"Már csak hárman vannak versenyben. Egy spanyol vagy a szöszi legyen a következő? Te döntesz."
- Hárman?- Áll még az alku.. Nem megy New Orleansba, és nem is bánt téged, ha ott vagy.. Szóval el kell menned.
- Nem hagylak pont most magadra.
- Ryan ez már nem játék! Eddig sem volt az, de már túl messzire ment ez az egész.. Emberek halnak meg körülöttem.. Olyan vagyok, mint egy méreg.. Akinek köze van hozzám meghal!
- Ez nem igaz!
- Nem? Oké, lássuk csak.. Nate miattam halt meg, ugyanúgy ahogy a mostohaapám és Amanda is.. Ryan, volt egy húgom, de őt is megöltem!
- Nem te öl...
- Majdnem ugyan az! És most Zack! Mit gondolsz, mennyit tud még a bűntudatom elviselni? Az emberek halála az én lelkemen szárad..
- Hannah fejezd be!
- Addig csinálja, amíg egyedül nem maradok, hát nem érted? El kell menned. Kérlek Ry.. Nem tudnám elviselni ha bajod esne.. El kell menned..- körém fonta karjait majd egy puszit nyomott a hajamba.
- Mi lesz Niallel?
- Megvédem.. Bármi áron.- Will ki fog használni.
- Nem érdekel..- kaptam tőle még egy ölelést, majd végignézhettem ahogy kisétál a házból. Percek teltek el, és én még mindig csak álltam és az ajtót bámultam. Könnyek folytak égig arcomon, sírásban törtem ki. A mellkasomat feszítő fájdalom elviselhetetlenné vált Zack halálával. Nem hiszem el, hogy nincs többé.. Miattam nem válthatja valóra a focis álmait.. Miattam már semmit sem válthat valóra.
- Hogy lehet hogy egy ilyen lány egyedül ücsörög itt?- egy számomra ismeretlen srác volt az. Bőrén csillogtak a vízcseppek és haja is vizes volt, gyönyörű kék szemei csillogtak.
- Mindenkihez így mész oda?- elnevettem magam.
- Nem mondhatnám.- leült mellém.- Zack vagyok.
- Hannah.- mosolyogtam.
- Gyakran jársz ide?
- Csak jártam.. A gépem nem rég szállt le.
- Honnan jöttél?- kérdőn néztem rá.- Ne haragudj ha sokat kérdezősködök.
- Londonból jöttem de itt nőttem fel.- arcán meglepettséget láttam.- Mi az?
- Semmi.- vigyorgott.- Nem gondoltam volna, hogy London lesz a válasz.
- Mindig ilyenkor vagy a parton?
- Általában egész nap itt vagyok. Legalább is nyáron.
- Mindent értek.
- Meddig tervezed, hogy maradsz?
- Egy ideig.
- Akkor gyere. Bemutatlak néhány embernek.- felállt.
- De..
- Gyere.- vigyorgott.
- Sportolsz valamit?
- Honnan tudtad?
- Megérzés.- megrántottam a vállamat.
- Amerikai focizok. Játszottál már?
- Egyszer még régen. De nem az én sportom.
- És akkor mi a te sportod?
- Engem inkább a zene vonz.
- Énekelsz?
- És gitározok.
- Szívesen meghallgatnálak.
- Szívesen megnéznélek egyszer játék közben.
Tönkre tettem a családját.. Mindent tönkretettem. Eleve nem kellett volna itt maradnom, el kellett volna mennem, miután végleg elvesztettem a családomat. Felkaptam fejemet, letöröltem könnyeimet és elmentem átöltözni. Gondolkodás nélkül indultam útnak, csupán a düh és a bosszúvágy vezetett, amit Will iránt éreztem. Amint a megfelelő helyen voltam, nem törődtem a kopogással, egyszerűen csak berontottam az ajtón. Több pisztoly és egyéb szépséges fegyver csöve nézett velem farkasszemet, de már nem féltem tőlük, így nem foglalkoztam velük, csak mentem tovább, hallgatva a nekem szánt kedves kiabálásokat. Will parancsa nélkül úgy sem lőnek rám, vagy bántanak, csak ha megunták már az életüket. Tudtam melyik szobába kell bemennem, és nem is zavartattam magam..
- Micsoda kellemes meglepetés. Hogy van a barátod? Zack.. Ugye?- kezeim ökölbe szorultak, csak még idegesebb lettem. Nagy léptekkel szeltem át a kettőnk közötti távolságot, amint elé értem már lendítettem is kezemet, öklömmel az arcába vágtam olyan erősen amennyire csak tudtam. A kezembe tompa fájdalom nyílalt, de nem éreztem erősebbnek, mint a belső fájdalmat, ami nem akart megszűnni. Will orrából vér kezdett szivárogni, amiből arra következtettem, hogy nagyon is jó ütés volt, és nem volt hiábavaló az az idő, amit edzéssel töltöttem az elmúlt hetekben és hónapokban.
- Gyűlöllek, érted?!
