32. fejezet

Sziasztok Drágák!

A helyzet az, hogy megint csak egy olyan rész, ami nekem nem igazán tetszik, nem tudom miért, csak nem.. Azért remélem nektek valamennyire fog. Sajnálom..

Puszi. xo

- Ryan?
- Épp itt lenne az ideje, hogy beavass, nem gondolod?- nem csak az lepett meg, hogy Ryan az ajtómban állt, de a kérdése is elég hatásosra sikeredett. Honnan tudhatna bármiről is? Juantól biztos nem, hiszen nem is ismerik egymást, és benne bízhatok, megígérte, hogy senkinek sem szól semmiről. Mutattam, hogy jöjjön be, végül a kanapén foglaltunk helyet egymással szembe. Nem hittem volna, hogy a veszekedésünk után el fog jönni Londonba.- Niall hívott.. Őt pedig Scott.- minden világossá vált számomra.- Mit titkolsz mindenki elől? Emiatt szakítottál Niallel?- nem néztem rá, csupán sóhajtottam. Nem akartam erről beszélni, nem volt hozzá energiám, de azt is tudtam, hogy addig nem fog békén hagyni, amíg el nem mondom neki az igazat.- Szóval?
- Úgy egy hónapja kezdődött.. Ellopták a videómat.. Will egyik konkurenciája mellé álltam, cserébe a videóért, és az úgymond szövetségéért..- a falat néztem miközben beszéltem.- Ezért szakítottam Niallel.. Nem akartam, hogy ha kiderül rajta töltse ki dühét.. Távol akartam és még most is távol akarom tartani magamtól, az ő érdekében. Féltem.. Minden nap félve keltem fel, hogy mikor derül ki.. Ezért többet jártam edzeni is.. Fel akartam készülni mindenre. Egyik nap Will eljött hozzám, azt mondta tudja, hogy elárultam..- Ry szemei kikerekedtek, ajkai elváltak egymástól, de nem szólalt meg.- Dulakodtunk. A végén a földre kerültem.. Akkor mondta el, hogy csak tesztelt.- elhallgattam, ugyanis ennyi volt a mondandóm, mégis éveknek tűnt, mire befejeztem. Ryan nem szólalt meg, pedig mindig tudja mit kell mondani, most azonban csak ült és maga elé meredt. Lehajtottam fejemet és ujjaimat tördeltem..- Nem mondasz semmit?
- Nem tudom mit kéne..- nagyot nyeltem.- Azt hittem megint csak Niallt akarod eltaszítani magadtól, mert úgy érzed nem vagy elég jó neki, de..- nem fejezte be a mondatot.- Ugye tudod, hogy kétszer akkorát bukhatsz?
- Ezért kell elmenned innen. Még mindig áll az alku, miszerint New Orleansban nincsenek emberei és nem is lesznek.. Vissza kell menned.
- Nem.
- Ryan el kell menned innen!- felpattantam. Pont most kell ezt játszania? Komolyan?!
- Nem hagylak magadra.
- Nem vagyok egyedül.- felvonta szemöldökét.- Kérlek.. Ha miattam esik bántódásod, nem bocsájtom meg magamnak.. Soha.
- Pár napig akkor is maradok.- ő is felkelt.- Hiányoztál.- arcom megváltozott, szemeimet könnyek lepték el, majd karjai közé vetettem magam.
- Te is nekem.. Nagyon is..- mellkasába fúrtam arcomat.- Sajnálom a múltkorit.. Nem akartam.. Én csak..
- Héé..- arcomat kezei közé fogta.- Sosem haragudtam rád.. Nem tudnék.- elmosolyodott majd újból karjai közé zárt. Ryan jelenléte mindig pozitív hatással van rám.. Megnyugodtam kissé, és már nem éreztem olyan nagy tehernek ezt az egészet, így, hogy beszéltem neki róla. Talán már előbb meg kellett volna neki mondanom, de őszintén, féltem a reakciójától. Mindig félek amikor ezekről a dolgokról beszélek neki, hogy az alkalommal vagy megunja, vagy megutálja azt a részemet, aki lett belőlem.- Jól vagy?- bólintottam mire egy puszit nyomott hajamba. A telefonom pittyegése jelezte, hogy üzenetet kaptam. Pillanatok alatt szedtem elő zsebemből és nyitottam meg. Teljesen lefagytam..
- Maradj itt!- már rohantam is ki a házból. Olyan gyorsan futottam ahogy csak tudtam, féltem, hogy már késő lesz mire odaérek.- Engedd el!- félre löktem embereit az útból és oda siettem. Arcára mosoly ült, majd felém szegezte pisztolyát. Nem féltem tőle, így még közelebb mentem hozzá, egészen addig, míg a pisztoly vége a homlokomnak nem nyomódott. Nem éreztem félelmet, ugyanakkor össze voltam zavarodva, hogy mit keres itt Zack, hiszen Ry nem is mondta, hogy ő is jött, de ezt az érzést nem mutattam ki, ahogy egyiket sem.- Gyerünk Will. Húzd meg.. Húzd meg a ravaszt és mindennek vége.- mélyen néztem szemeibe.- Miért nem vetünk véget ennek, itt és most?- lassan beszéltem.- Hagyd a barátaimat.. Neked én kellek, nem ők.- mozdulatlan maradt. Kezemet övére tettem és teste mellé löktem, miközben felnevettem.- Hagyd békén őket. Ezt most mondtam utoljára.
- Mit tudsz te tenni..- lenézően nézett végig rajtam.- Velem szemben?
- Ohh, meglepődnél.. És hidd el, nem akarod tudni.
- Csakugyan?- felvonta szemöldökét.- Akkor lássuk mire mentél az elmúlt két hét alatt.
- Kösz nem.- a barátomhoz léptem, aki idő közben felült. Szörnyen nézett ki.. Mielőtt bármit is mondhattam volna neki Will elkapta karomat és a földre rántott ezáltal. Térdem nagy koppanással találkozott a kemény betonnal.- Megőrültél?!- felháborodva néztem rá majd keltem fel. Több ütés is érkezett arcom irányába, egy el is talált, de a többi elől kitértem. Úgy látszik tényleg megőrült és nagyon is komolyan gondolta ezt. A pisztolya a földön hevert, arra pályáztam, és ismerem is már.. Ha megszerzem, befejezi, és nyilván én kerülök előnybe, szóval.. A majmai meg úgy sem lőnek rám az engedélye nélkül. Kissé zihálva léptem hozzá közelebb, felém irányuló ökle elől elhajoltam, majd ujjaimat csuklója köré fontam és fogtam le egyik kezét. Csak egy pillanatom volt míg ki nem rántotta kezét ujjaim közül, de ez elég volt ahhoz, hogy hasába térdeljek. Kissé összegörnyedt tőle, de nem tartott sokáig.
- Hannah!- a hang irányába kaptam fejemet. Ryan és Niall álltak tőlünk úgy tíz méterre. Fogalmam sem volt mit kerestek ott.. Zack feléjük sietett, gyorsan beszélt, gondolom elmondta nekik mi a helyzet. Willnek azonban jól jött a figyelmetlenségem.. Egyik kezemet a hátamhoz szorította, nem volt valami kellemes érzés, úgy éreztem csak egy valamit tehetek.. Olyan erősen ahogy csak tudtam felhúztam egyik lábamat. Will rögtön elengedett, így esélyem volt a pisztolyért menni. Azonban ő sem sokáig foglalkozott a kis rúgásommal, jobban érdekelte az, ami engem is. Elrugaszkodtam a földtől és érte vetődtem, épp, hogy érte nyúlhattam volna, visszahúzott lábamnál fogva. Inkább éreztem ezt az egészet egy tv show-nak, mint annak, ami.
- Will!- kitettem lábam elé, kissé elvesztette egyensúlyát, így volt időm a fegyverért mászni, ami végül az én kezemben kötött ki. Felpattantam és rá szegeztem. Alig kaptam már levegőt, de nem számított, a testem több pontjába nyilalló fájdalom sem számított. Ahogy mozogtunk egymással szembe kört írtunk le. Ha azt hitte, hogy miután megszereztem le is teszem, nagyot tévedett. Amint a fal elé ért lassan közeledtem felé, még mindig magabiztosan szegezve neki a pisztolyt. Amikor már nem volt hova hátrálnia elégedett mosoly ült arcomra. Majmai egy emberként szegezték rám fegyverüket, de pillanatokon belül le is engedték, miután Will nyugalomra intette őket.
