- Sziasztok.
- Szia Han.- egy emberként köszöntek.
- Niall mindjárt jön, gyere.- Zayn mosolygott. Leültem közéjük. Fura, szinte nem is ismernek és ilyen aranyosak velem, nagyon jól esik, de nem kéne nagyon barátkoznom velük, lehet, hogy hamarosan elmegyek és akkor csak hiányoznának.
- Mi történt tegnap?
- Niall nem mondta?- a fejüket rázták.- Semmi jó.
- Igen az látszik a kezeden.- hirtelen odakaptam ahol a nagy lila folt tátongott. Klassz.
- Bízhatsz bennünk.
- Más dolog a bizalom és más az ha nem akarod elijeszteni az embereket.- elnevettem magam.
- Tegyünk egy próbát.- Liam mosolygott. Sóhajtottam.
- Tegnap majdnem lelőttem valakit.- bevillantak az emlékképek. Megráztam a fejemet, így újra a valóságban voltam.
- Will?- bólintottam.
- De csak majdnem.
- Az számít, hogy nem tetted.- megrántottam a vállamat. A srácokkal elbeszélgettem az időt, bár nem tudom mennyi is volt az, de jól éreztem magam velük és csak ez számít, nem? Amikor Niall visszajött felmentünk a szobájába és beszélgettünk. Mindenről ami eszünkbe jutott. Megemlítettem neki, hogy talán megtaláltam a szüleimet, de nem akartam mondani amíg biztos nem vagyok benne, bár fogalmam sincs most miért mondtam el, de ez van. Később átmentünk hozzám, úgy döntöttem nem várok tovább, ha ez a nő az anyám muszáj megtudnom. Nem várhatok tovább, ki tudja Will legközelebb mivel próbálkozik.
- Hannah!
- Tessék.- megfordultam és Flowers nénivel találtam szembe magam.
- Jól vagy, kicsikém? Tegnap nem jöttél haza.
- Öhm..Igen, elnézést az egyik barátomnál aludtam. Elfelejtettem szólni.
- Azt hittem valami baj van.
- Nem nincs semmi, ne haragudjon.- kezemmel eltakartam az ütés nyomát mielőtt észreveszi.
- Ohh, nem haragszom kedvesem.- elmosolyodott.- Az egyik barátja hívott.
- Ryan?
- Nem, azt mondta a neve Will.- Niallel összenéztünk.
- Mondott valamit magának?
- Megkérdezte, hogy itt élsz-e.
- És..?
- Azt mondtam igen. Valami baj van?
- Nem, nincs semmi. Köszönöm, hogy szólt. Csókolom.- felsiettünk a szobámba.
- Szerinted mit akar?
- Amit eddig is.
- A videót?- bólintottam.
- Csak ez van nekem ellene.
- Hol van?
- Jobb ha nem tudod.- vigyorogtam. Megkerestem a papírt amin az anyám neve volt és a táskámba gyűrtem. Amanda Davis.
- Minden oké?
- Persze, mehetünk.
- Hogy tervezed megtalálni?
- Ismerek egy személyt aki az egész várost ismeri.- vigyorogtam.- Gyere.- kézen ragadtam és lehúztam a lépcsőn.- Flowers néni kérdezhetek valamit?
- Persze Hannah, nyugodtan.
- Nem ismeri véletlenül ezt a személyt?- megmutattam neki a papírt.
- Ohh, Amanda nagyon kedves ember, sokszor vigyáztam rá amikor kisebb volt.
- Tudja hol lakik?
- Hogy ne tudnám csillagom?- a néni leírta nekem a címet. Megköszöntük és kiléptünk a panzióból. Egyenesen ahhoz a házhoz mentünk ami a papíron volt. A lábam néha megremegett, nem is tudom, hogy az izgalomtól, a félelemtől vagy bármi egyébtől. Nem hiszem el, hogy talán sikerült. Egész életemben erre vágytam, most meg legszívesebben elbújnék a világ elől. Alig beszéltünk néhány szót az úton, jobbnak tűnt csöndben sétálni. Mi lesz ha..? Úristen Hannah, szedd össze magad, te nem ilyen vagy. Kifújtam a levegőt és másra gondoltam, de az titok, hogy mire, elég ha csak én tudom. Amint megérkeztünk ahhoz a bizonyos címhez a csodálkozás úrrá lett rajtam. Hatalmas gyönyörű emeletes házzal találtuk szembe magunkat fa kerítéssel. Biztos jó helyre jöttünk? Csak egyféleképpen tudhatjuk meg.. Kissé félve léptem a csengőhöz és megnyomtam egyszer. Éreztem Niall közelségét, ami némileg megnyugtatott, de azért nem minden nap történik ilyen senki életébe, főleg nem az olyan emberében mint amilyen én vagyok. 18 éve várok erre. Bárcsak Ryan is itt lehetne. Apropó Ryan..Elfelejtettem felhívni.. Nem volt időm tovább ezen agyalni az ajtó lassan kinyílt és egy magas, barna hajú nő állt velem szembe. Hirtelen megragadtam Niall kezét, aki felém kapta a fejét, de el is engedtem, nem tudom mi ütött belém.
