- Niall fel kell hívnom Ry szüleit.. Tudniuk kell..
- Mit? Han.. Miről beszélsz?
- Ryan.. És Will.. Lelőtte..- sós cseppek folytak végig arcomon, ha akartam sem tudtam volna megakadályozni őket.
- Csak álmodtál..
- Nem..- a fejemet ráztam, ezzel is megerősítve tévedését, tudom mi történt.. Ott voltam. Láttam..
- Ryan jól van és Will nem volt itt.. Ez csak egy álom volt.- valóságosnak tűnt.. Túlságosan is. Niall karjait körém fonta, arcát hajamba fúrta, szorosan ölelt én pedig még mindig a levegőhiányával küszködtem, és a tudattal, hogy mindez csak egy álom volt. Minden olyan valóságosnak tűnt, de mégsem volt az, csak az elmém játszadozott velem. A félelem mindent elnyom odabent, amióta Bill mellé álltam minden nap úgy kelek fel, hogy attól tartok Will beállít és.. Próbálok nem rá gondolni, de mindenhol van embere és csak idő kérdése a lebukásig. Remélem amikor ez kiderül, hogy más mellé álltam.. Ellene.. Akkor ő már az utolsó perceit éli. Beleborzongtam gondolataimba. Más halálát kívánni.. Nem én vagyok, de úgy is fel lehet fogni, hogy ez a boldog életem kulcsa. Will tett azzá, aki lettem, miatta vannak ezek a tulajdonságaim és ha akarnék sem tudnék változtatni rajtuk, az évek alatt belém ivódott mindez. Néha úgy érzem a sötétség belül erősebb és felemészt, de ez nem tart sokáig, mert ilyenkor ott van Niall, aki mindig emlékeztet arra, ki vagyok.
- Sajnálom.- suttogtam majd megtöröltem szemeimet.
- Tudod, mostanában aggódom miattad. Furcsán viselkedsz, mintha nem tudnál megbirkózni valamivel.
- Jól vagyok.- kezemet arcára tettem és egy halvány, de biztató mosolyt küldtem felé. Arcát elnézve sóhajtottam, láttam rajta, hogy nem igazán hisz nekem. Bárcsak beszélhetnék róla neki, de félek..
- Nem.. Nem mondhatom el.. Bíznod kell bennem.- közel hajolt hozzám. Behunytam szemem, homlokát enyémnek döntötte.- Ne haragudj.- hangom halk volt, szinte csak suttogás. Rosszul éreztem magam a hülye titkom miatt.. Bárcsak vége lenne ennek az egésznek, és normális életet élhetnék, nem tartva attól, hogy mikor lesz vége az életemnek, vagy mikor veszítem el a szeretteimet, a barátaimat. Nem tudom meddig bírom még, de úgy érzem már nem sokáig. Kezdek ebbe belefáradni, leginkább lelkileg, mire vége lesz ennek már kész roncs leszek. Ha tehetném én húznám meg a ravaszt, és az arcába nevetnék.. Azt kívánom engem lásson utoljára miközben szenved. Elkapott a rosszullét saját gondolataimtól.. Undorodom magamtól.. Hogy gondolhatok ilyenekre? Mi ütött belém.. Niall nagy szemekkel nézett rám, megráztam a fejem, majd kimásztam az ágyból, ugyanis eldöntöttem, hogy újból edzésbe hozom magam. Muszáj, nem akarok újra és újra alul maradni ha meg kell védenem magam. Mondtam a szőke kis barátomnak, hogy elmegyek futni, ő meg csak nyugodtan aludjon tovább, de tudom, hogy nem fog és azt hiszi valamire készülök, pedig ez nem igaz. Még hat óra se volt, de nem is igazán törődtem az idővel. Kellett a friss levegő, és az is, hogy elfelejtsem az álmomat.. Nem is figyeltem merre tartok, csak futottam amerre lábaim vittek. Reggel futás, délután pedig benézek a clubba, hátha Scott is bent van, ő biztos segíteni fog megint nekem. Kiborító ez az egész.. Minden. Legszívesebben sírtam volna, hogy minden stressz és feszültség kimenjen belőlem, de nem tettem, nem akarok többé gyengének tűnni.. Soha többé. A gyenge pontjaimat ismerik, de ezentúl tényleg, véglegesen visszatérek ahhoz az énemhez, aki voltam mielőtt ide jöttem volna. Persze az a néhány barátom kivétel ez alól, őket nem akarom ellökni magamtól, szükségem van rájuk. Egyedül nem nyerhetek.. Jó pár óra múlva fáradtan léptem be a házba, lezuhanyoztam majd csatlakoztam az ír manóhoz a konyhába. Egy puszit nyomtam a szájára, le akartam ülni, de elkapta karomat és magához húzott. Mosolyogva néztem fel rá, jobban éreztem magam, mint reggel, sokkal jobban, és rajta sem látszódott már az aggodalom, sőt inkább nyugodtnak tűnt. A kezembe nyomott egy csésze kávét, amit egy puszival köszöntem meg. Mellette minden olyan könnyű és egyszerű.. Mellette nem kell félnem, ő úgy fogad el, ahogy vagyok.