- A döntés rajtad áll Drágám.- száját gúnyos mosolyra húzta, válaszként torkának nyomtam a hideg fegyvert.- Tényleg képes lennél rá? A barátaid előtt? A szemük láttára tennéd meg, és válnál..- nem fejezte be a mondatot. Felvonta szemöldökét, majd a következő szót, lassan és hangsúlyozva ejtette ki száján.- Gyilkossá.- csend telepedett a sikátorra. Elgondolkodtam szavain, hiába volt igaza, csak is egy valami járt a fejemben.. Meghúzni a ravaszt és mindent lezárni vele kapcsolatban. Azonban Niall arca elnyomott mindent ezzel kapcsolatban elmémben. Rá gondoltam, majd szépen lassan leengedtem kezemet és hátat fordítottam.- Látod?- felnevetett. Mielőtt ott hagytam volna visszafordultam és meglendítettem a kezemben levő pisztolyt, ami Will arcát találta telibe.
- Csak még egy ilyen, és esküszöm, hogy nem habozok többet.- kiszedtem a tárat és elhajítottam, a pisztolyt pedig lábaihoz dobtam. A barátaim felé siettem, csöndben távoztunk onnan. Még akkor sem szólaltunk meg, amikor már nálam voltunk. Elláttam Zack sebeit és nem győztem bocsánatot kérni tőle, mire csak megölelt. Talán nekem nagyobb szükségem volt erre az ölelésre, mint neki.. Ragaszkodtam hozzá, hogy maradjon nálam éjszakára, persze eleinte ellenezte, de végül belement, és lefeküdt aludni a szobámba. A legkevesebb amit tehetek ezek után az az, hogy kölcsön adom neki az ágyamat.. A bűntudatom belül szörnyen mardosott és vele akartam maradni, de Ry mondta, hogy ő majd figyel rá az éjjel. Zack, elmondása szerint jól van, de szerintem látnia kéne egy orvosnak is a biztonság kedvéért. A kis szőke barátommal elfoglaltuk a nappaliban levő kanapét, azonban csak ültünk egymás mellett, szótlanul. Ry elmondása szerint Niall pár perccel az elrohanásom után állított be.
- Jól vagy?- csak bólintottam egyet.- Előttem nem kell megjátszanod magad.
- Nem, tényleg jól vagyok.- fejemet kezemmel támasztottam a kanapé karfáján.
- Úgy értem az arcod..- kérdőn néztem rá, majd leesett és a szemem alatti részhez kaptam. Felszisszentem ahogy a Will által szerezett ütésnyomhoz értem.
- Semmiség.
- Nem úgy néz ki.- ujjával óvatosan simított végig a fájó ponton.
- Niall.. Jól vagyok.- elmosolyodtam, lassan fejtettem le kezét arcomról, fejemet pedig mellkasának döntöttem. Szorosan ölelt át, karjába kapaszkodtam és mélyen szívtam be finom illatát. Apró mozdulatokkal simogatta vállamat, ami csak még több emléket szakított fel bennem. Hiányzott Niall közelsége, ahogy ő maga is, de túlságosan is féltem ahhoz, hogy engedjek érzéseimnek, így ezúttal szívem helyett, az eszemre hallgattam.
- Han!- Ryan hangjára egyszerre pattantunk fel és siettünk a szobába, ugyanis nem volt valami vidám a kiabálása. Amikor beléptünk, már a telefonon lógott és a mentősökkel beszélt. Lefagyva álltam ott.. Szinte semmit sem érzékeltem a külvilágból, minden egy másodperc töredékének tűnt, amikor újra a valóságban éreztem magam, már a kórház folyosóján sétáltam le-föl, remélve ezzel csökken majd az idegesség, ami belül nyom, de nem így volt. A két barátom egyszerre lépett oda hozzám és ültettek le, de nem bírtam egy helyben maradni, így pillanatokon belül újabb köröket írtam le a folyosón. Az orvosok nem mondtak semmit, ami szörnyen idegesítő volt. Éreztem.. Nem, inkább tudtam, hogy baj van, mégis próbáltam pozitívan gondolkodni és tartani magam. Ez egészen addig tartott, míg az orvos meg nem jelent és ki nem mondta azt a bizonyos 'Sajnálom' szócskát. Egy világ omlott össze bennem, és könnyekben törtem ki. Már nem volt értelme tartanom magam, mert tudtam, hogy minden az én hibám. Semmit sem fogtam fel abból amit mondott, csupán a lényeget, hogy Zack meghalt. Meghalt, méghozzá Will kezei által, az én hibámból. A fájdalom mindent ellepett odabent, úgy éreztem ez egy volt a végső ütésekből. Will tudta, hogy ez lesz.. Nagyon is jól tudta mi fog vele történni, és, hogy miként fog ez rám hatni..