- Segíthetek?- kérdőn nézett ránk.
- Amanda?
- Igen.
- Amanda Davis?
- Kik vagytok?- Niallre néztem. Nagyot nyeltem.
- Hannah.- arca meglepettnek tűnt.
- Nem ismerlek kislány, ne haragudj. Szerintem eltévesztetted a címet.- mi van? Ez most komoly? Láttam amit láttam.
- Kétlem.- a kezébe nyomtam a papírt a kórházból.
- Ezt hol szerezted?
- Lényegtelen, csak tudni szeretném, hogy maga-e az anyám.- a szemei kikerekedtek.
- Én..
- Tudja mit éltem át? Honnan tudná.. Maga és Nate csak eldobtak. Miért?
- Anyu ki jött?- egy kislány rohant oda.
- Mindjárt megyek kicsim, menj vissza.
- Minden világos.- szemeimet ellepték a könnyek.- Menjünk.
- Várj Hannah.- megfordultam.- Nate meghalt 6 éve.. Egy autóbalesetben.
- Tessék?
- Ő volt az apád. Figyelj, ez az egész.. Olyan hirtelen jött. Szeretném ha este átjönnél és nyugodtan megbeszélnénk a dolgot.- nem bírtam megszólalni, helyette csak bólintottam egyet és elindultunk. Annyi érzés kavargott bennem. Ha eddig el akartam bújni a világ elől most nem tudom mit tennék. Az egyik részem ugrál örömében, míg a másik haragszik és zokog. Leültünk egy padra.
- Jól vagy?
- Fogalmam sincs, ez az egész olyan zavaros.- válasz helyett magához ölelt.
- Nem kell egyedül csinálnod, én itt leszek melletted.
- Köszönöm.- suttogtam. Szinte egy pillanat volt az egész. Ajkaink összeértek. Miután szétváltunk homlokát enyémnek döntötte.
- Ne haragudj, de nem bírtam tovább.- elmosolyodtam és a fejemet ráztam. Lassan elindultunk vissza a panzióhoz. Furcsán jó kedvem volt, még a történtek sem tudták levakarni a mosolyt az arcomról. Pedig aztán történt néhány dolog az elmúlt 2 napban. Nialltől kaptam egy amolyan "búcsúcsókot", annyira aranyos volt és nagyon kedvelem őt, de erről máskor. Felsiettem a lépcsőn, egyenesen a szobámba és az ágyra feküdtem, a kezembe vettem a telefont és felhívtam Ryant. Mindenről beszámoltam neki. Igen, a Willes esetről is. Hiába előtte nincsenek titkaim és ez fordítva is igaz, Ő olyan számomra mint ha a bátyám lenne. Persze, hogy azzal jött, hogy meg is ölhetett volna és hogy muszáj elhagynom a várost még ha meg is találtam a "családomat", de amint elmondtam neki részletesebben a mai napot már kezdett megenyhülni. Olyan jó lenne ha idejönne, de ez jelenleg nem a legjobb megoldás és ezt mind a ketten tudjuk. Will miatt. Nem tudhat Ryanről.. Mert akkor nyilvánvalóvá válna a gyenge pontom és zsarolni kezdene amiből én nem kérek. Félek, mert egyszer Will tudomást szerez róla és mindennek vége. Még ha a videót oda is adnám neki, engem és őt is eltüntetne. Ilyen az én életem. Ez megy amióta az eszemet tudom. Most minden összejött és úgy érzem nem mozdultam egy lépést sem a kiindulási pontról. Igaz, hogy megtaláltam Amandát, de Nate halott. Ráadásul az a szemét tudja hol "lakom" jelenleg. Bármikor idejöhet és átkutathatja a szobát vagy akármi mást megtehet. Úgy érzem a fejem mindjárt felrobban. Jelenleg azon kattog az agyam, hogy az apám halott, még csak esélyem sincs megismerni. Pedig mennyire vágytam rá. Lehet, hogy mindig is a harag és a düh vezérelt irántuk de ilyenkor minden megváltozik, ilyenkor előjön belőled a gyerek, akinek szüksége lett volna a szüleire, akinek szüksége van rájuk, de már nem érezhetem meg milyen is az apai szeretet, mert ő már elment és ez most nagyon fáj még ha fogalmam sincs milyen volt. Éreztem a könnyeket az arcomon. Hiába, amióta itt vagyok elgyengültem. Ezt váltja ki belőlem ez a város. Vagy csak ennyi minden sok egy 18 éves lánynak így egyszerre. Igen, szerintem az utóbbi. Senkitől nem várják el, hogy ennyi mindent elviseljen és hordjon magával egész életében. Így belegondolva annyi mindenen mentem keresztül, de még is elmondhatom magamról azt amit sokan nem. Hogy bejártam majdnem az egész világot. Igaz, hogy nem mindig volt a legjobb, de olyan helyeken voltam amiről mások csak álmodoznak. Ha tehetném nem változtatnék egyetlen dolgon sem. Kivéve azt hogy aznap éjjel Detroitban felveszem azt a hülye videót, és talán előbb jöttem volna ide, hogy lehessen időm megismerni őt, de mivel mind tudjuk, hogy a múltat nem változtathatjuk meg, a jelenre fogok koncentrálni. Nem a múltra és nem is a jövőre. Nem érdekel mit hoz a jövő, most élek, tehát most kell cselekednem. A telefonom csörgése zökkentett ki a nagy elmélkedésemből.