- Ezt mindig is tudtam.- a vörös folyadékot törölgette arcáról, ami szépen lassan fehér pólóját is áztatni kezdte. Kedvem lett volna behúzni neki még egyet, de visszafogtam magam, bár nehezemre esett, ugyanakkor tudtam, hogy kicsit túlléptem a határt.. A kérdés az, Willnek hol a határ ezen a téren. Kezeim továbbra is ökölbe voltak szorítva, szaporábban vettem a levegőt és vártam.. Magam sem tudtam, hogy mire, de vártam.
- Miért csinálod?!- kiabáltam vele..
- Hogy elérjem a célomat. És nézd csak..- elmosolyodott.- Sikerült.
- Miről beszélsz?- zavarodottság futott végig rajtam.
- Nézz magadra.. Alig bírod visszafogni magad.. Arra gondolsz, hogy addig ütnél, amíg meg nem halok. Vagy tévedek?- nem tévedett. Nagyon is jól látta a helyzetet, de nem adtam meg neki azt az örömöt, hogy azt higgye ő nyert. Szó nélkül fordultam meg és nagy léptekkel indultam el onnan.- Elfuthatsz, de az érzés elől nem menekülhetsz.- cinikusan szólt utánam, amitől szívverésem felgyorsult. Fejemet teljesen elárasztotta a fekete füst és csak egy valami vezérelt.. A bosszú. El akarta érni a célját? Sikerült, ugyanis pár pillanat múlva már egy fegyvert fogtam rá a szoba másik végéből, amit az egyik majmától vettem el, Scott ügyes módszerével. Vissza akarta szerezni, de Will nyugalomra intette ez alkalommal is, csak úgy, mint a többieket.
- Ne játszadozz velem Will..
- Te döntesz..- megrántotta vállát, de még ebben a mozdulatában is ott volt a gúny, akárcsak a hülye mosolyában.- Unokahúgom.- hangsúlyozva ejtette ki azt a szót, amitől a legjobban undorodom ha róla van szó.
- Soha.- kezem megremegett az idegességtől, amitől mosolya csak még szélesebb lett.
- Látod? Gyenge vagy, hiába játszod a..- nem vártam meg, hogy befejezze a mondatot.. Meghúztam a ravaszt, ami épp, hogy súrolta vállát. Nem akartam megölni. Még nem.. Csupán tudatni vele, hogy nem félek megtenni és minden megváltozott.
- Akadj le a barátaimról.. Komolyan mondom, ez volt a legutolsó alkalom, hogy szóltam. Emlékezz mit mondtam.. Legközelebb habozás nélkül.- eldobtam a fegyvert és elsiettem onnan. Undorodok attól a helytől, mindenkitől, aki valaha belépett azon az ajtón és szóba állt ezzel az emberrel. De legjobban tőle undorodok és attól, akivé váltam miatta. Sosem húztam volna meg a ravaszt ha nem ölte volna meg a szeretteimet.. Zack arca lebegett előttem, amitől könnyek gyűltek szemeimben.. Ha megteszem.. Már pedig egyszer meg kell tennem, miattuk teszem majd.. Nem is néztem merre megyek, nem is érdekelt, csak engedtem lábaim had vezessenek, csak akkor kaptam észbe, amikor Niall előtt álltam. Nem tudtam megszólalni, egy hang sem jött fel torkomon.. Szavak helyett inkább karjai közé vetettem magam. Szorosan fonta körém karjait, majd egy puszit nyomott hajamba. Miután elengedett kézen fogott és bevezetett, egyenesen fel a szobájába. Őt is belekevertem.. Azzal, hogy közel engedtem magamhoz és beleszerettem. Mindent elmondtam neki, a Will ellen fordulástól kezdve egészen a vállon lövéséig. Nem bírtam magamban tartani, főleg, hogy ezáltal talán csak rosszabbá tettem az így is kilátástalan helyzetet. Talán pont ezt akarta.. Hogy még egy okot adjak neki egy újabb barátom életéért. Nem.. Nem lesz több ilyen.. Nem lehet több ilyen! Minél előbb cselekednem kell, mielőtt ő lépne..- Sajnálom..- suttogtam.- Annyira nagyon sajnálom.- Niall karjai között biztonságban éreztem magam, mindig is menedék volt az ilyen alkalmakkor. Sós cseppek hagyták el szemeimet, arcomat mellkasába fúrtam és karjába kapaszkodtam.
- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.- fejét enyémnek döntötte, hangja lágy volt és nyugodt. Mindig is csodáltam mennyire nyugodt tud maradni, még a legrosszabb pillanatokban is. Talán igaza volt.. És nem kell védenem tőle.. Sokkal inkább magamtól kéne védenem.- Minden rendben lesz, meglátod.- nem tudom miért, de hittem neki..
- Félek..
- Tudom.
- Niall..
- Shh.- hátamat simogatta nyugtatásképpen. Próbáltam összeszedni magam, de túlságosan is féltem, hogy elveszítem. Nem tudom mi lenne velem nélküle, és az igazság az, hogy nem is akarom megtudni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése