25. fejezet

- Szóval most nincs is semmid Will ellen..
- Ezt azért nem mondanám. Ryannél van még egy másolat a videóból. Biztosra mentem régen.- megrántottam vállamat.- De.. Valamilyen szinten Connornak igaza van.- Niall kérdőn nézett rám.- Ha Will bukik, mindenki bukik. Mi van ha James is? Őt nem akarom ebbe belekeverni.. Még ennél is jobban.
- Miért bízol meg ennyire benne?
- Csak.. Érzem, hogy benne bízhatok.. Nem tudom..
- És ha csak a bizalmadba akar férkőzni?
- Akkor koppanás van.
- Han..
- Tudom mit akarsz mondani és ne is folytasd.. Tudom mit csinálok.- elmosolyodtam.
- Csak.. Vigyázz magadra, oké?
- Igyekszem.- magához húzott majd lágy csókot lehelt ajkamra. 
- Ha bármi történik..- a szavába vágtam.
- Nem fog.
- De ha mégis..
- Te leszel az első..
- Szeretlek.- gyomromban pillangók repkednek ahányszor csak kimondja ezt a szót. Sose éreztem még ilyet, de Niall mindig ezt váltja ki belőlem.
- Én is téged.- karjait szorosan fonta körém, mint ha attól tartott volna, hogy most látjuk egymást utoljára. Pedig ez csak egy egyszerű találkozás lesz néhány új infó érdekében. Őrülten és megszállottan hangzik, de túlságosan is érdekel mi van a háttérben. Kíváncsi vagyok Connor apja mibe keveredett, vagy inkább arra, hogy ő maga mibe keveredett. Szerintem itt több van, mint hogy az apját védi. Vagy csak tényleg ennyit jelent neki a család.. Fogalmam sincs. Hogy is érthetném ezt? Hogy is foghatnám fel mit jelent a család.. Az egész életemet motelekben és panziókban töltöttem, ha nem az egyik padon aludtam éjjel. Mit is tudnék a családról.. Vagy egyáltalán a szeretetről. Egyedül Bridget az, akinél egy kicsit megtapasztalhattam ezekből, hogy mi ez az egész.. De ez sem tartott tovább úgy egy hétnél. Az okát tudja már mindenki, mert leléptem onnan is, ugyanúgy ahogy a többi családból, ahova elhelyeztek. De nem bánom, sosem akartam tökéletes életet és nem is fogom azt kívánni bárcsak az lenne, mert akinek tökéletes az élete és mindent megkap nem tud örülni semminek, pedig az élet tele van apró örömökkel. Hideg levegő csapta meg arcomat, ezzel visszarángatva a jelenbe. A szél össze vissza fújta hajamat és nagyon úgy nézett ki, hogy mindjárt esni fog, nagy örömömre. A helyszín ahogy az lenni szokott egy sikátor volt. Meg sem lep, de komolyan.. Már nem féltem. Úgy éreztem többé nem kell félnem Willtől, Connortól vagy akárki mástól. Ennek ellenére nem volt jó előérzetem, még is önként sétáltam bele a talán csapdába. Mi van ha itt, ma minden véget ér? Mi van ha erre ment ki ez az egész? Ha nem csak nekem volt rossz előérzetem, hanem Niallnek is? A sors keze? Nem, én ezt nem mondanám. Sosem hittem az ilyen dolgokban, mindig is gyerekesnek tartottam még ha talán, de csak talán olykor igaz is lehet. Megint elkalandoztam.. Lassan lépkedtem a sikátorban, épp hogy megálltam hangos mennydörgést vertek vissza a vörös téglafalak. Utálom a vihart, mindig is utáltam, sőt régebben egyenesen féltem olyankor. Azért ez kissé vicces és talán szánalmas az én részemről nézve, egy gyilkostól és bűnözőtől nem félek, de egy kis vihartól igen. Gratulálok Hannah.
- Hannah, Drágám, régen láttalak.- hirtelen megfordultam a hang hallatán, döbbenet jelent meg arcomon.
- Te.. Hogyan?- le sem tagadhattam volna meglepettségemet, de hamar összeszedtem magamat.
- Nem jöttél látogatni.
- Várhattál volna még egy kicsit odabent.
- Nem változtál kedvesem.- arcán a szokásos gúnyos mosoly jelent meg. Még mindig ugyan az a bunkó, csupán kicsit fáradtabbnak látszik, szemei nem csillognak úgy, ahogy máskor szoktak és sötét karikák vannak alattuk.
- Minek van itt?- Jamesre néztem, aki nem tudott válaszolni, Will közbeszólt.
- Szerettem volna látni az unokahúgomat.- felnevettem.
- Sajnálom Han.
- Szóval ti ilyen jóba vagytok? Megható.- közelebb lépett hozzám, le se tudtam volna vakarni arcomról az undort. Már csak a tudat, hogy megint szabadlábon van.
- Hogy engedtek ki?
- A kérdés az, hogy te miért kutakodtál az én életemben.
- Semmi közöd hozzá.- megragadta karom és magához rántott. Kissé megijedtem, de még időben rendeztem vonásaimat, arcom újból érzelemmentes lett, még mielőtt bárki észrevehette volna.
- Nem szeretem, ha kavarnak a hátam mögött.- felvontam szemöldökömet, ami a jelek szerint nem tetszett neki. Lassan fújta ki a levegőt, ezt akkor szokta csinálni amikor kezdem idegesíteni. Kedvem lett volna elnevetni magam, és nem csak az arca miatt, de akkor játszunk, ha már így alakultak a dolgok és még Connor sincs itt.
- Aww.. Szegénykém.- arcára tettem kezemet és próbáltam aggódó fejet vágni. Mondhatni az azonnali hatást el is értem röpke másodpercek alatt. Állkapcsa megfeszült, ezúttal gyorsabban fújta ki a levegőt.- Sajnálom ha megbántottalak.- kezemet szívemre tettem.- Ugye nem haragszol rám? Én csak azt szeretném ha te boldog lennél. Mindig is ez volt a célom.- a végére egy angyali mosolyt tartogattam, ő pedig épp hogy nem robbant fel. James hátrébb húzott, nekem pedig elégedett mosoly ült az arcomra a kis akcióm után.
- Veszélyes játékot űzöl és a tűzzel játszol.
- Ohh, tudok vigyázni magamra, ne aggódj.
- Csak ne hogy megégesd magad.
- Ugye csak viccelsz velem?- elnevettem magam.- Ez lenne az?- kezemmel mutogattam.- Ez minden amit hozzászólsz? Úgy hangzott mint egy régi film elcseszett jelenete. Ne már Will, te ennél többet tudsz..- vigyorogtam.- A börtön elpuhított, vagy mi van?
- Csináld csak, ha te ettől jobban érzed magad, de én szóltam.
- Köszi, majd észben tartom, de.. Tudod én voltam az akit hónapokra elvesztettél. Amíg te még mindig Detroitban kerestél, már egy másik államban jártam.
- Egyszeri alkalom volt.
- Volt az több is.
- És mégis miből utaztál te államból, államba és városból városba? 
- Nem loptam, ha erre vagy kíváncsi. És nem, nem is öltem meg senkit sem a pénzért.- kissé oldalra döntöttem a fejemet.- Ellentétben veled. Mennyit kaptál érte?- arcán zavarodottság tükröződött vissza.- Nate haláláért.- azt hiszem ez volt a végső döfés Will mellkasába, elindult felém, de James maga mögé lökött és Will mellkasára tette kezeit. Amit mondott neki nem hallottam, de kinézetre nyugodtan hátrált vissza oda, ahol eddig állt. Ez csak a látszat, tudom mire gondol. Hogy milyen szép lennék egy golyóval a fejembe. Elmosolyodtam amikor James kiállt előlem.
- Fejezd be!- értetlenül néztem rá, de inkább ráhagytam, nem volt kedvem egy veszekedéshez sem. A megbeszélt idő már rég elmúlt, de Connor mé sehol sem. A kis "akcióm" után nem esett több szó közöttünk. Bár ők ketten néha váltottak egy-egy szót, amiből én persze semmit sem hallottam, de van néhány tippem miről is folyt a bájos csevej. 
- Bocs.- a barna hajú fiú felemelte jobb kezét ezzel jelezve mennyire is bánja késését. Na persze.. Tőlem pár méterre állt meg és arca meglepettséget tükrözött, amikor észrevette Willt. Szemei tágra nyíltak, de pillanatokon belül rendezte arcát, és újból semleges, majdhogynem unott tekintettel nézett rám. Én viszont láttam amit láttam. Nem hinném, hogy félne tőle, akkor már rég nem itt lenne, de valami akkor is történt közöttük. 
- Mit keres itt?- nem akartam, de elnevettem magam. Feltartottam kezeimet bocsánatkérésképp. Vicces, mennyire utálják Willt az emberek. De, vajon miért?
- Látod mennyien szeretnek Will?
- Hannah fogd be, az agyamra mész.- ajkamba haraptam, hogy elfojtsam mosolyom. Elértem a célomat, innentől kezdve bármit el fog mondani, csak hogy ne menjek az agyára. Will egyszerű ember. Egyszerű és könnyen kiismerhető, aki ráadásul sosem változik. De komolyan, ugyan az a módszer alig öt év alatt és még mindig működik.
- Nálam van a videó.- állam leesett. Ez most komoly?
- Milyen videó?- Will összeszűkítette szemeit.
- Amit az unokahúgod vett fel még Detroitban.- megköszörültem torkomat, ezzel jelezve mennyire nem tetszett az az "u" betűs szó. Will meglepődve, mégis a szokásos, gúnyos mosolyával fordult felém.
- Ennyire felelőtlen voltál, Kedvesem?
- Szörnyű hibát követtem el.- már nem mosolygott.
- Gratulálok Connor.- az érintett kérdőn nézett rá.- Van neki még belőle.- olyan unottan mondta, mint ha minden nap ez lenne a forgatókönyv.
- Mivan?!- alig tudtam visszatartani nevetésemet, ezért csak bólogattam széles mosollyal az arcomon. Látszott rajta, hogy nem érti most mi van, és ha más helyzetben találkoztunk volna először biztos egy kicsit megsajnálnám, de ismervén a körülményeket, ez sosem fog megtörténni.
- Mi közöd van hozzá? Mert, hogy nem csak az apádat véded az biztos.
- El sem mondtad neki?
- Will..
- Mit?
- Mondjuk úgy segített elhozni..
- Kérlek..- mondtam, hogy elmondja majd.
- Nate-et aznap hozzám és szívesen..
- Will kuss!
- Részt vett benne.- ereimben megfagyott a vér is. Döbbenten álltam előttük és szavak után kutakodtam, de egy hang sem jött fel torkomon. Elégedett mosoly ült Will arcára, legszívesebben behúztam volna neki, de az öklömmel nem ő találkozhatott, hanem Connor.
- És még volt képed múltkor azokat mondani?!- mellkasánál löktem meg.- Azzal dicsekedni, hogy az apád ismerte az enyémet és jó barátok voltak?!- James azonnal közbelépett, lefogta kezeimet. Hallottam ahogy hozzám beszél, ahogy nyugtatni próbál, de mindez már nem jutott el az agyamig.
- Nézz rám! Hannah!- elérte amit akart.- Nyugodj meg, oké?
- Te tudtad?- szemei felcsillantak.- Tudtad és nem szóltál róla?! Azt mondtad mindent ő csinált!- fejemmel Will felé böktem akinek tetszett az egész. Leráztam magamról James kezeit és ellöktem magamról.
- Én csak védeni ak..
- Kit?! Még is kit akartál védeni?!
- Téged.
- Nem kell, hogy azt tedd amit a legjobbnak hiszel! Nem kell, hogy megvédj vagy vigyázz rám! Túléltem már egy szemétládát és annyi mindent! Felnőtt ember vagyok és tudok magamra vigyázni, és ha eddig azt hitted ezáltal közelebb kerülhetünk egymáshoz mint családtagok, hát tévedtél! Mondod a szépet és a jót, de még mindig az ő oldalán állsz!- szaporábban vettem a levegőt. A sikátorra ezután csend borult, csupán egy mennydörgés ütött zajt. Mindenki feszülten várta a folytatást.. Egy valamit tudtam, hogy én nem akarok tudni róla, ahogy hallani sem. Lenyeltem könnyeimet majd otthagytam őket.
- Han!- nem érdekelt, nem érdekelt semmi sem.- Hannah!- nem fordultam meg, ahogy meg sem álltam. Minél messzebb akartam tőlük kerülni, de annál előbb otthon lenni. Nagy szerencsémre még az eső is eleredt. Ahogy a hideg vízcseppek találkoztak forró bőrömmel, a légzésem úgy kezdett szépen lassan helyre állni, én pedig hamarosan meg is nyugodtam. Nem tudtam eldönteni, hogy az eső, vagy a könnyeim folynak végig arcomon, talán mindkettő. Ahogy a házhoz  értem újra elkapott a szörnyű érzés, torkom elszorult, ezúttal forró sós cseppek is áztatták arcomat. Lassan léptem be az ajtón, Niall szinte azonnal ott termett. Szemei szomorúan csillogtak, nem szólt egy szót sem, csak magához ölelt. Erre volt most szükségem.