- Igen?
- Remélem nem zavarok.
- Will?
- Ügyesebb vagy mint azt gondoltam.
- Honnan..?
- Az teljesen mindegy. Hallottam megtaláltad anyucit.
- Semmi közöd hozzá.
- Igen, ez igaz, de ahhoz elég sok közöm van és neked is, hogy mi történt tegnap éjjel.
- Hagyj engem békén.
- Tudom hol élsz Hannah.
- És? Remélem azt is tudod, hogy ha bárkinek bármi baja esik tudom, hogy te tetted és megyek a rendőrségre.
- Na nézd már milyen kis harcias lettél.
- Nem zsarolhatsz többet Will. Vége van.
- Csak szeretnéd ha vége lenne.
- Nem félek tőled, elfelejtetted?
- Ugyan Hannah, másképpen miért titkolnád előlem a régi, egyetlen barátodat?- most rohadtul meglepődtem. Honnan..?
- Nem tudom miről beszélsz.
- Hallom a hangodon. Sajnos még nem jöttem rá, ki is az valójában, de hamarosan kiderítem ne aggódj.
- Hagyd őt békén, különben megbánod.
- Félnem kéne egy 18 éves kislánytól?- nevetett.
- Nem ártana.. Ez a kislány többet tud rólad mint bárki más.
- A játéknak még nincs vége Hannah.- letettem. Óvatosabbnak kell lennem ezek után. Nem volt időm a telefonbeszélgetésen agyalni mert el kellett indulnom Amandához.~
- Mióta vagy itt Londonban?
- Egy ideje. Miért hagytatok ott New Orleansban?
- Nate és én nem álltunk készen a gyereknevelésre. Ez tűnt a legjobb megoldásnak.
- Miért pont New Orleans? Hogy még véletlenül se kerüljek Angliába?
- Azt szerettük volna ha jó körülmények között, szerető családban nőnél fel.
- Hát ez nem jött össze. Megszöktem az otthonból amikor 13 voltam. Azóta kereslek titeket.
- Annyira sajnálom. Hidd el, nem ilyen életet szántunk neked, nem ezt érdemelted volna.
- Miért nem akartad elmondani először hogy az anyám vagy?
- Sose hittem volna, hogy ez a pillanat eljön.
- És az a kislány..?
- Ő Stella, most 4 éves.
- Akkor ő nem lehet..
- Újra megházasodtam Nate halála után. Lassan 2 éve már.
- Gratulálok.
- Hol élsz most?
- Flowers néni panziójában, Ő mondta a címet.
- Eddig..?
- Panziókban. Az énekléssel szerzek magamnak pénzt, de holnap reggel lehet lesz egy rendes munkám.
- Akivel itt voltál. Együtt vagytok?- elmosolyodott.
- Niallel? Nem. Ő.. Ő csak egy barát.
- Ha Stella tudná ki vagy. Imádja őt és a bandáját, egész délután róla mesélt, hogy itt volt nálunk.- elmosolyodtam.
- Mesélnél róla? Nateről?
- Nate mindig mosolygott, még amikor nem is úgy mentek a dolgok ahogy szerette volna, de ha kell határozott volt és nem lehetett befolyásolni sem. Erős személyiség volt. Nála életvidámabb embert még nem láttam, mindent megtett volna a szeretteiért. Hasonlítasz rá. A szemed az övé, és a természeted egy része is, Ő is ilyen volt. Mindent addig ment amíg el nem érte a célt. Sose adta fel.. Büszke lenne rád.- éreztem ahogy a könnyek ellepik a szememet. Megköszörültem a torkomat.
- Nekem mennem kell.
- Csak egy pillanatot várj.- felállt és a fiókhoz lépett, kivett onnan egy képet és a kezembe adta.- Vidd csak el.- kikísért az ajtóhoz.- Tudod Hannah, sose hittem volna, hogy újra látni foglak, de most örülök neki, hogy felbukkantál.- végigsimított az arcomon.- Olyan gyönyörű vagy.- nem tudtam megszólalni. Magához húzott és megölelt.- Kérlek, gyere többször.
- Rendben.- ennyit bírtam csak kinyögni majd elmentem. Egész úton a fényképet nézegettem. Boldognak tűntek. Nem mertem a balesetről kérdezni.. Ez az egész olyan furcsa.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése