- Hannah?- megfordultam a hang hallatára. Egy nálam néhány évvel idősebb srác állt velem szemben, úgy a húszas éveiben lehetett.
- Ismerjük egymást?
- Még nem igazán.- szája mosolyra húzódott majd aprót bólintott. Hirtelen két kéz fogta le karjaimat és minden sötétségbe borult előttem, semmit sem láttam, azt viszont érzékeltem, hogy pár pillanat múlva már egy kocsiban ülök. Nem szóltam egy szót sem. Minek? Úgy is meg fogom tudni előbb utóbb mi ez az egész. Nem sokkal később a kocsi megállt, engem pedig majdhogynem kirángattak onnan. Valami épületbe mentünk, ráadásul fel a lépcsőn. Próbáltam nem elesni és követni az utasításokat, hogy merre kell menni. Alig pár perc múlva egy székre nyomtak, kezeimet hátrakötözték és levették szememről a kötést. Komolyan..? A helység, vagy inkább a szoba mondhatni egyszerű volt, igazából nem erre számítottam. A falak halványsárgára voltak festve, néhány szekrénnyel, egy nagy kanapéval és egy dohányzóasztallal volt berendezve. A falakon képek lógtak, néhányon csak egy kisfiú volt, de szerintem egy családot ábrázoltak. A nagy tv az egyik szekrénysor közepén kapott helyet, de azt is körbevették a képek és néhány apró tárgyak. Elég otthoniasan volt berendezve.- Azt hitted valami porfészekbe viszlek?
- Őszintén? Nem hittem volna, hogy valahova is vinni fogsz.- próbáltam kiszabadítani kezeimet.- Minek a kötél?
- Elővigyázatosság.
- Félsz, hogy elszöknék?- elmosolyodott és leült velem szembe, a kanapéra.
- Mennyit tudsz?
- Kezdjük inkább ott, hogy ki is vagy.
- Nem emlékszel rám? Pedig mi már találkoztunk, igaz nem volt szép, te és a kis barátod a kórházban kötöttek ki.
- Te voltál?- megrántotta vállát széles mosollyal az arcán.- Inkább Willel tetted volna.- megköszörültem torkomat miután elmotyogtam.
- Na de így beszélni egy családtagról.
- Ugyan kérlek.- arca zavarodottságot tükrözött.- Hidd el, én lennék a legboldogabb ha Will nem élne.
- Én úgy tudtam..
- Nem minden a név. Gondolom nem ismered a történetet róla és az apámról.
- Csak részleteket.- hátradőlt.- Hallgatlak.- elmosolyodtam.
- Mindennek ára van.- felvonta szemöldökét.- Ha leveszed a kötelet, beszélek.- az arcából leolvasva folytattam.- Megígérem, hogy nem megyek el.- néhány pillanatig gondolkodott, majd intett valakinek, aki odajött és leszedte a kötelet. Megdörzsöltem csuklóimat majd belekezdtem.- Remélem nem bánod ha csak pár mondatban mondom el.- mutatta, hogy folytassam, arca kíváncsiságot tükrözött.- Miután megszöktem az otthonból szinte az életcélommá vált, hogy megtaláljam a szüleimet. Detroitban találkoztam először Willel, azóta mondjuk úgy, hogy üldöz.. Nálam van valami, aminek nem örülne ha rossz kezekbe kerülne. Amerika után idejöttem, persze ő is. Megtudtam, hogy Nate meghalt, ahogy azt is, hogy Will azért ölte meg mert ő nem kért abból az életből és azért vittek New Orleansba, hogy megvédjenek.- kis szünetet tartottam.- Amandaval a kapcsolatunk kezdett kialakulni és jóra fordulni, de mielőtt jobban megismerhettem volna, őket is megölte.. A szemem előtt. Csupán azért mert nem lőttem le az egyik konkurenciáját. Mindent megtudtam a családomról amit akartam. A többi.. Will ügyei. Kicsit sem érdekelnek.
- És a másik pasi?
- Nate szülei fogadták örökbe.. Ő csak engem véd. Az apám megkérte rá.
- Szóval nem is tudod, hogy Will mivel foglalkozik?
- Túl sok ember halt már meg miatta, szóval vannak elképzeléseim, de nem akarom tudni. Én ebbe nem akarok belekeveredni, vagy beletartozni. Én nem ilyen életet akarok.
- Érdekes életed van.- felnevettem.
- Bárcsak átlagos lenne.
- Honnan tudjam, hogy igazat mondasz? Hogy ez az egész.. Amit elmondtál, nem csak kitaláció..
- Az ember ilyet nem talál ki magától. Főleg nem ennyi idő alatt.
- Ha ő bukik, mindenki bukik, aki valaha is üzletelt vele.- ezt inkább csak magának mondta, mintsem nekem.- Ahogy az apám is.- összeszűkítettem szemeimet.- Sajnálom Han..- felém kapta tekintetét. Semmit sem értettem az egészből.- Nem engedhetem, hogy az apám börtönbe menjen.- szépen lassan eljutott a tudatomig a mondandójának lényege. Én vagyok az, aki le akarja buktatni Willt, aki végleg rács mögé akarja küldeni. Ezzel pedig millió szálat szakítanék fel.
- Nem..
- Sajnálom.
- Odaadom ami neked kell, amitől megváltozik ez a döntésed. Csak.. Áruld el honnan ismersz és ki vagy.
- Miért ez a feltétele?
- Nem bízok az emberekben.
- Ebben hasonlítunk.- vettem a célzást.
- Egy bizonyítékom van ellene. Ha válaszolsz..- behunytam szemem és mély levegőt vettem.- A tied.- lenyeltem könnyeimet.- Nem ér annyit ez az egész, Willnek viszont annál többet.. Emiatt menekültem előle és ez volt az egyetlen dolog amivel sakkban tarthattam, de nem ér annyit, hogy meghaljak miatta. Most már van életem. Van aki szeret.- megrántottam a vállamat és letöröltem egy könnycseppet arcomról.
- Én viszont emlékszem rád. Amíg itt éltél sokszor voltunk együtt, a szüleinknek hála.- vonásai ellágyultak.- Connor vagyok.- elővettem a pendrive-ot a zsebemből és a kezébe dobtam. Türelmesen vártam amíg megnézi az alig pár perces felvételt.
- Megkaptál mindent. Most már elmehetek?
- Kikísérlek.
- Felesleges ne törd magad.- felkeltem és elindultam ki a szobából.
- Most mi a bajod?
- Örülnöm kéne, hogy nem haltam meg? Ugyan olyan vagy, mint Will.. Kihasználod az embert, nem törődve mi lesz a másikkal.
- Az apámat védem!- felemelte hangját.
- Közben másoknak ártasz. Gratulálok.
- Te is ugyan ezt csinálod, ne próbáld tagadni! Ugyan olyanok vagyunk.
- Tévedsz. Még csak nem is hasonlítunk.
- Te nem tennéd meg az apádért? Vagy esetleg Niallért?
- Én nem használom ki közben a másikat.- felnevettem.- Nézz magadra.. Képes lettél volna ölni, csak hogy ne derüljenek ki a dolgok. Miben különbözöl tőle?- indultam volna, de elkapta kezemet és visszarántott.
- Ne csinálj úgy, mint ha még nem öltél volna, Han.- kirántottam karomat keze közül és hátráltam.
- Miről beszélsz?- szemei furcsán csillogtak, nem tudtam eldönteni pontosan mit is érezhet.- Ha megtettem volna Amandáék most élnének.- ... - Igen, az én hibám és nem, nem érdekel a véleményed.
- Sajnálom é...
- Fogalmad sincs mit érzek minden nap.. Fogalmad sincs mekkora a bűntudat és a fájdalom, ami szépen lassan felemészt.. Nekem ne mond, hogy milyen az ha valakit meg akarsz védeni, és ne gyere nekem az elcsépelt szövegekkel, mert nem tudsz semmit.- megfordultam, de ezúttal végleg el is mentem onnan. A lakásból és az épületből egyből kitaláltam, de hogy hol voltam arról fogalmam sem volt. Nagy nehezen fogtam egy taxit, amivel percek alatt otthon lehettem. Ha eddig káosz volt a fejemben, akkor most fogalmam sincs mi van ott. Mindig van, aki tesz róla, hogy elrontsa a napjaimat és minden szálat összekuszáljon. Mert most is ez történt.. Mire végre a végére érnék, jön valaki és tesz róla, hogy kezdhessem előröl megint az egész kibogozást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése