Ryant is csak kihasználtad. Csak azért voltál vele, mert kellettek az infók.. Bízott benned! A legjobb barátjaként tekintett rád, te pedig minden bűntudat nélkül visszaéltél a bizalmával!
- Hannah kérlek..
- Felesleges.. Már minden világos és hála neked Will tudja ki Ryan.
- Még is mit kellett volna tennem? Ha nem segítek megölt volna.
- Én mit tettem egész életemben, ha? Ne játszd itt a szegény ártatlan bárányt, mert nem vagy az! Akkor nem gondoltál rá amikor dolgozni kezdtél neki?
- Han..
- Ha Ryannek vagy a családjának baja esik, te fogod megbánni Zack. Nem érdekelnek a következmények, de nem fogom annyiban hagyni.- közel hajoltam hozzá.- Bárhol is leszel, megtalállak, ha kell évekig kereslek, és hidd el türelmes ember vagyok.
- Han, én nem..- hangja elcsuklott és szemei fájdalomtól telve csillogtak.
- Menj innen.- csak engem nézett.- Menj már!- sóhajtott és kiment a szobából. Bevágtam az ajtót és lecsúsztam a fal mentén. Már csak ez hiányzott. Ez a nap, egyszerűen mesés. Képtelen vagyok felfogni a történteket. Ez csak valami vicc lehet. Bárcsak az lenne, ami Ry agyából pattant ki, de valahol legbelül éreztem, hogy nem így van. Ő viszont erről nem tudhat, nem mondhatom el neki. Tudom hogy fogadná, ezért kell őt megvédenem ettől, sokkal jobb életet érdemel ennél.

Mivel Ry még nem ért haza úgy döntöttem elmegyek sétálni. A Temze partjára mentem. Csak leültem és élveztem a látványt, a nap épp lemenőben volt, sugarai lassan tűntek el a horizonton. Ez az ami New Orleansban szebb, de ez van. Azt a látványt kell élvezni ami éppen előtted van, hiszen nem tudhatod mikor lesz vége, vagy mikor láthatsz ilyet legközelebb. Amikor azt hinné az ember, hogy minden jóra fordult akkor jön a végső csapás, ami mindent elpusztít. Egy mozdulattal töröltem le az épp legördülni készülő sós cseppet arcomról. Nem szeretek sírni, nem is szoktam de amióta itt vagyok sokszor engedem útjukra könnyeimet. Régen ez nem így volt és erős voltam, semmilyen érzelmet nem mutattam. Most meg.. Sóhajtottam és eltűrtem hajamat a fülem mögé. A telefonom megszólalt, ezzel megzavarva a csöndet.
- Igen?
- Han..
- Mondd Ry.
- Hol vagy?- hangja furcsa volt és szakadozva vette a levegőt. Felálltam és hazafelé vettem gyorsan az irányt.
- Mindjárt otthon, minden oké?
- Han.. Siess..
- Ryan mi van?- a vonal megszakadt. Kezdtem bepánikolni. Annyira, hogy nem is néztem előre, ezzel belerohantam valakibe és a földön kötöttem ki.- Sajnálom, az én hibám.- hadartam és felkeltem. Most néztem rá először. Ajkaim elváltak egymástól. Mielőtt bármit is mondhatott volna elfutottam.
- Han!- nem törődtem Niall hangjával. Minden erőmet összeszedtem, hogy minél előbb hazaérjek. Ha valami baja lesz.. A házhoz érve ledöbbentem. A bejárati ajtó nyitva volt.
- Ry itt vagy?- megálltam az ajtóban. Nem tudtam mi vagy ki vár odabent. Niall érkezett mellém, igazából fogalmam sincs miért jött utánam, de valahogy most nem is ez tudott érdekelni. Lassan léptem be, kisebb káosz fogadott amitől csak jobban kezdtem megijedni. Végignéztem a házat, de Ryan sehol. Egy ember tehet erről. Zack.. Nem törődve Niallel, elsiettem. Tudom melyik hotelban van. Ezt nagyon meg fogja bánni az biztos. Niall mindvégig csöndben követett. Néha megkérdezte mi történt, de mivel nem válaszoltam felhagyott ezzel a próbálkozással. A recepcióstól megkérdeztem melyik szobában van, majd beszálltunk a liftbe.