- Énekelsz nekem?- már a nappaliban voltunk, egymásba gabalyodva a kanapén. Fejemet mellkasának döntöttem, válasza csupán csak hümmögés volt. Néhány pillanat múlva felcsendült angyali hangja, amitől kirázott a hideg. Behunytam szemem és élveztem különleges hangját.- I'm Yours.- mosolyogva néztem fel rá, miután befejezte.
- Emlékszel?
- Ezt énekeltem aznap, amikor megismertük egymást. Aznap megváltozott az életem, és én is..- boldogan gondoltam vissza arra a napra.
Az I'm Yours-sal kezdtem, majd jött a a szokásos Bruno Mars számom, a Grenade és a többi. Imádok zenélni és énekelni, főleg másoknak, olyankor boldog vagyok. A tömegben kiszúrtam 2 srácot akik nagyon bámultak egész idő alatt, egy szőke és egy sötét hajú fiú volt. Elég feltűnő volt.. Nem találhattak rám ilyen hamar, az nem lehet, de ha ők lennének már rég idejöttek volna. Lehet hogy csak nem akarnak feltűnést. Fogalmam sincs.. Próbáltam nem foglalkozni velük. Ma is sikerült elég sok pénzt keresnem. A hátamra dobtam a gitárt és a táskámba beledobáltam a keresett pénzt majd elindultam vissza a panzióba. Fura.. Mondanám, hogy haza, de nekem sosem volt otthonom. Tettem egy kitérőt egy fánkosnál, ugyanis valamit muszáj lesz ennem. Siettem ahogy mindig. Aggasztott a tudat, hogy megint rám találtak. Hátranéztem mielőtt bekanyarodtam volna de a saroknál valakibe belementem hála a figyelmetlenségemnek. Annyira megijedtem, hogy elsikítottam magamat. Ketten voltak, de egy emberként léptek oda és fogták be a számat. Felismertem őket. A két srác a tömegből. Reflexből hátraugrottam.
- Kik vagytok?
- Öö.- összenéztek.
- Ott voltatok a London Eyenál.- még egy apró lépést hátráltam. Az arcukat fürkésztem.
- Tényleg, te vagy az a lány aki énekelt.
- Tudtam, hogy láttalak már.
- Ahha, ezzel nem lettem okosabb.
- Én Niall vagyok, ő pedig Zayn. Az 1D-ből.
- A miből?
- Tényleg nem tudod?
- Szerinted kérdezném?
- Együttesben játszunk. One Direction.
- Ohh. Asszem tudom.
- Te ki vagy?- elgondolkodtam azon, hogy megmondjam-e a nevemet vagy se.
- Hannah.
- Itt élsz Londonban?
- Jelenleg.
- Hogy hogy?
- Mi ez a sok kérdés? Olyanok vagytok mint a zsaruk.
- Bocsi.- a szőke hajú srác, a fejét vakargatta.
- Szép hangod van.
- Köszönöm.
- És ügyesen bánsz a gitárral.- elmosolyodtam.
- Én most inkább megyek.- intettem nekik.
- Várj!- hátra fordultam és kérdő tekintettel néztem rájuk.
- Látunk még?
- Talán.- megrántottam a vállamat és elmentem.
- Azt hittem Will emberei vagytok.- kissé elnevettem magam, így utólag még hülyébben hangzik. Ha ők lettek volna, már kirángattak volna a tömegből.
- Meg is leptél minket a természeteddel, nem olyannak képzeltünk.
- Ha te nem lennél, még mindig olyan lennék.- csak miután elhallgattam, akkor esett le, hogy ezt hangosan mondtam ki, ráadásul Niall előtt. Arcomat, zavaromban pólójába fúrtam, neki azonban tetszhetett, ugyanis halkan nevette el magát, majd egy puszit nyomott a hajamba.
hála a jó égnek, hogy csak álmodta..most megnyugodtam :DD egyébként aranyos rész volt! :) x
VálaszTörléshahi.:DD
TörlésKöszönöm.:) x