- Elmondanád mi folyik itt végre?
- Nem nyilvánvaló? Zack tehet mindenről.- benyomott egy gombot amitől a lift megállt. Kérdőn nézett rám majd amikor el akartam indítani a liftet elém állt.- Willnek dolgozik, és ha most kérhetlek.. Csak fogy az idő.- a lift újra elindult. Szinte futva léptem ki onnan és a szoba felé vettem az irányt. Bekopogtam majd amikor Zack arcával találtam szembe magam felpofoztam.- Hol van?
- Miről beszélsz?- kezem újra az arcán csattant.
- Nagyon is jól tudod miről beszélek.- beállt elém, ezzel elzárva előlem az utat.
- Fogalmam sincs.- mellkasánál meglöktem majd félrelöktem az útból és beljebb mentem. Na nem erre számítottam, Ryan ott ült a tv előtt gumicukorral a szájában. Ahogy észrevett vigyorogva integetni kezdett. Abban a pillanatban beigazolódott a délutáni gyanúm. Nem hiszem el.. Odamentem Ryanhez és pofon vágtam.
- Hogy tehetted ezt?- felkelt a fotelből én pedig a mellkasát kezdtem ütögetni. Megragadta csuklómat, de nem hagytam annyiban.
- Han nyugodj meg, ez csak egy egyszerű tréfa volt.
- Egyszerű tréfa? Ti normálisak vagytok?- kirántottam kezeimet szorításából és hátráltam. Niall és Zack is csatlakoztak, Ryan mellé álltak.- Szóval te is benne voltál.- Niall bocsánatkérő tekintettel nézett rám.
- Ne már Han..
- Fogd be Ryan! Hogy tudsz ezzel tréfálni? Zack, mint Will embere, aztán meg beadod, hogy bajod esik? Teljesen meghülyültetek?
- Han..
- Nem vagyok rá kíváncsi! Ha unatkoztok menjetek haza New Orleansba, de ne velem szórakozzatok! Tudod mit éltem át amikor felhívtál?!- szemeim megteltek könnyekkel.
- S...
- Nem kell több hazugság! Rohadt nagyot csalódtam bennetek, de főként benned Ryan.- megfordultam és elrohantam. Kint fogtam egy taxit és bediktáltam a címemet. Bezártam az ajtót és benne hagytam a kulcsot, hogy Ryan ne tudjon majd bejönni. Lecsúsztam a fal mentén és felhúztam térdeimet. Nem akarom látni. Egyikőjüket sem.. Más esetben viccesnek találnám, talán.. Na jó, nem hiszem. Számomra ez egy kés volt a hátamba. Legszívesebben most összepakolnék és elköltöznék innen. Oda, ahol senki sem ismer, ahol senkit sem ismerek. Új életet kezdenék, új emberek között. Milyen jó is lenne, de nem tehetem meg, egyáltalán miből mennék el? Néha eltűnődök azon, hogy ha nem hagynak ott az otthonban, most milyen életem lenne. Nem ismerném Willt.. Se Ryant, se Niallt vagy a többieket, de lenne családom. Talán így lenne a legjobb, ha nem ismerném őket. Felkeltem és a szobámba mentem. Bevágtam az ajtót majd kivettem a gitárt a tokjából és a falnak csaptam. Ry miatt kezdtem el énekelni. Miatta csináltam, de most már nem számít. Semmi se számít többé. A földre rogytam és zokogásban törtem ki. Nem tudom mi ütött belém. Talán minden most jön ki rajtam és a mai nap csak egy újabb kifogás a sírásra. Willnek igaza volt.. Meg kellett volna ölnie aznap este, most nem lennék olyan amilyen. Letöröltem könnyeimet és a fürdőbe mentem. Talán ő nem tette meg.. Talán nekem kéne megtennem.. Talán itt az idő, hogy átvegyem az irányítást az életem felett, és véget vessek a szenvedésnek. A szenvedésemnek..